Tíz ötlet nyárvégi szomorúság ellen

A nyár a szabadságot, a mozgás örömét, a fürdést és a játékot jelenti a gyerekeknek. A nyár vége éppen ellenkezőleg: ismét kezdődik a napi rutin, és vissza kell térni az iskolába, ahol nem lehet játszani, ahol nem lehet beszélgetni, ahol jól kell viselkedni és alkalmazkodni kell. Még a legvidámabb gyerek is elszomorodik, ha meghallja, hogy itt az ősz, és újra elkezdődik a suli.

Mivel már egy hét sincs hátra a nyári szünetből, hasznos lehet néhány ötlet, mely segíthet gyermekednek jobb kedvre derülni.

1. Vissza a napirendhez

Érdemes már most elkezdeni újra szabályokat alkalmazni a napirendben: korábban kell ágyba küldeni a gyerekeket és korábban kell felkelteni őket. Érdemes az étkezések időpontját is egyre inkább az iskolaidő lehetőségeihez időzíteni. Így elkerülhető a hirtelen változás szeptember elején, és gyermeked kevésbé fárad el az első napokban, és zökkenőmentesebb lesz az átállás.

2. Egy kis munka!

Ha a nyáron megengedted gyermekednek, hogy kevésbé vegyen részt a házimunkában, akkor itt az idő, hogy újra bevond őt a háztartási feladatokba. Egy kis porszívózás, egy kis pakolás segít a napi rutinba való visszarázódásban. Kezdjetek el vásárolni is: közösen vegyétek meg az iskolai felszereléseket. Bizonyos határokon belül engedd meg gyermekednek, hogy ő válassza ki az iskolai felszereléseket. Ő jobban tudja, mi a „menő”, mi tetszik majd az osztálytársaknak, mint Te. Ha gyermeked eldicsekedhet a dolgaival, akkor szívesebben megy majd hétfőn iskolába.

3. A rosszkedv jelei!

Szeptember közepén, végén a gyerekek valójában is rádöbbennek, hogy valóban véget ért a nyár. Ilyenkor elkedvetlenednek és megváltozik a viselkedésük. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy a gyerekek este csak komoly veszekedés után mennek aludni, és az is, hogy reggel nem hajlandóak felkelni. Ennek lehet a jele az indokolatlanul hosszúra nyúló búcsúzkodás az iskolánál, vagy a felerősödő agresszió is.

A gyerekek ritkán beszélnek érzéseikről, inkább viselkedésükön keresztül mutatják meg, ha valami baj van. Éppen ezért fontos, hogy észrevedd gyermeked viselkedésének változásait.

4. Hallgass oda!

Hallgassd meg gyermeked, ha a nyár végével kapcsolatos érzelmeiről, vagy az újra elkezdődő iskolával kapcsolatos félelmeiről beszél. Ne söpörd félre ezeket a gondokat! Ne próbáld ilyenkor felvidítani gyermeked, mert ezzel azt érezteti vele, hogy az érzései nem fontosak! Inkább ülj le vele, hallgasd végig, és legyél megértő. Az érzelmek feldolgozásához időre van szükség. Ha ilyenkor meghallgatodja és megérted őt, akkor gyermeked könnyebben találhat megoldást a problémára.

5. Készüljetek fel a problémákra!

Térképezzétek fel, hogy gyermekednek milyen problémái adódhatnak az iskolakezdés után, és keressetek közösen megoldást. Például, ha gyermeked most megy elsőbe, vagy iskolát vált, akkor sétáljatok el az iskolához, járjátok be az odavezető utat, és ismerjétek meg a környéket. Ha be lehet menni az iskola udvarára például focizni vagy a játszótérre, akkor tegyétek meg.

Vegyetek meg minden szükséges kelléket, figyelve, hogy semmi se maradjon ki, nehogy a hiányzó eszköz miatt legyen gyermekednek kellemetlensége.

Ha gyermeked valamilyen iskolai helyzettől fél, például a feleléstől, akkor játszatok helyzetgyakorlatokat, melyekben gyermeked biztonságosan gyakorolhatja, hogy hogyan kell viselkedni. A helyzetgyakorlatok segíthetnek akkor is, ha gyermeked a többi gyerek csúfolódásától tart.

6. Időt kérek!

A játék, az ölelés, a simogatás, az olvasás során együtt töltött idő önbizalmat, magabiztosságot ad gyermekednek. Sok szülő úgy gondolja, hogy a túlzásba vitt becézés, ölelés korlátozza gyermeke önállóságát, valójában azonban ennek épp az ellenkezője történik. Az ölelés olyan a gyereknek, mint az autónak az üzemanyag. Csak akkor tud önállóan mozogni, ha eleget kap belőle. Az ölelés megerősíti gyermekedt, és így jobban érzi magát az iskolában.

7. Nyugodj meg!

Taníts gyermekednek egyszerű relaxációs technikákat, melyek segítenek neki megnyugodni, ellazulni, vagy pihenni. Ilyen lehet például, ha megtanítod neki, hogy hogyan figyelje meg egy falevél ringatózását a szélben, vagy a szél játékát egy pocsolya felszínén. Szintén csökkentheti a feszültséget, ha gyermeked fel tud idézni valamilyen szép emléket, mely kellemes érzésekkel tölti el.

8. Keressünk célokat!

Idézzétek fel az elmúlt évet, és vitassátpk meg, miben sikerült fejlődést elérni. Ennek fényében állítsatok fel célokat a következő évre, melyekért érdemes dolgozni.

Mindegy, hogy gyermeked hány éves, megbeszélhetitek, miben fejlődött az elmúlt évben, legyen az az írás, az olvasás, a biciklizés, az úszás, vagy bármi más. A lényeg, hogy gyermeked lássa a változást, és hogy hasonló változás a következő évben is be fog következni.

A gyerekek által maguk elé kitűzött célok leggyakrabban a tanulás és a társas kapcsolatok köréből kerülnek ki. A megfogalmazott célokat írják, vagy rajzolják le, és tegyék ki őket a falra.

Ha valamelyik célt sikerül elérni, ünnepeljétek meg a sikert! Ezzel megtaníthatod gyermekednek, hogy ami kezdetben nehéznek tűnt, az a végén könnyűvé vált.

9. Ünnepeljünk!

Jelöljétek ki, és ünnepeljétek meg a nyár végét! Ez lehet egy közös vacsora, egy szalonnasütés, egy bográcsozás, egy kirándulás, napló- vagy fényképalbum készítés, vagy ami épp eszetekbe jut.

Üljetek le körbe, és kérjetek meg mindenkit, hogy meséljen arról, ami neki a legszebb volt a nyárban: egy fürdésről, egy utazásról, egy kirándulásról, a közös játékról, vagy épp a csillagnézésről. Érdemes elővenni a nyári fotókat, emlékeket is.

Ha jól sikerül az ünneplés, akkor ezt akár hagyománnyá is fejleszthetik. Ezek az események segítenek a gyerekeknek emlékeik elevenen tartásában.

10. Van-e élet a nyáron túl?

Még az iskola kezdete előtt vegyétek elő a naptárt, és jelöljetek ki benne olyan dátumokat, melyekre érdemes közösen készülnie a családnak. Tervezzétek meg az őszi kirándulásokat, beszéljétek meg, hová mentek a hosszú hétvégéken vagy az őszi szünetben.

Érdemes már most megtervezni egy hosszabb utazást karácsonykor vagy a februári sítúrát. Így a gyerekek is láthatják, hogy nincs vége a világnak, további szép kalandok, és izgalmak várnak rájuk. Persze az sem baj, ha megértik, hogy egyensúlyt kell tartani a kötelességek és a pihenés között!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk a Varázsbetű Fejlesztő Műhelyre. Kisfiam nagyon szívesen játszik a Varázsbetű programmal, a hírlevélben én is szakmailag színvonalas cikkeket olvashatok. Tetszik, hogy a megoldott feladatok hangos felolvasásával a verbalitás is megjelenik. Fontosnak tartom, hogy a kiegészítő programok által a képességek felmérésére, a nagymozgások fejlesztésére is lehetőség nyílik. Ugyanis a hatékony fejlesztés ezekkel együtt válik teljessé.

Schönfeld-Lakatos Andrea, Budapest

Érdekel >>>


Sok motivácó van benne, és nem csak a szülő, de a gyermek is vissza tudja ellenőrizni magát. A tetszésemet leginkább a képek és az alatta lévő jelentése nyerte el.

Kiss Istvánné, Mezőfalva

Érdekel >>>


Könnyen használható, érthető, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon élvezik, így észre sem veszik, hogy közben mennyit tanulnak :)!

Kósáné Palkovics Nikolett, Úrhida

Érdekel >>>


Logopédusként használom a Varázsbetű Programcsaládot fejlődési diszfázia, megkésett beszédfejlődés és diszlexia terápiák során kiegészítő "játékként". A gyerekek imádják, mert játékként fogják fel. Én csak javasolni tudom használatát, mert ez a program egy igazi "CSODA"! Nagyon sok részképességet fejleszt, játékosan! Módszeresen, jól felépítetten kapcsolódnak egymáshoz a feladatok! Gratulálok a fejlesztőknek nagyon tartalmas munkájukhoz!

Szálas Márta igazságügyi logopédus szakértő, Kiskőrös

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó, a kisfiamnak is nagyon tetszik. Örülök, hogy megrendeltem, sokat használjuk, és segít.

Patyna Márta, Táska

Érdekel >>>


Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük!

Várdainé Stefán Edit, Siklós

Érdekel >>>


Már hónapok óta használjuk a Varázsbetűt, kisfiam imádja! Szuper, érthető, hatásos - köszönet érte!

Tóth Kata, Pápa

Érdekel >>>


Szeretjük a programot! A 11 évestől a 9 évesen át a 4 évesig mindenkinek van benne kedvence!!

Mátyás Enikő Noémi, Veresegyház

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó: nem kell a gyerekeket tanulásra noszogatni, hazaérve a suliból egyből A Varázsbetűt keresik a gépen.

Domonyi-Takó Anita, Pilis

Érdekel >>>


Ötéves unokámnak elsőként a Varázsbetű Számkaland programot vásároltam meg. Nagyon korrekt, pontos és gáláns volt az ügyintézés és a szállítás is. Köszönöm szépen!

Nagy Istvánné, Győr

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Élvezzétek ki a nyár maradékát! Három egyszerű ötlet!
Még tart a vakáció, még itt a nyár, de már csak alig-alig. Alig egy hét, és vége. Mai cikkemben...

A szóemlékezet fejlesztése
Ma elmondom, hogyan is működik az információk, így az idegen nyelvi szavak megjegyzése, és ötleteket...

Hatékony szótanulás
Legtöbben úgy gondolják, hogy a szótanulás a nyelvtanulás legunalmasabb része. Ma olyan ötletekről...

Mondj nemet!
Te is nehezen mondasz “nemet”? Próbálsz kedves lenni másokhoz, még akkor is, ha ez Neked...

Apa apukája az én nagypapám?
Egész világunk egymásra épülő rendszerekből áll. Körülöttünk minden kisebb alkotórészekből áll, és...

Az olvasás olyan, mint a biciklizés
Az olvasás sok szempontból hasonlít a biciklizésre. Ma arról olvashatsz, hogyan segíthetsz gyermeked...

Nyelvfejlődés, beszéd és gondolkodás
Gondalatainkat a beszéd és a nyelv segítségével adhatjuk át egymásnak. Sajnos azonban a gyerekek és...

Így fejlesztheted otthon is gyermekeid képességeit!
Gyermeked képességeinek fejlődését meghatározza, hogy szülőként mennyit foglalkozol vele. Ma ahhoz...

Kezet rá!
A mindennapi tanulás során sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a tananyag...

5 módszer gyermeked képzeletének erősítésére
Azt hihetnénk, hogy képzelődni gyerekjáték. Pedig nem is annyira egyszerű! Valójában elég nehéz...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb