A játék mindig jó megoldás

Az angol nyelvtanulás során nagyon fontos a játékosság. Az a legjobb, ha gyermeked úgy érzi, hogy nem tanult semmit, csak játszott. A gyerekek lételeme a játék, játék közben sokkal többet jegyeznek meg, mintha leültetnénk őket tanulni. Ráadásul így még élvezik is, amit csinálnak, nem kell kényszerítened, és vért izzadva szenvednetek.

Játszani. De hogyan?

Persze - gondolod most- könnyű azt mondani, hogy játékosan. De hogyan? Mi az a játék, amit egyben tanít is?

Nagyon hatékonyak a régi, ismert játékok. Például szótanulás helyett játszhattok memóriajátékot vagy dominót. Ellentétek, szinonimák tanulásához készíthettek kártyákat, és játszhattok Fekete Pétert. Ahogy bővül gyermeked szókincse, növelheted a kártyák számát. Hidd el, nem fogja megunni, és pillanatok alatt sajátítja el így a szavakat. Ha több időd van, a szó mellé képet is tehetsz, így színesebb lesz a kártya, és gyermeket még gyorsabban megtanulja a szavakat. Ezeket a játékokat később is bármikor elővehetitek és gyakorolhattok velük.

Használd gyermeked kreativitását!

Ha úgy érzed, nem vagy elég kreatív, bízd gyermekedre a rajzolást. A gyerekek még kreatívabbak, mint mi. Általában szeretnek színezni és rajzolni. Elkészíteti ő a kártya képét, ezzel is tanulja a szavakat. Adhatsz neki színezőt, így gyakorolhatja a színeket és az adott tárgyak nevét.

A rajz sokrétűen használható. Például ellenőrizheted vele a szövegértését is. Adj neki egy egyszerű angol szöveget, ami alapján rajzot kell készítenie. Ő figyel a szövegre, használja a kreativitását, Te pedig láthatod, hogy mit értett meg.

Minden nap

Egy kicsit - ha lehet - minden nap játsszatok. Ha esetleg néha tiltakozik, ne erőltesd, majd másnap folytatjátok. Ha erőszakos vagy, rá fog jönni, hogy a játék valójában tanulás, és így könnyen bedacolhat.

Nem baj, ha hibázik

Mit tegyél a hibákkal? A kártyajátékoknál, memóriánál természetesen fontos a pontosság, itt csak a helyes választ fogadd el. Azonban például egy rajzolás vagy egy párbeszéd esetén nem érdemes állandóan javítani, mert az is elveheti a kedvét, elveszti érdeklődését és motiváltságát. A nyelvtanulás során az egyik legfontosabb cél, hogy a diák meg tudja értetni magát. Nem baj, ha hibás, de értsék meg, amit mondani akar. A túlzott helyességre törekvés akadályozhatja a kommunikációt.

Ki a győztes?

Ha van kedvetek hozzá, versenyezhettek is, de nem muszáj. Vannak olyan gyerekek, akiket a verseny, a győzelem nagyon motivál, de vannak olyanok, akiknek kevesebb önbizalmuk van, és már a verseny gondolatára is lefagynak.

A legfontosabb, hogy ne kényszernek, hanem szórakozásnak érezze a tanulást. Mindkettőtöknek könnyebb így.

Vannak még ötleteink

Ha szeretnéd, hogy gyermeked játékosan és gyorsan tanuljon meg angolul, akkor ismerkedj meg az Angolnyelvgyerekeknek.hu módszerével. 

Kattints ide, és tudd meg, hogy hogyan segíthetsz gyermeked angol nyelvtudásának fejlesztésében >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Sokoldalúan, de mégis játékosan fejleszt, nagyon megtetszett a színessége, és a változatos feladatok. Még a nagyobbik gyermekem is (12 éves) szívesen foglalkozott a feladatokkal, együtt oldották meg a kisebbikkel (6 éves)!

Nánásiné Ruppert Ildikó, Székesfehérvár

Érdekel >>>


Szereti a család minden tagja, még a nagyik is! Jó, hogy a kicsi lányom játékosan tanul és nem vacak programokkal játszik a számítógépen. Így észre sem veszi, hogy okul, és halad a maga kis útján.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Érdekes, sokrétű és hasznos program. Nagyon jól használható a tanulási zavarokkal küzdő gyerekeknél, akik játszva fejleszthetők. Nálunk, Szlovákiában a magyar gyerekek számára nincs hasonló program.

Makki Márta, Velké Dvorníky - Szlovákia

Érdekel >>>


Igazi nagy segítséget hozott életünkbe, pár nap alatt is észlelhető a változás, megnőtt a kedv az olvasás után! Köszönöm hogy vannak emberek, akik munkájukkal segítik az arra rászorulókat!

Vágásiné Gégus Emese, Monor

Érdekel >>>


Már mostanáig is sokat tanultunk vele. Érezhető az előrelépés, elégedettek vagyunk a Varázsbetűvel.

Biró Ágnes, Gödöllő

Érdekel >>>


Nagyon jól tervezett program, sok pontos beállítási lehetőséggel. Nagy segítség számunkra a játékos tanulás lehetősége.

Misiné Dormán Andrea, Gyöngyös

Érdekel >>>


A Varázsbetű programjai már sokat segítettek a kislányomnak az olvasásban. Csak most derült ki, hogy angolból talán még nagyobb segítségre szorul. Szerencsére volt hová nyúlnunk! Munkájuk felbecsülhetetlen segítség! További sok sikert hozzá!

Dr. Szirmák Noémi, Budapest XII.

Érdekel >>>


Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!! Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya)

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Két fiamnak vásároltam a Varázsbetű Programcsaládot. A nagyobb kb. 2 éve használja, örömmel gyakorol. Az évvégi vizsgán (4. osztályos) a magyartanár már azt mondta, hogy sok "tünetet" nem tapasztal abból, ami a szakértői véleményben szerepel! :)

Tóth-Bakos Zsuzsanna, Szuha

Érdekel >>>


Internetről töltöttük le a programot a logopédusunk javaslatára. A gyerekeknek nagyon tetszik, szívesen játszanak vele.

Maurerné Koncz Tímea, Pomáz

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Angol szótanuló memóriajáték
Mára a nyelvtanulás megkönnyítésére készítettünk egy memóriajátékot. A kártyák segítségével szavakat...

Miért vagy ilyen hülye?
Mi, szülők gyakran szeretnénk változtatni gyermekünk viselkedésén. Úgy látjuk, hogy fegyelmezetlen,...

Mikor írtál utoljára kézzel?
Egy előadást hallgattam a múltkor. Jegyzetelni akartam, ezért füzetet és tollat vettem elő, hogy...

Színezd meg a szürke hétköznapokat!
A gyereknevelés sokszor nehéz, idegőrlő feladatnak tűnik. Reggelente fejvesztve rohansz az óvodába...

Rakj rendet a napotokban
Sokszor gondolunk a szabályokra negatívumként, melyek korlátoznak minket. Azonban - ha rugalmasan...

Hogyan neveljünk motivált gyermeket?
Minden szülő szeretné, ha gyermeke jó jegyeket szerezne az iskolában. De miért fontos jól tanulni? ...

Túlélő tippek: Mit tehetsz, ha gyermeked folyamatosan rosszkedvű?
Mindenkinek lehetnek rossz napjai. Ami azt illeti, sok gyereknek állandóan rossz napja van. Feszült,...

Hogy tanultam meg táncolni?
Ma egy olyan diszlexiás lány beszámolóját olvashatod, akinek a tanulási nehézségek leküzdésében a...

Mit tehetsz, ha gyermeked nem szereti a tanárt?
Amikor az iskolai eredmények javításáról van szó, akkor leggyakrabban arról beszélünk, hogy mi kell...

A jó szülő-gyerek kapcsolat három alappillére
Életünk egyik legfontosabb területe a szülő-gyermek kapcsolat. Minden gyermek és minden szülő más -...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb