Ajándék játék - Arcjáték

A technikai vívmányoknak (Internet, mobiltelefon) köszönhetően egyre kevesebbet kommunikálunk szemtől szemben. Beszélgetés közben nem látjuk a másik arcát, csak hangszínéből következtetünk lelkiállapotára. A következő játék remek alkalmat ad arra, hogy szavak nélkül, csak az arcotokkal fejezzétek ki érzéseiteket. Szükségetek lesz ezekre a kártyákra.

Töltsd le innen, majd nyomtasd ki, és vágd szét őket.

Először párosítsátok a képeket a tulajdonságokkal. Próbáljátok meg utánozni őket. Ezután kezdődhet a játék.

2 fő esetén

Az egyik játékos jelenítsen meg egy érzelmet az arcán, a másik pedig emelje fel azt a szót, amelyiket a társa eljátszott. Ha jól válaszolt, cseréljenek szerepet.

Csoportban

Számoljátok meg, hány főből áll a csoport! (Lehetőség szerint párosan legyetek). A létszámot osszátok el kettővel - ennyiféle érzelem legyen a kártyákon. Tehát, ha 8-an vagytok, akkor 4-féle, ha 10-en, akkor 5-féle érzelem legyen a kártyákon. Mindegyikből 2-2 darab legyen. Pl. 2 kártyán a szomorú, kettőn az ijedt, kettőn az elégedett (stb.) legyen.

Mindenki húzzon egy kártyát úgy, hogy csak Ő lássa, mit húzott. Aztán járkáljatok össze-vissza a szobában, arcukon azzal a tulajdonsággal, amit húztak. Közben nagyon figyeljetek egymásra. Az ugyanazon érzelmet utánzó emberek keressék meg egymást, s álljanak egymás mellé. Ha mindenki megtalálta a párját, véget ért a játék. Tegyék vissza egy kupacba a kártyát, s kezdődhet az újabb párkeresősdi.

Színes arcokat, vidám egymásra találásokat kívánok!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

A teljesítménykényszer rabságában
A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...

Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak
Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...

Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell
Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...

Hogyan válassz iskolát gyermekednek?
Ha olyan szerencsés vagy, hogy kiválaszthatod gyermeked iskoláját, akkor érdemes alaposan...

Játékosan könnyebb - Játékötletek olvasástanuláshoz
Mára olyan játékokkal készültünk, melyek segítségével az írás, a betűtanulás, a betűkapcsolás...

Mit tehetünk, ha diszlexiás gyermekünk vért izzad az idegen nyelv elsajátítása közben?
Mivel a diszlexiás gyerekeknek általában gyenge a rövidtávú memóriája, az emlékezetfejlesztő...

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Flóra 7 éves. Amikor feltelepítettem a programot, félve ült le, hogy ez neki nehéz, de miután megcsinálta egyszer, olyan sikerélménye volt, szinte ujjongott, mikor megdicsérték. Azóta minden nap kéri, hogy játszhasson az "agytornával". A nagyobbik gyermekem (12éves) is kipróbálta, és azt mondta, hogy tanulás előtt ő is csinálja egy kis tréning gyanánt. Sokszor költ az ember feleslegesen, de ez a program minden pénzt megér.

Vas Lászlóné, Nagykanizsa

Érdekel >>>


A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte!

Bozi Józsefné, Sárvár

Érdekel >>>


Egyszerűen kezelhető egy 6 éves gyerek számára is. Ez azért fontos, mert önálló munkára képes vele a gyermek.

Dicső Mónika, Domaszék

Érdekel >>>


Iker lányaimnak nagyon tetszik nagyon élvezik a tanulásnak ezt a játékos formáját, így szívesen gyakorolnak akár önállóan is, amit egyébként nem lehet elmondani róluk.

Bognár Erzsébet, Fadd

Érdekel >>>


Kiváló oktató program. Nagyon szellemes feladatokkal, konstruktivitást, számoló készséget játékos körülmények között fejleszti. Kedves jutalmak szép képekkel.

Sándor Pintér, Budapest

Érdekel >>>


Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki.

Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány

Érdekel >>>


Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük!

Várdainé Stefán Edit, Siklós

Érdekel >>>


8 éves fiammal próbáltuk ki az új programjukat. Ez egy olyan játék, amit a gyermek szívesen használ. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja.

Vargáné Maitz Tünde, Kőszeg

Érdekel >>>


Nagyon jónak találom a programcsaládot, mert játékosan szerzi meg a kisgyermek a tudást. Köszönet a szerzőknek!

Lovászné Garai Eszter, Budapest

Érdekel >>>


Gyógypedagógusként sokat segít a fejlesztések során. Jobban motiválja a gyerekeket a feladatok elvégzésére, a számítógép vonzó a számukra. Végre ők is játszhattak, mert ennek fogják fel. Megszűnt az olvasás okozta szorongás, és javult a teljesítmény.

Csizmadia Lászlóné, Püspökladány

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Különbségkereső
Mi a különbség a két kép között? A különbségkereső képpárok hatásosan fejlesztik gyermeked olvasási...

Így fejlődik gyermeked beszéde
Az anyanyelv elsajátítása nehéz munka: gyermekednek fel kell ismernie a beszédhangokat, meg kell...

Hangkereső kígyó - Ajándék játék
Az olvasáshoz és az íráshoz szükséges, hogy gyermeked képes legyen hangokra bontani a szavakat, majd...

Megelőzhető-e a pöszeség?
A pösze gyermek beszédében egy vagy több hang torzul, hibásan jelenik meg, ami az iskolába érve...

Kinőheti gyermeked a pöszeséget?
Nagyon gyakori probléma a gyerekek között a pöszeség. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan alakulhat ki...

Beszédhiba és olvasás
A beszédhiba gyakran okoz diszlexiát. Ma arról olvashatsz, hogy mit tehetsz gyereked beszédének...

A mese hatalma
Rendszeresen olvasol gyermekednek? Az olvasás folyamatának előkészítésében nagyon fontos szerepe van...

Ügyes kézzel könnyebb az írás!
Szülőként az egyik legfontosabb feladatod gyermeked kézügyességének fejlesztése, és erről még az...

Képrabló - Ajándék társasjáték
A társasjáték nagyon jó szórakozás, ráadásul gyermekeddel való kapcsolatodat is megerősíti. Éppen...

Mire való a kezed?
Az olvasás alapvetően tájékozódás. Tudnunk kell, merre olvashatjuk ki a szavakat, hová kell...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb