|
Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási problémáik miatt nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Ma ötleteink alkalmazásával úgy segíthetsz nekik, hogy nem hátráltatod közben a többieket sem.
1. A diszlexiások gyakran nehezen olvassák az erős kontrasztú szöveget, ezért használj gyakran színeket is, például kéket és pirosat. Fekete táblára ne csak fehérrel, fehér táblára ne csak feketével írj!
2. A tananyagot lehetőleg tagold rövid bekezdésekre, a bekezdések között pedig hagyj nagyobb sorközt.
3. Az óra kezdetén foglald össze, miről fogtok tanulni. Előadás közben a fő pontokat írd fel a táblára!
4. Házi feladatként adj kutatási munkát a diákoknak a következő óra témájával kapcsolatban!
5. Magyarázatként használj képeket, videókat és hanganyagokat is!
6. Használjatok olyan könyveket, melyekben sok kép van, és a szöveg jól tagolt.
7. Írott szövegeidben használj számozott listákat és rövid alcímeket.
8. Ha egy diák nem ért valamit, kérd meg, hogy készítsen elmetérképet a témáról. Így könnyebben át tudja tekinteni az információkat, és segít saját gondolatainak összerendezésében is.
9. Ha azt tapasztalod, hogy egy diák rosszabbul olvas, mint máskor, akkor kérd meg, hogy csukja be a szemét, és pihenjen egy kicsit. Így a szeme és az elméje is megnyugszik, és a rövid pihenő után jobban fog teljesíteni.
10. A diszlexiás gyerekek sokszor nem mernek kérdezni, mert félnek, hogy butának látszanak, vagy hibáznak. Bátorítsd diákjaidat, hogy kérdezzenek, ha nem értenek valamit!
11. Diszlexiás gyereket ne kérj rá, hogy hangosan olvasson. Megalázó számára, ha a többiek kinevetik.
12. Azzal nem segítesz, ha egyszerűen könnyebbé teszed a diszlexiás gyerek számára a feladatokat. Inkább bátorítsd, és biztasd gondolkodásra, és ha szükséges, adj neki hosszabb időt a megoldásra.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
| Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Gyermekem szívesen gyakorol a feladatokkal, sikerélménye van. Idén magabiztosabban kezdte az iskolát, mint tavaly. Cseresznyés Istvánné, Acsalag Érdekel >>>
Még ismerkedünk a CD-vel, de pár használat után már látok eredményt kislányom olvasási készségén. Molnárné Szegedi Zsanett, Budapest Érdekel >>>
Jó szívvel tudom ajánlani a programot minden kisgyermeknek, aki nehezen olvas, s már talán nem is szeret; és minden szülőnek, akit elszomorít gyermeke sikertelensége, kudarcai e téren. A számítógép "varázsa", a sok vidám grafika, hang elfeledteti a gyermekkel, hogy valójában OLVAS.
Nemcsak kisfiam használja jókedvvel, hanem leányom is, akinek bár semmi problémája nincs a betűfelismeréssel, az olvasással, de élvezi a "JÁTÉKOT". Sodics Péter Érdekel >>>
Nagyon féltem ezt a programot megrendelni, de a kisfiam nagyon szereti. Érdekes, hogy úgy kell a számítógép elől felállítanom. Most lesz 7 éves, és idáig nem engedtem számítógép közelébe. De ezzel a játékkal gyorsan tanul, és ami nekem, mint szülőnek nagyon fontos, közben együtt vagyunk. Kecskés Nikoletta, Cegléd Érdekel >>>
Nagyon hasznos ajándék az alsó tagozatos gyerekeknek! Pedagógusként és szülőként kiváló fejlesztő programnak tartom! Bárcsak minden iskolába eljuthatna legalább egy példány! A gyerekeim naponta játszanak vele és rendkívül élvezik megdönteni saját és testvérük rekordját! A gyerekeim 1. és 2. osztályosak és napi 1 másfél órát képesek vele tölteni! Csernely Csabáné, Kazincbarcika Érdekel >>>
Köszönjük az Intézetünk nevében ezt a remek programot, ami nagy segítség a koponya és agysérültek, valamint a hemiplég betegeink kezelésében. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Érdekel >>>
A gyermekem nagyon sokat játszik vele, mióta megkaptuk a CD-t. Nem is kell mondani neki, magától leül és oldja meg a feladatokat. Tetszik neki, hogy mindig van egy háttérkép, ami motiválja, hogy minél több feladatot megoldjon. Vargáné Micheller Beáta, Enying Érdekel >>>
Nagyon köszönöm, szupernek tartom! 7 éves kislányom és 5 éves kisfiam imádják használni, és élvezik a feladatokat!!! Baumgartner Krisztina, Tatabánya Érdekel >>>
Nagyon meg vagyunk elégedve a programokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akivel találkozunk és gyermeke hasonló problémákkal küzd. Szurdiné Barkai Anita, Győr Érdekel >>>
Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas." Szincsák Tímea, Erdőkertes Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...
Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben? Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...
Autizmus Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...
Problémák az iskolában. Mit tehetsz? A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...
Minek az a szemüveg?! Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...
Olvasási zavar és beszédértés A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...
Mennyit olvasson gyermeked? Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni.
A válasz...
Logikus? Szórakoztató észjátékok A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...
|
|