|
Kezet rá!
A mindennapi tanulás során sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a tananyag információtartalmának elsajátítására koncentráljunk, azaz csak az új ismereteket kérdezzük ki gyermekünktől, vagy éppen ellenőrizzük a házi feladat elkészítését. Pedig éppen ilyen fontos az is, hogy a tanulási képességek testi, idegrendszeri hátterét fejlesszük.
Nekünk, felnőtteknek az írás már hétköznapi, egyszerű feladat, a gyerekek számára azonban komoly kihívást jelent. Sok egyéb képesség mellett komoly fizikai ügyességre, erős izmokra fejlett finommozgásra is szükség van.
Szülőként éppen ezért kell már az iskola előtt, majd az iskola alatt is odafigyelnünk a kar, a kézfej és az ujjak mozgatására, erősítésére, ügyesítésére, valamint a szem és a kéz működésének összehangolására. Nagyon sokat segítenek ebben a különböző ujjtornáztató gyakorlatok, a kézműveskedés vagy akár a házimunkában való részvétel is.
Ujjtorna
Sok olyan mondóka létezik, melyet valamilyen kézmozgással, vagy éppen rajzolással kell kísérni. A gyerekek szeretik ezeket, szívesen játszák, mondják őket velünk. Ilyenek például a következők is:
Hüvelykujjam almafa
Hüvelykujjam almafa Mutatóujjam megrázta Középső ujjam összeszedte Gyűrűsujjam hazavitte A kisujjam mind megette Megfájdult a hasa tőle.
Kerekecske, gombocska
Kerekecske, gombocska, Hol szalad a nyulacska? Ide szalad, itt megáll, Itt egy körutat csinál, Ide szalad, ide be, a kis Peti fülibe.
Kerekecske gombocska, Ott szalad a nyulacska. Itt a nyoma, ott a nyoma, Itt meg van a csiklandója.
Gyurmázzunk!
A kézműves tevékenységek egyszerre erősítik és ügyesítik a kezet. Sokféle játék van, így mindenki megtalálhatja azokat, melyek hozzá a legközelebb állnak. Nagyon izgalmas lehet például a gyurmázás, a ragasztás, a vágás, a gyöngyfűzés, ráadásul az eredményt el lehet tenni, ki lehet állítani, így a gyermek számára biztosíthatjuk a sikerélményt.
Jó játék a házimunka!
A házimunkát is szervezheted úgy, hogy az fejlessze gyermeked finommozgásait. Például amikor tésztát készítesz, akkor egy kis részt adj oda gyermekednek, hogy a deszka sarkán Ő is meggyúrhassa a saját adagját, és megformázhassa a saját figuráit. Vagy ha például süteményt sütsz, akkor engedd meg gyermekednek, hogy ő díszítse fel gyümölcsökkel. De a mosogatás vagy a törölgetés is jó hatású, és abban is segít, hogy gyermeked megértse, hogy mennyi munkát jelent a lakás rendben tartása.
Öltözködj!
Ne becsüljük le az öltözködés fejlesztő hatását sem! Az ingek, blúzok gombjainak begombolása vagy éppen a cipő bekötése mind fejleszti gyermeked ügyességét, és ráadásul önállóbbá válásában, önbizalmának növelésében is segít.
Persze tisztában vagyok vele, hogy erre idő hiányában sokszor nincs lehetőség, de ha nem kell rohanni, akkor inkább hagyd, hogy egyedül öltözzön.
Kérlek, ha tetszett, nyomd
meg a Like gombot! Ezzel nem
csak nekünk segítesz, hanem
ismerőseidnek is!
|
Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!
Legnépszerűbb bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Dobozjárás Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...
| Van valami jó a tanulási problémákban? Mikor kiderül, hogy gyermekünknek problémái vannak a tanulással, a különböző, enyhébb, vagy...
| Egy rajz, melyet nem lehet elrontani! Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...
| A diszlexia-veszélyeztetettség jelei A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...
| Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit? Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...
| A teljesítménykényszer rabságában A szülők között valóságos versenyfutás folyik azért, hogy gyermekeikbe minél több ismeretet...
| Hogy segíts egy diszlexiás diáknak? - 12 tipp tanároknak Tanárként sokszor nehéz azzal szembesülni, hogy az osztályban vannak olyan gyerekek, akik olvasási...
| Diszgráfia - A tanulási zavar, amiről tudnod kell Gyermeked füzete hemzseg a helyesírási hibáktól, gyakran még olyan egyszerű szavakat is elront, mint...
|
|
Kazal Kolos
Az olvasás öröm is lehet!
Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se
valljon kudarcot az életben olvasási
problémái miatt!
Találkozzunk a Facebookon is!
Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot
ingyen!
Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget
biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű
Programcsalád telepítőjét, és használd a
programokat négy napig ingyen!
Kipróbálom >>>
Adj egy esélyt gyermekednek!
Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett
39.700 forintos
áron, és ajándékba kapod
Varázsbetű Szókincstár
című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és
Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához
című könyvünket!
Megrendelem >>>
Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?
Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki
Tudj meg többet >>>
Vevőink írták
Kislányom egy hete használja a programot.
Nagyon tetszik neki, tanulmányi eredményeiben és önbizalmában is előrelépés tapasztalható. Völgyesi Anita, Budapest Érdekel >>>
Unokáimnak rendeltem, nagyon meg vagyok elégedve a programmal. Nagyon élvezi Gergő. Őt éves. Mindjárt az első alkalommal nagy örömet okoztak neki a dicséretek. Szívesen játszik a programmal. Bertók Istvánné, Vác Érdekel >>>
Nagyon tetszik a program. Szülőként és gyógypedagógusként is hasznosítani szeretném.
A kezelőfelület egyszerű, könnyen elboldogul vele egy kisiskolás is.
Nagyra értékelem, hogy a program naplózza az eredményeket, és hogy a nehézségi szintet választani lehet.
Bár a nagyobbik fiam még csak pár napja iskolás, de néhány hónap múlva már hatékonyan tudjuk használni itthon az olvasás fejlesztésére. Dobosné Hegedűs Annamária, Karcag Érdekel >>>
Nagyon szívesen játszik vele a 7 éves gyermekem. Értelemszerűen még nem tudjuk mindegyik alprogramot használni, de szívesen ül le mellé. Én pedig azt szeretem, hogy nem kell mellette ülnöm, hogy elolvassam a feladatot. Horváthné Csolák Erika, Mályi Érdekel >>>
Nagyon örülök, hogy aktuális problémánkra "orvosságot" találtunk, és otthon is gyakorolhatunk, fejleszthetünk. :) Dr. Bálintné Szab Eszter, Budapest Érdekel >>>
Nagyon tetszik a program, fantasztikusan fejleszt! Játékosan, semmi kényszer! Alig várja a kislányom, hogy játszhasson :) Csizmaziáné Szabó Virág, Szombathely Érdekel >>>
Zseniális! Boldogság gyereknek és szülőnek egyaránt! Dr. Szirmák Noémi, Budapest Érdekel >>>
Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!! Jákob Zoltánné, Sárbogárd Érdekel >>>
A Varázsbetű rendkívüli, jól használható program, a gyerekek nagyon kedvelik. Gyorsan lehet vele eredményeket felmutatni. Vargáné Rajna Ágnes, Erdőkertes Érdekel >>>
Nagyon jónak és izgalmasnak találjuk, a kislányom játéknak tekinti, ami megnyugtató változás a korábbi fejlesztési feladatok után. Forczekné Barna Rita, Jászszentlászló Érdekel >>>
További idézetek...
További cikkek
5 módszer gyermeked képzeletének erősítésére Azt hihetnénk, hogy képzelődni gyerekjáték. Pedig nem is annyira egyszerű! Valójában elég nehéz...
Neked mi a legértékesebb tulajdonod? Ha valaki megkérdezné Tőled, hogy mi a legértékesebb vagyontárgyad, mit felelnél? Mi az, aminek a...
Olvasó mozgás Valószínűleg Te is tisztában vagy vele, hogy az életben gyermeked mozgásfejlődése nagy jelentőséggel...
Mit olvasson a gyerek nyáron? Indul a nyár, és vele a kötelező olvasmányok időszaka. Ma megmutatom hogyan és mit érdemes...
Felnőttként nehéz nyelvet tanulni. Miért nem kezditek gyerekkorban? Amikor öregen (de legalábbis felnőtt fejjel) kezdünk bele egy új nyelv elsajátításába, mindannyian...
8 hula-hopp ötlet A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben...
A lényeg a mozgás Itt a nyár, és ez lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit többet mozogjunk, akár gyermekeinkkel együtt....
Barát vagy ellenség? Gyerekeink számára a barátság az egyik legfontosabb dolog. A barátság rengeteg olyan dologra tanítja...
A diszlexia ereje Régóta tudjuk, hogy a diszlexiások sok tulajdonságukban különböznek a többiektől. Most egy amerikai...
A gyerekek és a pénz A gyerekek egy idő után rájönnek, hogy bizonyos dolgokat akkor szerezhetnek meg maguknak, ha van rá...
|
|