|
Kitüntetett figyelem
A gyermeknevelés egyik legidőigényesebb része a figyelem. Sokszor éppen akkor van gyermekünknek a legnagyobb szüksége a figyelemre, amikor egyáltalán „nem alkalmas”, amikor minden porcikánk tiltakozik ellene, amikor fáradtak vagyunk, vagy ezer más dolgunk van.
A kitüntetett figyelem azt jelenti, hogy a szülő teljes lényével a gyermeke felé fordul. Ilyenkor gyermeked érzi, hogy őszintén szereti, hogy jár neki az osztatlan figyelmed, hogy Téged érdekel ő, és ami vele történik, ami benne lezajlik.
Nem csodaszer! Vagy mégis?
A gyermeknek éreznie kell, hogy egyedülállóan fontos szülei számára. Hiszen ki másnak lenne fontos? Az osztályban másik harminc emberrel osztozik a tanítók, tanárok figyelmén.
Társai nem igazán kíváncsiak rá, csak ha valami „menőt” produkál. Édesanyjához azonban bármikor odamehet, akkor is, ha fél, ha bizonytalan, ha megbántották, ha haragszik, vagy éppen szerelmes. És édesapja mindig kész tanácsot adni neki, ha erre van szüksége.
Sajnos keveseknek van része ilyen kiváltságban, pedig hihetetlen változásokat képes előidézni a gyermekben ez a megtapasztalás, ez az érzés.
De miért olyan fontos ez az érzés?
A figyelem döntő jelentőséggel bír az önbecsülés fejlődése szempontjából, emellett befolyásolja a kapcsolatteremtő képességet. Kutatások alapján az is kiderült, hogy a magasabb önértékeléssel rendelkező gyerekek kreatívabbak. Amellett, hogy a figyelemre méltatott gyermek felszabadultabb, boldogabb, az esélyei is megsokszorozódnak.
Ismert tény, hogy a magabiztos ember könnyebben ér el sikereket. Akit folyamatosan kudarcok érnek, annak önértékelése is csorbát szenved. A siker sikert szül, a kudarc újabb kudarcokat. Éppen ezért a kialakulóban lévő énképpel és önértékeléssel rendelkező gyermekeknek égető szükségük van szüleik kitüntetett figyelmére.
Amit semmi sem pótolhat
Sokan, akik ezt nem ismerik fel, megpróbálják betölteni gyermekük figyelem iránti igényét valami más, kevésbé időigényes pótlékkal. Ajándékokkal halmozzák el, minden vélt kívánságát teljesítik.
Mi ezzel a baj?
Az ajándék jó és szép dolog, de nem pótolhatja az időt, az odafigyelést, ami létszükséglet. Ahogy az éhes gyermeknek sem cukorkát, hanem kenyeret adunk, a didergő embernek pedig kabátot, és nem nyakkendőt.
Mi történik, ha ezt a figyelmet a gyermek nem kapja meg szüleitől?
A figyelem létszükséglet gyermeked számára. Ha nem Tőletek, a szüleitől kapja meg, akkor megpróbálja másnál megszerezni. Felhívja magára a figyelmet az osztályban, a tanórán. Ha nem megy ügyességgel és érdemekkel, akkor megy rosszalkodással, hangoskodással. Csak figyeljen végre valaki oda rám! „Mert én itt vagyok! Valaki vegyen észre! Figyeljenek rám!” És amikor ezeket a késégbe esett segélykiáltásokat nem halljuk meg, akkor elkönyveljük a gyerekeket balhésnak, zűrösnek, összeférhetetlennek, hiperaktívnak, miközben ő csak a jogos jussát követeli – néha meglehetősen erőszakosan.
A gyerekek egy másik csoportja, aki azt látja, hogy nem figyelnek rá, éppen ellenkezőleg reagál. Úgy érzi, ő nem fontos, csak a külsőségek számítanak, elveszti lába alól a talajt, érzelmi és lelki fejlődése lelassul. Nem alakul ki benne az egészséges magabiztosság, visszahúzódóvá válik, nehezen barátkozik, hamar feladja a küzdelmet. Túlságosan függ másoktól, ezáltal kiszolgáltatottabbá válik.
Egy kis önvizsgálat
Tehát mielőtt gyermekünk viselkedéskultúrájának elemzésébe kezdenénk, álljunk meg egy percre és tegyük fel magunknak a kérdést:
Mi a fontossági sorrend az életemben?
Van elég időm a gyermekemre?
Hányadik helyen áll az életemben?
Ismerem őt egyáltalán?
Mikor beszélgettem vele utoljára úgy, hogy őt hallgatom, és nem én beszélek neki?
Gondolkodj el egy pillanatra! A Te gyermeked hogyan hívja fel magára a figyelmedet, amikor úgy érzi, nem kap eleget?
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Sokoldalúan, de mégis játékosan fejleszt, nagyon megtetszett a színessége, és a változatos feladatok. Még a nagyobbik gyermekem is (12 éves) szívesen foglalkozott a feladatokkal, együtt oldották meg a kisebbikkel (6 éves)! Nánásiné Ruppert Ildikó, Székesfehérvár Érdekel >>>
A lányom, aki miatt megrendeltem a Varázsbetű Programcsaládot, élvezettel gyakorolja a játékos feladatokat. Számtannal és szövegértéssel vannak gondjai. A nagycsoportos kislányom is belekóstolt a könnyebb, egyszerűbb számtanba, neki ezek játékos, élvezetes feladatok. Ez a Programcsalád alkalmas a gyerekek fejlesztésére, azoknak is nagy segítség, akiknek nincs módjuk fejlesztő pedagógussal dolgozni. Lengyel Zsuzsanna, Dunaföldvár Érdekel >>>
Gyógypedagógusként azt hiszem nyugodtan mondhatom, igen nagy hiányt pótol ez a program. Sok-sok szülőnek, gyereknek mutattam meg, és még a 7.-8. osztályosok is jót játszottak vele. Nagyon hasznosnak tartom ezt a CD-t, itthon és remélem hamarosan az iskolámban is nemcsak a fejlesztésben, hanem preventív jelleggel is használom. Csak gratulálni tudok,hogy ilyen jó programot sikerült megalkotniuk!!!
Ny. Erika Érdekel >>>
Még az 1. szinten vagyunk, de a gyerek szívesen játszik vele. Sőt, még a 6 éves öccse is mindig ideül, és együtt játszanak: a nővére mondja, hová kattintson, a kicsi meg klikkel! Szakács Mónika, Miskolc Érdekel >>>
Szerintem nagyon jó, a kisfiamnak is nagyon tetszik. Örülök, hogy megrendeltem, sokat használjuk, és segít. Patyna Márta, Táska Érdekel >>>
Évek óta használjuk a programcsomagot halmozottan hátrányos helyzetben lévő tanulók hátránykompenzálására. Játékos, színes, hasznos.
SÁI Dornyay Béla Tagiskolája, Salgótarján Érdekel >>>
Nagyon hasznos program. Hatékonyan fejleszti az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekeket. Örülök, hogy rátaláltam! Fekecsné Mezei Teréz, Lakitelek Érdekel >>>
Szeretjük a programot! A 11 évestől a 9 évesen át a 4 évesig mindenkinek van benne kedvence!! Mátyás Enikő Noémi, Veresegyház Érdekel >>>
Imádjuk a Varázsbetűt! A három gyermekem (5,8 és 10 évesek) folyton ezzel akar játszani, mindenki talál számára érdekes és kihívást jelentő feladatot. Ungor Adrienn, Budapest Érdekel >>>
Nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a programmal, alig várják gyermekeim minden nap, hogy foglalkozzunk végre a játékokkal. Nagy segítségünkre van, és biztos vagyok benne, hogy még éveken keresztül hasznos lesz. Posvanczné Bíró Renáta, Budapest Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Titkosírás - ajándék játék Mára egy olyan játékot készítettünk, mellyel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted. A játék...
Észrevesszük a tehetséget? Vajon mi történik, ha a világ egyik leghíresebb hegedűművésze kiáll a metróba játszani? Egy érdekes,...
Anyu, fáj a hasam! Cseng a telefon, a tanító néni hív: Gyere gyorsan, mert gyermeked rosszul van. Te rohansz, és...
Így lehet gyermeked sikeres az iskolában - nyolc tipp tanároktól szülőknek Gyermeked életének egyik legfontosabb helyszíne az iskola. Életének nagy részét itt tölti, itt...
Öt kérdés, amit érdemes feltenni a fogadóórán Fogadóóra. Ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom, és hajlamos vagyok elfelejtkezni a fontos...
Túlélni az iskolát - 10 ötlet diszlexiás gyerekek stesszkezeléséhez Az iskola tele van kihívásokkal, különösen, ha gyermekünk tanulási nehézségekkel küzd. A következő...
Tíz ötlet nyárvégi szomorúság ellen A nyár a szabadságot, a mozgás örömét, a fürdést és a játékot jelenti a gyerekeknek. A nyár vége...
Élvezzétek ki a nyár maradékát! Három egyszerű ötlet! Még tart a vakáció, még itt a nyár, de már csak alig-alig. Alig egy hét, és vége. Mai cikkemben...
A szóemlékezet fejlesztése Ma elmondom, hogyan is működik az információk, így az idegen nyelvi szavak megjegyzése, és ötleteket...
Hatékony szótanulás Legtöbben úgy gondolják, hogy a szótanulás a nyelvtanulás legunalmasabb része. Ma olyan ötletekről...
|
|