|
Mi a Te történeted?
A gyerekek iskolai nyelvtanulása nem csak számukra jelent felejthetetlen élményeket. Nekünk, szülőknek is megvannak a magunk, jó vagy rossz emlékei.
Ablakon kidobott hat év
A fiam általános iskolában heti három órában tanulta az idegen nyelvet hat éven keresztül, ezalatt három tanár tanította. Végig ötös volt belőle, a legjobbak közé tartozott. Nagy erőfeszítést nem kellett tennie érte, nem utálta, de nem is szerette a nyelvórákat, egyszerűen részt vett. Mikor középiskolába került, jött a hideg zuhany: a felmérés alapján a leggyengébb csoportba osztották. Ő elkeseredett, mi pedig elgondolkoztunk rajta, hogy mit is tanultak hat éven keresztül.
Szerencsénk volt: a középiskolában nagyon jó nyelvtanárt kapott, aki lelkesítette, segítette végig. Harmadikban középfokú, negyedikben felsőfokú nyelvvizsgát szerzett. Ennyit jelent egy jó, motiváló tanár, és ha a gyerek szereti azt, amit tanul.
Veletek mi történt?
A Te gyermekednek mi a története? Szereti a nyelvtanulást? Vagy küszködik, küszködött vele? Mi segített neki túllépni a nehézségeken? Mit szeret és mit utál legjobban az iskolai nyelvtanításban? Van sikerélménye? Van bátorsága megszólalni?
Úgy gondolom, sokat tanulhatunk egymás tapasztalataiból, ezért kérlek, írd meg, mi történt Veletek, milyen élményeket szereztetek az iskolai nyelvtanulás során, akár név nélkül is, hogy megoszthassuk másokkal is. Kérlek, történetedet az iroda@varazsbetu.hu címre küldd el 2017. július 20-án éjfélig.
Ajándéksorsolás
A beküldők között két ajándékutalványt sorsolunk ki, amelyeket a választásod szerint az AngolNyelvGyerekeknek.hu kezdő nyelvtanfolyamára szóló ingyenes részvételi lehetőségre vagy a Varázsbetű Szókincstár angol nyelvtanuló szoftverre válthatsz be. Kérlek, történeted mellett azt is írd meg, hogy melyik ajándékot szeretnéd.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Az ingyenes 4 napos időszak alatt nagyon megtetszett, ezért vásároltam meg. A lányom nem dyslexiás, de fejlődése szempontjából megfelelt és bevált! Csóka Krisztina, Budapest ďż˝rdekel >>>
A fejlesztőpedagógia munkámban nagyon jól tudom használni. Örülök, hogy készült ilyen program, mely megkönnyíti és lerövidíti a felkészülésem a foglalkozásokra. Szanitter Aranka, Debrecen ďż˝rdekel >>>
8 éves lányommal teszteltük az új programjukat. Gratulálok hozzá. Végre egy játék, amit a gyermek szívesen használ. Észre sem veszi, hogy közben tanul, gyakorol. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Ki vannak éhezve a mai gyermekek a pozitív megerősítésekre. Karáthné Horváth Mariann, Celldömölk ďż˝rdekel >>>
Utazó logopédus vagyok, sok intézményben megfordulok. Másfél éve használom a Varázsbetű programot iskolás gyermekekkel. Nagyon szeretik! Csak az a baj, hogy nincs annyi idő egy-egy gyermekre, amennyit ő szeretne! Balákné Kovács Klára ďż˝rdekel >>>
Köszönjük az összes SNI és BTM-es gyermek nevében is! Nagyon szeretik a gyerekek, mert úgy tanulnak, hogy észre sem veszik.Sokkal szívesebben csinálják a számítógépes feladatokat, mint bármilyen más fejlesztő játékot. Csató Imréné gyógypedagógus, Kecskemét, Móra Ferenc Általános Iskola ďż˝rdekel >>>
Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki. Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány ďż˝rdekel >>>
A programról csupa jót mondhatok, nagyban segít! A legékesebb bizonyíték, hogy lassan egy évtizede tudom használni. Kovács Andrásné, Maglód ďż˝rdekel >>>
Kislányom nagyon megkedvelte, és alig várja,hogy újból használhassa a programokat! Sokat segít neki a tanulásban! Kaiserné Stettner Márta, Mór ďż˝rdekel >>>
Nagyon tetszik és hasznos. A játékok nagyon jól ki vannak dolgozva, lehet rajtuk gondolkodni, és fejlesztik a tanulási képességet. Ha valamit nem értünk, a "Súgó" jól és érthetően elmagyarázza. A kislányom máris négyesre olvasott egyik nap, sokat segített neki a játék. Egyfolytában vele játszik, nagyon lefoglalja. Lepsényi Regina, Káloz ďż˝rdekel >>>
A próbaverzió sikere után döntöttünk úgy, hogy hasznos lesz legnagyobb lányunknak, de a többiek is biztosan sokat fognak tanulni. A feladatok utáni dicséret, ami a legjobban ösztönzi az egyébként gyorsan türelmét vesztő gyermekünk. A másik pozitív tapasztalatunk, hogy sokszor próbálkozhat és nem annyira idő centrikus! Ez egy lassabb gyermeknek is lendületet ad!Könnyű és érthető volt a telepítés is! Kocsis Bettina, Kalocsa ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Hogy szerezte meg Bálint a nyelvvizsgát? Bálintnak kisiskolás kora óta gondot okozott a nyelvtanulás. Most végre le tudta tenni a...
Hogyan érheted el, hogy gyermeked megszeresse a tanulást? Létezik egy meglepően egyszerű módszer arra, hogy gyermeked megszeresse a tanulást. Három egyszerű...
Benedek Elek - Kisokoska Elmesélted már gyermekednek Kisokoska történetét? Ez az okos fiú egyszer valami szépet álmodott, de...
Sose kezelj tüneteket! Mi - emberek - hajlamosak vagyunk rá, hogy baj esetén a tüneteket kezeljük. Azonban ezzel sokszor...
Ki érti ezt? Az olvasási problémák hátterében nagyon gyakran a beszédértés, beszédészlelés zavara áll. Ma arról...
Azáleás-völgy Már közel félszáz éve, hogy Zalaegerszeg mellett, egy átjárhatatlan akácos helyén arborétumot hoztak...
Hurrá! Ajándék olvasásfejlesztő szoftver Mára egy szórakoztató számítógépes játékot készítettünk gyermekednek, melynek segítségével az...
Diszlexiás felnőtteket keresünk A Magyar Tudományos Akadémia felhívása: A Magyar Tudományos Akadémia Kognitív Idegtudományi és...
Varázsbetű a tévében A Magyar Televízió Családbarát című műsora készített velünk egy riportot, melyben a diszlexiáról, a...
Játékötlet: Kakukktojás Egy olyan játékkal készültem ma, melyet a gyerekek nagyon szeretnek, mert megmozgatja logikájukat:...
|
|