A tehetség az örömből fakad

Meggyőződésem, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. A szülő és a pedagógus feladata, hogy felfedezze és támogassa gyermeke, diákja adottságait, erősségeit. Azokat a képességeket, amikre később bátran és biztonsággal építkezhet.

Lépésről lépésre

A gyerekek sokkal kisebb időtartamot képesek átfogni képzeletükkel, mint mi, felnőttek. Szívesen nekiállnak egy feladatnak, ha látják a végét, ha tudják, hogy az érthetően rövid idő, egy óra, pár nap, legfeljebb pár hét alatt elvégezhető. De aminek nem látják a végét, annak neki sem kezdenek.

Képzeld csak el, hogy azt a feladatot kapod, hogy tanuld meg az összes európai uralkodó nevét és uralkodásának idejét a kezdetektől napjainkig. Te nekiállnál? Én sem!

De ha az a feladat, hogy meg kell tanulni az Árpád-házi királyokat, akkor ez már átlátható és teljesíthető. Ez is igényel némi erőfeszítést, de ismétlésekkel együtt is meg lehet tanulni pár nap alatt.

Ha kisebb lépésekre tagoljuk a tananyagot, és csak ezt kérjük tőle, akkor a megfelelő segítséggel és motivációval el fogja végezni a munkát, hiszen ő is vágyik a sikerélményre.

A tehetség öröklődhet, az érdeklődési kör nem biztos

Jó hallású szülőknek nagy eséllyel gyermekük is fogékony lesz a zene iránt. A kézügyesség és a mozgáskultúra is hasonlóan működik, és sorolhatnánk számtalan területet. A kérdés inkább az, hogy szükségszerű-e, hogy a zenetanár gyermeke zongoraművész, a festőművész gyermeke grafikus legyen?

Egy ismerősömnek gyermekkorában nem volt lehetősége zenét tanulni, bármennyire is szeretett volna. Gyermekeit aztán rendre beíratta zeneiskolába. Volt köztük ezüstérmes hegedűs, okleveles kántor, de egy sem lett művész. Egy részük máig is zenél, és volt köztük, aki azonnal letette a hangszert, amint nem volt kötelező a tanulás. Kétségtelen, hogy ezek a gyerekek mind gazdagabbak lettek a zenei képzéstől, de akármilyen tehetségesek is voltak, hiba lett volna édesanyjuk részéről ezt az irányt erőltetni.

Mi végre fejlesszük tehát tehetséges gyermekeinket?

A lényegi kérdésnek a szándékot tartom!

Azért járnak a gyerekeim balett órára, mert imádnak táncolni, vagy azért, mert szeretek büszkélkedni vele, hogy már 7 évesen a színházban lépnek fel?

Azért indítom el az összes létező iskolai versenyen, mert annyira szereti a kihívásokat és a versenyhelyzetet, vagy azért, hogy minden barátomnak elújságolhassam, hogy megint nyert valamit?

Most persze kiéleztem a helyzeteket, és szándékosan tettem. Bizonyos, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének. De amikor azt látom, hogy egy 10 éves gyerek hétfőn szolfézsre, kedden, csütörtökön hegedűórára, szerdán matekszakkörre, pénteken rajzkörbe jár, szombaton KRESZ oktatáson vesz részt, mellette pedig heti három edzésen is részt vesz, akkor felvetődik bennem a kérdés:

- És mikor lehet a gyerek "csak" gyerek, mikor játszik, mikor álmodozik, mikor lustálkodik?

Esténként tanul, szombat délután rendet rak a szobájában, vasárnap pedig a kötelező hittan után már a hétfőre készül.

Sok gyerekre akkora terhet ró az iskolaés a tulzott szülői elvárások, hogy nem marad idejük gyereknek lenni, játszani és barátkozni.

100 százalék nem elég?

Persze mondhatjuk, hogy szüleinknek gyermekkorukban meg dolgozniuk kellett. De nem is töltöttek ennyi időt az iskolapadban. A világ átalakult. Az elméleti tudás felértékelődött. Versenyt kell futni mindenért. Kialakult az a képzet, hogy ha nem vagyunk 120%-osak, akkor valamiről lemaradunk, akkor nem lehetünk sikeresek. Ebben a kényszerű versenyfutásban pedig éppen az vész el, ami a legnagyobb érték, ami gépek helyett emberekk tesz minket.

Elhalványodnak emberi kapcsolataink, az öröm, a jó beszélgetések, a nagy nevetések, a felszabadult játékokban való együttlét. Pedig ezek alakítják gyermekeink jellemét és egészséges önértékelését.

Nehéz megállni ebben a rohanásban, és - jó értelemben - a mának élni. Óriási a nyomás, attól félünk, lemaradunk, hogy gyermekünk kimarad valamiből, amit más gyereke megkap. Csak éppen magunktól - a szüleitől - fosztjuk meg gyermekeinket.

Megéri? Tényleg ez a lényeg?

A lényeg, hogy a lényeg lényeg maradjon!

A tehetség fejlesztése akkor hatékony, ha szülő és gyermek együtt talál rá arra az irányra, amit erősíteni kell. Lehet ez persze eleinte több dolog is, hiszen sokaknál egészen későn körvonalazódik az érdeklődési terület, de ne akarjunk minden területen tökéletes teljesítményt kicsikarni gyermekünkből.

Segítsük őket, hogy örömet találjanak a hétköznapokban, a tanulásban, és a játékban, általában az életben. Hiszen a célunk közös: gyermekeink boldogsága.