|
Játékötletek a hadarás kezeléséhez
A hadarás, azaz a szinte érthetetlenül gyors beszéd sok gyermek életét nehezíti meg. Mit tehetsz, hogyan segíthetsz gyermekednek a beszédhiba leküzdésében?
A hadarás kezelését - a többi beszédhibához hasonlóan - a logopédusok végzik. Ha úgy gondolod, hogy gyermeked hadar, de még nem vesz részt beszédjavító terápián, akkor érdemes felkeresnetek egy szakembert, aki szükség esetén segíteni tud.
De természetesen otthon is segíthesz gyermeked beszédének rendezésében.
Kezdetnek néhány tanács, melyekkel a logopédus munkáját segíthetitek:
Amiben csak Te segíthetsz:
- állítsatok össze közösen egy nem túl merev napirendet
- figyelj a pontosságra- a hadaróra jellemző a késés, általában mindig mindenhová később érkezik.
- ha gyermeked hadar, kiemelten figyelj a rendszerességre egész nap, minden tevékenysége közben.
- tervezzétek meg az egyes feladatok megoldását, végrehajtását
- figyelj rá, hogy amíg nem végzett egy feladattal, ne kezdjen másikba
- vegyél észre és kellőképpen értékelj minden apró eredményt, próbáld megtanítani mások véleményének meghallgatására, sőt az önértékelésre is
- lassú, nyugodt tempójú beszédeddel nyújts jó beszédpéldát
Bizony ezek nem egyszerű és könnyű feladatok, sok-sok türelmet, következetességet, kitartást követelnek meg Tőled, ám a hadarás kezelésében alapvető jelentőségük van.
Csak közösen sikerülhet
A hadarás javítása során legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a hadaró számára nem jelent problémát a beszéde, úgy gondolja, nincs azzal semmi baj. Emiatt a kezelése nem könnyű feladat, hiszen addig nem várhatunk eredményt, amíg ő maga is be nem látja, "fel nem fogja", beszédének zavarát.
A terápia magában foglalja a figyelem, a mozgás, a ritmus és a beszéd fejlesztését is.
A beszédterápia a logopédus feladata, de a sikerhez Te is hozzájárulhatsz az alábbi játékok segítségével.
Játékötletek a figyelemkoncentráció kiépítésére, fejlesztésére
- számolás visszafelé ( egyesével, kettesével stb.)
- "bumm" játék: egyesével számolunk felváltva. Akire a három (4, 5, stb.) illetve a három többszöröse jut, a szám helyett "bumm"-ot kell mondania ( pl.: 1, 2, bumm, 4, 5, bumm, 7, 8, bumm, 10 stb. )
- "repül a, repül a..." játék: a játékvezető különböző dolgokról állítja, hogy azok repülnek, és nevük kimondásakor minden alkalommal magasba emeli a kezeit. Ha igaz amit mond, a játékosoknak is fel kell emelni a kezüket, ha viszont nem, akkor tilos a kézfelemelés. Például: repül a, repül a fecske - a fecske kimondásakor a játékvezető felemeli a kezét, és mert ez igaz, a játékosoknak is ezt kell tenniük vele együtt. "Repül a, repül a kecske" - a játékvezető most is magasba lendíti a kezét, ám ez a játékosoknak most tilos. Aki hibázik, az zálogot ad.
Játékötletek a vizuális figyelem fejlesztésére
- formák elkülönítése
- hasonló képeken különbségek felismerése
- hiányos rajzok kiegészítése
- 3-7 tárgyat kirakok az asztalra, majd rövid idő múlva egy kendővel letakarom őket. Mit láttál? Sorold el valamennyit!
Akusztikus figyelem fejlesztése
- hangok, zörejek, hangszerek felismerése
- egyeztetésük képekkel (minek a hangját hallod)
- 2-3 hang egymás után: rakd sorba, minek a hangját hallottad először, másodszor, harmadszor
Verbális figyelem
- visszafelé olvasás
- "halandzsa" (értelmetlen) szöveg olvasása
- befejezetlen mondatok kiegészítése
- ekezet nelkuli szoveg javitasa, azaz az ékezetek helyes felrakása
- egybeírtszövegtagolásaszavakra: egybe írt szöveg tagolása szavakra
Jó játékot!
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk a Varázsbetű Fejlesztő Műhelyre. Kisfiam nagyon szívesen játszik a Varázsbetű programmal, a hírlevélben én is szakmailag színvonalas cikkeket olvashatok. Tetszik, hogy a megoldott feladatok hangos felolvasásával a verbalitás is megjelenik. Fontosnak tartom, hogy a kiegészítő programok által a képességek felmérésére, a nagymozgások fejlesztésére is lehetőség nyílik. Ugyanis a hatékony fejlesztés ezekkel együtt válik teljessé. Schönfeld-Lakatos Andrea, Budapest ďż˝rdekel >>>
A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte! Bozi Józsefné, Sárvár ďż˝rdekel >>>
Nóra élvezettel játszott. Nem volt szükség nógatásra, ellenkezőleg, alig várta, hogy leülhessen a géphez. Kotosz Nóra, Rakamaz ďż˝rdekel >>>
A programcsalád kiválóan használható, hatékony segítséget nyújt egyes területek fejlesztése során. A gyakorlatok nagyon szórakoztatóak, élvezetesek, izgalmasak, motiváló hatásúak valamennyi korosztály számára. Sikerélménnyel gazdagodik a diák és a pedagógus. Bárdos Lajos Általános Iskola, Hajdúszoboszló ďż˝rdekel >>>
Kislányom diszlexiás és dysgraphias, mi már egy éve használjuk ezt a " játékot", mert lányom így nevezi. Játszva gyakorol minden nap, és nagyon sokat javult az írása és az olvasása is. Aki még nem használta ezt a programot, próbálja ki. Kovácsné Mariann ďż˝rdekel >>>
A gyakorlás eredménye már négy nap után meglátszik. A sikerélményt könnyen meg lehet szerezni.
Pár nap múlva a kisfiam magabiztosan, kevés nehézséggel olvasott az órán.
Virághné Hegedűs Julianna, Szolnok ďż˝rdekel >>>
A fiam nagyon kedveli a játékos olvasást. De a legnagyobb öröm akkor érte, mikor egy jól elvégzett feladat után a program hangosan megdicsérte. Pisztrán József, Kecskemét ďż˝rdekel >>>
Évek óta használom fejlesztő órákon. Változatos, gyerekközpontú feladatait a mai napig nagyon hasznosnak tekintem. A szoftver kidolgozása egyértelmű szakmai siker. Láng Helga, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre ďż˝rdekel >>>
Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama Remenyi Sylvia, Szekesfehervar �rdekel >>>
Gondolkodtató és játékos. A gyermekem igazán élvezi a feladatokat. Kronvalter Vendelné, Dabas ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
10 módszer, mellyel gyermeked tanulásra ösztönözheted A Te gyermeked is unja az iskolát, és mélyen a képességei alatt teljesít? Pedig a továbbtanuláshoz...
Gépezzen? Vagy ne gépezzen? A gyerekek életében egyre fontosabb szerepet játszik a számítógép. Az egyik leginkább kedvelt...
Miért kudarc olyan sok gyerek számára az általános iskolai nyelvtanulás? És mit tehetünk ellene? A szülők véleménye és a felmérések egyaránt igazolják: Magyarországon az általános iskolai...
Gyerekek, akik belülről ragyognak Vannak gyerekek, akik különböznek a többiektől, akiknek tehetsége csendesen fénylik, parázslik, és...
Három ok, miért jó, ha gyermeked gyurmázik… A gyurma az egyik legegyszerűbb játék, számtalan különféle formában létezik. Van olcsó és drága, de...
Játékötletek vakációra Itt a vakáció. A gyerekeknek ilyenkor több idejük van. Jó, ha van a tarsolyunkban néhány...
Hogyan táltosodott meg a bukdácsoló Sanyi egyik napról a másikra? A nyolcadikos Sanyi soha nem volt jó tanuló. Nem szeretett tanulni, nem figyelt oda az órákon, ...
Az én jókívánságom Amikor gyermekünknek iskolát választunk, valamennyien igyekszünk erősebb, jobb iskolába juttatni őt....
Jobbak vagyunk, mint az angolok! Elkészült a meseolvasási szokásokról szóló gyorskérdésünk értékelése! Örömmel jelentem, jobbak...
Így veszíthet el gyermeke havi százezret… Megjelent a Statisztikai Hivatal legfrissebb gyorsjelentése a jelenlegi átlagbérekről. Az eredmények...
|
|