|
Csak a zene kell
Gondoltad volna, hogy a zene segíthet gyermeked olvasási, tanulási képességeinek fejlesztésében?
Persze nem arra gondolok, amikor a tizenévesek fülhallgatóval üvöltetik a technót vagy a metált a fülükbe. Ennek is vannak kedvező hatásai, például a feszültséglevezetés terén, de most nem erről szeretnék beszélni.
Zene a hallás fejlesztésére
A zene, pontosabban a zenélés következtében a gyerekeknek több olyan képessége is fejlődik, mely fontos a tanulás szempontjából is.
A beszédhangok sok esetben nagyon kicsit különböznek egymástól. Ilyen például a zöngés 'b' és a zöngétlen 'p'. E két hang esetében a levegő útja, a nyelv és a száj mozgása azonos, csak a zöngésség, alapján lehet őket megkülönböztetni egymástól: a zöngés 'b' esetében a hangszálaink is dolgoznak, rezegnek, a zöngétlen 'p' esetében a hangszalag néma.
Apró különbségek
Ezek az apró, a másodperc harmad-negyedrészéig megfigyelhető különbségek csak jó hallás esetén vehetők észre. A zene pedig természetesen segít a jó hallás kialakításában.
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Szintén fontos, hogy a zene a ritmusérzéket is fejleszti. A magyar nyelv nagyon szabadon alkalmazza a rövid és a hosszú hangokat a beszédben, éppen ennek köszönhető a fenti verssor szép ritmusa is. (Ebből a szempontból is különleges a nyelvünk, csak a finn hasonlítható hozzá.) A hangok hosszúságának is van értelemmódosító hatása: nem mindegy, hogy 'koma' vagy 'kóma', 'sok' vagy 'sokk', 'lapos' vagy 'lápos'. Talán a legviccesebb a 'mellett' helyett 'mellet' hiba, mellyel szintén gyakran lehet találkozni. Talán még fontosabb, hogy a hangok hosszúságának felismerése segít a helyesírás javításában is.
Zene és mozgásfejlesztés
A hangszeres zenének a finommozgás fejlesztésében is nagyon fontos szerepe van, a húrok pengetése, a billentyűk, gombok nyomogatása a kéz ügyességét nagyon hatékonyan fejleszti.
Nem beszéltem róla, de az ének jótékony hatással van a beszédhibákra, fejleszti a személyiséget, a kommunikációs képességet, az önbizalmat, és jót tesz az idegrendszer fejlődésének is.
Röviden vagy hosszan, a lényeg ugyanaz:
Zenélni jó!
Használd ki!
Ma Magyarországon szinte mindenkinek elérhető a zeneiskolai oktatás. Ha teheted, használd ki gyermeked fejlesztésében ezt a lehetőséget is. Nem feltétlenül kell, hogy világhírű zenész legyen belőle! Sokkal fontosabb, hogy boldog lehessen.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Nagyon jók a feladatok, érdekesek, változatosak. Szívesen játszik vele a gyerek. Basticz Józsefné, Perkáta ďż˝rdekel >>>
8 éves lányommal teszteltük az új programjukat. Gratulálok hozzá. Végre egy játék, amit a gyermek szívesen használ. Észre sem veszi, hogy közben tanul, gyakorol. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Ki vannak éhezve a mai gyermekek a pozitív megerősítésekre. Karáthné Horváth Mariann, Celldömölk ďż˝rdekel >>>
A programcsalád néhány programját immáron 3 éve használjuk fejlesztői munkánk során. A gyerekek nagyon kedvelik, gyakran kérik a foglalkozásokon. A feladatok sokrétűek, számos fejlesztési területen hatékonyan használhatók. Többek között ezért is bővítjük évről-évre a programok körét. Iskolánkban a 6-14 éves korosztály körében teljes lefedettséggel alkalmazzuk eredményesen. Káli Erika fejlesztő pedagógus, Alsónémedi, Széchenyi István Általános Iskola ďż˝rdekel >>>
Nekem nagyon tetszik a programok sokfélesége,a változtatható nehézségi szintek, az egyes feladatok célratörősége,és az hogy rendkívül változatos gyakorlást tesznek lehetővé. Remek gyakorlási, fejlesztési lehetőség nemcsak diszlexiás gyermekek számára! dr Vargáné Labancz Ildikó, Fegyvernek ďż˝rdekel >>>
Köszönjük az összes SNI és BTM-es gyermek nevében is! Nagyon szeretik a gyerekek, mert úgy tanulnak, hogy észre sem veszik.Sokkal szívesebben csinálják a számítógépes feladatokat, mint bármilyen más fejlesztő játékot. Csató Imréné gyógypedagógus, Kecskemét, Móra Ferenc Általános Iskola ďż˝rdekel >>>
Tavaly karácsonykor vásároltuk meg a programcsaládot! Nagyon hasznosnak véljük, sokat segített fiúnk fejlődésében! Horváthné Nagy Brigitta Szilvia, Budapest ďż˝rdekel >>>
Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!! Jákob Zoltánné, Sárbogárd ďż˝rdekel >>>
Igazán jónak tartom a feladatokat. A gyerekek élvezettel végzik el ezeket. Ezek megoldásával játékosan tanulnak. Dorcsák Mária, Hortobágy ďż˝rdekel >>>
A fiaim (ikrek) nem hivatalosan diszlexiások. Az önök által kiadott játékcsomaggal sokat javult az olvasásuk. Köszönettel tartozom ennek a játéknak a kitalálójának és forgalmazójának! Minden szempontból tökéletes munkát adtak közre! Csak ajánlani tudom mindenkinek! Koschik Beatrix, Budapest ďż˝rdekel >>>
Nehezen sikerül leültetni a gyermeket bármilyen asztali tevékenységhez, de az Önök játékát szereti. Kis Lászlóné, Miskolc ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Képességfejlesztés a boltban Sokszor panaszkodnak szülők arról, hogy nagyon elfoglaltak, és ezért nem jut annyi idejük a...
Bézs vagy ekrü? Van különbség? Az apró különbségek jelentőségéről...
Napi négy ölelés a túlélésért Az egyszerű túléléshez napi négy ölelésre van szükségünk. Nyolc ölelésre van szükségünk a szinten...
Százlábú - társasjáték a tájékozódási képesség fejlesztésére Érdekes kétszemélyes nyomtatható játék, mely fejleszti gyermeked tájékozódási képességét, logikáját,...
9 dolog, amit meg kell tenned, ha gyermeked diszlexiás Ijesztő, és a legtöbb szülő által rettegett pillanat, mikor kiderül, hogy gyermekünk diszlexiás,...
Hogyan fejlődik újszülött gyermeked mozgása? Szülők és tanárok részéről is egyre gyakrabban hallani, hogy a mai gyerekek egyre satnyábbak. Persze...
Vajon milyen szülő vagy? Nem vagyunk egyformák. Minden szülő más, máshogy neveli, irányítja gyermekét. Mégis általában négy...
Kevesebb dráma és több szeretet – Öt hasznos módszer Nagyon nehéz feladat indulatainkat megfékezni, különösen a türelmetlenséget. Szerencsére vannak...
A játék tanulás! A tanulás alapja a játék: a gyerekek tanulásának nagy része a játékon keresztül zajlik, a játék...
Tanulásfejlesztés zongorával Vajon hogyan fejleszti a zenetanulás a gyerekek nyelvi képességeit?
A Massachusettsi Műszaki...
|
|