Csodatévő három nap - Gyere velünk táborozni!

Amikor 2005-ben az első téli Kalandtábor szervezésébe belefogtunk, a legtöbben biztosra vették, hogy megbolondultunk.

Karácsony és Szilveszter között az ember végre hanyatt dőlhet, kezében a távirányítóval, és élvezheti az ünnepi fogások maradékait. Vagy útra kelhet, felkeresni a rég nem látott rokonokat… De semmiképp nem indul táborozni!

Mi korábban már többször megtapasztaltuk, a közösségben töltött, ünnepi pillanatok fantasztikus erejét, így kitartottunk őrült elképzelésünk mellett. Mára nem kérdés legyen-e Téli Kalandtábor!

Kinek való?

Természetes a kérdés, kinek való a téli tábor. Elmondom kinek - miért!

Újaknak

Mert, ha még nincs Bodzaváros rutinotok, de amúgy szeretnétek bekapcsolódni a fejlesztő programunkba, akkor a három nap pont ideális. Már megadja a tábor hangulatát, de mégsem 5 nap, mint a nyári.

A „hamar elfáradóknak”

Ha gyermeked a „hamar elfáradók csapatába” tartozik, - ők azok, akik hétfőn alig vánszorognak el az iskoláig, de szerdára már hulla fáradtak – szóval nekik létkérdés a teljes leállás és újraindítás. A programot kifejezetten úgy állítjuk össze, hogy képes legyen lendületet adni a félév befejezéséhez, beleértve a zárásokat, és belekezdeni a következő félévbe.

Kalandvágyóknak

Van pár kihagyhatatlan, de speciálisan téli program.

Csak ilyenkor lehet biztonságosan megtanítani a tűzrakás szabályait és fortélyait.

Ilyenkor, télen elég éhesek a vadak, hogy az etetőknél meglessük őket.

És a sötétedés utáni erdei kalandokhoz is elég délutánig várni!

A nyuszikáknak

Ha gyermeked amúgy nem mozog túl otthonosan a közösségben, ezek az ünnepi hangulatban telő tábori napok, egészen varázslatos hatásúak. A téli tábor után, minden évben, a „legnyuszibb” kislányok produkálják a legnagyobb eredményeket!

Ajándékozz élményeket!

Az új élmények, az új módszerek, új eredményeket hoznak!

Szeretettel várjuk gyermekedet a 2017-es téli Kalandtáborunkba!

Minden táborunk "fejlesztő"

A legelső Téli Kalandtáborunk előtt, pontosan tudtuk, hogy a téli Bodzavár, az erdő és a Balaton mindenkit elvarázsol majd. A téli természet és a közösség ünnepi hangulata meglepő kombináció! Egyszer mindenkinek meg kell tapasztalni.

Indítsd újra!

A néhány nap leforgása alatt a csapat felpörög, majd elcsendesedik. Egy anyuka pár nappal a tavalyi tábor után úgy foglalta össze, hogy olyan, mintha a gyereket kikapcsoltuk, és újra indítottuk volna.

Az első egy – másfél nap a gőz kiengedéséről szól, amit bőven meg is támogatunk pörgős és izgalmas programokkal, mint a kincskeresés, vagy az esti erdőjárás.

Vadlesen

Idén például, ekkora hívjuk régi barátunkat az „erdei embert”, akivel legutóbb kiszámoltuk: a munkája miatt, több időt töltött az erdőben, mint emberek között. Segítségével cserkésszük be, és kapjuk kameravégre valamelyik nagyvadunkat! De az első nap programja lesz a földbe mélyített vadlesünk befejezése is.

Persze ha tél, akkor van „A” és „B” terv is, hiszen táboroztunk már mínusz 17 fokban, és plusz 12-ben is.

Ez logikus

Egy dolog független az időjárástól: a programok hátterében pergő, óramű pontosságú fejlesztési program.

Idén a logika a főszereplő, mert az iskolában - pár unalmas és érthetetlen halmazelméleti feladaton kívül - szinte semmi figyelem nem jut rá.

Pedig az „értő tanulásban” a logikáé főszerep. Segítségével állítjuk össze a tanult ismereteket logikus rendszerré, a saját fejünkben.

Döntéskényszer

Ezt a folyamatot tartjuk szem előtt a tábor minden programjában. A siker érdekében a kalandok legapróbb részleteit is megtervezzük.

Gyermekedet a program során számtalanszor hozzuk olyan döntési helyzetbe, amikor csak szempontokat kap, de szabadon dönthet. Ez otthon, vagy az iskolában ritka pillanatnak számít.

Használd az eszed!

Megdöbbentő élmény látni, amikor a rutinos táborozó 10 éves gyorsabban, és körültekintőbben old meg egy összetett problémát, mint az újonnan érkező 15 éves, egyszerűen azért, mert ő már megtanulta, hogy ne sémákban, sablonokban gondolkozzon, hanem használja a fejét, és lássa meg az új megoldásokat is.

Például amikor az elrejtett kincshez két út vezet… Az egyik sokkal rövidebb. Ezen haladva, jelentős előnyhöz juthat a csapat. A másik út ugyan hosszabb, viszont menet közben megszerezhető egy elrejtett fémkereső, ami a kincsesláda felkutatásában komoly segítség lehet... Nagy dilemma!

Kályha mellett bütykölünk

Aztán észrevétlenül átfordul a hangulat és a programok is. A csapat lassan elcsendesedik. Ekkor következnek a kályha melletti mesélős, együtt sütős-főzős, és alkotós programok. Előkerül a teleszkóp is, és elmélázunk a csillagképek történetein.

Idén készítünk több kisebb, és ha sikerül, akkor egy nagy közös mandalát is.

Sütünk mézeskalácsot és pogácsát. Fel sem tűnik senkinek, hogy az ínycsiklandó receptek leírásai hemzsegnek a számoktól, mértékegységektől. Mérleg, súlyok, mérőpoharak...

Beleszimatoltunk a tűz és a kovácsolás rejtelmeibe, megtanulunk bánni a tűzzel, ami egészen új és varázslatos élmény.

Még van néhány szabad hely, foglalj most egyet gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...

Ajándékdobozok saját kézzel
Hamarosan itt a karácsony. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan készíthettek gyermekeddel saját kézzel...

Életmentő ötletek a karácsonyi veszekedések megelőzésére
A karácsony az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legnehezebb időszaka az évnek. Szülőként...

A legnagyobb ajándék
Ilyenkor decemberben az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit ajándékozzunk karácsonyra. Persze az sem...

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

Az a pokoli házi feladat
Nálatok is áll a bál, ha leckét kell írni?  Neked is könyörögnöd kell gyermekednek minden egyes...

A felnőttkori agysérülések következményei
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset,...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

A lányomnak nagyon tetszik, és ez már jó pont. Bár van olyan játék, amit még nem tud használni, lévén, hogy csak pár betűt ismer, ám ez is ösztönzőleg hat rá.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Én vásárlás előtt próbáltam ki a programot. Azért tetszett, mert nagyon jól egymásra épülnek a feladatok. Motiváló hatású, mindenki saját tempójában használhatja. A gyermekeknek értelmes időtöltésükké válhat.

Balaskóné Goldfinger Lívia, Zalaegerszeg

Érdekel >>>


A gyakorlás eredménye már négy nap után meglátszik. A sikerélményt könnyen meg lehet szerezni. Pár nap múlva a kisfiam magabiztosan, kevés nehézséggel olvasott az órán.

Virághné Hegedűs Julianna, Szolnok

Érdekel >>>


A gyermekem nagyon sokat játszik vele, mióta megkaptuk a CD-t. Nem is kell mondani neki, magától leül és oldja meg a feladatokat. Tetszik neki, hogy mindig van egy háttérkép, ami motiválja, hogy minél több feladatot megoldjon.

Vargáné Micheller Beáta, Enying

Érdekel >>>


Kislányom a Varázsbetűnek hála már folyékonyan olvas. :)

Staudt Gáborné, Pusztavám

Érdekel >>>


Kisfiam nagyon szeret vele játszani, sokat jelentenek neki a dicséretek, amiket kap a feladatok végén. Fantasztikus!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Nagyon tetszett a lányomnak, igazán remekül összeállitott feladatok. A jutalomjáték is nagyon jó ötlet. Először gyakoroltuk az olvasást hiszti nélkül otthon. Köszönjük!!!!!

Hegyi Máténé Zsuzsa, Kiskunfélegyháza

Érdekel >>>


Rendkívül kreatív és hasznos feladatokat tartalmaz a program. Az interaktivitás megvalósítására sem lehet panasz, jól van kitalálva a jelzés-visszajelzés rendszere. Igazán hasznos!

Kokas Csilla, Hajdúszoboszló

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a program, fantasztikusan fejleszt! Játékosan, semmi kényszer! Alig várja a kislányom, hogy játszhasson :)

Csizmaziáné Szabó Virág, Szombathely

Érdekel >>>


Nagyon hasznosnak, a gyerekeket motiválónak tartom. A feladat megoldásokra adott értékelés a gyerekeknek szárnyakat ad.

Antal Jánosné, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Játékok a ritmusérzék fejlesztéséhez
Írtam már Neked arról, hogy mennyire fontos a jó ritmusérzék gyermeked olvasási képességének...

Mi a közös az IKEÁ-ban és a magyar iskolarendszerben?
Új szekrényt vettünk a lányomnak, és amíg összeraktam, rájöttem, hogy rengeteg hasonlóság van az...

Miért nem beszél rendesen?
A beszéd esetében a normális fejlődés meglehetősen széles tartományban mozog, és általában azok is...

A ritmus varázslata
Vajon milyen hatással van a ritmusérzék gyermeked olvasási képességére? Ma a ritmus tanulásban...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Vigyázat! Áltudomány!
Az utóbbi hetekben az egész világon, elterjedt a hír, hogy egy francia tudóscsoport megtalálta a...

Az idő és a matematika
Gondolkodtál már azon, hogy gyermekednek mit is jelent az idő? Egy gyermeknek nem egyszerű...

Tükörírás: áldás vagy átok?
Időnként előfordul, hogy egy nagycsoportos, kisiskolás gyermek szülei ijedten veszik észre:...

Az egyensúly zavara és fejlesztése
A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu