|
Mai Maugli
Ugye Te is ismered Kipling világhírű meséjét, A dzsungel könyvét, amelyben egy hindu kisfiút farkasok nevelnek fel?
A történet happy enddel ér véget: Maugli visszatérve az emberek közé párt talál magának és ezután boldogan éli az emberek életét.
A valóságban - mint azt sajnos több példa is bizonyítja - ez így nem fordulhatna elő.
A valóságban is találtak olyan gyerekeket, akik hasonló, különleges körülmények között nőttek fel. Ám ők - bár megtalálásuk után minden segítséget megkaptak hozzá - sohasem "váltak emberré", nem lehetett őket megtanítani az emberi beszédre sem.
A kíváncsi császár szörnyű kísérlete
Veleszületett adottságunk-e a beszéd?
Egy, a XIII. századból ránk maradt krónika arról számol be, hogy II. Frigyes császár kíváncsi volt, vajon milyen nyelven kezdenek el beszélni azok a gyerekek, akikhez senki sem szól. Ezért megparancsolta a kiválasztott fiúcsecsemők dajkáinak (és környezetük minden tagjának), hogy egy szót sem szólhatnak hozzájuk. A császár azonban nem kapott választ kérdésére: a gyerekek még jelekkel is képtelenek voltak kapcsolatteremtésre, sőt az emberi kapcsolatok hiányában korán meg is haltak.
Ezek mind különleges, szélsőséges, egyedi példák, az azonban tény:
Azok a gyerekek, akik életük első éveiben nélkülözik a csak nekik, csak hozzájuk szóló, élő, "testközeli" szavakat, nehezen tanulnak meg beszélni, félénkek, bizonytalanok lesznek és beszédelmaradásuk éveken át fennmarad!
Vigyázzunk az élő, személyes kapcsolatokra!
A minap a buszmegállóban három kedves, idősebb hölgy beszélgetett mellettem. Arról folyt a szó, hogy egyre több olyan anyukát látnak, aki miközben tolja a gyerekkocsit amelyben gyermeke ül, rá sem figyelve a kicsire, mobiltelefonál. A téma felkeltette az érdeklődésemet, és elkezdtem tudatosan figyelni a már ülő babákat sétáltató mamákat. A látottak sajnos lesújtottak. Tíz közül jó, ha egy beszélgetett a minden szavára boldogan figyelő kisgyermekkel. Volt, aki olvasott, más a kirakatokat nézte, és tényleg: a legtöbben telefonáltak!
Szvsz lol!
Sajnos olyan világban élünk, amikor a család tagjai alig látják egymást, szülők és gyerekek folyton telefonálnak. Már a barátok közötti jó kis "dumapartik" is szűnőben vannak. Helyettük sms-eznek, csetelnek, aminek már egy külön (rövidített!) nyelve is kialakult. Talán még nem is vagyunk tudatában, mit veszíthetünk ezzel!
Beszélni és beszéltetni
Száz szónak is egy a vége: beszélni kell és kedvet kell ébreszteni a megszólaláshoz!
Ugye, Te is azt szeretnéd, hogy gyermeked időben elkezdjen beszélni, hogy szépen beszéljen, hogy iskolás és felnőtt korában is "mindig megtalálja a megfelelő szavakat", hogy ügyesen, értelmesen, jól tudja magát kifejezni?
Szülő és gyermek "szűkre szabott" kapcsolata visszafogja a nyelvi fejlődést, ez pedig elszigetelődést okoz, ami gátolja az értelmi fejlődést is. Csak a felnőttekkel való állandó, eleven, minél gazdagabb kapcsolat segíti elő a beszéd fejlődését. A Te feladatod ebben egyáltalán nem nehéz: beszélj minél többet gyermekedhez, játssz vele minél többet, és mesélj neki.
Ha ennek ellenére rendellenességet tapasztalsz, és a szakember úgy ítéli meg, hogy gyermeked beszédfejlődése megkésett, az elmaradás akkor sem jóvátehetetlen! De a rendellenesség korrigálásához, az elmaradás behozásához Rád is szükség van!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Imádom használni, sok örömöm van benne. A gyerek is szívesen játszik vele. Posztós Lászlóné, Fót Érdekel >>>
Nagyon szeret Merci a programon gyakorolni. Már 3 nap után észrevehetően jobban ment az olvasás! Szebenyi Csilla, Cegléd Érdekel >>>
Nagyon-nagyon tetszik ez a gyakorló anyag! Én ált. isk. 1-2. osztályában tanítok olvasni, írni, és csak gratulálni tudok ehhez a munkához! Az biztos, hogy tanítványaimnak is javasolni fogom a vásárlást! Az a véleményem, hogy nem csak diszlexia kezelésére, hanem teljesen átlagos gyerekeknek is igen jó gyakorlást biztosít ez a sokszínű feladatsor! Csányi Judit Érdekel >>>
A programcsalád néhány programját immáron 3 éve használjuk fejlesztői munkánk során. A gyerekek nagyon kedvelik, gyakran kérik a foglalkozásokon. A feladatok sokrétűek, számos fejlesztési területen hatékonyan használhatók. Többek között ezért is bővítjük évről-évre a programok körét. Iskolánkban a 6-14 éves korosztály körében teljes lefedettséggel alkalmazzuk eredményesen. Káli Erika fejlesztő pedagógus, Alsónémedi, Széchenyi István Általános Iskola Érdekel >>>
Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki. Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány Érdekel >>>
A varázsbetűs programokat minden családtag szereti és használja... sikerélményt ad, a fiúk a dicsérő szavakat szeretik a legjobban. Ferenczi Bernadett, Veresegyház Érdekel >>>
Korrekt hozzáállásukat köszönöm. Ismerőseimnek is ajánlottam már a programokat. Garai Mária, Budapest Érdekel >>>
Szívből gratulálok és nagyon hálás vagyok a szupergyors kiszolgálásért, és hogy munkaidőn túl is rendelkezésemre állt telefonon és online is. Köszönettel tartozom a programokért és a kisfiam lelkesedéséért, csillogó szeméért és a sok elismerésért amit kap. "Nem jön le a szerről". A gépemet elvesztettem :-D Ennek szívből örülök. Alig várja, hogy holnap újra ideengedjem. Olvas, összehangolja az érzékszerveit, mozgását, és vág az esze. Kényelmes használni a programot, és a gépen magammal is vihetem. Ez nyaralásnál is szuper, ha épp nincs olyan idő...
Illetve a nyári kánikulában néha elbújni és kihozni a benne rejlő tehetséget. Szuper a grafika és élvezetes a játék. Könnyen használhatja gyerek és felnőtt egyaránt. Vevő és gyerekbarát, gyors és türelmes, precíz, és a szolgáltatás fantasztikus. Csillagos ötös Önnek a fejlesztésért. Szívből köszönöm! Hájas Anikó, Kápolnásnyék Érdekel >>>
A kisfiamnak nagyon tetszik. Élvezi a játékokat, ez az összes programra vonatkozik. Nagyon örülök, hogy megrendeltem! Törjék Katalin, Budapest Érdekel >>>
Az játékokat gyermekem szívesen csinálja.Örömmel tölti el Katát, hogy a feladatokat jól csinálja. A napi gyakorlás eredménye a tanulmányi eredményeinkben is mutatkozik. Védőnőként csak ajánlani tudom minden olyan gyermek édesanyjának, akinél felmerül bármiféle tanulási nehézség. Kovácsné Barta Anita, Borsodbóta Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Játékötletek szókincsfejlesztéshez Könnyű belátni, miért fontos a szókincs bővítése: minél kevesebb a szövegben az ismeretlen szó,...
Alkoss szavakat – Ajándék játék A mai napra is egy játékos feladatot készítettünk. A megadott szótagokból kell értelmes szavakat...
Majd kinövi? INPP módszer a tanulási képesség fejlesztésére Gyermeked túl későn tanult meg beszélni? Éjszaka sokáig bepisilt vagy sokáig szopta az ujját? Kicsi...
Gondolatok az emlékezetünkről Milyen egyszerű lenne tanulás helyett bekapni pár tudás-pirulát! Sajnos ez még nem működik, de azért...
A játék mindig jó megoldás Az angol nyelvtanulás során nagyon fontos a játékosság. A gyerekek lételeme a játék, játék közben...
Angol szótanuló memóriajáték Mára a nyelvtanulás megkönnyítésére készítettünk egy memóriajátékot. A kártyák segítségével szavakat...
Miért vagy ilyen hülye? Mi, szülők gyakran szeretnénk változtatni gyermekünk viselkedésén. Úgy látjuk, hogy fegyelmezetlen,...
Mikor írtál utoljára kézzel? Egy előadást hallgattam a múltkor. Jegyzetelni akartam, ezért füzetet és tollat vettem elő, hogy...
Színezd meg a szürke hétköznapokat! A gyereknevelés sokszor nehéz, idegőrlő feladatnak tűnik. Reggelente fejvesztve rohansz az óvodába...
Rakj rendet a napotokban Sokszor gondolunk a szabályokra negatívumként, melyek korlátoznak minket. Azonban - ha rugalmasan...
|
|