|
A manipuláció mesterei
Szülőként biztosan ismered Te is azt a helyzetet, amikor gyermeked szeretne valamit, Te azonban nemet mondasz. Nagyon ritka, hogy a gyerek ilyenkor egyszerűen belenyugszik a döntésbe. Sokkal gyakoribb, hogy megpróbálnak minket meggyőzni, befolyásolni, manipulálni. És ami azt illeti, elég hatékonyak, gyorsan megtanulják, hogyan érjék el, amit szeretnének.
De vajon hogyan irányítanak minket gyermekeink?
Kiérdemlik
Gyerekeink egyik kedvenc módszere, mikor megpróbálnak a kedvünkben járni, megpróbálják kiérdemelni az engedélyünket, és ennek érdekében hajlandóak tenni is: segítenek a házimunkában, megpróbálnak jó jegyeket szerezni. Ezzel a viselkedéssel nem bántanak meg senkit, sőt, ha ügyes vagy, akkor hasznosan is alkalmazhatod.
Bajkeverők
A baj akkor van, ha a gyerekek a két szülőt különbözően kezelik, egyiküknek (általában az engedékenyebbnek) kedveskednek, amikor vele vannak, kifogástalanul viselkednek, közben a másik szülőnek nem engedelmeskednek. A gyerekek ilyenkor a szülőket próbálják meg kijátszani egymás ellen. Ez gyakran sikerül is, és a vége egy kiadós veszekedés. Éppen ezért fontos, hogy szülőként mindig beszéljétek meg egymással, hogy mi az, amit megengedtek, és hogy mi tilos. Sohase mondjatok egymásnak ellent! A gyerekek nagyon találékonyak, könnyen rájönnek, hogy kinek mi a gyengéje, kit könnyebb levenni a lábáról.
Hisztéria
Ennél sokkal veszélyesebb, ha a gyerek úgy gondolja, hogy kiabálással, agresszív magatartással könnyen elérheti, amit szeretne. Például gyermeked moziba szeretne menni, és Te el is engeded, azzal a feltétellel, hogy addigra el kell készítenie a házi feladatát. Mikor azonban az indulásra nincs kész a lecke, és Te emlékezteted a feltételekre, akkor ahelyett, hogy gyorsan befejezné, inkább egyre hangosabban és mérgesebben kiabál, így próbál meggyőzni Téged. Általában nem dühből, méregből teszi, hanem így próbál manipulálni Téged. Azt hiszi, így átveheti az irányítást feletted.
Majd beszélünk róla, ha megnyugodtál!
Ilyenkor nagyon fontos, hogy mindenképp közöld vele, hogy csak akkor vagy vele hajlandó megbeszélni a dolgokat, ha nem hisztizik, és nem emeli fel a hangját.
Érzékeltesd vele, hogy szerinted ebben az esetben nem az a fontos neki, hogy elmehessen, hanem csak az, hogy neki legyen igaza. Magyarázd el neki, hogy így nem lehet a konfliktusokat és vitákat lerendezni. A problémákról és nézeteltérésekről lehet beszélgetni, sőt vitatkozni is, azonban ha igazán el szeretne érni valamit, akkor előbb le kell higgadnia. Ez nem csak otthon, a családban fontos, hanem az iskolában, majd később a munkában is.
A gyerekeink minket figyelnek, és a mi viselkedésünket másolják, ezért fontos, hogy példát mutassunk nekik.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
A kisfiam imádja a cd-t és örömmel ül a gép mellé játszani, mert ő szerinte játék, nem gyakorlás!:) Ezt köszönöm, de őszintén! Rostás Katalin, Nyíregyháza Érdekel >>>
Flóra 7 éves. Amikor feltelepítettem a programot, félve ült le, hogy ez neki nehéz, de miután megcsinálta egyszer, olyan sikerélménye volt, szinte ujjongott, mikor megdicsérték. Azóta minden nap kéri, hogy játszhasson az "agytornával". A nagyobbik gyermekem (12éves) is kipróbálta, és azt mondta, hogy tanulás előtt ő is csinálja egy kis tréning gyanánt. Sokszor költ az ember feleslegesen, de ez a program minden pénzt megér. Vas Lászlóné, Nagykanizsa Érdekel >>>
Tegnap fiaim nekiláttak játszani a telepített programmal, úgy kellett a gépet kihúznom a kezükből. Fantasztikusan tetszik nekik, hogy ha jól oldanak meg egy-egy feladatot, akkor megdicsérik őket, sőt még dobolhatnak is!!!! Szabóné Szabó Zsuzsanna, Budapest Érdekel >>>
A programmal meg vagyunk elégedve. Tavaly vásároltam meg, és azóta használja lánykám a programot. Szereti, és sokat segít neki az olvasással szembeni félénkségét leküzdeni, egyre magabiztosabb a játékok hatására. Soltész Szilvia, Vecsés Érdekel >>>
8 éves kisfiam örömmel ül a gép elé, hogy gyakorolhasson a Varázsbetűvel. Nagy meglepetésünkre és örömünkre mindezt önmagától, szívesen teszi. Nagyon köszönjük!!! Szabóné Fürjes Klaudia, Csém Érdekel >>>
A Varázsbetű a legjobb dolog, amit az interneten egész eddig találtam. Köszönöm szépen az ajándékot amit a csomagban küldtek, kedves meglepetés volt. És köszönöm Önöknek a sok munkát, amit a gyermekek fejlődéséért tesznek. Mindenhol ajánlani szoktam, iskolákban és óvodákban is, ahol megfordulok.
Vitos Katalin, Szolnok Érdekel >>>
A kisfiamnak sajnos még nem megy rendesen a jobb-bal, ezek a játékok pedig ezt nagyon jól fejleszti. A jutalomjátékot imádja, ezért ha elsőre nehezebben is megy a feladat, akkor is eljut az utolsó csillagig, hogy játszhasson jutalmul! :) Augusztin Anikó, Vecsés Érdekel >>>
Köszönjük, hogy megvásárolhattuk. Nagyon jónak, ötletesnek tartjuk, szívesen játszunk vele. Jár hozzánk fejlesztő tanár, akinek szintén pozitív véleménye van a programról. Köszönjük! Budija Mária, Pécs Érdekel >>>
A kislányomat nagyon lekötötte a program. Érdekesek a feladatok, ugyanazokat a szavakat többféle feladaton keresztül, játszva gyakoroltatja, tanultatja a program. Kocsi Dalma, Ricse Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Diszlexia – Átok vagy áldás? Gyakran lehet hallani, hogy a diszlexia ajándék, áldás, mely sikeressé teszi a gyermeked. De vajon...
Nagy gyerekek nagy gondokkal Ahogy mondani szokták: Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. És ez manapság egyre inkább igaz,...
Vissza a suliba! Már egy hónap sincs vissza a nyári szünetből, és utána újra elkezdődik az iskola, a gyerekeknek...
Sorozatemlékezet - Nem csak a tévében fontos! Ajándék játékkal! - Az egyik legfontosabb beszédészlelési készség a sorozatészlelés, amelynek zavara...
Izgalmas játékok a szövegértés fejlesztéséhez Az olvasás nem csak a betűk és írásjelek dekódolását, azaz az írás hangokká való alakítását jelenti,...
Egy diszkalkuliás tinédzser viszontagságai Éva tizenöt éves, és diszkalkuliás. Élénk, kedves gyerek, a szülei és tanárai mégis gyakran...
Félreértések és tévhitek a diszlexiáról A rengeteg olvasással kapcsolatos kutatásnak köszönhetően egyre többet tudunk a diszlexiáról,...
A jó szülő kilenc ismertetőjele Senki sem születik jó szülőnek. Ezt a címkét csak több éves kemény munka árán lehet kiérdemelni, és...
Keira Knightley - Rájöttek, hogy nem tudok olvasni Keira Knightley-ról régóta tudni, hogy diszlexiás. Most kamera előtt beszélt gyerekkoráról, és...
Tanórák a szabadban A tanórát nem csak az osztályban lehet megtartani, hanem akár a szabadban is. Vajon milyen hatása...
|
|