Vigyázat! Áltudomány!

Az utóbbi hetekben az egész világon, így Magyarországon is elterjedt a hír, hogy egy francia tudóscsoport megtalálta a diszlexia okát. Erről itthon például az Index írt.

Természetesen érdeklődéssel és némileg meglepve fogadtam a hírt, hiszen én eddig is úgy tudtam, hogy ismerjük a diszlexia okát, pontosabban okait.

A cipész és a kaptafa

Már első olvasásra feltűnt, hogy a kutató (és a cikk is) meglehetősen homályosan, mindenhol feltételes módot használva fogalmaz: "azt hiszem, megtaláltuk a diszlexia lehetséges okát".

Kicsit alaposabban utánajárva kiderült, hogy a kutatást jegyző tudósok - Albert Le Floch és Guy Ropars - valójában nem a diszlexiával foglalkoznak, még csak nem is logopédusok, pszichológusok, vagy orvosok, hanem fizikusok, akiknek szakterülete a fény. Ismertebb munkáik közé a viking navigációs napkövek használatával kapcsolatos kutatások, illetve a lézerfény viselkedésének tanulmányozása számítanak.


Rájöttek, mi volt valójában a rejtélyes viking napkő?

A cikk újdonságként tálalja azt az egyébként régóta ismert tényt, hogy a szem fény- és színérzékelő receptorai elhelyezkedésének és működésének eltérései diszlexiát okozhatnak. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az olvasási képességet a két szem dominanciazavara is befolyásolhatja.

Messzemenő következtetések

A kutatók 30 diszlexiás és 30 normál olvasási képességgel rendelkező személy látását vizsgálták meg. Már az is furcsa, hogy ilyen kis létszámú vizsgálatból vonnak le messzemenő következtetéseket, ráadásul a tanulmányból nem derül ki, hogy a szerző milyen módon válogatta ki a két csoportba tartozó személyeket, és hogy kiket tekint diszlexiásnak - erre ugyanis nincs egyértelmű definíció. Bár a tanulmány szerint van különbség a két csoport szemének szerkezete között, de a tanulmány nem foglalkozik azzal, hogy ez milyen kapcsolatban van a diszlexiával, oka, vagy következménye-e annak, esetleg mindkettő egy harmadik tényezőtől függően alakul ki.

Nem ismeretlen terület

A diszlexiát meglehetősen hosszú ideje vizsgálják már a világon, és ebben nagy szerepe van a magyar kutatóknak is, csak hogy Raschburg Pál, Meixner Ildikó, Csépe Valéria professzor asszony vagy Dr. Gyarmathy Éva nevét említsem.

Jelenlegi ismereteink alapján a diszlexia neurológia vagy észlelésbeli sérülések, elváltozások, fejlődésbeli lemaradások következménye.

Összetett folyamat

Az olvasás olyan összetett folyamat, melynek megvalósulásában számos képesség és érzékszerv összehangolt munkájára van szükség. Természetesen ide tartozik a látás is, de fontos szerepe van többek közt a hallásnak, a vizuális és auditív információk feldolgozási képességének, a téri tájékozódásnak, a beszédészlelésnek, a szövegértésnek és az emlékezetnek is. Ha az együttműködő képességek közül bármelyik (különösen, ha több is) sérült vagy a fejlődésben lemaradt, akkor az diszlexiát okozhat.

Mivel a diszlexia oka a képességzavarok egyéni kombinációja, ezért az olvasási képesség során is egyéni fejlesztésre van szükség, azaz a terápiát a sérült képességek javítása, erősítése érdekében kell összeállítani.

Csak a szem?

Ahogy már írtam, a látásproblémák valóban felelősek lehetnek a diszlexia kialakulásáért, de nem mindenkinél és nem kizárólagosan. Ezt az az egyszerű tény is alátámasztja, hogy a diszlexia nyelvfüggő, azaz például angol nyelvterületen lényegesen magasabb a diszlexiások aránya, mint Magyarországon. Ennek nyilván nem az az oka, hogy az angol anyanyelvűek között magasabb a "diszlexiát okozó szemszerkezet" előfordulási aránya, hanem sokkal inkább a két nyelv írásmódjának eltérésében kell a különbség okát keresni. A magyar nyelv esetében az írás és a beszéd lényegesen közelebb áll egymáshoz, átláthatóbb, mint az angol nyelvben, ezáltal könnyebben olvasható.

Nincs csodalámpa

Felelőtlenség azt állítani, hogy a látással kapcsolatos problémák kezelése mindenki esetében megoldaná ("meggyógyítaná") a diszlexiát! Ez nem csak a rendelkezésre álló tudományos ismereteknek, de a mindennapi tapasztalatoknak is ellentmond. Nincsenek csodaszerek, nincsenek csodalámpák, nincsenek mindenkinél alkalmazható, azonnal ható gyógymódok. Azonban kitartással, gyakorlással, személyre szabott fejlesztéssel az olvasási problémák javíthatóak.

Csak óvatosan

Éppen ezért az ilyen jellegű, nem kellően megalapozott (szenzációhajhász?) kutatások következtetéseit érdemes óvatosan, fenntartásokkal kezelni, és meg kell várni, amíg lényegesen több résztvevő bevonásával elvégzett vizsgálatok igazolják (vagy épp cáfolják) az eredményeket.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...

Ajándékdobozok saját kézzel
Hamarosan itt a karácsony. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan készíthettek gyermekeddel saját kézzel...

Életmentő ötletek a karácsonyi veszekedések megelőzésére
A karácsony az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legnehezebb időszaka az évnek. Szülőként...

A legnagyobb ajándék
Ilyenkor decemberben az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit ajándékozzunk karácsonyra. Persze az sem...

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

Az a pokoli házi feladat
Nálatok is áll a bál, ha leckét kell írni?  Neked is könyörögnöd kell gyermekednek minden egyes...

A felnőttkori agysérülések következményei
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset,...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

Nagyon szeretem a CD-t, sok különféle képesség fejlesztésére tudom használni!

Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület , Mezőberény

Érdekel >>>


A programcsalád kiválóan használható, hatékony segítséget nyújt egyes területek fejlesztése során. A gyakorlatok nagyon szórakoztatóak, élvezetesek, izgalmasak, motiváló hatásúak valamennyi korosztály számára. Sikerélménnyel gazdagodik a diák és a pedagógus.

Bárdos Lajos Általános Iskola, Hajdúszoboszló

Érdekel >>>


Nagyon elkeseredtem mikor kiderült, hogy a lányom dyslexiás. De nagyon tetszik neki a program, és saját magától is "játszik" vele. Már látom, hogy mennyit fejlődött! Nagyon hasznosnak találtam.

Császár Beatrix, Dunaújváros

Érdekel >>>


A Varázsbetű programcsalád nagyon sokat segít az iskolai fejlesztő munkában. SNI-és és BTM-es tanulóink egyaránt használják. A program lehetővé teszi az önellenőrzést, ez segíti az óraszervezést és a differenciált, egyénre szabott fejlesztést.

Frühwirth Ildikó, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm a segítségét! Sikerült a telepítés, meglepően egyszerű volt! Sok segítséget nyújt az Ön által készített programcsomag, a fiamnak mindig van kedve hozzá. És nekem is :)

Hargittai Jolán, Szolnok

Érdekel >>>


Köszönjük, hogy megvásárolhattuk. Nagyon jónak, ötletesnek tartjuk, szívesen játszunk vele. Jár hozzánk fejlesztő tanár, akinek szintén pozitív véleménye van a programról. Köszönjük!

Budija Mária, Pécs

Érdekel >>>


Igazán jónak találom! Gyermekemnek így van kedve gyakorolni, sikerélmény éri a feladatok megoldása során.

Balázs Eszter Ágnes, Röszke

Érdekel >>>


Gyermekem hétvégéje korábban CSAK a tanulásból állt, semmi másra nem jutott idő! Szerencsére ez most már csak múlt idő! Kerestem a segítséget, mert csak gyermekem szenvedett az iskolában. A szövegfelismeréssel és a szövegértelmezéssel van problémája. Véletlenül találtam rá a Varázsbetű programokra. Mióta ezt a programot használja, a tanulás már CSAK egy napot vesz el a hétvégéből, sokkal jobban értelmezi a feladatokat, és sokkal önállóbban tanul. Egy áldás számunkra, hogy létezik ez a program! Nagyon köszönjük!

Koósné T. Gabriella, Budapest

Érdekel >>>


A kisfiamnak nagyon tetszik. Élvezi a játékokat, ez az összes programra vonatkozik. Nagyon örülök, hogy megrendeltem!

Törjék Katalin, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Az idő és a matematika
Gondolkodtál már azon, hogy gyermekednek mit is jelent az idő? Egy gyermeknek nem egyszerű...

Tükörírás: áldás vagy átok?
Időnként előfordul, hogy egy nagycsoportos, kisiskolás gyermek szülei ijedten veszik észre:...

Az egyensúly zavara és fejlesztése
A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...

Bezzeg az én időmben!
Nemrég tanúja voltam, amikor nagymamák felidézték iskolai emlékeiket. Megkérdeztem hát, hogy...

Vaklárma - Két vidám játék otthonra
Mára két kitűnő játékkal készültem, melyekkel gyermeked képességeit fejlesztheted. Ráadásul...

Önutálat - Hogy segíthetsz?
Szülőként nagyon rossz hallani, ahogy gyermekünk önmagát szidja, bántja és szapulja, látni, hogy...

Talán a mozgás a kulcs gyermeked olvasási problémájának leküzdéséhez?
Tudtad, hogy az iskolai kudarcokat már a kisgyermekkori ügyetlen mozgás is előre jelezheti? Ha egy...

Szintetikus vagy szóképes? Olvasástanítási módszerek
A magyar olvasás és írástanítás-tanulás történetében két alapvető módszert - szintetikus és a...

Mi volt ma az iskolában? Szófakasztó játékok otthonra
Ha gyermeked jobban meg akarod ismerni, akkor erre a legjobb módszer, ha minél több időt töltesz...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu