Míg a halál el nem választ...

Válás.

Olyan társadalomban élünk, melynek értékrendje elfogadja, sőt bizonyos esetekben akár támogatja is a válást. De ettől függetlenül valamennyien tudjuk, hogy minden egyes válás egy-egy tragédia, melyben mindkét fél sérül, és vannak „vétlen áldozatok” is, hiszen a gyerekek sorsát is meghatározza a szülők döntése.

Vannak esetek, amikor ez az egyetlen megoldás. De biztosan ezek közé tartozik az Te házasságod is?

A válás mellett érvelők egyik leggyakoribb érve, hogy így lehetőség van az újrakezdésre, valaki mással lehet mindent újra megpróbálni, és esélyt kapunk rá, hogy most mindent jobban csinálhassunk.

A gond ezzel az, hogy az emberek ritkán tanulnak: újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat, ugyanolyan embereket választanak párjuknak, ugyanúgy viselkednek, ugyanazokon a dolgokon vitatkoznak.

Könnyű válás

Ebben a társadalomban könnyű elválni. Persze érzelmileg is, anyagilag is krízisbe taszítja a házas feleket, mégis, rengeteg a példa, hogy túl lehet élni. Ez pedig lehetővé teszi, hogy ne kelljen küzdenünk a házasságunkért, ne kelljen harcolnunk a család megtartásáért. „Ha másnak megy, miért ne menne nekem is? És talán még megtalálhatom az igaz szerelmet is!” – gondolják sokan, mikor ügyvédhez fordulnak.

Lehet jobban?

De mi a gond a házassággal?

Hogy lehetne jobban csinálni?

Hogyan lehetne elérni, hogy szeretetben élhessünk?

Ha a Te házasságod is olyan, mint a legtöbb, akkor valószínűleg Ti is szoktatok veszekedni.

Ha megpróbálod objektíven szemlélni ezeket a veszekedéseket, valószínűleg Te is észreveszed, hogy ezek sokszor valamilyen apróságon robbannak ki. Gyakran talán meg sem tudod mondani, mi is volt a pontos kiváltó ok.

Megjósolható

A legtöbb veszekedésnek még a forgatókönyve is ugyanaz. Ez azért van, mert legtöbbször nem hallgatjuk meg egymást, hanem csak feltételezéseket teszünk a másik viselkedésével kapcsolatban. Ilyen az, amikor az egyik fél ideges, a másik pedig nem azt próbálja kideríteni, hogy mi nyomasztja, hanem rögtön azt feltételezi, hogy rá haragszik. Persze fordított helyzet is lehetséges: a pár egyik fele csendesebb, mint szokott lenni, és a másik véli úgy, hogy ez a neheztelés jele. A téves helyzetértékelés hibás reakciókat eredményez, és már kész is a veszekedés.

Zsigeri reakciók

Persze könnyű lenne azt mondani, hogy akkor a megoldás az, hogy többet beszélgessünk, és ne feltételezzük, hogy a párunk ránk haragszik. Csakhogy ezek a dolgok belénk vannak kódolva.

Gyerekkorunkban éberen figyeltük szüleinket, észrevettük minden cselekedetüket, hangulatuk minden változását, reakcióikat. Megtanultuk, mit jelent, ha apánk ideges, vagy hallgatag, mit, ha anyánk becsapja az ajtót, vagy sírva kirohan. És felnőttkorunkra ezek az megfigyelések válnak az emberismeretünk alapjává.

Ha valaki hallgat, ahogy apánk tette, akkor azt hisszük, hogy a hallgatás oka is ugyanaz, pedig lehet, hogy egész más van mögötte. Apánk talán akkor hallgatott, ha dühös volt, de a párunknál ez a fáradtság jele, vagy a mély elgondolkozásé.

Természetesen legtöbbször nem vagyunk vele tisztában, hogy érzéseinket ezek a gyermekkori emlékek diktálják. Éppen ezért tudatosan kell tiszta lapot nyitnunk párunknak. Ki kell lépni a veszekedések emelkedő spiráljából!

Kíváncsinak kell lenni! Adjunk lehetőséget partnerünknek, hogy beszéljen arról, ami foglalkoztatja, nyomasztja.

Építő jellegű kritika

Gyakran előfordul, hogy párunk egy-egy megjegyzését rögtön támadásnak, kritikának érezzük, és ennek megfelelően reagálunk rá: védekezni kezdünk, és magunk is támadunk.

Ilyenkor nem is gondolkodunk azon, hogy mi az, amiben esetleg a másiknak igaza van. Úgy viselkedünk, mint egy élet-halál küzdelem résztvevői. Ütéseket hárítunk, lecsapunk, szúrunk, védekezünk.

Pedig, ha ilyenkor hajlandóak vagyunk meghallgatni és megérteni a másikat, akkor nagyon sokat tanulhatunk magunkról és kapcsolatunkról is.

Biztosan ártatlan?

Igen, igazad van: veszélyes leengedni a pajzsot, rémítő eldobni a kardot. Kaphatunk pár szúrást, ütést. Ráadásul kiderülhet, hogy nem mindig nekünk van igazunk, nem mindig mi vagyunk az ártatlanok.

Furcsa módon mégis ez a boldog házassághoz vezető út: ha hajlandóak vagyunk meghallgatni is egymást.

Nem gondolatolvasó

De az éremnek két oldala van. 

Sokszor úgy véljük, hogy párunknak ki kellene találnia, hogy mi mit szeretnénk, mire vágyunk. Nem mondjuk el, hiszen ez "egyértelmű", aztán pedig duzzogunk, ha a másik nem ért a számunkra világos jelekből, pillantásokból, hallgatásokból. Meg kell értenünk: Ha azt szeretnénk, hogy párunk értsen minket, megértse érzéseinket, megtegye azokat a dolgokat, melyek fontosak nekünk, akkor ezeket el kell neki mondanunk. Nem csak hallgatnunk kell, hanem beszélnünk is.

Elszürkülve

Emlékszel még szerelmetek első időszakára? Annak idején kölcsönösen tudtátok, mivel lephetitek meg egymást, mivel szerezhettek egymásnak örömet. Aztán ez szép lassan csökkent, egyre inkább belefáradtatok a hétköznapokba, egyre kevesebb időt töltöttetek együtt. Már nem a másik örömét kerestétek, hanem inkább a sajátotokat, egy békés félóra olvasás, egy film, egy óra sport, lehetőleg külön, szabadon.

A szerelem döntés kérdése

Próbáljatok meg ismét úgy viselkedni, mint mikor megismertétek egymást: okozzatok örömet egymásnak. Egy csokor virág, egy vacsora kettesben, esti vállmasszás, lábmasszázs, kedves simogatás, kedvenc ételetek elkészítése, egy séta, vagy egy közös hétvége. Mind-mind olyan, ami megmutatja, mit szerettetek annak idején egymásban, ami segít újra megtalálni a szerelmeteket.

Elválni könnyű.

Bátorság, és kitartás ahhoz kell, ha meg akarjuk tartani a házasságunkat. Míg a halál el nem választ...