Tanuljunk érzelmeket! Játékötletek

Kapcsolatainkban nagyon fontos, hogy felismerjük a másik ember érzelmeit. Ez a fajta "gondolatolvasás" segít hozzá, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetébe, hogy segítséget, támogatást, megértő figyelmet tudjunk neki nyújtani.

Mára olyan szituációs játékokat gyűjtöttem össze, melyek hozzásegítenek az érzelmek felismeréséhez, átéléséhez.

Érzelmeink

Érzelmeinkről már az is árulkodik, hogy hogyan állunk oda egy másik ember mellé.

Hogyan mutatkoznak meg az emberi viszonylatok, érzelmek a térközszabályozásban?

Játsszuk el:

    • közelítés - elhúzódás
    • odafordulás - elfordulás
    • szeretet - utálat
    • kíváncsiság - közömbösség
    • figyelem - unalom
    • összetartozás - idegenség stb.

Készítsünk csoportképet!

Állítsuk be úgy a szereplőket, hogy nyilvánvaló legyen egymáshoz való viszonyuk!

    • szülő-gyermek,
    • testvérek,
    • családi fotó,
    • emberek a buszmegállóban,
    • türelmetlen sorban állók,
    • koncertre bejutni akaró tülekedők stb.

Beszéljük meg, kit, hova, hogyan, miért úgy állítottunk!

Jó játék a némafilm

Válasszunk ki olyan filmrészleteket, amelyeken a szereplő kifejező gesztikulációval kíséri szavait. Nézzük meg ezeket együtt "némában", azaz úgy, hogy teljesen levesszük a hangot. Próbáljuk csak a gesztusokból kitalálni a beszélő érzelmeit. Tippeljünk: vajon miről beszélhet? Mikor mindenki elmondta a véleményét, nézzük meg újra a felvételt, most már hanggal együtt. Beszéljük meg, miért gondoltuk, hogy vidám, hogy fél, hogy haragszik stb.

Helyzetgyakorlatok

Beszéljük meg az alábbi helyzeteket, azután a gyerekek szavak nélkül játsszák el:

    • két úr találkozik, akik nem ismerik egymást
    • barátnők találkoznak
    • olyan fiúk találkoznak, akik egy csapatban fociznak
    • két boszorkány találkozik, akik félnek egymástól stb.

Beszéljük meg: milyen legyen a járás, a testtartás, lassúak vagy gyorsak a mozdulatok, mennyire menjenek közel egymáshoz, melyik szituációban hogyan érinthetik meg egymást ( kimért kézfogástól a megölelésig, pusziig stb. ), mi látszik az arcukon stb.

Jó játékot kívánok!

 


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

A kislányom 10 perc játék után kérte, hogy vegyük meg, annyira élvezte a kis sikereit. Bevallom, volt olyan feladat, ami engem is elgondolkodtatott, így mindketten jónak és hasznosnak találjuk ezt a játékos tanulást. Hálás köszönet érte!

Bozi Józsefné, Sárvár

Érdekel >>>


Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik.

Zsebéné Tokay Éva, Eger

Érdekel >>>


Gyermekemet nagyon nehéz rávenni az olvasásra, de ezzel a programmal szívesen tanul, és napról napra észrevehető a fejlődése is.

Sneider Gabriella, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Változatos és nagyszerűen motiválja a gyermeket a sikeresen elvégzett feladatok után. Szinte abba sem szeretné hagyni. Örülök, hogy Önök mellett döntöttünk.

Horváthné Rózsavölgyi Andrea, Tass

Érdekel >>>


Nagyon köszönöm, szupernek tartom! 7 éves kislányom és 5 éves kisfiam imádják használni, és élvezik a feladatokat!!!

Baumgartner Krisztina, Tatabánya

Érdekel >>>


Nagyon ötletes, játékos. A kisfiamnak nagyon tetszik, hogy "legálisan" ülhet a gép előtt. Nagyon örülök én is neki, jó kikapcsolódás a közös játékra is.

Bodrogi Csaba, iskola

Érdekel >>>


Köszönjük, hogy megvásárolhattuk. Nagyon jónak, ötletesnek tartjuk, szívesen játszunk vele. Jár hozzánk fejlesztő tanár, akinek szintén pozitív véleménye van a programról. Köszönjük!

Budija Mária, Pécs

Érdekel >>>


Aktiváltuk a csomagot, és a gyerekek már nagy örömmel játszanak a játékokkal. Hiszem, hogy a hasznukra válik. Nagyon tetszik a gyerekeknek és nekem is!!! Már az öt éves fiam is odaült, s mivel már jó pár betűt ismer, most ő is igyekszik, s olvasgatja össze a szavakat, hogy tudjon játszani. Köszönjük még egyszer!!

Jákob Zoltánné Tünde (három gyermekes édesanya, s angol tanár), Sárbogárd

Érdekel >>>


Nagyon szuper. Kislányom észre sem veszi, hogy tanulunk, azt hiszi, hogy játszunk. Köszönöm! Izabell

Komárominé Varga Izabella, Magyarkeszi

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A titkos összetevő
Tudom, hogy segíteni szeretnél gyermekednek. Tudom, hogy sokszor, és sokat gyakoroltok, sokszor késő...

Hamiskodás
Tudunk vajon még igazat mondani? Vagy hazugságra, önmaga és környezete becsapására tanítjuk a...

Egy jó kis beszélgetés?
Óvodás gyermeked beszédét csak Te érted meg? Évek óta logopédushoz jártok és gyermeked még most sem...

Milyen lenne diszlexiásnak lenni?
Képzeld csak el egy pillanatra, hogy nem tudsz úszni. Vagy talán tudsz úszni, de a tudásod csupán...

Jó játék a fejlődés kulcsa
Sokszor mondjuk a gyerekeinknek, hogy érdemes lenne játék helyett inkább tanulni. Pedig a játék...

Szidás vagy dicséret? Melyiket választanád?
Dél-Afrikában, a Babemba törzsben, amikor valaki valami rosszat tesz, felelőtlenül vagy...

Hogyan neveljünk olvasó gyermeket?
Egyre kevesebb gyerek olvas szívesen. Az olvasás többé nem örömforrás, csak szenvedés és kötelesség....

Játékötletek nyári szünetre
A gyerekeknek a nyári szünet nagy öröm, de gyakori, hogy az első hetek örömének múltával időnként...

Mivel töltsük a nyarat?
Minden évben komoly dilemmát jelent számomra, hogy tanuljon, ismételjen nyáron gyermekem vagy inkább...

Hagyj időt a pihenésre!
A diszlexiás gyerekek szüleit gyakran gyötri az a kérdés, hogy kell-e nyáron tanulni, és ha igen,...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb