|
Keresd meg a párokat – Ajándék játék
A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk Nektek.
Az alábbi linkről ingyenesen letöltheted a játékot. A felső két sor szótagjait kell összepárosítani az alsó két sor megfelelő szótagjaival. (Az egyforma szótagokat kell összepárosítani).
Nyomtasd ki a táblázatot, és vágd ki a kockákat! Ragaszd fel őket kemény kartonpapírra, így tartósabbak lesznek, és könnyebb lesz velük játszani. Keverd össze őket, majd húzz egyet. Keresd meg a kihúzott szótag párját és tedd egymás mellé őket. Minden kockának van párja, összesen nyolc szótagpárt kell találnod.
A játék letöltéséhez kattints ide >>>
Mai feladatunk hatékonyan fejleszti az olvasási készséget, a sorrendészlelést és a formaészlelést. 5-6 éves kortól ajánljuk. Ez meglepő lehet, hiszen a gyerekek még nem tudnak ilyenkor olvasni, de ebben a korban még nem is a tényleges olvasás a feladat, csupán az azonos jelkombinációk felismerése és kiválasztása. Az iskolásokat természetesen már megkérhetjük arra is, hogy hangosan is felolvassák a szótagokat.
Hasonló játékokat a Varázsbetű Programcsalád Dyslex játékában találhatsz. Érdemes kipróbálni.
A játék letöltéséhez kattints ide >>>
Jó játékot!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
A játék szuper, a gyerekek nagyon élvezik a dicsérő szavakat. Most láttam először milyen hatása tud lenni a pozitív motivációnak. Zolnay Ildikó, Biatorbágy Érdekel >>>
Sok gyermek szüleinek nevében is KÖSZÖNÖM, hogy ilyen segítséget nyújtanak és segítenek megelőzni a későbbi kudarcokat. KÖSZÖNÖM! Hornokné Juhász Erika Érdekel >>>
Első látásra azt gondoltam, hogy ez a program nem jó, mert van, ahol nem értelmes szavakat kell a gyereknek megtalálni, és elolvasni De amikor láttam, hogy ezeknek a betűknek az összeolvasása gondot okoz neki, akkor rájöttem, hogy nagy szükségünk van erre a gyakorlásra. Rákényszeríti a gyereket, hogy odafigyeljen, és koncentráljon. Kecskés Zoltán, Szeremle Érdekel >>>
Kiváló oktató program. Nagyon szellemes feladatokkal, konstruktivitást, számoló készséget játékos körülmények között fejleszti. Kedves jutalmak szép képekkel. Sándor Pintér, Budapest Érdekel >>>
Az unokámnak segítek fejleszteni a képességeit. Ezeknek az okos, ügyes programoknak a segítségével be tudjuk hozni az iskolai lemaradását a többi gyerektől. Az itt kapott dicserő szavak inspirálják a minden napi gyakorláshoz. Köszönöm! Reményi Sylvia, Székesfehérvár Érdekel >>>
Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!! Jákob Zoltánné, Sárbogárd Érdekel >>>
Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük! Várdainé Stefán Edit, Siklós Érdekel >>>
Imádjuk a Varázsbetűt! A három gyermekem (5,8 és 10 évesek) folyton ezzel akar játszani, mindenki talál számára érdekes és kihívást jelentő feladatot. Ungor Adrienn, Budapest Érdekel >>>
Eleinte idegenkedtem a gondolattól, hogy a gyerek a számítógép előtt töltse az időt. Nos a Varázsbetű nem csak hasznossá tette ezt az időt, hanem a gyerek a "hagyományos", nyomtatott feladatlapjaihoz is szívesebben ül le, és a hibái nagymértékben csökkentek. Bernadett Kreácsikné Lévai, Debrecen Érdekel >>>
A Varázsbetű Programcsaládot nagyszerűnek találom. Köszönöm szépen az ajándékot és a gyors, korrekt szállítást is. Nagy Istvánné, Győr Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Rendező - Játékötlet otthonra A hétköznapi logikának fontos része az ok-okozati összefüggések felismerése, annak megértése, hogy...
Tíz ötlet gyermeked képességeinek fejlesztésére Szülőként természetesen szeretnénk fejleszteni gyermekünk képességeit, hogy amikor az iskola...
Játék a betűkkel - Ajándék feladatlap A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk: a megadott betűkből kell értelmes szavakat...
Hogyan legyek jó szülő? Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb szerepe. Éppen ezért mindig ott bujkál bennünk a kérdés:...
Fekete Péter, a szókincsfejlesztő A szövegértés fejlesztésének egyik legfontosabb eleme a szókincs bővítése. Egyrészt az ismert...
A szövegértés nehézségei Egyre több gyereknek okoz gondot az olvasott szöveg megértése, feldolgozása, a lényeg kiemelése, és...
Mai Maugli A beszéd és az elme fejlődése szorosan összefügg. Beszéd nélkül elképzelhetetlen a gondolkodás, és...
Játékötletek szókincsfejlesztéshez Könnyű belátni, miért fontos a szókincs bővítése: minél kevesebb a szövegben az ismeretlen szó,...
Alkoss szavakat – Ajándék játék A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk. A megadott szótagokból kell értelmes szavakat...
Majd kinövi? INPP módszer a tanulási képesség fejlesztésére Gyermeked túl későn tanult meg beszélni? Éjszaka sokáig bepisilt vagy sokáig szopta az ujját? Kicsi...
|
|