Ügyes kézzel könnyebb az írás!

Szülőként az egyik legfontosabb feladatod gyermeked kézügyességének fejlesztése, és erről még az iskola által adott feladatok sem terelhetik el a figyelmedet. Az ügyes kéz ugyanis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy gyermeked számára az írás örömteli tevékenység legyen, melyet könnyedén elsajátít.

Az írástanuláshoz nagyon fontos hogy gyermeked képes legyen a kezével pontos, összehangolt, megtervezett mozdulatok elvégzésére, azaz hogy megfelelően fejlett legyen a finommozgása. Ezért nagy gondot kell fordítani a kézfej és az ujjak izmainak edzésére, az ujjmozgások összerendezésére. Ez végezhetitek tornáztatással, vagy akár valamilyen kézműves tevékenység végzésével. Ugyanilyen fontos a szem és a kéz összehangolt munkájának kialakítása is.

Tornáztatás

A gyermekek körében igen kedveltek az "ujjtornák". Az ujjak tornáztatása során különböző gyakorlatokat végezhettek:

1. Nyitogató

Gyermeked ökölbe szorított kezének ujjait nyitogasd ki egyenként (nagyobb gyermekek önállóan nyithatják), s közben a mondd el az alábbi versikét:

"Hüvelykujjam almafa,
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam felszedte,
Gyűrűs ujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette,
Megfájdult a hasa tőle."

2. Mutogató

A gyerekek kezükkel illetve ujjaikkal mutassák meg a mondókában elhangzó mozdulatokat:

"Ujjaimat mutogatom,
közben vígan mondogatom:
  Emeljétek fel a kezeteket és mozgassátok ujjaitokat!
Kifordítom, befordítom,   Forgassátok ki-be a tenyereteket!
Fölfordítom, lefordítom,   Forgassátok föl-le a tenyereteket!
Zongorázok, furulyázok.   Utánozzátok a zongorázás, furulyázás mozdulatait!
Erősebb lett már a kezem,
A tornát befejezem."
  Tárjátok szét a kezeiteket!

 3. Mozgató

A gyerekeknek különböző mozdulatokat kell végezniük. Itt már az ügyességnek és a gyorsaságnak is fontos szerep jut.

Kő, papír, olló

Három jelet kell megjegyezni ehhez a játékhoz. Kő: ökölbe szorított kéz, papír: kinyújtott tenyér, olló: mutató és középső ujj szétnyitva. A két játékos egyszerre mondja: "kő, papír, olló!", s a végén az egyik jelet mutatják. Ha egyforma jelet mutatnak, az döntetlen. Ha két különbözőt, akkor az nyer, amelyik az erősebb.

(A papír erősebb, mint a kő, mert bele lehet csomagolni a papírba a követ. A kő viszont erősebb az ollónál, mert a kő kicsorbítja az élét. Az olló erősebb, mint a papír, mert el tudja vágni azt.)

Pirospecsenye

Üljetek egészen közel egymáshoz gyermekeddel. Egyikőtök tartsa mindkét tenyerét fölfelé maga előtt. A másik játékos tenyérrel lefelé (kb. 3-4 cm-re) a másik keze fölé helyezze a sajátját. Az alsó játékos igyekezzen egy hirtelen mozdulattal a felső kezek valamelyikét meglegyinteni. Ha sikerül az ütés, cseréljetek, ha nem, maradjatok ugyanígy.

Kézműves tevékenység

Valamennyi kézműves tevékenység kitűnően tornáztatja gyermeked kézizomzatát. Mindenki kedvére kiválaszthatja a hozzá legközelebb álló kézműves tevékenységet - lehet ez festés, gyurmázás, gyöngyfűzés, nyírás, tépés, és sorolhatnám még az újabbnál újabb kreatív játékokat. Az ország szinte valamennyi pontján megtalálhatók a különféle kreatív boltok (az Interneten is elérhetők), ahol kedvetekre választhattok a sokféle lehetőség közül. Nagy előnye ezeknek a tevékenységeknek, hogy miközben gyermeked játszik, nemcsak keze izmai fejlődnek, hanem szépérzéke és kreativitása is, a maradandó alkotások pedig a lakás díszeivé válhatnak.

Fejlesztés napközben

Milyen gyakran fordul elő Veled, hogy a rohanás, késés miatt Te öltözteted fel gyermeked? Pedig a gombolás, cipőfűzés, cipzár föl-le húzása, a masnikötés mind-mind fejleszti gyermeked kézizomzatát. Nagyon fontos tehát, hogy gyermeked önállóan végezze ezeket a tevékenységeket, még akkor is, ha eleinte kicsit hosszabb időt igényel. Hidd el, ez a kis várakozás igazán meghozza gyümölcsét!

Hogyan fejleszti a Varázsbetű a kézügyességet?

Valamennyi számítógépes tevékenység jótékony hatással van a szem és kéz összehangolt mozgásának a kialakítására, hiszen miközben gyermeked a képernyőre néz, kezével úgy irányítja az egeret vagy a billentyűzetet, hogy arra rá sem pillant.

A Varázsbetű Dobozoló játéka tanítványaim egyik nagy kedvence. Irányítása nagyon egyszerű. Az üveg először a felső futószalagon érkezik, majd átkerül az alsóra. Amikor az alsó szalagon a megfelelő doboz fölé ér, a billentyűzet lefelé mutató nyila megnyomásával dobhatják be a dobozba. Ha az üveget rossz dobozba teszik, vagy ha leesik a szalag végén, akkor összetörik. A játék kezdetén öt üvegünk van, ennyit hibázatunk. A játékos 500 pontonként kap egy új üveget. A játék folyamatosan gyorsul, tehát egyre nehezebbé válik. Valamennyi játékfajta esetén meg lehet határozni a játék kezdő fokozatát, tehát azt a sebességet, mellyel kezdetben érkeznek az üvegek.

Három játéktípusból lehet választani: betűk azonosítása, betűcsoportok azonosítása, kép és szó azonosítása. Így a különböző életkorú gyermekek kiválaszthatják a számukra legnagyobb kihívást jelentő feladattípust, így biztosíthatod, hogy gyermeked érdeklődését hosszú időn keresztül fenn tudod tartani.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Féltem megrendelni a Varázsbetűt, mert a gyerek nehezen szánja rá magát a tanulásra, de ezzela játékkal a gyakorlatok nagy részét szinte hibátlanul megoldja, így sikerélményei vannak. Szívesen játszik vele. A kedvence a memória játék, mert az a legnehezebb.

Jónás Dorka, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jó és hasznos, egyszerű és érthető! A gyermekem már első alkalommal sikerélményben részesült, ami nagyon fontos a tovább fejlődésében! Köszönjük!

Asztalos Zsófia, Budapest

Érdekel >>>


Logopédusként dolgozom egy budapesti általános iskolában. Az összes megismert logopédiai program közül szeretném kiemelni ezt, az én elvárásaimnak leginkább megfelelő, legsokoldalúbb programot.

Balogh Péterné

Érdekel >>>


Nagyon-nagyon tetszik ez a gyakorló anyag! Én ált. isk. 1-2. osztályában tanítok olvasni, írni, és csak gratulálni tudok ehhez a munkához! Az biztos, hogy tanítványaimnak is javasolni fogom a vásárlást! Az a véleményem, hogy nem csak diszlexia kezelésére, hanem teljesen átlagos gyerekeknek is igen jó gyakorlást biztosít ez a sokszínű feladatsor!

Csányi Judit

Érdekel >>>


A Varázsbetű programcsalád nagyon sokat segít az iskolai fejlesztő munkában. SNI-és és BTM-es tanulóink egyaránt használják. A program lehetővé teszi az önellenőrzést, ez segíti az óraszervezést és a differenciált, egyénre szabott fejlesztést.

Frühwirth Ildikó, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Játékos, kreatív, sokoldalú, több területet fejleszt, és hatalmas motiváló ereje van.

Szigetbecse-Makád Általános Iskola (SZMKIKIFT), Szigetbecse

Érdekel >>>


Két napja érkezett meg a szoftver, de a kislányom (7 éves, másodikos) máris imádja. Naponta legalább egy órát játszik vele, alig lehet elvenni tőle.:) Reméljük, az eredményein is meg fog látszódni a lelkes használat.

Pálinkó Erika, Szeged

Érdekel >>>


A Varázsbetű programjai már sokat segítettek a kislányomnak az olvasásban. Csak most derült ki, hogy angolból talán még nagyobb segítségre szorul. Szerencsére volt hová nyúlnunk! Munkájuk felbecsülhetetlen segítség! További sok sikert hozzá!

Dr. Szirmák Noémi, Budapest XII.

Érdekel >>>


Fejlesztő pedagógusként nagyon szeretem, mert a vele való munka eredményes. Minden gyerek szereti, úgy érzi, játszik.

Somogyi Ibolya, Budapest

Érdekel >>>


Szeretjük a programot! A 11 évestől a 9 évesen át a 4 évesig mindenkinek van benne kedvence!!

Mátyás Enikő Noémi, Veresegyház

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Képrabló - Ajándék társasjáték
A társasjáték nagyon jó szórakozás, ráadásul gyermekeddel való kapcsolatodat is megerősíti. Éppen...

Mire való a kezed?
Az olvasás alapvetően tájékozódás. Tudnunk kell, merre olvashatjuk ki a szavakat, hová kell...

Ismeri gyermeked a testét?
A tapasztalatok szerint az iskolai tanulást nehezítő problémák korai jelei már óvodáskorban is...

Mi a neve? - Ajándék társasjáték
A látással szerzett információknak fontos szerepe van gyermeked olvasási képességének alakulásában....

Egyforma vagy különböző?
Azonos vagy különböző? Miért fontos ez? Az azonosságok és különbözőségek, az apró eltérések...

Emlékezet és tanulás
Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozunk tanulási zavarral küzdő gyerekekkel. A leggyakrabban...

A beszédértés játékos fejlesztése
A jó beszédértés alapvető fontosságú gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez. Ma olyan...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Játékok a beszédészlelés fejlesztésére
A gyenge beszédészlelési képesség jelentősen rontja gyermeked iskolai osztályzatait, ezért nagyon...

A beszédészlelés zavarai
Gyermeked olvasási és tanulási képességét alapvetően befolyásolja, hogy milyen a beszédészlelési...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb