Hogyan segíthetsz gyermekednek a nyelvtanulásban?

Napjainkban már alapszükségletté vált az idegen nyelvek ismerete. Már a középvezetői állások betöltését is valamilyen középfokú nyelvismerethez kötik, és diplomát is csak középszintű nyelvtudással szerezhet a fiatal felnőtt.

Hogyan segítheted gyermeked a nyelvvizsgához vezető rögös úton?

A nyelvtanítási módszer fontossága

Az eredményes nyelvtanulás elengedhetetlen feltétele a helyes tanítási módszer.

Honnan tudhatod, hogy gyermeked ideális körülmények között tanulja az idegen nyelvet?

Kérdezd meg tőle, hogyan zajlik egy nyelvóra!

A tanítás akkor eredményes, ha gyermeked meg tud szólalni az adott a nyelven - azaz fejlett a beszédkészsége, és meg is érti azt, amit beszélgetőtársa mondd neki. Éppen ezért akkor jó egy nyelvóra, ha az új anyagra legfeljebb az óra egy harmadát fordítják, a fennmaradó időben pedig szóban gyakorolják az azelőtt megismert új tananyagot. Ezáltal válik gyermeked aktív nyelvhasználóvá, s nem csak passzív befogadóvá.

A jó beszédkészség és beszédértés a szókincs függvénye is. Nagyon fontos, hogy rendszeresen szótárazzátok ki az ismeretlen szavakat. Tudom, hogy a mai nyelvkönyvek végén már található szószedet, ez azonban nem pótolja a szótárfüzetet, hiszen gyermeked addig is gyakorol, míg leírja az új kifejezéseket.

Tanácsok az otthoni nyelvtanuláshoz

Az első és legfontosabb, hogy légy megértő gyermekeddel. Fogadd el, hogy neki esetleg több időre, más módszerekre van szüksége ugyanannak a tananyagnak az elsajátításához, mint kortársainak.

Segítheted a szótanulást képek segítségével is. Ha egy információ nemcsak szóban hangzik el, hanem képi megjelenítés is társul hozzá, sokkal biztosabban rögzül gyermeked emlékezetében.

Az új szavakat kis cetlikre, öntapadós jegyzettömbökre írva helyezzétek el a lakás különböző pontjain: a fürdőszoba tükrén, a könyvespolcon, a számítógép monitor szélén ... stb. Így gyermeked a lakásban járva-kelve sokszor találkozik ezekkel a szavakkal, melyek észrevétlenül beépülnek szókincsébe.

Döntő jelentőségű az otthoni tanulásra fordított idő elosztása is. A mindennapi gyakorlás - még ha rövid idejű is - sokkal eredményesebb, mint, ha hetente egyszer órákon keresztül gyakorolnak. Próbáljátok úgy szervezni az időt, hogy mindennap sor kerüljön az idegen nyelv gyakorlására. A rendszeres ismétlés eredményeként a szavak és a nyelvtani szerkezetek a rövid távú memóriából átkerülnek a tartós emlékezetbe, ezáltal biztosítva azt, hogy a sok-sok részlet egységes nyelvtudássá álljon össze gyermeked fejében.

Nagyon jó, ha gyermeked hangosan, vagy félhangosan tanulja az idegen nyelvet. Ezáltal ellenőrizheti saját kiejtését, felgyorsul az olvasási sebessége. Az is jó, ha hangfelvételt készítetek az új szavakról, s újra meg újra meghallgatva rögzülnek gyermeked emlékezetében a kifejezések.

Hogyan segíti a diszlexiás gyermeket a Közoktatási Törvény?

Lehet, hogy Te is és gyermeked is mindent elkövettek, mégsem sikerül megbirkózni az idegen nyelvvel. A közoktatási törvény alapján a diszlexiás tanulót a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a pedagógiai szakszolgálat véleménye alapján az igazgató mentesítheti egyes tantárgyak vagy tantárgyrészek értékelése alól.

Tehát ha a sok-sok gyakorlás ellenére gyermekedet sorozatos kudarcok érik, soron kívüli vizsgálatot kérhettek, ahol gyermekedet mentesíthetik az értékelés alól. Ez azt jelenti, hogy gyermekednek továbbra is részt kell venni a nyelvórákon, el kell készítenie a feladatokat, de érdemjegyet nem kap. Volt olyan tanítványom, aki élt ezzel a lehetőséggel, s miután lekerült róla az osztályozás "terhe", teljesen kinyílt, szárnyakat kapott, s a következő évben 3-as végbizonyítványt sikerült szereznie angolból.

A mentesítést az érettségi során is lehet érvényesíteni. Azaz, ha a tanulmányok során gyermeked végig mentesítve volt az idegen nyelv értékelése alól, ugyanez a jog megilleti az érettséginél, sőt, a felsőoktatásban is, azaz diszlexiás, idegen nyelvet nem beszélő gyermeked akár diplomát is szerezhet.

A Varázsbetű segít a nyelvtanulásban is

A Varázsbetű lehetőséget ad az angol nyelv gyakorlására is.

AngolNyelvGyerekeknek.hu módszerünk segítségével a tanulási problémával küzdő gyerekek is meg tudnak tanulni angolul. Így végre nekik sem kell azt hallgatniuk, hogy hülyék a nyelvtanuláshoz, vagy hogy nincs nyelvérzékük. Végre a Te gyermeked is sikerélményt és nyelvtanulási tapasztalatot szerezhet, ami alapvető lehet jövője szempontjából.

Gyermeked akár már három hónap múlva önállóan kommunikálhat angolul. Képzeld csak el, milyen érzés lesz gyermeked mosolyát látni, amikor legközelebb külföldön ő tud valakitől majd eligazítást kérni. Gondolj csak bele, milyen büszke lesz magára!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked megtanuljon angolul, és szeretnéd, hogy végre sikere legyen a nyelvtanulásban, itt az idő! Hétfőn indul kezdő nyelvtanfolyamunk, melynek segítségével a Te gyermeked is megtanulhat angolul!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Az ingyenes 4 napos időszak alatt nagyon megtetszett, ezért vásároltam meg. A lányom nem dyslexiás, de fejlődése szempontjából megfelelt és bevált!

Csóka Krisztina, Budapest

Érdekel >>>


Ami számomra a legfontosabb, hogy a gyerek magától ül le feladatokat csinálni. Nem kell mellé ülni, és élvezi az egészet. Ő azt hiszi, hogy játszik, fel sem tűnik neki, hogy közben tanul is.

Szűcsné Pindzsu Mária, Ópályi

Érdekel >>>


Mi már kb. egy éve használjuk nagy örömmel és megelégedéssel. Elértük, hogy kisfiam, aki nem szeretett olvasni, mára szövegértésből és nyelvtanból ötösöket hoz haza. Igaz nem lett regényfaló, de ha olvasni kell nincs akadály.

Szijártó Piroska, Szekszárd

Érdekel >>>


Nagyon jo tapasztalaim vannak az egesz Varazsbetu programcsaladrol. A gyerekeim nagyon szeretik, versengnek, hogy melyik jatsszon. Nagyon halas vagyok ezekert az oktato programokert, nagyon nagy segitseg a tanulasban is.

Both Edit, Románia, Tekerőpatak

Érdekel >>>


Meg vagyok elégedve vele. Tetszik a kisfiamnak és szívesen játszik vele, nem is jut eszébe, hogy közben rengeteget tanul.

Gyimesi Edina, Budapest

Érdekel >>>


A kisfiam szivesen betűzget a Varázsbetűvel. Így legalább le tudom ültetni gyakorolgatni. Olyan kudarcai vannak az olvasókönyvvel, hogy már fizikai tüneteket produkál, csak ne kelljen olvasni. Imádja a számítógépet, és ez még jobban segíti, hogy rávegyük a gyakorolgatásra. Amióta a Varázsbetű megvan, mindennap tudunk olvasni, betűzgetni, kirakózni. Nem tudom elégszer megköszönni!!!

Nagy Anita, Balatonederics

Érdekel >>>


A program tetszik, a fiam nagy örömmel, és érdeklődéssel használja. Jónak tartom, segíti az olvasás és a szókincs fejlesztést is, és gondolkozásra serkenti a gyereket. Tetszik az is, hogy a feladatok közé játékot is csempésztek "jutalmul". Köszönjük szépen!

Márkus Katalin, Marcelháza, Szlovákia

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a program. A gyerekeknek élmény az iskolában, nekem pedig tanítóként nagy segítség.

Horváth Edit, Békéscsaba

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsaládot nagyszerűnek találom. Köszönöm szépen az ajándékot és a gyors, korrekt szállítást is.

Nagy Istvánné, Győr

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Péter és a hasfájás - Mi a reggeli sírás oka?
Péter minden kedden és csütörtökön hasfájósan ébredt, sírt, és gyakran megbetegedett. Ezen a két...

Hogy mondjam el neki?
Egy idő után minden diszlexiás gyerek észreveszi, hogy valami nincs rendben. Ekkor teszi fel a...

Míg a halál el nem választ...
Válás. Olyan társadalomban élünk, melynek értékrendje elfogadja, sőt bizonyos esetekben akár...

Tanárok bohócruhában
A szülők szeretnek gyerekeikről beszélni. Sokszor mesélnek például arról, hogy az öt-hat éves...

Nyelvtanuló memória
Mára gyermeked angol és német szókincsének fejlesztésére készítettünk egy játékot. Jó szórakozást!...

Játékos beszédfejlesztés
A mondókák - amellett, hogy segítségükkel bővül gyermeked szókincse - a ritmusérzékét is fejlesztik,...

8 ötlet, hogy ne legyen rossz a bizonyítvány
Mit teszel, amikor gyermeked rossz jegyet hoz haza, vagy ha a bizonyítványban szerepel egy vagy több...

Szerettesd meg gyermekeddel az olvasást ezen a nyáron!
Sajnos a járvány alatt mindannyian sok időt töltöttünk a lakásban és képernyők előtt ülve,...

Így nevelj optimista gyereket
A világ folyamatosan változik, és egyre nagyobb szükség van az optimista emberekre. A szakemberek...

Vissza az iskolába - Hogy segíthetsz gyermekednek az iskolakezdésben?
Akár izgalmas, akár unalmas volt a nyár, az iskolakezdés nagy változás, mely könnyen megviselheti a...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb