|
Ismeri gyermeked a testét?
A tapasztalatok szerint az iskolai tanulást nehezítő problémák korai jelei már óvodáskorban is megmutatkoznak. Minél korábban kezdődik el gyermeked fejlesztése, annál könnyebb segíteni. Ezért nagyon fontos a korai felismerés, s ebben Te mint szülő is döntő szerepet játszhatsz. Ma arról tudhatsz meg érdekes információkat, hogy miért fontos, hogy gyermeked ismerje a testét.
A dominanciáról
A világon minden tízedik ember balkezes, ezen belül a férfiak aránya másfélszerese a nőkének.
A balkezesség a régebbi korokban olyannyira hátránynak számított, hogy kirekesztés, vagy szélsőséges esetben akár máglyahalál is járt érte. Mivel a közfelfogás átoknak titulálta, a gyerekek "tisztátalan" kezét hátrakötötték, így kényszerítve őket a jobb kéz használatára.
Pszichológusok már régen rámutattak az átszoktatás káros hatásaira, és szerencsére napjainkban végre ez a jellemző álláspont; aki balkezesnek született, az ma már nyugodt szívvel maradhat balkezes, mindenféle negatív megkülönböztetés nélkül.
A jobb- vagy balkezesség anatómiai (orvosi) magyarázata: a két agyfélteke eltérő dominanciáján alapul: balkezesek esetében a jobb, míg a jobbkezeseknél a bal agyfélteke az uralkodó. Ezért veszélyes az átszoktatás, hiszen felborítja az eredeti dominancia-viszonyokat.
A jobb- vagy balkezesség nem jelent minőségi különbséget a mindennapi életben: a balkezesek semmivel sem ügyetlenebbek domináns ("uralkodó") kezükkel, és a kétbalkezes jelzőnek is csak annyiban van értelme, hogy a rájuk kényszerített, jobbkezes világban, a jobb kézre igazított tárgyakkal valóban bizonytalanabb benyomást kelthetnek.
A kényszeres átszoktatás kimerültséget, érzelmi és beszédzavarokat okozhat, sérül a gyermek térérzékelő képessége, fokozódik agresszivitása, csökken az önbizalma!
A tanulás folyamatát a keresztezett dominancia nehezítheti (pl. jobb kezes, bal szemes). Ugyanis a saját testen való tájékozódás így problémássá válhat, pedig ez képezi az alapját a térbeli és időbeli tájékozódásnak, az irányok síkbeli észlelésének.
Testséma
A tanulási zavar gyakori tünete a bizonytalan testséma. Honnan ismerheted fel, hogy gyermekednek nincs megfelelő képe saját testéről? Figyeld meg, hogy hogyan tud tájékozódni a testén! Tudja-e a bal lábát keresztezni a jobb fölött? Az ilyen problémával küzdő gyermekek nem tudják, milyen a karkulcsolás, nem tudják hátukat homorítani, domborítani.
Az olvasási problémák hátterében gyakran a téri tájékozódás zavara áll. A téri tájékozódásban pedig a saját test a kiindulópont, gyermeked saját térbeli helyzetének tudatosítása teszi lehetővé a fent-lent, jobb-bal irányok megkülönböztetését. Amennyiben ebben zavar keletkezik, nemcsak az olvasásban, írásban jelentkezhetnek problémák, hanem a számolási műveletek elsajátítása is nehézségbe ütközhet, hiszen a gyerek számolás közben irányt téveszthet, s így a végeredmény már nem lesz helyes.
A testséma fejlesztésének első lépése az önmegfigyelés. Ezeket a gyakorlatokat már egész korán el lehet kezdeni. Sok játékot játszhattok a tükör előtt: pl. "Milyen vagyok?". Először gyermeked figyelje meg a saját külső tulajdonságait (hajszín, szemszín, nagyság), ezután a ruházatát. Majd a család többi tagját is vegyétek szemügyre. Ha már mindenki sorra került, kezdődhet a rendőr játék: adj valakiről személyleírást, s gyermeked ismerje fel, ki a keresett személy. Ha sikerült kitalálni, cseréljetek szerepet. Ez a játék a megfigyelőképesség mellett a szókincset is fejleszti.
A későbbiek folyamán megfigyelhetitek az apróbb részleteket is: az arcjátékot, a gesztusokat. Az arcjáték segítségével gyermeked megtanulhatja, hogy hogyan fejezzük ki az alapvető érzelmeket, például a szomorúságot vagy a vidámságot. Ezt akár játékkal is segíthetitek, ha megpróbáltok eljátszani különböző helyzeteket, például amikor gyermeked ajándékot kap, vagy ha éppen elveszíti a játékát. Képekről is megpróbálhatjátok felismerni az érzelmeket.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Szuper a program, imádják a gyerekek! Sokkal hatékonyabb a gyakorlás, mint bármi eddig használt módszerrel. Fülöp Krisztina ďż˝rdekel >>>
A Varázsbetű és az évek során a hirleveleik által nyújtott sok jó tanácsuknak köszönhetően ma egy tanulni szerető és tudásra szomjazó kisfiú büszke anyukája lehetek. A Varázsbetűvel játszva és nevetve sajátította el az alapvető ismereteket! Ma már szinte szárnyal! Fülöp Erzsébet Nóra, Marosvásárhely ďż˝rdekel >>>
Meg vagyok elégedve vele. Tetszik a kisfiamnak és szívesen játszik vele, nem is jut eszébe, hogy közben rengeteget tanul. Gyimesi Edina, Budapest ďż˝rdekel >>>
Logopédusként használom a Varázsbetű Programcsaládot fejlődési diszfázia, megkésett beszédfejlődés és diszlexia terápiák során kiegészítő "játékként". A gyerekek imádják, mert játékként fogják fel. Én csak javasolni tudom használatát, mert ez a program egy igazi "CSODA"! Nagyon sok részképességet fejleszt, játékosan! Módszeresen, jól felépítetten kapcsolódnak egymáshoz a feladatok! Gratulálok a fejlesztőknek nagyon tartalmas munkájukhoz! Szálas Márta igazságügyi logopédus szakértő, Kiskőrös ďż˝rdekel >>>
Nagyon köszönöm a segítségét! Sikerült a telepítés, meglepően egyszerű volt!
Sok segítséget nyújt az Ön által készített programcsomag, a fiamnak mindig van kedve hozzá. És nekem is :) Hargittai Jolán, Szolnok ďż˝rdekel >>>
Nagyon megtetszett a program, gyermekeim örömmel használják. Köszönjük szépen a készítőknek ezt a remek interaktív tanulássegítő lehetőséget. Zsilinszky Cecília, Veszprém ďż˝rdekel >>>
Nagyon meg vagyunk elégedve a programokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akivel találkozunk és gyermeke hasonló problémákkal küzd. Szurdiné Barkai Anita, Győr ďż˝rdekel >>>
Nagyon jó program! Gergőnek is nagyon tetszett! Kedvence a betűpuzzle, de majd szép lassan a többit is megismeri! Játékos formában tanulhat, fejlődhet! Nagyon köszönjük! Harsányi Viktória, Vác ďż˝rdekel >>>
Nagyon jó a program. Érdekes, játékos, sokszínű. Harmadik osztályos gyermekünknek is tetszik. Kenderákné Éva, Nyíregyháza ďż˝rdekel >>>
Már hónapok óta használjuk a Varázsbetűt, kisfiam imádja! Szuper, érthető, hatásos - köszönet érte! Tóth Kata, Pápa ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
Mi a neve? - Ajándék társasjáték A látással szerzett információknak fontos szerepe van gyermeked olvasási képességének alakulásában....
Egyforma vagy különböző? Azonos vagy különböző? Miért fontos ez? Az azonosságok és különbözőségek, az apró eltérések...
Emlékezet és tanulás Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozunk tanulási zavarral küzdő gyerekekkel. A leggyakrabban...
A beszédértés játékos fejlesztése A jó beszédértés alapvető fontosságú gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez. Ma olyan...
Játékok a beszédészlelés fejlesztésére A gyenge beszédészlelési képesség jelentősen rontja gyermeked iskolai osztályzatait, ezért nagyon...
A beszédészlelés zavarai Gyermeked olvasási és tanulási képességét alapvetően befolyásolja, hogy milyen a beszédészlelési...
|
|