|
Zökkenőmentes reggelek – 10 ötlet
Ti is minden reggel késésben vagytok? Akkor ismerős lehet a helyzet: A gyerekek nem akarnak felkelni, aztán mikor végre kikecmeregnek az ágyból, akkor jön a kapkodás, és az idegesség. Az egyik az utolsó pillanatban jön rá, hogy másik pólót vagy nadrágot akar felvenni, lehetőleg olyat, ami még a szárítón van, és vizes, így lehet hajszárítózni. A másiknak indulás előtt öt perccel jut eszébe, hogy valamilyen leckét elfelejtett megcsinálni, vagy hogy rajzórára kell még valamit venni. Amikor már azt hiszed, hogy végre elkészültetek, szinte biztos, hogy vissza kell szaladni valamiért. Káosz. Minden reggel éppen hogy odaértek vagy el is késtek.
Hogyan tudnátok ezt elkerülni?
Korai lefekvés
Régi szabály: ha egy gyereket reggel fel kell ébreszteni, akkor nem aludta ki magát, és több alvásra lenne szüksége. Ha gyermeked fáradt, akkor romlik az iskolai teljesítménye is.
Nagyon fontos, hogy gyermeked időben ágyba kerüljön. Akkor piheni ki magát rendesen, ha egyedül, ébresztés nélkül felkel. Kísérletezzétek ki, mikor kell ehhez este lefeküdnie. Ez eleinte nem könnyű, a gyerekek szeretnek sokáig fennmaradni, de jobb, ha hozzászoktatod.
Korai lefekvés – Neked is!
Ha Te is fáradt, nyűgös vagy reggelente, akkor nem tudod gyermeked számára azt a nyugodt légkört biztosítani neki, ami ahhoz szükséges, hogy időre elkészüljetek. Ilyenkor a veszekedésre megy el az idő, a feszültség pedig bennetek marad, és egyikőtök sem tud a feladataira koncentrálni.
Mindig kelj fel előbb, mint gyermeked!
Adj magadnak egy kevés időt, hogy feltöltődj, összeszedd magad! Tervezd meg a napod, napirended előre! Tervezz úgy, hogy mintha 15 perccel előbb kellene beérned a munkahelyedre, így kevesebb meglepetés érhet.
Amit lehet, készíts el előre!
Még este pakoljatok be gyermeked táskájába, készítsetek el mindent, még a másnapi ruháját is kiválaszthatjátok együtt és odakészíthetitek. Ha tudod, készítsd el előre a tízóraiját, főzd le előző este a kávét. Sok időt megspórolhatsz, ha előre gondolkozol!
Időt kérek!
Ha nem sikerült korábban lefeküdni, és ébresztened kell gyermeked, akkor úgy számolj, hogy neki is legalább öt-hét percre szüksége lesz, hogy magához térjen. Ő nem kezdheti a napot egy bögre erős kávéval. Sokat segít, ha engedsz öt perc lustálkodást az ágyban, nyugodtabban kezdődik így a nap.
Nyugi!
Nagyon nehéz nyugodtan végignézni, ahogy gyermeked húzza az időt, de muszáj. Ha kiabálsz, sürgeted, parancsolgatsz, akkor megmakacsolja magát, és még lassabban készül el. Maradj nyugodt, és segíts neki a készülődésben!
Köss kompromisszumokat!
Hiába lenne egészséges, sok gyerek nem tud felkelés után azonnal bőséges meleg reggelit enni. Készíts neki szendvicset, amit útközben megehet, és időnként a reggeli fogmosást is elengedheted. Gyakori, hogy a lányoknál sok időt vesz el a haj elkészítése. Inkább engedd meg neki, hogy egyszerűen copfba fogja a haját, sok időt megspórolhattok, ha nem kell minden reggel hajkölteményt készíteni.
Csak szabadon!
Ne szabd meg, hogy gyermekednek milyen sorrendben kell elvégeznie a reggeli tennivalóit. Hadd csinálja úgy, ahogy neki is jólesik. Hamarabb fog végezni.
Tartsatok főpróbát!
Hétvégén elpróbálhatjátok a reggeli napirendeteket. Akár szerepet is cserélhettek, biztos, hogy gyermeked nagyon fogja élvezni, és így Te is észrevehetsz olyan problémákat, melyek lelassítanak Titeket.
Biztos most kell?
Ha kis gyermekeid vannak, minden lényegtelen, nem sürgős elintéznivalót hagyj a hétvégére. Nem feltétlenül reggel kell kitisztítani azt a cipőt, nem biztos, hogy a tornazsákon most kell felvarrni azt a gombot. Nem kell tökéletes szülőnek lenni, éppen elég, ha jó vagy!
A reggelek hangulata nagyban befolyásolja, hogy telik a napotok. Ha nyugodtan tudtok elindulni, akkor nemcsak gyermeked teljesít jobban az iskolában, hanem Te is jobban oda tudsz figyelni a munkádra.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Nagyon elégedettek vagyunk a Varázsbetű Programmal. Örülök, hogy több nehézségi fokozatban játszható. Rusnak Henrietta, Fulek ďż˝rdekel >>>
Már az első foglalkozás után javulást tapasztaltunk, és a gyermek szívesen játszik. Tokai Csaba, Biatorbágy ďż˝rdekel >>>
A 7 éves lányomnak rendeltem meg, mert a demo verzió annyira tetszett Neki, hogy szinte el kellett rángatni előle. Sőt ami az alapoknál nem nagyon ment, itt szinte elsőre megértette. A gratuláló szövegek is nagyon jók, szinte ugrál a széken, annyira tetszik Neki. Fehérné Torday Éva, Gyöngyös ďż˝rdekel >>>
Különösen a program egyszerű kezelhetősége ragadta meg figyelmemet. A gyerekek is könnyen eligazodhatnak benne. Kovácsné Pásztor Gabriella, Miskolc ďż˝rdekel >>>
Hasznosnak találom a programot, mert sokféle játékot tartalmaz. A fiamat jól motiválja a jutalomjáték lehetősége. Szívesen játszik a számítógépen, így könnyebb a gyakorlás is. Perneckerné Laboda Edit, Pécs ďż˝rdekel >>>
Még az 1. szinten vagyunk, de a gyerek szívesen játszik vele. Sőt, még a 6 éves öccse is mindig ideül, és együtt játszanak: a nővére mondja, hová kattintson, a kicsi meg klikkel! Szakács Mónika, Miskolc ďż˝rdekel >>>
Nagyon sokrétű. Változatos és hasznos feladatokkal találkozhattunk a program tesztelése során. Külön örültem a beállítási lehetőségeknek, mivel két különböző korú és képességű gyermekem van, akik élvezettel használták a programot. Nagy Beáta, Gyula ďż˝rdekel >>>
Zseniális! Boldogság gyereknek és szülőnek egyaránt! Dr. Szirmák Noémi, Budapest ďż˝rdekel >>>
Szerintem nagyon jó, a kisfiamnak is nagyon tetszik. Örülök, hogy megrendeltem, sokat használjuk, és segít. Patyna Márta, Táska ďż˝rdekel >>>
Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas." Szincsák Tímea, Erdőkertes ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
A manipuláció mesterei Szülőként biztosan ismered Te is azt a helyzetet, amikor gyermeked szeretne valamit, Te azonban...
Diszlexia – Átok vagy áldás? Gyakran lehet hallani, hogy a diszlexia ajándék, áldás, mely sikeressé teszi a gyermeked. De vajon...
Nagy gyerekek nagy gondokkal Ahogy mondani szokták: Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. És ez manapság egyre inkább igaz,...
Vissza a suliba! Már egy hónap sincs vissza a nyári szünetből, és utána újra elkezdődik az iskola, a gyerekeknek...
Sorozatemlékezet - Nem csak a tévében fontos! Ajándék játékkal! - Az egyik legfontosabb beszédészlelési készség a sorozatészlelés, amelynek zavara...
Izgalmas játékok a szövegértés fejlesztéséhez Az olvasás nem csak a betűk és írásjelek dekódolását, azaz az írás hangokká való alakítását jelenti,...
Egy diszkalkuliás tinédzser viszontagságai Éva tizenöt éves, és diszkalkuliás. Élénk, kedves gyerek, a szülei és tanárai mégis gyakran...
Félreértések és tévhitek a diszlexiáról A rengeteg olvasással kapcsolatos kutatásnak köszönhetően egyre többet tudunk a diszlexiáról,...
A jó szülő kilenc ismertetőjele Senki sem születik jó szülőnek. Ezt a címkét csak több éves kemény munka árán lehet kiérdemelni, és...
Keira Knightley - Rájöttek, hogy nem tudok olvasni Keira Knightley-ról régóta tudni, hogy diszlexiás. Most kamera előtt beszélt gyerekkoráról, és...
|
|