|
|||
Önök írtákVálogatás vevőink leveleibőlIgen hasznosnak találom. Szépek a képek, vidámak a színek, a sikerélmény garantált a feladatok megoldása után! Az unokáimnak sokat segít, és még én is szívesen használom! Kordics Jánosné, Baracska Nagyon szuper! A kisfiam imádja, és észre sem veszi "játék" közben, hogy olvasni kell és gyakorol! :) Köszönöm! Szőke Józsefné Rostás Katalin, Nyíregyháza A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte! Bozi Józsefné, Sárvár Nóra élvezettel játszott. Nem volt szükség nógatásra, ellenkezőleg, alig várta, hogy leülhessen a géphez. Kotosz Nóra, Rakamaz Csodálatos segítsége diszlexiás, diszgráfiás, és diszkalkuliás 10 éves gyermekemnek. A diszlexia kezeléséhez hasonló segédeszközt idáig nem találtunk. Murányiné Hajnalka Gyermekem középsúlyos értelmi fogyatékos, és szegénykémet a hideg rázta, ha meghallotta azt a szót, hogy tanulás. Mióta használjuk a programot, azóta szívesen ül le a gép mellé és játékosan sajátítja el azokat a készségeket, amire eddig gondolni sem mertünk. Czibere Józsefné, Hajdúszoboszló A kisfiam jelenleg 2. osztályos. Nagyon sokat "szenvedtünk", míg megtanult olvasni. Felcserélte, keverte a betűket, egyáltalán nem szeretett olvasni. Leültettem a Varázsbetű elé, és együtt elkezdtük csinálni a feladatokat, és csodák csodájára, napról-napra könnyebben ment az olvasás. Most ott tartunk, hogy este a kisfiam olvas mesét a kis tesójának, és szeret olvasni. Szilágyiné Sági Szilvia, Tata A program nagyon jó, a 4. osztályos fiam örömmel és - tőle szokatlan módon - nagy kitartással csinálja a feladatokat. dr.Pethő Anada Zsuzsa, Tiszaalpár Nagyon elkeseredtem mikor kiderült, hogy a lányom dyslexiás. De nagyon tetszik neki a program, és saját magától is "játszik" vele. Már látom, hogy mennyit fejlődött! Nagyon hasznosnak találtam. Császár Beatrix, Dunaújváros Nagyon jó, a gyermekem nagyon szerette, abszolút élvezte a játékokat, ráadásul más, mint egy sima feladatlap, és ez is segített, mert játéknak vette, nem feladatnak, közben pedig 5 évesen összeadott-kivont. Forró Ildikó, Biatorbágy Kislányom a Varázsbetűnek hála már folyékonyan olvas. :) Staudt Gáborné, Pusztavám A gyermekeim imádják! Végre nem kell nekik mondanom, maguktól gyakorolnak! Ez remek!! Köszönjük szépen!! Botos Péterné, Kisköre Rendkívül kreatív és hasznos feladatokat tartalmaz a program. Az interaktivitás megvalósítására sem lehet panasz, jól van kitalálva a jelzés-visszajelzés rendszere. Igazán hasznos! Kokas Csilla, Hajdúszoboszló A varázsbetűs programokat minden családtag szereti és használja... sikerélményt ad, a fiúk a dicsérő szavakat szeretik a legjobban. Ferenczi Bernadett, Veresegyház Logopédusként használom a Varázsbetű Programcsaládot fejlődési diszfázia, megkésett beszédfejlődés és diszlexia terápiák során kiegészítő "játékként". A gyerekek imádják, mert játékként fogják fel. Én csak javasolni tudom használatát, mert ez a program egy igazi "CSODA"! Nagyon sok részképességet fejleszt, játékosan! Módszeresen, jól felépítetten kapcsolódnak egymáshoz a feladatok! Gratulálok a fejlesztőknek nagyon tartalmas munkájukhoz! Szálas Márta igazságügyi logopédus szakértő, Kiskőrös Nagyon megtetszett a program, gyermekeim örömmel használják. Köszönjük szépen a készítőknek ezt a remek interaktív tanulássegítő lehetőséget. Zsilinszky Cecília, Veszprém Nagyon hasznosnak, a gyerekeket motiválónak tartom. A feladat megoldásokra adott értékelés a gyerekeknek szárnyakat ad. Antal Jánosné, Budapest Lányom nagyon szereti a Varázsbetű programot, és már pár nap alatt is észrevehetően javult az olvasása. További sok sikert!!!!! Füzi Katalin, Tatabánya A program nagyon jó, nagyobbik fiamnak sokat segített az olvasásban. Most kisebbik gyerekemnél használom, neki is nagy segítség. Horváthné Weisz Mónika, Mosonmagyaróvár A Varázsbetű programjai már sokat segítettek a kislányomnak az olvasásban. Csak most derült ki, hogy angolból talán még nagyobb segítségre szorul. Szerencsére volt hová nyúlnunk! Munkájuk felbecsülhetetlen segítség! További sok sikert hozzá! Dr. Szirmák Noémi, Budapest XII. Gratulálok! Gyermekeim nagyon szeretik a Varázsbetűt. Nagyobbik fiamnak (9 éves) sokat segít, kisebbik fiam (6 éves) pedig a programok segítségével lassan már folyamatosan megtanult olvasni. Köszönjük!! Tünde (tanító, angol tanár, 3 gyermekes édesanya) Jákob Zoltánné, Sárbogárd Nagyon tetszik a program. A gyerekeknek élmény az iskolában, nekem pedig tanítóként nagy segítség. Horváth Edit, Békéscsaba Remek "találmány". A gyerekek nagyon élvezik a "játékokat". Végre szívesen olvas a harmadikos fiam. Kocsis Emese, Mikepércs A próbaverzió sikere után döntöttünk úgy, hogy hasznos lesz legnagyobb lányunknak, de a többiek is biztosan sokat fognak tanulni. A feladatok utáni dicséret, ami a legjobban ösztönzi az egyébként gyorsan türelmét vesztő gyermekünk. A másik pozitív tapasztalatunk, hogy sokszor próbálkozhat és nem annyira idő centrikus! Ez egy lassabb gyermeknek is lendületet ad!Könnyű és érthető volt a telepítés is! Kocsis Bettina, Kalocsa Mindet megvettem még évekkel ezelőtt. Azóta is szuper játék, a harmadik gyerekem tanul rajta!!! Forró Ildikó, Biatorbágy 8 éves fiammal próbáltuk ki az új programjukat. Ez egy olyan játék, amit a gyermek szívesen használ. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Vargáné Maitz Tünde, Kőszeg Nagyon élvezi gyermekem, sőt az 5 éves is nagy figyelemmel kíséri, mit csinál a nagy. Papp Dóra, Körösladány Hosszú ideje használjuk a Varázsbetű Programot, ami egy CSODA! :) Az ajándékba kapott angol programot pedig a kisfiam használja, és nagyon szereti. Horváth Borbála, Budapest Évek óta használom, szeretik a gyerekek is. Örömmel láttam, hogy a korábbi verzióhoz képest mennyi mindenen javítottak. Köszönöm! Farkas Lászlóné, Eger Érdekes cikkek a blogról |
Kazal Kolos Az olvasás öröm is lehet!Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!
Adj egy esélyt gyermekednek!Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most 99.660 Ft helyett 39.700 forintosáron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához című könyvünket!
Ajánlatunk a családi megrendelésre érvényes! Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Szeretnél értesítést kapni cikkeinkről?Iratkozz fel ingyenes blogértesítőnkre, és egy izgalmas szoftvert kapsz ajándékba, melynek segítségével gyermeked olvasási és tanulási képességeit fejlesztheted!
Kérlek, add meg adataid!Adatvédelem: Mi is utáljuk a kéretlen leveleket. Adataid senkinek nem adjuk ki, és bármikor megszüntetheted ingyenes előfizetésed. További cikkekMinek az a szemüveg?!Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem... Logikus? Szórakoztató észjátékokA matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti... A teljesítménykényszer rabságábanA szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet... Hogyan lesz a tűzből víz?A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében.... Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kellGyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint... Van valami jó a tanulási problémákban?Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy... Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel... Bújócsázó állatok – Ajándék játékA mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló... Hangutánzó horgászatA hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked... Olvasási zavar és beszédértésA beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük... |
||
Kazal Kolos Copyright © Varazsweb |
|||