A rengeteg olvasással kapcsolatos kutatásnak köszönhetően egyre többet tudunk a diszlexiáról, tüneteiről és okairól. Ennek ellenére van néhány olyan tévhit, mely stabilan tartja magát a köztudatban. Sajnos sokszor még a pedagógusok ismeretei is elavultak, és ez megnehezíti a probléma felismerését és kezelését.
A diszlexiások legtöbbször fiúk – Tévedés!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexia nem nemfüggő, a fiúk és a lányok között is hasonló arányban találtak olvasási problémával küzdő gyerekeket. Azonban a diagnosztizált diszlexiások között valóban több a fiú. A kutatók szerint ennek oka az, hogy a lányok sokkal inkább hajlamosak csendesen tűrni és szenvedni, míg a fiúk inkább rosszalkodni, hangoskodni kezdenek, és ezek a magatartási problémák hamar felhívják a tanárok figyelmét a problémára.
A diszlexiások visszafelé olvasnak – Tévedés!
A diszlexiások számára problémát jelent a szavak kiolvasása, betűkre bontása. A tünetek között előfordulhat az is, hogy fordítva írják a betűket, vagy összetévesztik egymással azokat a betűket, melyek egymás tükörképei, de önmagában ez még nem feltétlenül jelent diszlexiát, hiszen ezt gyakran elkövetik az éppen olvasni tanuló gyerekek is. Ugyanakkor a diszlexiának más jelei és tünetei is vannak, melyek jelentkezhetnek az olvasásban, a helyesírásban, az írás külalakjában, vagy a viselkedésben.
A diszlexiásoknak keményebben kellene dolgozniuk – Tévedés!
A diszlexiások agyműködése különbözik az átlagtól, ezért a hagyományos – olvasáson és beszéden alapuló – oktatással nem tudnak hatékonyan tanulni, gyakran rosszak az iskolai eredményeik. Ma már tudjuk, hogy a diszlexiások is lehetnek hatékonyak az iskolában, ehhez azonban új módszerekre van szükség. Ennek használata során a tanulásba minél több érzékszervet be kell vonni, a látás és hallás mellett ki kell használni a tapintást és a mozgást, sőt akár az ízérzékelést és a szaglást is.
A diszlexiások ostobák – Tévedés!
A diszlexia nem az alacsony intelligencia jele, bármely intelligenciaszint és bármilyen családi háttér mellett előfordul. Az, ha gyermeked diszlexiás, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem okos. Ha megfelelő kezelést kap, gyermeked elvégezheti a középiskolát és akár egyetemre is mehet, és munkájában is sikeressé válhat.
A diszlexia gyógyítható – Tévedés!
A diszlexia nem betegség, hanem az idegrendszer eltérő működéséből következő állapot. Ennek megfelelően gyógyítani sem lehet, sőt nem is szükséges. Aki gyerekként diszlexiás, az felnőve is diszlexiás marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudna megtanulni olvasni. Az olvasáshoz rengeteg különböző képesség összehangolt munkájára van szükség. Ha ezeket fejlesztjük, akkor az olvasási képesség is javul, és gyermeked képessé válhat letenni az érettségit és akár a diplomát is megszerezheti. Minél előbb észreveszitek az olvasási problémákat, annál könnyebb segíteni!
Hogyan javíthatod gyermeked olvasási képességét?
A Varázsbetű Programcsalád hatékonyan fejleszti az olvasáshoz szükséges képességeket, használatával gyermeked olvasása és helyesírása gyorsan és látványosan fejlődik. Mindezt játékosan és szórakoztatóan teszi, és közben sikerélményt biztosít gyermekednek, így egyre magabiztosabban fog olvasni. Napi 20-30 perc gyakorlás segítségével pár hónap alatt látványos eredményt érhettek el.
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
A 7 éves lányomnak rendeltem meg, mert a demo verzió annyira tetszett Neki, hogy szinte el kellett rángatni előle. Sőt ami az alapoknál nem nagyon ment, itt szinte elsőre megértette. A gratuláló szövegek is nagyon jók, szinte ugrál a széken, annyira tetszik Neki.
Szép színesek a feladatok, az azonnali visszajelzés miatt is szeretnek vele dolgozni a gyerekek. Hasznosnak, jól hasznosíthatónak tartom. Segíti a gyerekek fejlesztését, tehát a munkámat. Köszönet érte.
4 napja használjuk a Varázsbetűt, 8 éves gyermekem minden nap játszott vele 30 percet. Tegnap észrevettem hogy kevésbé cseréli fel a betűket olvasás során, és ezt az eredményt ő is örömmel állapította meg. Köszönjük!
Többen is ajánlották már ezt a programot, de eleinte féltem használni. Ám amikor kiderült, hogy gyermekem iskolájában is ezt használják, megnyugodtam. Azóta is rendszeresen használjuk, kislányom szereti, és az olvasása is jobb lett.