|
Utálom az iskolát
Ha gyermekeid között van iskolás, akkor valószínűleg már szembesültél azzal a helyzettel, amikor gyermeked nem akar iskolába menni. Az iskola elkerülésére a gyerekek rengeteg taktikát kifejlesztettek: hasfájásról panaszkodnak, betegnek mutatják magukat, úgy tesznek, mintha nem ébrednének fel reggel, sírnak, hisztiznek. Ezeken a trükkökön a szülők általában hamar átlátnak, és végül sikeresen eljuttatják a kelletlen csemetét a rendeltetési helyére. Olyan szülővel is találkoztam, aki mérgében pizsamásan tette be a gyereket az autóba, és így adta át a tanító néninek.
Mit tehetsz, ha gyermeked nem hajlandó iskolába menni?
A legtöbb szülő ilyenkor vérmérséklettől függően rábeszéléssel, könyörgéssel és fenyegetőzéssel próbálja meggyőzni gyermekét. Igazából egyik sem jó megoldás. Sokkal hasznosabb, ha először inkább megpróbáljuk kideríteni, hogy gyermekünk miért nem akar iskolába menni. És persze nem a felületes, „Az iskola uncsi!” típusú indokokra gondolok.
Az akut iskolaundor okait általában négy csoportba sorolhatjuk.
- Erőszak: előfordulhat, hogy valamelyik iskolatársa megpróbálja megfélemlíteni gyermekedet, aki annyira fél, hogy nem mer róla beszélni senkinek.
- Rossz eredmények: a rosszul tanuló, nehezen teljesítő gyermekek nem szívesen járnak iskolába, mivel ott folyamatosan csak kudarcok érik őket.
- Viselkedési problémák: azok a gyerekek, akik nehezen tartják be a szabályokat, nehezen vagy egyáltalán nem tudják megszokni az iskola rendjét.
- Szorongás: a szorongásra hajlamos gyermekek is nehezen boldogulnak, a folyamatos számonkérés, a rengeteg dolgozat állandó feszültséget kelt bennük, mely hosszabb távon depresszióhoz vezethet.
Sajnos az állandósuló veszekedés miatt nem marad energia a probléma keresésére. Meg kell próbálnunk félrerakni az érzelmeket, haragot és csak a megoldásra koncentrálni.
Beszélgess!
Gyerekeknél gyakran okoz nehézséget a problémamegoldó képesség hiánya, sokszor nem mernek segítséget kérni sem a szülőtől, sem a pedagógustól. Ezen csak a folyamatos és feszültségmentes kommunikáció segíthet. Beszélgessetek gyakran, és közben beszéljetek sokszor az iskoláról is, hogy mit történik ott, kivel milyen viszonyban van, hogy érzi magát, mi történik vele. Folyamatosan tartsd a kapcsolatot gyermeked tanáraival is, kérdezd a véleményüket, és számolj be a saját tapasztalataidról, hiszen ők nagyobb eséllyel látják, mi történik az iskolában, osztályban. Bízz meg bennük, tekints rájuk partnerként! Nyugodtan kérd a tanácsukat, sok éves tapasztalat áll a rendelkezésükre. Segítségedre lesznek a konfliktus megoldásában.
Ne siettesd a változást!
Ha sikerül kiderítenetek a probléma okát, ne várj csodát! Egy éjszaka alatt nem változik meg semmi. Légy türelmes! Gyermekednek is időre van szüksége, hogy feldolgozza, megértse a vele történteket. Beszélgessetek, ez valószínűleg segít neki, hogy megoldja a konfliktust. Hallgasd meg gyermeked, és figyelj oda rá, hogy hogyan változik a helyzet.
Támogasd gyermeked!
Fontos, hogy gyermeked folyamatosan érezze, hogy kiállsz érte, és támogatod, hogy ha baj van, hozzád fordulhat. Dicsérd folyamatosan! Vegyél észre minden apró fejlődést! Szabadidejében szervezz neki olyan programokat, amelyeket szívesen csinál, és melyekben sikeres lehet. Próbáld elvonni a figyelmét az iskoláról, így kevesebb ideje marad rágódni.
Légy határozott!
Ha úgy látod, hogy nincs változás, apró javulás sem figyelhető meg, kérj segítséget, fordulj szakemberhez! Ne szégyelld, ne törődj vele, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak. Vidd el gyermekedet a nevelési tanácsadóba vagy pszichológushoz. Elképzelhető, hogy gyermekednek külső segítségre van szüksége.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
| Hogyan válassz iskolát gyermekednek? Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...
| Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...
| Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben? Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...
| Autizmus Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Igen hasznosnak találom. Szépek a képek, vidámak a színek, a sikerélmény garantált a feladatok megoldása után! Az unokáimnak sokat segít, és még én is szívesen használom! Kordics Jánosné, Baracska Érdekel >>>
A program rengeteget segít kislányom olvasásán, véleményem szerint nagyon hatásosan gyakoroltatja az olvasást a gyermekekkel! Árva Zsófi, Makó Érdekel >>>
Egyszerűen kezelhető egy 6 éves gyerek számára is. Ez azért fontos, mert önálló munkára képes vele a gyermek. Dicső Mónika, Domaszék Érdekel >>>
Nagyon hasznos ajándék az alsó tagozatos gyerekeknek! Pedagógusként és szülőként kiváló fejlesztő programnak tartom! Bárcsak minden iskolába eljuthatna legalább egy példány! A gyerekeim naponta játszanak vele és rendkívül élvezik megdönteni saját és testvérük rekordját! A gyerekeim 1. és 2. osztályosak és napi 1 másfél órát képesek vele tölteni! Csernely Csabáné, Kazincbarcika Érdekel >>>
A programmal meg vagyunk elégedve. Tavaly vásároltam meg, és azóta használja lánykám a programot. Szereti, és sokat segít neki az olvasással szembeni félénkségét leküzdeni, egyre magabiztosabb a játékok hatására. Soltész Szilvia, Vecsés Érdekel >>>
A fiam nagyon kedveli a játékos olvasást. De a legnagyobb öröm akkor érte, mikor egy jól elvégzett feladat után a program hangosan megdicsérte. Pisztrán József, Kecskemét Érdekel >>>
Nagyon meg vagyunk elégedve a programokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akivel találkozunk és gyermeke hasonló problémákkal küzd. Szurdiné Barkai Anita, Győr Érdekel >>>
Kellemesen "csalódtam" :) Gyermekem nagy örömmel használja, alig várja, hogy további érdekes feladatokat oldhasson meg, és tanulhasson! Szívesen ajánlom mindenkinek! Fodorné Gubik Eszter, Szentkirályszabadja Érdekel >>>
Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!!
Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya) Jákob Zoltánné, Sárbogárd Érdekel >>>
Lányom szívesen használta elsőben, magabiztosabb lett az olvasásban. Most pedig újra elővettük, mivel a helyesírással problémák vannak. Stermenszky Éva, Budapest Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Te megérted gyermekeidet? Családban élni jó dolog, ugyanakkor időnként nehézségekkel is jelentkeznek. A gyerekeknek eltérő...
Diszlexia vagy szembetegség? Az olvasási nehézségek sok gyerek életét keserítik meg. Iskolai teljesítményük sokkal gyengébb, mint...
Nem választhatod meg gyermeked barátait Szülőként hamar rá kell ébrednünk, hogy nem válogathatjuk meg gyermekünk barátait. Minél jobban...
Tíz dolog, amiről minden diszlexiás gyermek szülőjének tudnia kell Diszlexia. A szülők rettegnek tőle, hogy ezt a szót gyermekükkel kapcsolatban hallják. Rögtön az jut...
Vajon van kapcsolat az írás és olvasás között? Hogyan támogatja egymást az írás és az olvasás, és hogyan használhatod ezt gyermeked képességeinek...
Motiváció, az iskolai sikerek kulcsa Az iskolai sikerhez azonban elengedhetetlen a tanulás szeretete.
Vajon hogy érheted el, hogy...
Miért nem tud olvasni? Két dolog van, amire senki sem készíthet fel egy szülőt: a mérhetetlen szeretetre, mely elönti őt,...
Mi a sikeres tanulás titka? A tanulási folyamat nagy részben a vizualitásra (látási észlelésre) épül, hiszen jórészt könyvből...
Zökkenőmentes reggelek – 10 ötlet Ti is minden reggel késésben vagytok? Nálatok is minden reggel káosz van? Vajon mit tehetsz a...
A manipuláció mesterei Szülőként biztosan ismered Te is azt a helyzetet, amikor gyermeked szeretne valamit, Te azonban...
|
|