|
Mutasd a mozgásod!
Mozogni jó. Ha gyermeked mozog, akkor egészségesebb, jobb kedvű és vidámabb lesz, a mozgás ugyanis örömet kelt. S ennek köszönhetően érdeklődőbbé, kíváncsibbá válik. Ezt a motivációt pedig a tanulás szolgálatába lehet állítani. A modern agykutatások is kihangsúlyozzák a mozgás fontosságát.
Mutasd a mozgásod, megmondom, milyen képességű vagy!
Biztosan Te is hallottad már, hogy gyermeked mozgásállapota képet ad az idegrendszerének érettségéről, arról, hogy a fejlődési folyamatban milyen szinten is van.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Az emberi agy két féltekéből áll: bal és jobb. A két rész között munkamegosztás van.
A bal félteke hordozza általában beszédközpontot, tehát ennek a résznek a feladata a nyelv - legyen az beszéd, olvasás, vagy írás - irányítása. Ezen kívül a finom részletek elemzését végzi - akár egy analitikus. Feladata a dolgok egymás mellé rendelése, a sorrend kialakítása.
Ezzel szemben a jobb félteke inkább az egységes egészet veszi alapul: a részletek összehangolására törekszik, észreveszi az összefüggéseket a látszólag különálló részek között.
Tehát azt mondhatjuk, hogy azok a gyermekek, aki bal agyfélteke dominanciával rendelkeznek ésszerűen, logikusan szemlélik a világot. A jobb agyfélteke dominanciások pedig képek, fantáziaképek segítségével, ösztöneikre hallgatva értelmezik azt.
Balra hajts!
A tanulási nehézséggel küzdők között nagyobb arányban találunk jobb félteke dominanciával rendelkező gyermeket. Ez nem meglepő, hiszen a mai iskolarendszer a nyelvi képességeket veszi alapul. A nyelvi képességek irányítása pedig a bal félteke feladata - ezeknél a gyermekeknél pedig nem ez a domináns. Éppen ezért lenne fontos, hogy az oktatásban is felfigyeljenek az eltérő gondolkodásmódra, s olyan módszereket alkalmazzanak, amivel a jobb félteke dominanciával rendelkező gyermekek is könnyebben elsajátíthatják a tananyagot.
Van-e segítség?
Több tevékenység - többek között az emberi gondolkodás is - a két félteke együttes működésének az eredménye. Éppen ezért fontos, hogy "mozgassuk", "tornáztassuk" rendszeresen mindkét féltekét.
Mindkét félteke az ellentétes oldalon lévő érzékszervekkel és izmokkal áll kapcsolatban. (Tehát, ha gyermeked a jobb kezét, jobb lábát, jobb szemét, fülét használja gyakrabban és dominánsan, akkor az ő esetében valószínűleg a bal agyfélteke a domináns.) A két félteke között azonban szoros kapcsolat van, amely az úgynevezett "kérges test"-nek köszönhető. Ezt a kapcsolatot erősíthetitek a rendszeres, célzott mozgásokkal.
Csak a beszéd
Az eredményes és könnyed tanulás érdekében az lenne a szerencsés, ha gyermeked együtt működtetné és használná mindkét agyfélteke funkcióit. A mai oktatási rendszer - sajnos - elég egyoldalúan a bal agyféltekére épít, hiszen a nyelvi megnyilatkozásokat helyezi előtérbe. A tananyag átadása és számonkérése is nyelvi síkon megy végbe - a beszéd útján. Ráadásul a részek felől közelít, holott a jobb félteke dominanciával rendelkezőknél épp az egészből kellene kiindulni. Így tehát hátrányba kerülnek a jobb félteke dominanciájú gyermekek, pedig ők egy nem hagyományos módon ugyanolyan hatékonyan tudnának tanulni - ha nem hatékonyabban. Hátrányba kerülnek a bal félteke-dominanciás tanulók is, mégpedig azért, mert a kevésbé fejlett készségeiket (melyek irányításáért a jobb félteke a felelős) a tanulás során nem dolgoztatják meg, hiszen nincs rá szükség.
Szerencsére azonban vannak olyan mozzanatai a hagyományos oktatásnak, melyek elősegítik a két félteke összehangolt munkáját. Gondolok itt például a betűtanulásra: a gyerek egyszerre látja, hallja és mondja a betűt. Azoknak a gyerekeknek, akiknek ez nehezen megy, nagy segítséget jelenthetnek az olyan gyakorlatok, amelyek a jobb és bal testfél mozgásának összehangolására építenek. Ezzel javul a két félteke koordinációja is. Ehhez pontosan kidolgozott mozgásokra, mozgássorozatokra van szükség, melyekről legközelebb olvashatsz részletesebben.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Nagyon tetszik. Gyermekem a játékosan gyakorolja az olvasást, úgy hogy közben egy kedvenc időtöltésével foglalkozik, számítógépezik. Walterné G. Katalin, Budapest ďż˝rdekel >>>
A 4 napos kipróbálás sokat segített abban, hogy meggyőződjünk a program erényeiről, és a logopédusunk is megerősítette a döntésünk helyességét, így már alig várjuk, hogy használhassuk. Problémamentes felnőttként is élvezetesnek találom, és a gyerekeknél is eredményesebb a hagyományos módszernél. Nedermann Magdó, Tárnok ďż˝rdekel >>>
Gyógypedagógusként azt hiszem nyugodtan mondhatom, igen nagy hiányt pótol ez a program. Sok-sok szülőnek, gyereknek mutattam meg, és még a 7.-8. osztályosok is jót játszottak vele. Nagyon hasznosnak tartom ezt a CD-t, itthon és remélem hamarosan az iskolámban is nemcsak a fejlesztésben, hanem preventív jelleggel is használom. Csak gratulálni tudok,hogy ilyen jó programot sikerült megalkotniuk!!!
Ny. Erika �rdekel >>>
Szenzációs játék!!! Alsós tanító vagyok. Sok gyermeknek probléma a diszlexia. Na és a "nem akarok olvasni" is. Ezzel a programmal úgy olvas a gyermek, hogy észre sem veszi. Közben pedig egyre gyakorlottabban siklik szeme a betűkön. Dvornitzky Tamáné, Tiszaföldvár ďż˝rdekel >>>
Kisfiamnak már az első pár alkalommal sikerélményt okozott, amikor egy-egy elvégzett feladat után meghallotta dicséretet, ami nagyon pozitívan "kommentálta" a sikeresen elvégzett feladatot. Jó ötletnek tartom, hogy utólag is meg tudom nézni, a gyermekem fejlődését egy-egy feladat elvégzése után. Somogyi Ildikó, Tatabánya ďż˝rdekel >>>
A fiam nagyon kedveli a játékos olvasást. De a legnagyobb öröm akkor érte, mikor egy jól elvégzett feladat után a program hangosan megdicsérte. Pisztrán József, Kecskemét ďż˝rdekel >>>
A Varázsbetű és az évek során a hirleveleik által nyújtott sok jó tanácsuknak köszönhetően ma egy tanulni szerető és tudásra szomjazó kisfiú büszke anyukája lehetek. A Varázsbetűvel játszva és nevetve sajátította el az alapvető ismereteket! Ma már szinte szárnyal! Fülöp Erzsébet Nóra, Marosvásárhely ďż˝rdekel >>>
Eddig nagyon jó tapasztalataim vannak. A Varázsbetűtől nem lehet elhozni a gyerekeket. Rengeteg mindent megtanultak, amióta használjuk.
Köszönet érte! Antal Jánosné, Budapest ďż˝rdekel >>>
Csak ajánlani tudom! Játszva tanul a gyerek, számára is öröm, és nem veszi olyan megterhelőnek! Magyar-Almási Ildikó, Nyírábrány ďż˝rdekel >>>
Lányom szívesen használta elsőben, magabiztosabb lett az olvasásban. Most pedig újra elővettük, mivel a helyesírással problémák vannak. Stermenszky Éva, Budapest ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Árnyék-játék Az olvasási és a számolási képesség fejlesztése során egyaránt fontos a vizuális észlelés és a...
11 tény a diszkalkuliáról Hallottál már a számolási zavarról, a diszkalkuliáról? Az alábbi információk segíthetnek Neked...
Végre! Végre itt van. Már nagyon vártam.
Húsvét van! Vége a télnek, a hidegnek, vége a bezártságnak....
Szem és kéz Az írás bonyolult művelet, melyhez fejlett képességekre van szükség. Ilyen például a szem és a kéz...
Itt a tavaszi szünet! Régen volt már a téli szünet,a gyerekek elfáradtak. Szerencsére ma délután elkezdődik a tavaszi...
Betűlabirintus Az olvasni tanuló és olvasási problémával küzdő gyerekek legtöbbször a ‘b’, ‘d’, és ‘p’ betűket...
Ki segít diszlexiás gyermeked oktatásában? Előző cikkeinkben már sokat olvashattál a tanulási nehézségekről. Ma arról olvashatsz, hogy kihez...
Emlékezetfejlesztés játékosan Az emlékezet gyengeségének nagyon nagy szerepe van a tanulási zavarok kialakulásában. Éppen ezért...
Egyedül otthon Komoly bizalmat jelez gyermeked felé, ha egyedül hagyod otthon: bízol benne, hogy tud már magára...
„Jelképek erdején át visz az ember útja” Az ember társadalmi lény. Létszükséglete, hogy érintkeznie kell másokkal, és ehhez jelekre van...
|
|