|
Mit csináltál egész délután? - Időgazdálkodás szülőknek
Mit csináltál egész délután?
Ugye, Te is ripakodtál már rá így a gyermekedre, mikor már esteledett, és az egész nap "tanuló" gyermek még sehol sem tartott az iskolai feladatok megoldásában?
Tedd a szívedre a kezed: Te még soha nem érezted, hogy "kifutottál az időből"? Még sosem érezted, hogy nem érted, a szomszédasszonyod vagy a barátnőd miért tudja ezt is meg azt is elintézni, megcsinálni, Te pedig miért nem, holott egész nap "lótsz, futsz, robotolsz"?
"Az embert kalodába vonja az idő"
Hányszor érezzük, hogy az időnek - mint valami hajcsárnak- ébredéstől elalvásig ki vagyunk szolgáltatva! Ma már ésszerűbbek lettek a szabályok, de bizony még néhány évvel ezelőtt is születésünk első pillanatától "szigorú időbeosztás" szerint kellett élnünk. Az újszülött – súlyától függően – szigorúan csak 2 vagy 3 óránként kaphatott enni, akkor viszont, ha tetszett, ha nem, ennie kellett!
Ma már a baba sokkal szabadabb – de csak addig, míg bölcsibe vagy oviba nem kezd járni. Onnantól már neki is csörög a vekker, sietnie kell az öltözködéssel, és nem piszmoghat a reggelivel.
Ebben sem vagyunk egyformák
Tudomásul kell venni, hogy csakúgy, mint minden készségünk, időérzékünk sem egyforma. Van, aki ügyesebb az időbeosztásban, van, aki szinte képtelen ésszerű sorrendbe rakni a tennivalóit. Nem érzi az idő múlását, eleinte ráérősen pepecsel, "teszeget-veszeget", azután nem győz kapkodni, ezért állandóan hajszolt, késésben van, és úgy érzi, sohasem jut teendői végére.
Gazdálkodj okosan!
Miért várjuk el egy kisgyermektől, hogy ami bizony nekünk, felnőtteknek is gyakran gondot okoz, azt ő csak úgy, "veleszületetten" jól csinálja?
Mint minden képességet, az időérzéket is lehet fejleszteni. Ahogy játékos feladatokkal segítünk a térben nehezebben eligazodó, az irányokat gyakran tévesztő gyermeknek, ugyanúgy javíthatjuk az időbeli tájékozódását, később pedig az idővel való gazdálkodni tudását is. Az időben való pontos tájékozódásra nagy szükség lesz majd a legkülönbözőbb tantárgyak feladatainak a megértésében!
Nagyon fontos!
- Saját késésünket soha ne a gyereken akarjuk behozni!
- Ha mi aludtunk el, mi kezdtünk késve egy a gyereket is érintő tevékenységet, soha ne őt okoljuk, ne őt dorgáljuk a késésért!
- Figyeljünk nagyon a gyerek egyedi tempójára! Például: vannak lassabban evő gyerekek csakúgy, mint ahogy lassabban evő felnőttek is!
- Okosan és türelmesen szabjuk meg egy-egy elvégzendő feladat időhatárait: ne engedjük, hogy hozzászokjon a képességénél jóval lassabb piszmogáshoz, de ne sürgessük feleslegesen és kudarcot okozva olyat akarva tőle, aminek teljesítéséhez még nem elég gyakorlott!
- Ha nem tud időre elvégezni egy feladatot – például bekötni a cipőfűzőjét – másnap hagyjunk erre több időt. Ha ügyesedik, majd kevesebb időre lesz szüksége.
- Beszéljük át vele az előtte álló feladatokat nagyon ügyelve a fokozatosságra! Egy kisiskolástól nem várhatjuk el, hogy az egész napirendjét a fejében tartsa! Először csak a következő tennivalóra kérdezzünk, azaz, hogy mit kell tennie most. Ha már kettő-három feladatot is meg tud jegyezni, kérdezzük meg, milyen sorrendben akarja azokat elvégezni, illetve vezessük rá a legcélszerűbb sorrendre.(Lehet, hogy egy idő után csodálkozva tapasztaljuk majd, hogy a saját dolgainkat is átgondoltabban szervezzük!!!)
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Kislányom egy hete használja a programot.
Nagyon tetszik neki, tanulmányi eredményeiben és önbizalmában is előrelépés tapasztalható. Völgyesi Anita, Budapest ďż˝rdekel >>>
Nóra élvezettel játszott. Nem volt szükség nógatásra, ellenkezőleg, alig várta, hogy leülhessen a géphez. Kotosz Nóra, Rakamaz ďż˝rdekel >>>
Nagyon jó és hasznos, egyszerű és érthető! A gyermekem már első alkalommal sikerélményben részesült, ami nagyon fontos a tovább fejlődésében! Köszönjük! Asztalos Zsófia, Budapest ďż˝rdekel >>>
Ígéretesnek tartom, mert úgy tanít, hogy használatát szórakozásnak tekinti a kötelességektől viszolygó első osztályos kis unokám is, aki pl. a b és d betű megkülönböztetésének gyakorlására csakis ezzel az anyaggal volt rávehető. Hevesi Ferencné, Kunszentmárton ďż˝rdekel >>>
Köszönjük az összes SNI és BTM-es gyermek nevében is! Nagyon szeretik a gyerekek, mert úgy tanulnak, hogy észre sem veszik.Sokkal szívesebben csinálják a számítógépes feladatokat, mint bármilyen más fejlesztő játékot. Csató Imréné gyógypedagógus, Kecskemét, Móra Ferenc Általános Iskola ďż˝rdekel >>>
Nagyon elkeseredtem mikor kiderült, hogy a lányom dyslexiás. De nagyon tetszik neki a program, és saját magától is "játszik" vele. Már látom, hogy mennyit fejlődött! Nagyon hasznosnak találtam. Császár Beatrix, Dunaújváros ďż˝rdekel >>>
Szép színesek a feladatok, az azonnali visszajelzés miatt is szeretnek vele dolgozni a gyerekek. Hasznosnak, jól hasznosíthatónak tartom. Segíti a gyerekek fejlesztését, tehát a munkámat. Köszönet érte. Dorcsinecz Jánosné, Gyula ďż˝rdekel >>>
Csak köszönetet szeretnék mondani a programért, ami tegnap érkezett meg.:) A kisfiam, most kezdte a második osztályt, sajnos nem szeret olvasni, ebből kifolyólag a tanulás is mindig veszekedéssel telik. Tegnap próbáltuk ki először a Varázsbetűt. Fel sem akart kelni mellőle, reggel pedig úgy ment el az iskolába, hogy ugye anya játszunk vele délután is. Szóval nagyon köszönöm Nektek, szuper programcsalád!!! :) Polenyik Gina, Tápiószentmárton ďż˝rdekel >>>
Szívből gratulálok és nagyon hálás vagyok a szupergyors kiszolgálásért, és hogy munkaidőn túl is rendelkezésemre állt telefonon és online is. Köszönettel tartozom a programokért és a kisfiam lelkesedéséért, csillogó szeméért és a sok elismerésért amit kap. "Nem jön le a szerről". A gépemet elvesztettem :-D Ennek szívből örülök. Alig várja, hogy holnap újra ideengedjem. Olvas, összehangolja az érzékszerveit, mozgását, és vág az esze. Kényelmes használni a programot, és a gépen magammal is vihetem. Ez nyaralásnál is szuper, ha épp nincs olyan idő...
Illetve a nyári kánikulában néha elbújni és kihozni a benne rejlő tehetséget. Szuper a grafika és élvezetes a játék. Könnyen használhatja gyerek és felnőtt egyaránt. Vevő és gyerekbarát, gyors és türelmes, precíz, és a szolgáltatás fantasztikus. Csillagos ötös Önnek a fejlesztésért. Szívből köszönöm! Hájas Anikó, Kápolnásnyék ďż˝rdekel >>>
Nagyon szeretik a gyerekek,szívesen játszanak vele. Már a legkisebb elsősök is találnak benne szórakoztató és okosító játékokat. Farkas Lászlóné, Eger ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Játékötletek rossz időre Mára néhány olyan játékötlettel készültem, melyek kiválóak a szabadidő kitöltésére, akár rossz...
Vers mindenkinek: Betlehemi királyok Mindannyian számoljuk már a napokat karácsonyig. Mi is készülünk a karácsonyra, ezért mára...
A fenyőfák alatt Ezzel a dallal szeretnék boldog karácsonyt kívánni Nektek!...
Életmentő ötletek a karácsonyi veszekedések megelőzésére A karácsony az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legnehezebb időszaka az évnek. Szülőként...
7 ötlet a békés karácsonyért A karácsony az év legszebb, ugyanakkor talán legnehezebb időszaka is. Szeretnénk szép ünnepet,...
Szép beszéd - Jó olvasás A sikeres olvasástanulás egyik legfontosabb alapfeltétele az ép beszéd és a jó beszédmegértés.
A...
Barkochba Ma egy közismert, hasznos és szórakoztató játékot írok le némi változtatással. Gyermekkorunk kedvelt...
Ha a füle botját sem... Ismered azt az érzést, amikor harmadszor szólsz a fiadhoz vagy a lányodhoz, de ő meg sem hallja?...
Saját kézzel - Ajándékötlet karácsonyra Tangram. Egy egyszerű és izgalmas logikai játék, mely gyerek és felnőtt agyát egyaránt megmozgatja....
Ajándék játék Mikulásra Igen, idén is eljön a Mikulás, és ennek örömére mi is készítettünk Nektek egy kis ajándékot, egy...
|
|