Hogyan lehet élvezetesebb az esti meseolvasás?

Minden gyermek szereti a meséket és szükségük is van rá.

Egy Nagy-Britanniában készült közvélemény kutatás eredménye szerint csak az édesanyák 64%-a olvas mesét gyermekének rendszeresen. (Saját kutatásunk ennél kedvezőbb eredményt adott: A Varázsbetű olvasói között a családok 90%-ában olvasnak rendszeresen mesét.) A nem mesélés okai közt említik a túl stresszes életmódot, fáradtságot és a megkérdezettek majdnem fele arra hivatkozik, hogy nem képes elcsábítani gyermekét a számítógép vagy televízió elől.

A meseolvasás az egyik legjobb közös tevékenység. Gyermekünk odabújik hozzánk, csend van, nyugalom. Nincs semmi más időtöltés, amely ennél jobban csökkentené a stresszt. Sőt, vannak olyan családok is, ahol a szülők annyira élvezik az olvasást, és az együtt töltött időt, hogy két műszakot is bevállalnak.

Van pár ötletem, hogyan teheted az olvasást még élvezetesebbé.

1. Sosincs túl korán

Minél kisebb korban kezditek, annál jobb. Már a csecsemőknek is van véleményük és imádnak könyveket nézegetni, és a szülő beszéde is örömmel tölti el őket!

2. Nem csak este lehet!

Nem törvényszerű, hogy csak este mesélhetsz gyermekednek! Ha későig dolgozol, vagy túl fáradtnak érezed magad esténként, kelj fel egy kicsit korábban és olvass mesét gyerekeidnek reggel.

3. Nem csak a saját a jó!

Írasd be gyermeked a könyvtárba, ahonnét rengeteg könyvet hozhat haza. Ha elolvastátok, visszaviszi, és hozhatja az újabb adagot. Ez egyrészt jó kirándulás, másrész lehetőséget ad gyermekednek, hogy ő válasszon. Lehet, hogy először kicsit furcsa könyveket hoz majd haza, de előbb-utóbb kialakul az ízlése.

4. Mit nem olvastam?

Gondold végig, melyek azok a jó olvasmányok, amelyeket gyermekként elszalasztottál. Most bepótolhatod, elolvashatod gyermekednek.

5. A szókincs is bővül!

Nem baj, ha a szövegben ismeretlen kifejezések, szavak is szerepelnek. Bátorítsd gyermeked, hogy kérdezzen, ha valamit nem ért, és beszéljétek meg, mit jelent. Ezeknek a szavaknak a jelentésére a mesélés után, vagy akár másnap rá is kérdezhetsz újra. Így gyermeked szókincse folyamatosan bővül, ami az olvasástanulás során nagyon fontos!

6. Szabad a választás!

Ahogy gyermeked idősebb lesz, adj neki lehetőséget a választásra! Vegyél le 4-5 könyvet a polcról, mindegyikből olvass el néhány bekezdést, majd kérdezd meg tőle, melyiket szeretné hallani.

7. Ne így büntesd!

Sohase büntesd gyermekét az esti mese megvonásával! Vannak gyerekek, akik már tudnak olvasni, mégis igénylik az esti mesélést. Ne vedd el tőle ezt az élményt. Pár év múlva nagyon fog hiányozni Neked, amit most elmulasztasz!

8. Felváltva

Időnként felváltva is olvashattok gyermekeddel, ezzel kedvet adhatsz neki az önálló olvasáshoz. Kérd meg, hogy olvasson fel ő egy szakaszt, majd Te a következőt. Kezdetben legyen az ő szakasza rövidebb, a Tiéd hosszabb, majd ha már jobban olvas, közelíthetitek egymáshoz az időtartamokat. Persze ne mindig így olvassatok, de néha adj lehetőséget gyermekednek is, hogy képességeit próbálgassa.

9. Ne kényszerítsd rá az ízlésedet!

Természetesen Te is javasolhatsz mesét vagy könyvet, de mikor gyermeked egyedül olvas, hagyd, hogy a saját szája íze szerint válasszon!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nem tudtam, mit várhatok, de nagyon jók az első benyomásaim. A játékok változatosak, jó felépítésűek, igényes, szép kivitelezésűek. Hamar fény derül a betűtévesztésekre, nagyon használhatónak találom.

Molnár Róbertné, Nagykálló

Érdekel >>>


Még ismerkedünk a CD-vel, de pár használat után már látok eredményt kislányom olvasási készségén.

Molnárné Szegedi Zsanett, Budapest

Érdekel >>>


Jön az év vége, most jól ki lehet használni a programokat, és a gyerekeknek olyan, mintha játszanának. Néha még versenyt is rendez a kolléganő, hogy ki az ügyesebb.

Tamás László, Ajka, Fekete István Általános Iskola

Érdekel >>>


Nagyon jó program, mert a gyerek játszva tanul! Szívesebben tanulnak a mai gyerekek számítógépen, emiatt is könnyebben rávehetőek a tanulásra.

Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány

Érdekel >>>


A varázsbetűs programokat minden családtag szereti és használja... sikerélményt ad, a fiúk a dicsérő szavakat szeretik a legjobban.

Ferenczi Bernadett, Veresegyház

Érdekel >>>


Nagyon kétségbe voltam esve, mert négy fiam közül az egyik súlyos diszlexiával küzd, szabályos tükörírással ír, jobbról balra olvas, a betűket sorban felcseréli. Most 3. osztályos. Már ott tartottam vele, hogy teljesen megutálta az írást és az olvasást, de a Varázsbetű sokat segített. Nagyon köszönöm a programot, gyermekeim nagyon szeretnek vele játszani és közben észre sem veszik, hogy tanulnak.

Király Erzsébet, Szeged

Érdekel >>>


Gyermekem szereti a feladatokat, iskolából hazaérve szinte azonnal elindítja a játékokat.

Badariné Terjék Anikó, Újdombrád

Érdekel >>>


Aktiváltuk a csomagot, és a gyerekek már nagy örömmel játszanak a játékokkal. Hiszem, hogy a hasznukra válik. Nagyon tetszik a gyerekeknek és nekem is!!! Már az öt éves fiam is odaült, s mivel már jó pár betűt ismer, most ő is igyekszik, s olvasgatja össze a szavakat, hogy tudjon játszani. Köszönjük még egyszer!!

Jákob Zoltánné Tünde (három gyermekes édesanya, s angol tanár), Sárbogárd

Érdekel >>>


Nagyon jó a Varázsbetű! Nemrég rendeltem, de a kislányom már magától bekapcsolja, és játszik! Köszönöm.

Ökrös Zsuzsanna, Tatabánya

Érdekel >>>


Kislányom szívesen játszik vele, jó, hogy a nehézségi szintet be lehet állítani. Külön tetszett, hogy a játék akkor sem állt le, ha egy feladatot nem tudott megoldani, hanem másik feladatot kapott. Köszönjük!

Darázs Zsanett, Szeged

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Szókincskereső - Szókincsfejlesztő játékok
Gyermeked szókincsének gazdagítása hozzájárul az írott szövegek és a hallott beszéd jobb...

5 M gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez
Egyre több, és egyre könnyebben hozzáférhető a képi információ, ezért nem vagyunk rászorulva az...

A láb nélküli ember futása
Ön milyen jövőt jósolna egy olyan gyereknek, akinek mindkét lábát amputálni kell? Ön szerint...

Játékötletek az írás fejlesztésére - Letölthető játékkal
A lányok általában szebben írnak, mint a fiúk. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a felnőtt nő szerepére...

Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok - hangos mese
Letölthető és meghallgatható hangos mese...

Honnan tudhatom, hogy drogozik a gyermekem?
Hogyan kerüld el, hogy gyermeked droghoz nyúljon?...

A karácsonyi ajándék: Veszekedés válással
Karácsonykor gyakoribb a veszekedés a családokban, karácsony után pedig megugrik a válások száma....

Hogyan tanulunk beszélni?
A beszéd nem csak a kommunikáció, hanem a gondolkodás és a tanulás eszköze is. Ha gyermeked beszéde...

Miért nem beszél végre?
Természetes, hogy minden szülő megijed, ha azt tapasztalja, hogy gyermeke három éves kora körül már...

Ismerd meg a tested!
Az írási és olvasási problémák javításának egyik leghatékonyabb módja a mozgásfejlesztés. Ma olyan...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb