Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz

Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás tanulását segíthetjük, vagy készíthetjük elő. Az írástanulásban a biológiai érés mellett fontos szerepe van a játékos gyakorlásnak is.

Alatta vagy felette?

Ez a játék a relációs fogalmak – alatt, fölött, mellett stb.- gyakorlására, megszilárdítására alkalmas

Játsszunk a babával ( vagy bármilyen plüss állattal, bábuval):

  • feláll a székre
  • a szék mögé áll
  • a szék alá bújik
  • a szék mellé áll
  • a szék elé áll
  • bal, jobb gyakorlása:

Játsszunk például reggelinél:

  • fogd a kanalat a jobb kezedbe
  • fogd a villát a bal kezedbe
  • emeld fel a poharat a jobb kezeddel stb.
  • tedd a csészét a tányér mellé a jobb oldalra
  • tedd a kanalat a tányér mellé bal oldalra stb.
  • összetett feladat: alsó, felső, bal, jobb gyakorlása

Osszunk négy részre egy ív csomagolópapírt, majd ragasszuk a falra. A négy rész lehet például négy szoba. Rajzoljatok bele:

  • lakjon a baba a bal felső szobában
  • költözzön a nagyi a bal alsó szobába

De lehet a négy rész például az állatkert négy kuckója is:

  • lakjon a kutya a bal alsó kuckóban
  • lakjon a mackó a bal felső kuckóban

Ha ez már jól megy, akkor ne Te add ki az utasításokat, hanem gyermeked rajzolja be az állatokat, és nevezze meg, kit hová rakott.

Merre van?

Feladatok az irányok és arányok észlelésére, összekapcsolva az íróeszköz használatával:

Ehhez a gyakorlathoz játékos feladatlapot készítettünk Neked.

A felnőttek elveszítették szerszámaikat. Keresd meg, ki mit veszített el, és egy vonallal kösd össze őket!

Kattints ide és töltsd le a feladatlapot!

Keresd meg az egyformát!

Színezd ki azokat az ábrákat, amelyek ugyanolyanok, és ugyanúgy állnak, mint a sor elején álló!

Kattints ide és töltsd le a feladatlapot!

Készítsünk sormintát!

Ez a játék a szem-kéz koordináció és a finommozgás fejlesztésére alkalmas. Játszhatjuk hétköznapi tárgyakkal vagy az innen letölthető kártyákkal.

Rakjuk sorba, de váltakozva!

- egy kanál, egy villa, egy kanál, egy villa, …..

- egy nagy gomb, egy kis gomb, egy nagy gomb, egy kis gomb, ….

- fűzzük fel a gyöngyszemeket a zsinórra: egy piros, egy kék, egy piros, egy kék ….

Figyeljetek rá, hogy a sor szép szabályos, rendezett legyen. addig ügyeskedjetek, igazítsátok, amíg nem szép.

A játékhoz egy kártyakészletet is készítettünk Nektek. Töltsd le, nyomtasd ki, majd vágd ki a kártyákat. A kártyákat szép, szabályos sorokba rendezzétek el. A kártyakészletet innen töltheted le.

Ha pedig még több játékot szeretnél gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez, akkor kattints ide >>>

Jó játékot kívánok!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A lányomnak tetszett a program, napi rendszerességgel old meg feladatokat.

Czettischné Greskó Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


Nóra élvezettel játszott. Nem volt szükség nógatásra, ellenkezőleg, alig várta, hogy leülhessen a géphez.

Kotosz Nóra, Rakamaz

Érdekel >>>


Ragyogónak tartom a programcsomagjukat. Pedagógus vagyok, s a megtekintés után ajánlottam a tanítványaim szüleinek. A kollégáim is elragadtatással nyilatkoztak a tartalmáról.

Dorcsinecz Jánosné

Érdekel >>>


Nagyon kedves program, és ami a legkedvesebb tulajdonsága, hogy a gyerek sem unja.

Sebesiné Kiszely Katalin, Kecskemét

Érdekel >>>


Szenzációs játék!!! Alsós tanító vagyok. Sok gyermeknek probléma a diszlexia. Na és a "nem akarok olvasni" is. Ezzel a programmal úgy olvas a gyermek, hogy észre sem veszi. Közben pedig egyre gyakorlottabban siklik szeme a betűkön.

Dvornitzky Tamáné, Tiszaföldvár

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm a segítségét! Sikerült a telepítés, meglepően egyszerű volt! Sok segítséget nyújt az Ön által készített programcsomag, a fiamnak mindig van kedve hozzá. És nekem is :)

Hargittai Jolán, Szolnok

Érdekel >>>


Kellemesen "csalódtam" :) Gyermekem nagy örömmel használja, alig várja, hogy további érdekes feladatokat oldhasson meg, és tanulhasson! Szívesen ajánlom mindenkinek!

Fodorné Gubik Eszter, Szentkirályszabadja

Érdekel >>>


Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!! Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya)

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas."

Szincsák Tímea, Erdőkertes

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb