|
|||||||||||||||||||||
Tíz tudományosan igazolt trükk, mellyel okosabbá teheted gyermeked
Szülőként teljesen természetes vágyunk és törekvésünk, hogy gyermekünket okosabbá tegyük. Ma tíz olyan - tudományosan bizonyított hatású - trükkről fogok beszélni, melyek segítségével okosabbá teheted gyermeked. 1. Zenei képzésTudományos kutatások bemutatták, hogy a zenetanulás fejleszti a gondolkodást. A kísérletek azt mutatták, hogy a zenei képzésben részesülő gyerekek átlagos intelligenciája magasabb, mint a többieké. Dupla haszon: gyermeked megtanul szépen énekelni vagy hangszeren játszani, és mellette okosodik is. 2. ‘A hülye focista’Ahogy a városi legenda tartja, a focisták hülyék maradnak, mert csak a fociznak, és nem tanulnak. Az igazság azonban az, hogy a mozgás hozzájárul gyermeked tanulási teljesítményének fokozásához. A kísérletek szerint azok a gyerekek, akik tanulás előtt mozogtak, 20 százalékkal teljesítettek jobban a tanulás eredményét mérő teszteken. Három hónap edzésprogram után pedig az agy emlékezetért és tanulásért felelős régióinak vérellátása 30 százalékkal javult. Az már csak ráadás, hogy egy kiadós edzés után kevésbé kell fegyelmezni a gyerekeket, könnyebben koncentrálnak a tanulásra. 3. Olvassatok együttHa gyermeked már tanul olvasni, akkor az esti mese idején ne csak olvass, hanem olvassatok közösen. Hívd fel a figyelmét egy-egy már ismert betűre, szóra, vagy kérd meg, hogy egy mondatot, majd később egy szakaszt ő olvasson fel. Beszéljétek meg, amit olvastok. Az olvasástól nő gyermeked szókincse, fejlődik képzelete, és szövegértése. 4. AlvásAz alvásmegvonás negatívan hat az agyra. Gyermeked alvásmennyisége szoros kapcsolatban van a másnap megszerzett jegyekkel: Minél kevesebbet alszik, annál rosszabb jegyeket kap. A vizsgálatok azt mutatják, hogy azoknál a gyerekeknél, akik egy órával kevesebbet aludtak, átlagosan két éves szellemi fejlődésnek megfelelő visszaesés volt megfigyelhető a következő napon. Mintha egy harmadikost beültetnénk az ötödikbe, és ugyanazt a teljesítményt várnánk tőle. 5. IQA magas IQ csak akkor ér valamit, ha önfegyelem és akaraterő társul hozzá. Hiába okos egy gyerek, ha nem elég céltudatos, akkor sem az iskolában, sem az életben nem fog boldogulni. A kutatások azt mutatják, hogy az iskolában elsősorban a szorgalmas, nagy akaraterővel bíró gyerekek érnek el sikereket. Ezek a gyerekek kevesebbet hiányoznak, többet tanulnak, és kevesebb időt töltenek a televízió vagy a számítógép előtt. A szorgalom alapján nagy biztonsággal meg lehet jósolni a gyermek iskolai pályafutását, az IQ és az iskolai jegyek között azonban sokkal gyengébb az összefüggés. 6. Aktív tanulásA tanulás aktív folyamat. Agyunk úgy fejlődött ki, hogy sokkal könnyebben tanulunk abból, amit csinálunk, mint ha olvasunk, vagy hallunk valamiről. Alapvetően ez az oka annak is, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha rendelkezésedre álló idő egyharmadát fordítod csak a tényleges tanulásra, kétharmadában pedig gyakorolsz. 7. ÉtkezésNe engedd el gyereked reggel üres gyomorral. Legjobb a kiadós reggeli: rostban gazdag, magas szénhidrát tartalmú, de lassan felszívódó étel, például egy tál zabpehely. Gyermeked agyműködését rövidtávon a cukor vagy a cukros üdítők is fokozhatják, azonban ügyelj a mértékletességre. Csak tanulás előtt, és kis mennyiségben adj gyermekednek, pihenő időben lehetőleg ne. 8. A boldog gyermek sikeres gyermek!Minél boldogabb és kiegyensúlyozottabb családi légkör veszi körül gyermekedet, annál valószínűbb, hogy boldog, sikeres és művelt felnőtt válik belőle. A kutatások azt mutatják, hogy a boldog emberek magasabb pontszámot érnek el a teszteken, pozitívabb értékelést kapnak, jobb állásban dolgoznak, többet keresnek, és a magánéletük is kiegyensúlyozottabb. 9. Kortárs csoportSzeretjük azzal áltatni magunkat, hogy gyermekünk a jó nevelés következtében válik okosabbá és sikeresebbé válhatnak. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a nevelésnél jóval nagyobb szerepe van a genetikának, azaz hogy gyermekünk mit örökölt tőlünk, a szüleitől. Ezen azonban nem tudunk változtatni. Azonban a gyermekedet körülvevő kortárscsoport – barátok, osztálytársak, a gyerekek az utcából, a sportegyesületből - szintén jelentős hatással rendelkezik, és erre szerencsére Neked is van befolyásod. A kortárscsoport nyomásáról leggyakrabban akkor szoktunk beszélni, ha a gyerekek valamilyen butaságba rángatják bele egymást. Szerencsére azonban jóval gyakoribbak a pozitív következmények: a gyerekek átadják egymásnak véleményüket, szokásaikat, és ezzel hatnak egymás tanulási eredményességére is. Ez az oka, hogy a jobb környéken élő, vagy jobb iskolába járó gyerekek jobb eredményeket érnek el tanulmányaik során, mint kevésbé szerencsés társaik. 10. Higgy benne!Azok a gyerekek, akiket szüleik vagy tanáraik támogatnak, bíznak bennük, jobb eredményeket érnek el az iskolában. A kutatók egy érdekes kísérletet végeztek el. Egy osztály tanulóival intelligenciatesztet végeztettek, majd a tanároknak néhány gyermekről azt a visszajelzést adták, hogy ők kiemelkedő képességűek. Valójában ezeket a gyerekeket a teszt eredményétől függetlenül, véletlenszerűen választották ki. Mikor pár hónap múlva visszatértek, meglepve tapasztalták, hogy valamennyi kiválasztott gyermek intelligenciahányadosa jelentősen növekedett. A hatás egyértelműen annak tulajdonítható, hogy a tanárok hittek ezekben a gyerekekben. Ha Te hiszel gyermekedben, akkor ő is hinni fog Önmagában. A hit fél siker. Elég reggelente annyit mondanod, hogy ‘tudom, hogy meg tudod csinálni, képes vagy rá.’ Ha így indítod, akkor szívesebben próbálkozik még a nehezebb feladatokkal is, és nagyobb az esélye, hogy sikeresen teljesíti a kihívásokat. +1. A Varázsbetű segítA Varázsbetű Programcsalád segítségével játszva fejlesztheted gyermeked olvasási képességét. A feladatok segítenek automatikussá tenni az olvasás olyan alapfolyamatait, mint a betűk összeolvasása szavakká, vagy a mondatok, szövegek értelmezése. Így gyermeked könnyebben és gyorsabban fog olvasni és tanulni, és jobb eredményeket érhet el az iskolában. A Varázsbetű feladatai játékosak és érdekesek, így segítenek az olvasáshoz kapcsolódó kellemetlen élmények megszüntetésében is. Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed! Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
|
Kazal Kolos Az olvasás öröm is lehet!Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt! Találkozzunk a Facebookon is!
|
||||||||||||||||||||
Kazal Kolos Copyright © Varazsweb |
|||||||||||||||||||||