Kincs, ami van! Hogyan fejlesztheted gyermeked szókincsét?

"A szituáció definisztikai szuggesztivitása oly mértékben degradált, hogy az inhomogén struktúrájú szisztémákban koherens attitűd nélkül csak inkompetens trendeket lehet analizálni."

A fenti mondatot olvasva az embernek nemcsak a nyelve, de az értelme is megbicsaklik. Ez a példa persze alapvetően értelmetlen, feleslegesen túlbonyolított és öncélú, de arra mégiscsak jó, hogy megmutassa az olvasás - az értő olvasás - egyik legfontosabb követelményét.

Értő olvasás

Amikor egy gyakorlott olvasó megpillant egy szöveget, akkor nem betűket olvas, hanem szavakat. (Sőt, akár több szót egyszerre.) Nem kezdi el elemezgetni az "alma" szót, hogy az egyes betűket azonosítsa a hozzájuk tartozó hangokkal, majd a hangsort értelmezze, hanem amikor rápillant a leírt szóra, akkor rögtön megérti, megjelenik előtte a gyümölcs képe. Ennek köszönhető az is, hogy gyakran nem vesszük észre az elgépeléseket egy szövegben. Amikor azt látjuk leírva, hogy "A kosárban volt körte, amla, cseresznye", akkor sem okoz gondot a szöveg megértése.

Idegen szavak, például "rőzse"

De próbálj csak meg elolvasni egy olyan szót, mely valószínűleg nem hétköznapi Neked: perzisztencia. "A növényvédő szerek perzisztenciájának megítélésénél ezért fontos szempont ezen vegyületek lebomlásának és az arra ható tényezőknek az ismerete. " (perzisztencia - tartós fennmaradás)

Ilyenkor már lelassul az olvasás, megakadunk az ismeretlen szónál. Nem egyetlen szemvillanással olvassuk el a szót, hanem betűnként elemezzük, létrehozzuk a hangalakot, majd megpróbáljuk megfejteni a jelentését saját szókincsünk alapján. Ha ez sem megy, akkor a szövegösszefüggés alapján próbáljuk kitalálni a jelentését. (Ismerek olyan embert, aki ilyenkor fog egy szótárat, de nem vagyunk mindannyian ilyen precízek.)

Így forgatom, úgy forgatom

Kicsit olyan ez, mintha egy szöveten lyukakat találnánk. Ha egy-két lyuk van az anyagban, akkor még valószínűleg használható. Az ügyes háziasszony ilyenkor úgy szabja ki a nadrág vagy a póló elemeit, hogy a hibákat kikerülje. De ha túl sok a hiba, a hiányosság, akkor bármennyire ügyeskedünk, ez már nem megy, a textília mehet a szemétbe.

Ezért nagyon fontos a szókincs fejlesztése. A szókincs az fejünkben létező szótár, melynek segítségével értjük a szöveget. Minél nagyobb ez a szótár, annál könnyebb a dolgunk, annál könnyebben értelmezzük a leírtakat, annál könnyebben tanuljuk meg.

Aki rohan, az csak fut?

De a nagyobb szókincs nem csak a megértést teszi könnyebbé. Segítségével könnyebbé válik a gondolkozás és az emlékezés is. Mennyivel kifejezőbb például a "zokog" szó, mint az, hogy "sír". Mennyivel többet elmond a helyzetről, a személyiségről az a szó, hogy "kacag" vagy "röhög", mint az hogy nevet. Gyermeked így a fantáziáját is használni kezdi, ráadásképp empátiája, szociális képességei is fejlődnek.

Hogyan fejlesztheted gyermeked szókincsét?

A szókincs fejlesztésében a legnagyobb szerepe a beszélgetésnek van. Beszélgessetek minél többet, minél többféle témában. Ha gyermeked megkérdezi egy-egy szó jelentését, akkor magyarázd meg neki. Legyél türelmes, lehetőleg több oldalról is világítsd meg a szó jelentését, hátterét. Gyakran előfordul, hogy egy-egy ilyen magyarázatból komoly kis beszélgetés alakul ki. Gyermeked ilyenkor érezheti meg, hogy az ismeretszerzés, a tanulás öröm is lehet.

Nagyon jó módja a szókincs fejlesztésének a képeskönyvek lapozgatása, nézegetése. Persze ez elsősorban kisebb gyerekek esetén használható. Beszéljétek meg, mi látható a képeken, mutasd meg gyermekednek, mi micsoda, magyarázd el a különbségeket. Például, ha lovakról szóló könyvet vesztek elő, magyarázd el gyermekednek, mi a különbség a csikó, a kanca és a mén között. Keress olyan párhuzamokat, melyeket már ismer, és melyek segítik a megértést. Például: A csikó olyan a lovaknál, mint a gyerek az embereknél. Hasznosak az olyan szójátékok is, mint az akasztófa, a barchoba, vagy a szólánc.

Mesélj és olvass gyermekednek, hallgassatok meséket. Beszéljétek meg az eseményeket, majd kérd meg gyermeked, hogy mondja el ő, mi történt.

Szókincsfejlesztés a Varázsbetűvel

Hatékonyan használható gyermeked szókincsének fejlesztésében a Varázsbetű Programcsalád is. A közel kétezer képet és szót tartalmazó szókészlet, és a szavakra épülő játékok segítenek benne, hogy gyermeked aktív szókincse és szövegértése fejlődjön. Ráadásul még szórakoztató is!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Féltem megrendelni a Varázsbetűt, mert a gyerek nehezen szánja rá magát a tanulásra, de ezzela játékkal a gyakorlatok nagy részét szinte hibátlanul megoldja, így sikerélményei vannak. Szívesen játszik vele. A kedvence a memória játék, mert az a legnehezebb.

Jónás Dorka, Budapest

Érdekel >>>


A Varázsbetű nagyon jó játék, mindkét gyermekemnek tetszett. :) Kislányom nehezen tanult meg olvasni, és ma sincs hozzá kedve, ezzel viszont szívesen játszik. :)

Kiss Mónika, Győr

Érdekel >>>


Különösen a program egyszerű kezelhetősége ragadta meg figyelmemet. A gyerekek is könnyen eligazodhatnak benne.

Kovácsné Pásztor Gabriella, Miskolc

Érdekel >>>


A 4 napos kipróbálás sokat segített abban, hogy meggyőződjünk a program erényeiről, és a logopédusunk is megerősítette a döntésünk helyességét, így már alig várjuk, hogy használhassuk. Problémamentes felnőttként is élvezetesnek találom, és a gyerekeknél is eredményesebb a hagyományos módszernél.

Nedermann Magdó, Tárnok

Érdekel >>>


Nagyon hasznosnak találom a Varázsbetű programcsaládot. Az összes programot kipróbáltuk. Kislányom órákig képes játszani vele. Lekötik a feladatok. A memória a kedvencei közé tartozik. Olvasásában már látjuk a változást. Köszönjük!

Békési István, Budapest

Érdekel >>>


Rendkívül kreatív és hasznos feladatokat tartalmaz a program. Az interaktivitás megvalósítására sem lehet panasz, jól van kitalálva a jelzés-visszajelzés rendszere. Igazán hasznos!

Kokas Csilla, Hajdúszoboszló

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó, a kisfiamnak is nagyon tetszik. Örülök, hogy megrendeltem, sokat használjuk, és segít.

Patyna Márta, Táska

Érdekel >>>


Valamennyi Varázsbetű programról írom, hogy nagyon elégedettek vagyunk! Kisfiam is, és én is örülünk, hogy rátaláltunk.

Nagy Judit, Vaszar

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm, nagy segítség ez a program. Nagyobbik fiunknál diszkalkulia jelei mutatkoznak. A suliban nincs sikerélménye, de ezt a játékot szereti. A játékos fejlesztés kompenzálja az a terhet, amit rátesznek az iskolában.

Kovácsné Dr. Augusztinyi Andrea, Nádudvar

Érdekel >>>


Hosszú ideje használjuk a Varázsbetű Programot, ami egy CSODA! :) Az ajándékba kapott angol programot pedig a kisfiam használja, és nagyon szereti.

Horváth Borbála, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Miért küszködnek olyan sokan a számokkal?
A legtöbben hallottak már a diszlexiáról, azaz az olvasási képesség zavaráról, azonban a másik,...

Így fejleszd gyermeked emlékezetét! Letölthető ajándék játék
Nem mindegy, hogy gyermekeink képességei hogyan fejlődnek, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele,...

Autizmus és az olvasástanulás
Az autista gyerekek általában jól teljesítményt nyújtanak az írott szöveg dekódolásá során, azonban...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Matekfóbiások
Neked hogy ment annak idején a számtan? Szeretted a matematikát? Erre a kérdésre jóval többen...

Már az óvodában észreveheted, ha baj van
A tanulási zavarok megkeseríthetik gyermeked életét az iskolában. Minél korábban kezdődik meg a...

23 ötlet, ha szeretnéd, hogy gyermeked többet olvasson
Sok gyerek nem szeret olvasni. Vannak, akik számára az olvasás unalmas, mások fárasztónak találják,...

Tervezd meg gyermeked jövőjét!
Tudod Te is, tudom én is, mennyire fontos a precíz tervezés, a napi rutin mégis többnyire felülírja...

Így nevelj olvasót!
Az olvasás hozzásegíti gyermeked a boldogabb élethez. A könyvek által mérhetetlen mennyiségű...

Mit csináltál egész délután? - Időgazdálkodás szülőknek
Mit csináltál egész délután? Ugye, Te is ripakodtál már rá így a gyermekedre, mikor már...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb