|
Mi az a testközépvonal?
Te hallottál már a testközépvonalról, pontosabban a testközépvonal szerepéről az írás-olvasás tanulásának folyamatában?
A kutatók csak nemrég fedezték fel ennek fontosságát. A következőkben a terület egyik legnevesebb szakembere, az amerikai Audrey E. McAllen legfrissebb kutatási eredményeit szeretném bemutatni.
Nincs különbség
Vajon észrevetted már Te is, hogy az első életévekben a kisgyermek egyformán használja a bal és a jobb testfelét (a csúszásban, a mászásban, az egyik oldaláról a másikra gördülésben, a tárgyak után nyúlásban, stb.)? A szakemberek ezt úgy mondják, hogy a gyermek egy ideiglenes mindkétoldalas fejlődési szakaszon megy keresztül, melynek során egyik oldalát sem részesíti előnyben.
Sorompóval védve
A természet a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében „védősorompót” helyezett a test jobb és bal térfele közé, nehogy az egyik túlságosan megelőzze a másikat. Ezt a „láthatatlan sorompót” Te is megfigyelheted!
Nézd meg például, hogy egy 3-4 éves kisgyermek hogyan röptet álló testhelyzetben egy játékrepülőt! Amint a keze eléri a testközépvonalát, valami arra készteti, hogy a másik kezébe vegye át a repülőt és úgy folytassa a reptetést. Ez a valami a test függőleges középvonali gátjaként ismeretes, ami mindkét kezet mozdulatra szólítja a saját oldalán, így „kényszerítve” ki, hogy a test mindkét oldala - az idegrendszer, az agy - egyformán fejlődjön. A kisgyermek a jobb kezét használja, hogy felvegyen valamit a jobb oldalán, és a bal kezét, hogy a bal oldalán vegyen fel valamit. Ritkán keresztez át, hogy jobb kézzel vegyen fel valamit a bal oldalán.
Le kell bontani!
Az iskolába lépés időszakára, 6-7 éves korra azonban el kell tűnnie ennek a belső gátnak. Ha a mindkét-oldalas stádium a szakasz hasznosságán túl is megmarad, gátolhatja a tanulási képességeket. Ezért óvodás kor közepétől érdemes „rásegíteni” a jobboldali testfél használatára! Például: öltözködés közben a jobb kézzel nyúlunk először a kabát ujjába; a jobb cipőt húzzuk fel először a jobb lábra stb.
Ami problémát jelenthet
Ha fennmarad a testközépvonali gát az iskolás gyermeknél, akkor ez komolyan akadályozhatja az írás és az olvasás elsajátítását is. Például a jobbkezes tanuló egészen a padja jobb szélére teheti a füzetét vagy az írólapját, hogy a mozgás, az írás ne lépje át a középvonalat. Az is előfordulhat, hogy balra hajolva, vagy elfordulva ül a széken, esetleg elforgatja a papírját, mindezt azért, hogy elkerülje a függőleges testközépvonal előtt, vagy annak túloldalán végzendő munkát.
Zavarhatja az olvasást is
Az iskolás korban is fennmaradt középvonali gátat jelezheti az is, ha olvasás során a gyermek nem tudja végigkövetni az olvasott sort. Mivel olvasáskor a szemeknek folyamatosan keresztezniük kell a középvonalat, ott megakad, és már nem tudja folytatni az olvasást, nem ugyanahhoz a sorhoz tér vissza.
Fejleszthető!
Bármiféle olyan tevékenység, amely során a kezek a testközépvonalhoz kerülnek vagy átkeresztezik azt, elősegíti e testközépvonali gát feloldását. A legtöbb háztartásbeli illetve kerti munkafeladat ilyen módon foglalkoztatja a kezeket.
Legközelebb olyan játékokkal jelentkezem, melyek segítik a középvonali gát feloldását.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
A szó elszáll, az írás olvashatatlan Ahhoz, hogy gyermekünk egyenes vonalat tudjon húzni, rajzolás, színezés közben ne menjen ki a...
| Labirintus Ingyenesen letölthető olvasásfejlesztő feladatlapok a látási megkülönböztető képesség fejlesztésére...
| Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Flóra 7 éves. Amikor feltelepítettem a programot, félve ült le, hogy ez neki nehéz, de miután megcsinálta egyszer, olyan sikerélménye volt, szinte ujjongott, mikor megdicsérték. Azóta minden nap kéri, hogy játszhasson az "agytornával". A nagyobbik gyermekem (12éves) is kipróbálta, és azt mondta, hogy tanulás előtt ő is csinálja egy kis tréning gyanánt. Sokszor költ az ember feleslegesen, de ez a program minden pénzt megér. Vas Lászlóné, Nagykanizsa ďż˝rdekel >>>
A játék szuper, a gyerekek nagyon élvezik a dicsérő szavakat. Most láttam először milyen hatása tud lenni a pozitív motivációnak. Zolnay Ildikó, Biatorbágy ďż˝rdekel >>>
Nagyon tetszik a Varázsbetű program. Nagy örömmel használom a Down szindrómás kisfiammal, aki lassan, de folyamatosan fejlődik. Kondás Teréz, Nyíregyháza ďż˝rdekel >>>
Kislányom a Varázsbetűnek hála már folyékonyan olvas. :) Staudt Gáborné, Pusztavám ďż˝rdekel >>>
A program tetszik, a fiam nagy örömmel, és érdeklődéssel használja. Jónak tartom, segíti az olvasás és a szókincs fejlesztést is, és gondolkozásra serkenti a gyereket. Tetszik az is, hogy a feladatok közé játékot is csempésztek "jutalmul". Köszönjük szépen! Márkus Katalin, Marcelháza, Szlovákia ďż˝rdekel >>>
Egyszerű, de nagyszerű! Gyermekem véleménye: "Anya, ez nagyon jó!", "Nagyon izgalmas." Szincsák Tímea, Erdőkertes ďż˝rdekel >>>
Nagyon jó a program. Érdekes, játékos, sokszínű. Harmadik osztályos gyermekünknek is tetszik. Kenderákné Éva, Nyíregyháza ďż˝rdekel >>>
8 éves fiammal próbáltuk ki az új programjukat. Ez egy olyan játék, amit a gyermek szívesen használ. Nálunk a figyelemmel vannak problémák, de ezzel a programmal az is fejleszthető, kitartóbb lesz tőle. A jutalomjáték pedig még jobban motiválja. Vargáné Maitz Tünde, Kőszeg ďż˝rdekel >>>
Ez az első olyan fejlesztő játék amit élvezettel játszik velem a fiam. Az ajánlott napi 20 perc kevés neki, nem akarja abbahagyni. Nagyon köszönöm. Bosnyákné Szilágyi Éva, Tab ďż˝rdekel >>>
Eleinte idegenkedtem a gondolattól, hogy a gyerek a számítógép előtt töltse az időt. Nos a Varázsbetű nem csak hasznossá tette ezt az időt, hanem a gyerek a "hagyományos", nyomtatott feladatlapjaihoz is szívesebben ül le, és a hibái nagymértékben csökkentek. Bernadett Kreácsikné Lévai, Debrecen ďż˝rdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
„Csináld magad” párterápia Bár a legtöbb pár életében előfordulnak hosszabb-rövidebb hullámvölgyek is, mégis kevesen vállalnak...
Doktor House és a differenciáldiagnózis Doktor House és az olvasásfejlesztés? Bármilyen meglepő, de a mogorva zseni segíthet gyermeked...
Hogyan lehet élvezetesebb az esti meseolvasás? Minden gyermek szereti a meséket és szükségük is van rá. Gyermekünk odabújik hozzánk, csend van,...
Szókincskereső - Szókincsfejlesztő játékok Gyermeked szókincsének gazdagítása hozzájárul az írott szövegek és a hallott beszéd jobb...
5 M gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez Egyre több, és egyre könnyebben hozzáférhető a képi információ, ezért nem vagyunk rászorulva az...
A láb nélküli ember futása Ön milyen jövőt jósolna egy olyan gyereknek, akinek mindkét lábát amputálni kell? Ön szerint...
Játékötletek az írás fejlesztésére - Letölthető játékkal A lányok általában szebben írnak, mint a fiúk. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a felnőtt nő szerepére...
Benedek Elek - Az aranygyapjas kosok - hangos mese Letölthető és meghallgatható hangos mese...
Honnan tudhatom, hogy drogozik a gyermekem? Hogyan kerüld el, hogy gyermeked droghoz nyúljon?...
A karácsonyi ajándék: Veszekedés válással Karácsonykor gyakoribb a veszekedés a családokban, karácsony után pedig megugrik a válások száma....
|
|