Írd le a neved százszor!

Régebben gyakori büntetés volt ez: Írd le a neved százszor. Ami azt illeti párszor én magam is szenvedtem a következményeit.

Egyenlőtlen feltételek

Mindig csodálkoztam rajta, hogy ez mennyire egyenlőtlen helyzet: Széppataki-Kovács Bendegúz számára ez sokkal súlyosabb terhet jelentett, mint Kis Pálnak. Sajnos az én nevem (a második keresztnevemmel együtt) inkább hosszú, mint rövid.

Ez varázslat!

Annak idején sokszor gondoltam arra, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy pecsét, amit csak rányomnék a papírra, és már ott is lenne a nevem a füzetben. Éppen ezért rendeltem pár éve a kislányomnak és a fiamnak is egy-egy sulibélyegzőt, mellyel egyetlen pillanat alatt nyomtathatták a nevüket és az osztályukat. Bár egyiküket sem sújtotta ilyen típusú büntetés (és valószínűleg el sem fogadták volna a feladat ilyen megoldását), de azért mindketten nagyon élvezték a dolgot. A kislányom a füzeteire és a könyveibe pecsételte be a nevét, a fiam pedig még a dolgozatait is így adta be.

I like it!

A dolog olyan jól sikerült, hogy a fiam egyik tanára is rendelt magának egy sulibélyegzőt, de ő a neve helyett egy Like jelet kért feliratnak, és a ezzel jutalmazta a jó dolgozatot író diákokat. A gyerekek szerencséjére akkor még nem létezett a többi Facebook jel: a szomorú vagy épp a dühítő.

Tegnap vettem észre a Bélyegzőexpressz oldalán, hogy most akciósan adják a sulibélyegzőket. Így iskolakezdés táján különösen aktuális a dolog, hiszen most van ideje a tankönyvek és füzetek bekötésének, feliratozásának. Ez egy aranyos játék, melynek segítségével egy kicsit nagyobb kedvet csinálhatsz gyermekednek az iskolakezdéshez. Ez pedig valószínűleg Nálatok is jól jön!

Még egyszer a link: Bélyegzőexpressz - Sulibélyegző


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

5 tény, amit tudnod kell gyermekedről
Szia Anyu! Szia Apu! Én vagyok az, a Te gyermeked, a szemed fénye. Van pár dolog, amit tudnod...

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

A sikeres fejlesztés 6 titka (+1 jó ta­nács)
Van hat olyan titok, mely sokkal könnyeb­bé teheti számodra gyer­meked fejlesztését. Hat olyan...

Diszlexia - Figyelmeztető jelek, amiket a szülő is észrevehet
A diszlexiás gyerekek a többieknél sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni, emiatt osztálytársaik...

Gyerekek, akik belülről ragyognak
Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...

Mi a baj a kitűnőkkel?
Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket érjen el....

Mitől más a diszlexiás gyerek?
A diszlexiás gyerekek nem attól mások, hogy olvasási képességük gyengébb. Egyszerűen másképp...

Legfrissebb bejegyzések

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Vigyázat! Áltudomány!
Az utóbbi hetekben az egész világon, elterjedt a hír, hogy egy francia tudóscsoport megtalálta a...

Az idő és a matematika
Gondolkodtál már azon, hogy gyermekednek mit is jelent az idő? Egy gyermeknek nem egyszerű...

Ubukubu zűrkalandjai - Mesekönyv az olvasási képességek fejlesztésére
Az Ubukubu zűrkalandjai című könyv szórakoztató mese, és egyben kiváló eszköz gyermeked olvasási...

Tükörírás: áldás vagy átok?
Időnként előfordul, hogy egy nagycsoportos, kisiskolás gyermek szülei ijedten veszik észre:...

Az egyensúly zavara és fejlesztése
A gyerekeknél az olvasás megtanulásában nagy szerepe van a mozgásnak is. Éppen úgy fontosak a...

Így nevelj magabiztos gyereket - 6 ötlet
Szülőként valamennyien szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, de ezt nem lehet...

Bezzeg az én időmben!
Nemrég tanúja voltam, amikor nagymamák felidézték iskolai emlékeiket. Megkérdeztem hát, hogy...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
95.660 Ft helyett

29.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Radnay Péter,
a nevelés szakértője

Anyu - Apu tanfolyam :)

Nevelés közben annyi minden adódik, amit olyan jó lenne elsőre jól csinálni...! Az első gyerekkel végigretteg az ember mindent, a másodikkal meg valahogy fele annyi a fennakadás... A tudás és a rutin előre is megszerezhető! Olvasd el hogyan!

Tovább...


Vevőink írták

Nagyon szeretem a CD-t, sok különféle képesség fejlesztésére tudom használni!

Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület , Mezőberény

Érdekel >>>


Én vásárlás előtt próbáltam ki a programot. Azért tetszett, mert nagyon jól egymásra épülnek a feladatok. Motiváló hatású, mindenki saját tempójában használhatja. A gyermekeknek értelmes időtöltésükké válhat.

Balaskóné Goldfinger Lívia, Zalaegerszeg

Érdekel >>>


Szereti a család minden tagja, még a nagyik is! Jó, hogy a kicsi lányom játékosan tanul és nem vacak programokkal játszik a számítógépen. Így észre sem veszi, hogy okul, és halad a maga kis útján.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Kislányom diszlexiás és dysgraphias, mi már egy éve használjuk ezt a " játékot", mert lányom így nevezi. Játszva gyakorol minden nap, és nagyon sokat javult az írása és az olvasása is. Aki még nem használta ezt a programot, próbálja ki.

Kovácsné Mariann

Érdekel >>>


A program igen hasznos és jól használható a gyermekek fejlesztésére, kiválóan segíti a fejlesztő pedagógus munkáját.

TTRE DRK Általános Iskolája, Debrecen

Érdekel >>>


Gyermekemet nagyon nehéz rávenni az olvasásra, de ezzel a programmal szívesen tanul, és napról napra észrevehető a fejlődése is.

Sneider Gabriella, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm a segítségét! Sikerült a telepítés, meglepően egyszerű volt! Sok segítséget nyújt az Ön által készített programcsomag, a fiamnak mindig van kedve hozzá. És nekem is :)

Hargittai Jolán, Szolnok

Érdekel >>>


Két napja érkezett meg a szoftver, de a kislányom (7 éves, másodikos) máris imádja. Naponta legalább egy órát játszik vele, alig lehet elvenni tőle.:) Reméljük, az eredményein is meg fog látszódni a lelkes használat.

Pálinkó Erika, Szeged

Érdekel >>>


Fejlesztő pedagógusként 20 éve használom a Varázsbetű különböző verzióit. Nagyon hasznosnak találom ma is, jobb anyagot összegyűjtve ma sem találok. A Varázsbetű rengeteg munkát spórol meg nekem, nélküle magamnak kellene hasonló feladatokat kitalálnom a gyerekek fejlesztéséhez.

Kozma Márta, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Vissza az iskolába - Hogy segíthetsz gyermekednek az iskolakezdésben?
Akár izgalmas, akár unalmas volt a nyár, az iskolakezdés nagy változás, mely könnyen megviselheti a...

Így fejleszd gyermeked emlékezetét! Letölthető ajándék játék
Nem mindegy, hogy gyermekeink képességei hogyan fejlődnek, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele,...

Levél a kitűnő tanulók szüleinek
Ülök a gép előtt, görgetem végig a Facebookot, és látom a képeidet. Büszke vagy. Én pedig...

Jamie Oliver a diszlexiáról
Jamie Oliver beszél a diszlexiáról és az iskoláról. Videó....

Betűkeverő - Játékos feladatlap ajándékba
Érdekes játék, melynek segítségével gyermeked szókincsét, elemzőképességét és olvasási képességét...

Kedves Tanító néni!
Még tart a nyár, de hamarosan kezdődik az iskola. Bevallom, félek egy kicsit... ...

Mit tehetsz gyermeked tanulási zavara ellen? 5 hasznos tipp!
Még javában tart a szünidő, de már most érdemes gondolni a tanévkezdésre. Ha gyermeked tanulási...

Miért nem hátrány a diszlexia?
Rövid videó a diszlexia előnyeiről....

A mozgás nem helyettesíthető semmi mással
Sokszor beszélünk róla, hogy a mozgásnak milyen jó hatása van a tanulási képességekre. De vajon mi...

Még nincs vége a nyárnak
Egy hónap van hátra a vakációból. Itt van harminc ötlet erre a harminc napra, hogy ez a nyár is...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu