|
Gyermekéheztetés
Amikor arról van szó, hogy hogyan teljesíthetne jobban egy gyerek az iskolában, akkor általában olyan dolgokról beszélünk, mint például a képességfejlesztés, a rendszeresség, a játékos gyakorlás vagy éppen a pihenés. Gyakran tanulási problémákra, olvasási, számolási zavarra gondolunk. Pedig lehet, hogy a dolog ennél sokkal egyszerűbb!
Minden második gyerek éhezik!
A Medián Intézet nemrég egy kutatást készített a gyerekek reggelizési szokásairól. Kiderült, hogy minden második gyerek reggeli nélkül megy iskolába, csak a szülők 53%-a ragaszkodik hozzá, hogy gyermeke egyen valamit reggel. A családok többségében este hat és nyolc óra között van a vacsora. Ha a reggeli kimarad, akkor a következő étkezésig akár 14-18 óra is eltelhet úgy, hogy a gyerek nem eszik semmit. Ez valódi gyermekéheztetés! És ez még szomorúbb, ha belegondolunk, hogy az esetek túlnyomó többségében nem anyagi okok állnak a háttérben, hanem egyszerűen csak a szülői felelőtlenség.
Nincs időm!
A gyermeküket éhesen iskolába engedő szülők általában időhiánnyal indokolták, hogy nem reggeliznek, vagy azzal védekeztek, hogy a gyerek még nem éhes. Olyan ez, mintha azt várnánk, hogy a kocsi reggel induljon el üres tankkal is. Ugye, milyen abszurd?!
Az agynak energia kell!
A gondolkodás, a tanulás nagyon energiaigényes folyamat. A kutatók szerint az agy a teljes emberi test energiaszükségletének 25-40%-t fogyasztja el, ráadásul kisgyermekkorban ez az érték még ennél is magasabb lehet. Ha egy gyerek éhes, akkor nem tud gondolkodni, nem tud figyelni, nyugtalan, izeg-mozog rendetlenkedik. Nem csoda, ha nem tud teljesíteni az iskolában!
Éhesek vagyunk! Enni akarunk!
A következtetés egyértelmű: a gyereknek reggelizni kell. Az agynak energiára van szüksége a gondolkodáshoz. Ha jó munkát várunk tőle, akkor üzemanyaggal is fel kell tölteni.
Ne engedd gyermeked reggeli nélkül iskolába!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
4 éves lányomat idézve: "Ez csodálatos!" Görög-Ábel Andrea, Kecskemét Érdekel >>>
Nagyon örülök, hogy rátaláltunk erre a hasznos segítségre, mert nem sok minden van a betűkkel kapcsolatban ami a fiamat leköti, de ez a program "elvarázsolta". Már a fejlesztő tanárának is mesélt róla, hogy milyen sokat gyakorol a szünidőben, pedig feltett szándéka volt a tanulás mellőzése. A család többi tagja is kipróbálta, és sorban állnak, hogy játszhassanak vele. Madai Anikó, Gyál Érdekel >>>
Még nagyobb gyermekem is szívesen ült le a kicsivel játszani, nagy csatáknak voltunk tanúi! Nagyon jónak és hasznosnak tartom! Kiss Endréné, Besenyszög Érdekel >>>
Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki. Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány Érdekel >>>
Nagyon ötletes, játékos. A kisfiamnak nagyon tetszik, hogy "legálisan" ülhet a gép előtt. Nagyon örülök én is neki, jó kikapcsolódás a közös játékra is.
Bodrogi Csaba, iskola Érdekel >>>
Nagyon tetszik és hasznos. A játékok nagyon jól ki vannak dolgozva, lehet rajtuk gondolkodni, és fejlesztik a tanulási képességet. Ha valamit nem értünk, a "Súgó" jól és érthetően elmagyarázza. A kislányom máris négyesre olvasott egyik nap, sokat segített neki a játék. Egyfolytában vele játszik, nagyon lefoglalja. Lepsényi Regina, Káloz Érdekel >>>
Köszönjük szépen ezt a lehetőséget, maximálisan meg vagyunk elégedve! Nagyon szeretjük, annyira belemerülünk, hogy a fejünk felett elrepül az idő, nagyon nehezen hagyjuk abba! Tényleg sokat segít, tudásban is, és ami fontos, önbizalom növelésben!!!!! Ráti Anikó, Jászladány Érdekel >>>
Aktiváltuk a csomagot, és a gyerekek már nagy örömmel játszanak a játékokkal. Hiszem, hogy a hasznukra válik. Nagyon tetszik a gyerekeknek és nekem is!!! Már az öt éves fiam is odaült, s mivel már jó pár betűt ismer, most ő is igyekszik, s olvasgatja össze a szavakat, hogy tudjon játszani. Köszönjük még egyszer!! Jákob Zoltánné Tünde (három gyermekes édesanya, s angol tanár), Sárbogárd Érdekel >>>
Az idén érettségiző lányomnak még általános iskolás korában vettük meg és 2 év után folyamatos gyakorlás mellett, az akkori felülvizsgálaton már hibahatáron belül teljesített, már csak olvasási nehézségei voltak. Végig 4-es és 5-ös jegyei voltak. :) Filipkóné Nagy Mónika, Pápa Érdekel >>>
Ötéves unokámnak elsőként a Varázsbetű Számkaland programot vásároltam meg. Nagyon korrekt, pontos és gáláns volt az ügyintézés és a szállítás is. Köszönöm szépen! Nagy Istvánné, Győr Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
A sikeres emberek titka Hétvégén egy kedves barátomat, volt osztálytársamat láttuk vendégül ebédre. Ritkán találkozunk, de...
A Te gyermekednek is problémái vannak az olvasással? Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Szeretnéd, ha gyermeked jobban, gyorsabban...
Kitüntetett figyelem A gyermeknevelés egyik legidőigényesebb része a figyelem. Sokszor éppen akkor van gyermekünknek a...
Titkosírás - ajándék játék Mára egy olyan játékot készítettünk, mellyel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted. A játék...
Észrevesszük a tehetséget? Vajon mi történik, ha a világ egyik leghíresebb hegedűművésze kiáll a metróba játszani? Egy érdekes,...
Anyu, fáj a hasam! Cseng a telefon, a tanító néni hív: Gyere gyorsan, mert gyermeked rosszul van. Te rohansz, és...
Így lehet gyermeked sikeres az iskolában - nyolc tipp tanároktól szülőknek Gyermeked életének egyik legfontosabb helyszíne az iskola. Életének nagy részét itt tölti, itt...
Öt kérdés, amit érdemes feltenni a fogadóórán Fogadóóra. Ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom, és hajlamos vagyok elfelejtkezni a fontos...
Túlélni az iskolát - 10 ötlet diszlexiás gyerekek stesszkezeléséhez Az iskola tele van kihívásokkal, különösen, ha gyermekünk tanulási nehézségekkel küzd. A következő...
Tíz ötlet nyárvégi szomorúság ellen A nyár a szabadságot, a mozgás örömét, a fürdést és a játékot jelenti a gyerekeknek. A nyár vége...
|
|