|
Így ismerheted fel a diszlexiát!
A diszlexia olvasási zavart, olvasási
nehézséget jelent. A diszlexiás gyermek olvasási és írási képessége jelentősen
elmarad a kortársaitól, annak ellenére, hogy értelmi képességei egyébként
normálisak, sőt sokszor átlagon felüliek.
Bár azt hihetnénk, hogy az olvasási
problémák hamar felismerhetőek, ez nem mindig így van. A legtöbb diszlexiás
gyermek észleli, hogy valami nincs rendben, fél a megaláztatástól, aggódik, hogy
butának fogják tartani, ezért hiányosságait kompenzálni kezdi: úgy tesz, mintha
olvasna, a már ismert szöveget emlékezetből mondja, emlékeit, tudását és
logikáját használva találgat, és egy darabig ezzel el tudja rejteni a
problémákat. A tanárok és a szülők azt hiszik, hogy a gyenge iskolai eredmények
oka a lustaság, a motiválatlanság, az érdeklődés hiánya, így a diszlexia
viszonylag sokáig, akár felső tagozatig is észrevétlen maradhat. Éppen ezért a
nyilvánvaló olvasási hibákon túl más jelekre is érdemes odafigyelni.
Beszélj a pedagógussal!
Ha az alábbi listán szereplő tünetekből
többet is észlelsz gyermekednél, akkor ne habozz, keresd fel gyermeked
osztályfőnökét, tanítóit, kérdezd meg tőlük, hogy ők mit tapasztalnak, és
nyugodtan mondd el nekik, hogy mire gyanakszol. Előfordulhat, hogy a pedagógus
is észlelte már a jeleket, de még további megerősítésre vár, mielőtt további
kivizsgálást kezdeményezne. Mindenképp érdemes alaposabban is utánanézni, hogy
gyermeked olvasási képessége megfelel-e az életkorának.
Figyelmeztető jelek
- Általában kerüli az olvasást.
- Úgy tesz, mintha olyan könyveket olvasna,
melyek meghaladják az olvasási képességét.
- Az olvasott szöveg tartalmára nem
emlékszik, nem tud róla beszélgetni.
- Írásban a témától függetlenül nehezen
fejezi ki magát, leginkább csak tőmondatokat használ, használt szókincse
szegényes, írása hibás.
- Jelentős különbség mutatkozik szóbeli és
írásbeli teljesítménye között, például szóban könnyedén lehet vele egy bizonyos
témáról beszélgetni, írásban azonban nagyon szegényesen fogalmaz.
- Csak jelentős erőfeszítéssel tud
megfelelni az olvasással kapcsolatos iskolai elvárásoknak.
- Nehézséget jelent számára az írott
utasítások követése, gyengén teljesít az írásbeli feladatok és számonkérések
során.
- Gyakori, hogy az iskolai napok reggelén
sír, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, vagy más módon próbál kibújni az iskola
alól.
- Koncentrációs és viselkedési problémái
vannak az iskolában, például az órák alatt nem tud hosszabban odafigyelni,
nehezen ül meg a helyén, általában nyugtalan, izgága, gyakran kikéredzkedik a
mosdóba.
- Fél az iskolától, szorong és ideges.
- Otthon halogatja a lecke elkészítését és
a tanulást, kifogásokat keres.
- A matematikai szöveges feladatokat
nehezen érti meg, a megoldása sokszor hibás.
- Ismeretlen szöveg esetén értelmetlen
szavakat olvas, vagy mást olvas, mint ami ténylegesen le van írva.
- Hangos olvasás esetén nehezen olvassa ki
az ismeretlen szavakat, például személyek vagy földrajzi helyek nevét.
- Nehézséget jelent számára az idegen
nyelvek elsajátítása.
Fontos tudnod, hogy bár a tanulási
nehézségek legnagyobb része a diszlexiához kötődik, de a fenti tünetek más
képességzavarok esetén is előfordulhatnak, ezért a pontos diagnózis felállítása
minden esetben logopédus feladata. Ha a fenti jelek közül többet is észlelsz
gyermeked viselkedésében, akkor beszélj gyermeked osztályfőnökével, vagy fordulj
szakemberhez!
Nem biztos, hogy az iskolában észreveszik!
Nyugodtan bízz szülői megérzésedben. Az,
hogy az iskolában nem diagnosztizálták a diszlexiát, még nem jelenti, hogy a
probléma nem is létezik. Bár a legtöbb pedagógus lelkesen és önfeláldozóan végzi
munkáját, sajnos a magas osztálylétszámok és az irreális tantervi elvárások
miatt előfordul, hogy egy gyermekre nem jut elég figyelem, vagy csak később
vennék észre a tanulási problémákat.
Minél hamarabb!
Pedig a diszlexia korai felfedezése nagyon
fontos! Minél hamarabb kezdődik el a fejlesztés, annál könnyebben és gyorsabban
lehet eredményt elérni!
Ezzel pedig rengeteg szenvedést spórolhatsz meg
gyermekednek: nem kell tovább színlelnie, nem kell azt éreznie, hogy ő butább,
ostobább lenne, mint bárki más. Sőt, épp ellenkezőleg: ha megfelelő kezelést
kapnak, akkor a diszlexiás gyerekek is meg tudják mutatni, mire képesek, és
megcsillogtathatják tehetségüket.
Segíthetsz otthon is!
Otthon is fejlesztheted gyermeked olvasási képességét! Kattints ide és tudj meg többet arról, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Sokoldalúan, de mégis játékosan fejleszt, nagyon megtetszett a színessége, és a változatos feladatok. Még a nagyobbik gyermekem is (12 éves) szívesen foglalkozott a feladatokkal, együtt oldották meg a kisebbikkel (6 éves)! Nánásiné Ruppert Ildikó, Székesfehérvár Érdekel >>>
Nagy tetszést aratott a gyerekek körében, és én is elégedett vagyok vele. Könnyen telepíthető, nincsenek hibajelentések, zökkenőmentesen működik. Külön jó, hogy az utasítások szóban is elhangzanak, tetszik a visszajelzések hangulata és módja is. A gyerekek játszi könnyedséggel kezelik a programot, örömmel vették birtokba. Göröncsér Rita, Gyöngyös Érdekel >>>
Igényes a kidolgozás, áttekinthető a felépítés, gyerekek is könnyen eligazodnak a feladatok között.
9 éves autista fiamat nehéz rávennem az olvasás, írás gyakorlására, így nekünk a számítógépes "játékok" nagyon sokat segítenek. A varázsbetű feladatait mindig az ő szintjének megfelelően tudom beállítani, így biztosítani tudom számára egyrészt a folyamatos fejlődés, másrészt a sikerélmény, pozitív megerősítés lehetőségét. Hegedüs Orsolya, Diósd Érdekel >>>
8 éves kisfiam, aki áldiszlexia tulajdonságokat produkál, mert nem túl jó a módszer, amivel olvasni tanul, most, mint a megtáltosodott kis paci, úgy ül a feladatok előtt, és csinálja. Végh Ivett, Székesfehérvár Érdekel >>>
A kislányom még a barátnőjével is ezt játssza, így biztos a siker... Nagy Mária, Budapest Érdekel >>>
A fejlesztőtanárok számítógépein ez az egyik állandó szoftver! Ez önmagáért beszél! Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézmény, Nyíregyháza Érdekel >>>
Nagyon tetszik a program, fantasztikusan fejleszt! Játékosan, semmi kényszer! Alig várja a kislányom, hogy játszhasson :) Csizmaziáné Szabó Virág, Szombathely Érdekel >>>
Nagyon jól tervezett program, sok pontos beállítási lehetőséggel. Nagy segítség számunkra a játékos tanulás lehetősége. Misiné Dormán Andrea, Gyöngyös Érdekel >>>
Kellemesen "csalódtam" :) Gyermekem nagy örömmel használja, alig várja, hogy további érdekes feladatokat oldhasson meg, és tanulhasson! Szívesen ajánlom mindenkinek! Fodorné Gubik Eszter, Szentkirályszabadja Érdekel >>>
Nagy örömmel és lelkesen használjuk a Varázsbetűs játékokat az alsós gyerekekkel. Farkas Lászlóné, Eger Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Amit tudnod kell magadról - Egy anya levele diszlexiás gyermekéhez Szia Kicsim!
Ma megint rosszkedvűen jöttél haza. Nem mondtál semmit, de tudom, valaki megint...
A sorrendiség képessége - Vedd elő a tankönyvedet, és nyisd ki a 17. oldalon. Az itt található 3-as feladatot oldd meg a...
Lásd másképp a diszlexiát! Egy rövid videó a diszlexiáról, mely segít megérteni, hogy miben mások a diszlexiások, milyen...
Új eredmények a diszlexia okainak kutatásában Két, nemrégiben megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a diszlexiások agyi...
Miért jobb a jó szülő, mint a tökéletes? Csak akkor lehetünk tökéletes szülők, ha feladunk mindent, és csak gyermekeink nevelésére...
Játékok a beszédészlelés fejlesztéséhez A gondolkodás, és a kommunikáció alapja a beszéd, és természetesen a tanulás sem képzelhető el a...
Tényleg diszlexiás? Vajon egy óvodás gyerek lehet diszlexiás? Mire kell figyelni, milyen tünetek jelezhetik előre a...
Minden tizedik! A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...
Beszédfejlesztés születéstől kezdve A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...
Erről szól a karácsony! Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....
|
|