|
A teljesítménykényszer rabságában
Ugye olykor Téged is nyomaszt az a teljesítménykényszer, amely annyira jellemző korunkra? Ami már nemcsak a munkahelyünkön okoz feszültséget, de otthonainkba is belopózott?
Nem raksz túl nagy terhet gyermeked vállára?
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet töltsenek. Ha anyagilag megengedhetik maguknak, már az óvodában elkezdődnek a különórák: idegen nyelv, zene, tánc stb. Mindezt - hiszik és vallják - gyermekük jövője érdekében teszik, így teremtenek nagyobb esélyt arra, hogy bejusson az "elit iskolába", majd később sikerrel rajtoljon az áhított életpályán. Ha a gyermek bírja ezt a terhet, ha szívesen végzi ezeket a tevékenységeket, akkor nincs semmi baj. Ha azonban teljesítőképességén felül terheljük, akkor ezt egyre nehezebben viseli, és össze is roppanhat a kényszer alatt.
Elfogulatlanul
Az első lépés: Elfogulatlan szemmel mérjük fel gyermekünk teljesítőképességét. Egy gyermekről a figyelmes, objektív véleményalkotásra képes szülő tud, tudhat a legtöbbet.
A legszakszerűbb, ám a gyermek számára idegen környezetben végzett vizsgálat sem adhat olyan ismereteket, mint lányunk-fiunk mindennapi, gondos megfigyelése. Hiszen a jól ismert otthoni környezet biztonságot, nyugodt stabilitást is ad, míg egy ismeretlen helyzet képességeinek megjelenését negatívan befolyásolhatja.
Egy akármilyen részletes, hosszú ideig tartó vizsgálat is csak a pillanatnyi helyzetet rögzíti, és nem ismerheti a szülői tapasztalat mélységében az előzményeket. A meghatározott életkori nívók, az elért pontok helyett pedig jóval többet mondanak a gyermekről az önmagához képest megállapított fejlődési mutatók.
Teljesítményre késztetve
Nem szabad elkeserednünk, ha gyermekünk nem teljesíti elvárásainkat. De ami még ennél is fontosabb: nem szabad őt túlterhelni, erőltetni, kényszeríteni a feladatvégzésre. Mint mindenhol, a terhelhetőségben is meghatározó szerepe van a fokozatosságnak.
Ne akarj mindent egyszerre! Gyermeked teljesítőképességének ismeretében olyan és annyi feladatot adj, olyan feltételeket teremts, hogy gyermeked önmagát késztesse az elvárt teljesítményre. Ne ellenőrizd pillanatonként, hiszen gondolom, Te sem szereted, ha munkádnak apró mozzanataiba is beleszólnak! Ha hagyod őt önállóan dolgozni, sokkal inkább lemérheted, hogy mire képes saját erejéből, saját önfegyelmével! A nyújtott teljesítményt minden esetben őszinte odafigyeléssel értékeld, dicsérd, jutalmazd!
Jól teljesít?
Természetes, ha a szülők tudni szeretnék, gyermekük hogyan "állja meg a helyét", hogyan teljesít. Ehhez a társaival való összevetés látszik a legkézenfekvőbbnek. Hasonló korúak, miért ne hasonlíthatnák hát össze őket?
Csakhogy mindig akad valami olyan körülmény, ami értékelhetetlenné tesz a hiteles összemérést. Hiszen például a különböző készségekben - rajzolás, ének, zene, stb. - jól tudjuk, hogy különbözőképpen vagyunk tehetségesek. A nyelvtudásban természetes, hogy jobb az olyan gyermek, akinek családjában - és ez ma már egyáltalán nem ritkaság - anyanyelvként beszélik az adott idegen nyelvet. Ráadásul ebben a korban a fejlődés nem egyenletes, a hirtelen ugrásokat hosszabb szünetek követik, és akár pár hónap életkorkülönbség is nagy eltérést jelenthet.
Nem máshoz kell mérni
A gyermek fejlődését tekintve az a legmegbízhatóbb, ha önmagával, a saját korábbi teljesítményeivel hasonlítjuk össze! Mit tudott egy hónappal ezelőtt, és mit tud most?
Bizony, ez a módszer tőled mint szülőtől is rendszerességet követel, de a valódi eredmény gyermekednek is örömet, sikerélményt nyújt. Ez még meg is toldható egy kitűzött, mondjuk negyedév múlva elérendő céllal, amit ha sikerül elérni, még azzal a jó érzéssel is eltölthet bennünket, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
| Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
A 7 éves lányomnak rendeltem meg, mert a demo verzió annyira tetszett Neki, hogy szinte el kellett rángatni előle. Sőt ami az alapoknál nem nagyon ment, itt szinte elsőre megértette. A gratuláló szövegek is nagyon jók, szinte ugrál a széken, annyira tetszik Neki. Fehérné Torday Éva, Gyöngyös Érdekel >>>
A játék szuper, a gyerekek nagyon élvezik a dicsérő szavakat. Most láttam először milyen hatása tud lenni a pozitív motivációnak. Zolnay Ildikó, Biatorbágy Érdekel >>>
Nagyon tetszik, könnyen kezelhető és ami a legfontosabb a gyermekem szívesen használja, észre sem veszi, hogy nemcsak játszik. Gombkötőné Markó Erika, Battonya Érdekel >>>
A 4 napos kipróbálás sokat segített abban, hogy meggyőződjünk a program erényeiről, és a logopédusunk is megerősítette a döntésünk helyességét, így már alig várjuk, hogy használhassuk. Problémamentes felnőttként is élvezetesnek találom, és a gyerekeknél is eredményesebb a hagyományos módszernél. Nedermann Magdó, Tárnok Érdekel >>>
A programot rendkívül hasznosnak találom. Kislányom játszva, könnyedén jut szintről-szintre, észre sem veszi a feladatok nehézségét. Pikó Andrea, Debrecen Érdekel >>>
A gyermekem nagyon sokat játszik vele, mióta megkaptuk a CD-t. Nem is kell mondani neki, magától leül és oldja meg a feladatokat. Tetszik neki, hogy mindig van egy háttérkép, ami motiválja, hogy minél több feladatot megoldjon. Vargáné Micheller Beáta, Enying Érdekel >>>
A kislányom nagyon élvezi a programokat, sokszor együtt is játszunk vele és versenyzünk. Sok-sok köszönet ezért az okos játékért. Balog Gyöngyi, Budapest Érdekel >>>
Csak ajánlani tudom! Játszva tanul a gyerek, számára is öröm, és nem veszi olyan megterhelőnek! Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány Érdekel >>>
8 éves fiammal próbáltuk ki az új programjukat. Ez egy olyan játék, amit a gyermek szívesen használ. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Vargáné Maitz Tünde, Kőszeg Érdekel >>>
Kislányom szívesen játszik vele, jó, hogy a nehézségi szintet be lehet állítani. Külön tetszett, hogy a játék akkor sem állt le, ha egy feladatot nem tudott megoldani, hanem másik feladatot kapott.
Köszönjük! Darázs Zsanett, Szeged Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...
Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben? Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...
Autizmus Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...
Problémák az iskolában. Mit tehetsz? A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...
Minek az a szemüveg?! Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...
Olvasási zavar és beszédértés A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...
Mennyit olvasson gyermeked? Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni.
A válasz...
|
|