Szidás vagy dicséret? Melyiket választanád?

Alice Walker egyik könyvében olvastam az alábbi történetet:

"Dél-Afrikában, a Babemba törzsben, amikor valaki valami rosszat tesz, felelőtlenül vagy igazságtalanul cselekszik, a falu közepére kísérik, majd otthagyják. Egyedül, szabadon, mindenfajta bilincs vagy kötél nélkül.

A törzs tagjai - férfiak, nők, gyerekek - ilyenkor abbahagyják a munkát, és összegyűlnek a falu közepén, körben a vádlott körül. Egyesével megszólítja mindenki a bűnöst. Beszélnek minden jóról, amit életében tett, felidéznek minden apró eseményt, minden emléket, olyan részletesen és pontosan, ahogy csak lehet. Hosszan beszélnek a középen álló vétkes jó tulajdonságairól, jó cselekedeteiről, erejéről, kedvességéről.

A szertartás gyakran napokig tart. A végén a kör megtörik, és örömteli ünneplés veszi kezdetét. A törzs - szimbolikusan és szó szerint is - újra befogadja a megtévedt embert."

Ki vagyok?

Amikor valaki meg akarja fogalmazni, hogy ő ki is valójában, akkor ezt általában a közösséghez való kapcsolata alapján teszi, a társadalomban betöltött szerepe, és az őt körülvevő emberek visszajelzései alapján.

Apa vagyok. Anya vagyok. Szüleim lánya vagy fia vagyok. Unoka, testvér vagyok.

Vannak barátaim, és vannak, akik kevésbé kedvelnek. Vannak tanáraim és osztálytársaim. Van főnököm, vannak kollégáim, vannak beosztottaim.

Gyorsan tanulok. Jó vagyok matekból. Rossz vagyok angolból. A kémiát unom.

Jó embernek ismernek. Nagy a munkabírásom. Lelkes, megbízható, pontos, alapos vagyok.

Kövér vagy sovány, szép vagy csúnya, erős vagy gyenge, szegény vagy gazdag vagyok.

Tehetséges vagyok. Tehetségtelen vagyok. Okos vagyok. Buta vagyok.

Mind-mind olyan dolog, mely a másokhoz képest elfoglalt helyünket határozza meg.

Képzelj el!

A külső világ alakítja önképünket. Önképünk pedig meghatározza gondolkodásunkat, tetteinket.

Mit teszünk, ha gyermekünk rosszat tesz, vagy csak akaratlanul hibázik?

Természetesen sokféle reakció elképzelhető, de a leggyakoribbak egyike a szidás.

- Ne légy már olyan ügyetlen!

- Miért vagy te ilyen kétbalkezes?

- Mikor érted már meg végre?

- Hogy lehetsz ennyire ostoba?

- Miért ver engem a sors egy ilyen hülye gyerekkel

Ne létezz!

Ráadásul ezek a mondatok általában mély érzelmi töltéssel hangzanak el, ami még erőteljesebbé teszi hatásukat. Persze, ilyenkor az a célunk, hogy a gyerek jobban odafigyeljen, gondosabb, óvatosabb legyen, de a szidásban minősítés van. Az üzenet az, hogy "Te ügyetlen vagy, ostoba vagy!". Szélsőséges formájában akár azt is jelentheti: "Felesleges vagy!"

A gyerek beépíti ezt a véleményt az önképébe, és eszerint cselekszik:

"Én buta vagyok. Nincs is értelme ezzel küzdeni, úgysem fogom megérteni!"

Mi a megoldás?

De mit lehet tenni?

Mégsem dicsérhetem meg a gyereket, ha összetör egy poharat!

Ez igaz. De a szidás helyett inkább kérjük meg, hogy segítsen összetakarítani, és emlékeztessük, hogy múltkor milyen szépen felsöpört. Ha nem megy az olvasás, akkor ne arról beszéljünk, hogy "ez még az idióta szomszéd gyereknek is megy", hanem arról, hogy múltkor is milyen szépen olvasott el egy szót vagy egy mondatot.

Tudom, ez természetellenesnek tűnik. Egyszerűen nem így épül fel a kultúránk. Gyerekként szidtak minket, talán meg is ütöttek, ezért mi is így gondolkodunk. De ha nem indulatból, nem ösztönből akarjuk nevelni gyermekeinket, akkor változnunk kell. Meg kell tanulnunk észrevenni (és kimondani) a jót.

Meg tudunk változni!

A Varázsbetű segít!

Mi is ezen elvek alapján építettük fel a Varázsbetű Programcsaládot. A játékok szórakoztatóak, és kihívást jelentenek a gyerekek számára. Természetesen előfordul, hogy a gyermek hibázik. A hibát jelzi a játék a gyermeknek, de nem bünteti érte, hanem bíztatja, hogy próbálkozzon még egyszer. A jó megoldásokat viszont mindig megjutalmazza, egy-egy vidám képpel, vicces dicsérettel, extra játéklehetőséggel.

Kattints ide és tudd meg, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>