|
Utálom az iskolát
Ha gyermekeid között van iskolás, akkor valószínűleg már szembesültél azzal a helyzettel, amikor gyermeked nem akar iskolába menni. Az iskola elkerülésére a gyerekek rengeteg taktikát kifejlesztettek: hasfájásról panaszkodnak, betegnek mutatják magukat, úgy tesznek, mintha nem ébrednének fel reggel, sírnak, hisztiznek. Ezeken a trükkökön a szülők általában hamar átlátnak, és végül sikeresen eljuttatják a kelletlen csemetét a rendeltetési helyére. Olyan szülővel is találkoztam, aki mérgében pizsamásan tette be a gyereket az autóba, és így adta át a tanító néninek.
Mit tehetsz, ha gyermeked nem hajlandó iskolába menni?
A legtöbb szülő ilyenkor vérmérséklettől függően rábeszéléssel, könyörgéssel és fenyegetőzéssel próbálja meggyőzni gyermekét. Igazából egyik sem jó megoldás. Sokkal hasznosabb, ha először inkább megpróbáljuk kideríteni, hogy gyermekünk miért nem akar iskolába menni. És persze nem a felületes, „Az iskola uncsi!” típusú indokokra gondolok.
Az akut iskolaundor okait általában négy csoportba sorolhatjuk.
- Erőszak: előfordulhat, hogy valamelyik iskolatársa megpróbálja megfélemlíteni gyermekedet, aki annyira fél, hogy nem mer róla beszélni senkinek.
- Rossz eredmények: a rosszul tanuló, nehezen teljesítő gyermekek nem szívesen járnak iskolába, mivel ott folyamatosan csak kudarcok érik őket.
- Viselkedési problémák: azok a gyerekek, akik nehezen tartják be a szabályokat, nehezen vagy egyáltalán nem tudják megszokni az iskola rendjét.
- Szorongás: a szorongásra hajlamos gyermekek is nehezen boldogulnak, a folyamatos számonkérés, a rengeteg dolgozat állandó feszültséget kelt bennük, mely hosszabb távon depresszióhoz vezethet.
Sajnos az állandósuló veszekedés miatt nem marad energia a probléma keresésére. Meg kell próbálnunk félrerakni az érzelmeket, haragot és csak a megoldásra koncentrálni.
Beszélgess!
Gyerekeknél gyakran okoz nehézséget a problémamegoldó képesség hiánya, sokszor nem mernek segítséget kérni sem a szülőtől, sem a pedagógustól. Ezen csak a folyamatos és feszültségmentes kommunikáció segíthet. Beszélgessetek gyakran, és közben beszéljetek sokszor az iskoláról is, hogy mit történik ott, kivel milyen viszonyban van, hogy érzi magát, mi történik vele. Folyamatosan tartsd a kapcsolatot gyermeked tanáraival is, kérdezd a véleményüket, és számolj be a saját tapasztalataidról, hiszen ők nagyobb eséllyel látják, mi történik az iskolában, osztályban. Bízz meg bennük, tekints rájuk partnerként! Nyugodtan kérd a tanácsukat, sok éves tapasztalat áll a rendelkezésükre. Segítségedre lesznek a konfliktus megoldásában.
Ne siettesd a változást!
Ha sikerül kiderítenetek a probléma okát, ne várj csodát! Egy éjszaka alatt nem változik meg semmi. Légy türelmes! Gyermekednek is időre van szüksége, hogy feldolgozza, megértse a vele történteket. Beszélgessetek, ez valószínűleg segít neki, hogy megoldja a konfliktust. Hallgasd meg gyermeked, és figyelj oda rá, hogy hogyan változik a helyzet.
Támogasd gyermeked!
Fontos, hogy gyermeked folyamatosan érezze, hogy kiállsz érte, és támogatod, hogy ha baj van, hozzád fordulhat. Dicsérd folyamatosan! Vegyél észre minden apró fejlődést! Szabadidejében szervezz neki olyan programokat, amelyeket szívesen csinál, és melyekben sikeres lehet. Próbáld elvonni a figyelmét az iskoláról, így kevesebb ideje marad rágódni.
Légy határozott!
Ha úgy látod, hogy nincs változás, apró javulás sem figyelhető meg, kérj segítséget, fordulj szakemberhez! Ne szégyelld, ne törődj vele, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak. Vidd el gyermekedet a nevelési tanácsadóba vagy pszichológushoz. Elképzelhető, hogy gyermekednek külső segítségre van szüksége.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
| Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
| Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...
| Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben? Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Még csak 4 napot játszottak vele a gyerekek, de nagyon tetszett nekik. Az iskolás és az óvodás kislányom is tudott magának játékot választani.
Nekem a naplózás is nagyon tetszik, mert meg tudom nézni, hogy mikor mit hibáztak.
Páczelt Nóra, Miskolc Érdekel >>>
A lányomnak tetszett a program, napi rendszerességgel old meg feladatokat. Czettischné Greskó Katalin, Kecskemét Érdekel >>>
Gyermekem szívesen gyakorol a feladatokkal, sikerélménye van. Idén magabiztosabban kezdte az iskolát, mint tavaly. Cseresznyés Istvánné, Acsalag Érdekel >>>
Szenzációs játék!!! Alsós tanító vagyok. Sok gyermeknek probléma a diszlexia. Na és a "nem akarok olvasni" is. Ezzel a programmal úgy olvas a gyermek, hogy észre sem veszi. Közben pedig egyre gyakorlottabban siklik szeme a betűkön. Dvornitzky Tamáné, Tiszaföldvár Érdekel >>>
A Varázsbetű programcsalád nagyon sokat segít az iskolai fejlesztő munkában. SNI-és és BTM-es tanulóink egyaránt használják. A program lehetővé teszi az önellenőrzést, ez segíti az óraszervezést és a differenciált, egyénre szabott fejlesztést. Frühwirth Ildikó, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr Érdekel >>>
Nekünk nagyon sokat segített a Varázsbetű. Most 2-dik osztályos a kisfiam, és ennek a programnak a segítségével folyékonyan olvas, és ráadásul nagyon sokat olvas az iskolai feladatokon kívül is :) Duka Ferencz, Szada Érdekel >>>
Meg vagyok elégedve, a gyerekek nagyon szeretnek játszani a Varázsbetűvel. Kellemes időtöltés és ráadásul játékosan tanulnak is. Marosné Kirschner Edina, Rozsály Érdekel >>>
Meg vagyunk elégedve. A gyerekek nagyon szeretik! Köszönettel: Kirschnerné Andi Kirschnerné Benczik Andrea, Kecskéd Érdekel >>>
Ötéves unokámnak elsőként a Varázsbetű Számkaland programot vásároltam meg. Nagyon korrekt, pontos és gáláns volt az ügyintézés és a szállítás is. Köszönöm szépen! Nagy Istvánné, Győr Érdekel >>>
Évek óta használom, szeretik a gyerekek is. Örömmel láttam, hogy a korábbi verzióhoz képest mennyi mindenen javítottak. Köszönöm! Farkas Lászlóné, Eger Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Te megérted gyermekeidet? Családban élni jó dolog, ugyanakkor időnként nehézségekkel is jelentkeznek. A gyerekeknek eltérő...
Diszlexia vagy szembetegség? Az olvasási nehézségek sok gyerek életét keserítik meg. Iskolai teljesítményük sokkal gyengébb, mint...
Nem választhatod meg gyermeked barátait Szülőként hamar rá kell ébrednünk, hogy nem válogathatjuk meg gyermekünk barátait. Minél jobban...
Tíz dolog, amiről minden diszlexiás gyermek szülőjének tudnia kell Diszlexia. A szülők rettegnek tőle, hogy ezt a szót gyermekükkel kapcsolatban hallják. Rögtön az jut...
Vajon van kapcsolat az írás és olvasás között? Hogyan támogatja egymást az írás és az olvasás, és hogyan használhatod ezt gyermeked képességeinek...
Motiváció, az iskolai sikerek kulcsa Az iskolai sikerhez azonban elengedhetetlen a tanulás szeretete.
Vajon hogy érheted el, hogy...
Miért nem tud olvasni? Két dolog van, amire senki sem készíthet fel egy szülőt: a mérhetetlen szeretetre, mely elönti őt,...
Mi a sikeres tanulás titka? A tanulási folyamat nagy részben a vizualitásra (látási észlelésre) épül, hiszen jórészt könyvből...
Zökkenőmentes reggelek – 10 ötlet Ti is minden reggel késésben vagytok? Nálatok is minden reggel káosz van? Vajon mit tehetsz a...
A manipuláció mesterei Szülőként biztosan ismered Te is azt a helyzetet, amikor gyermeked szeretne valamit, Te azonban...
|
|