Segítség diszkalkuliás gyermekek szüleinek

A diszlexiás gyermekek számának növekedésével párhuzamosan egyre nő a diszkalkuliások száma is. A diszkalkulia számolási zavar, a számok kezelésének nehézsége. Nagyjából az emberek 5%-át érinti, tehát igen gyakori problémáról van szó. Általában ugyanazon okok miatt sérül a számolási készség, mint az olvasási, ezért nem ritka, hogy együtt jelentkezik a két zavar.

Honnan tudhatod, hogy gyermeked valójában diszkalkuliás és nem csak egyszerűen lusta számolni?

A diszlexiásokhoz hasonlóan a diszkalkulia is felismerhető már az óvodás korban. Azok a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, akiknél valamiféle beszéd- vagy nyelvfejlődési elmaradás jelentkezett. gondolok itt a megkésett beszédfejlődésre, a makacs pöszeségre. De gyanakodhat diszkalkuliára annál a bő beszédű gyermeknél is, aki mindenfajta lényegre való törekvés nélkül csak beszél és beszél. Az ilyen gyermeknek ugyanis nincs időérzéke, nem látja át az események logikus sorrendjét, csak rakja egymás után a mondatokat, mindenfajta összefüggés nélkül. Ez sokkal veszélyesebb tünet.

Pár éve történt, hogy az egyik iskolában a tanárok azzal szembesültek, hogy az egyik diák, egy nagyon nyitott, kommunikatív kisfiúról kiderült, hogy nem számol. Senki nem értette, miért, azt hitték, hogy lusta. Végül egy vizsgálat alapján kiderült, hogy diszkalkuliás, súlyos számolási zavara van. Az alsó tagozatban megpróbált lépést tartani a társaival, de nem sikerült neki. Ezért felmentették a matematika értékelése alól. Most már a továbbtanulásra készül, virágkertész szeretne lenni.

Figyelmeztető jel lehet az is, hogy gyermeked gyakran számol az ujjain, ráadásul azt is jóval lassabban és több hibával teszi, mint hasonló korú társai. Vagy előfordul, hogy képtelen elhelyezni a számokat a füzetébe, esetleg fordítva írja le azokat. A boltban is nehezen tud vásárolni. Gondot jelent az árucikkek értékének meghatározása (összeadás), a visszajáró kiszámítása (kivonás). Súlyos esetekben a pénz értékével sincs tisztában a gyermek. Ha kirakok egy súlyos diszkalkuliás gyermek elé 5 db 5 forintost, a másik oldalára pedig 1 db 50 Ft-ost és megkérem, hogy válassza ki, melyik ér többet, akkor ő az 5 db 5 Ft-ost választja. Az Ő számára 1 pénz az 1 pénz.

A tanulmányok előrehaladtával a diszkalkuliás gyermeknek gondot jelent a becslés, a kerekítés. Az írásbeli műveletek végzésekor összekeveri az egyes művelettípusokat, gondot okoz a tízesek átlépése, a maradékok megtartása.

A diszkalkulia megjelenési formái

A számolási zavar nem egységesen jelentkezik. Többféle megjelenési formája lehet.

Előfordulhat, hogy maga a sorban számolás okozza a nehézséget. Például nem tudja, hogy 29 után 30 következik, vagy hogy a 40 előtt a 39 van. Ettől függetlenül azonban a matematikai logikai feladatok megoldásában jól teljesíthet, például jól sudokuzik.

Olyan diszkalkuliással is találkoztam már, akik épp fordítva "működtek", azaz nekik nem okozott gondot a mechanikus számolás, viszont a logikai feladatok megoldását sehogyan sem találták.

A diszkalkuliának olyan formája is van, amikor a gyermek képtelen sorbarendezni az információkat, nem tudja a matematikai műveleteket sorban elvégezni.

Hogyan segíthetsz diszkalkuliás gyermekednek?

Az első és legfontosabb dolog megkeresni azt a pontot, amelyet gyermeked még biztosan megértett. Például, ha második osztályban gondot okoz számára a tízesek összeadása, térjetek vissza az egyesekhez (10 + 30 helyett 1 + 3 ), és innen építkezzetek tovább.

Vagy ha gond van a négyes szorzótáblával, de a kettest tudja, akkor lépjetek vissza oda, majd pálcikákkal szemléltetve magyarázd el a négyes szorzótáblát.

Hogyan?

Első lépésként rakjátok ki a kettes szorzótáblát - kettesével rakjátok egymás mellé a pálcákat. Először Te, majd gyermeked. Aztán állapítsátok meg, hogy 2+2=4, ezért gyermeked 2-2 köteg pálcikát húzzon össze egy csomóba. A Te kettes szorzótáblád maradjon eredeti állapotában. Így gyermeked észreveheti az összefüggést a kettes és a négyes szorzótábla között. Rá fog jönni, hogy ha tudja a kettes szorzótáblát, akkor már tudja a négyest is - félig.

A közös nevező megkeresése is egyszerű, ha a következő módon próbáljátok:

Írjátok a nevezők (a törtvonal alatti szám) alá az adott számhoz tartozó szorzótáblát (3-as alá a 3-ast szorzótáblát, a 4-es alá a négyest), így:

Majd keressétek meg a számoszlopokban azt a számot, amelyik mindkettőben szerepel (ez a 12) - és karikázzátok be, így:

Majd nézzétek meg, hogy az egyes oszlopokban hányadik helyen áll a bekarikázott szám - azaz hányszor 3 egyenlő 12-vel? (pl. az első oszlopban a hármas szorzótáblánál a negyedik helyen áll - mert 3*4 az 12)

A számlálót (a törtvonal feletti szám) ugyanannyival kell megszorozni, ahányadik helyen állt a 12 - ugyanannyival kell szorozni a számlálót, mint a nevezőt.

Így lesz:

A síkidomok kerületét, területét is könnyebb kiszámítani, ha otthon kartonból elkészítitek őket, és például fonallal "körbekerítitek".

Mit kell szem előtt tartanod?

Nagyon fontos, hogy mindent próbálj gyermekednek apró lépésekre bontani - lehetőleg tárgyakkal szemléltetve. Tartsd szem előtt a következő gondolatot:

"Meséld el nekem - és el fogom felejteni.
Mutasd meg nekem - és emlékezni fogok rá.
Engedd, hogy megtegyem - és meg fogom jegyezni."

Számolási készség fejlesztése a Varázsbetű Programcsaláddal

A Varázsbetű Programcsalád 4 része is a számolási készség fejlesztését szolgálja. A "Számmemória", "Számkaland", "Számdominó" és "Számország" játékokat nemcsak diszkalkuliás gyermekeknek javaslom, hanem ügyes, tehetséges kis matematikusoknak is számolási képességük további gyorsítására.

Számmemória

A klasszikus memóriajáték számokkal játszható változata. Ez a játék is alkalmas arra, hogy valamennyi korosztály megtalálja a maga számára a kihívást jelentő feladatot. Szabályozni lehet a számkört: a tízestől egészen a 300-as számkörig lehet bővíteni a gyakorlatokat. Meg lehet határozni a párokat: lehet számnak szám a párja (pl. 16-nak a 16) - ez a legegyszerűbb fokozat. Kicsit nehezebb, amikor műveletet kell számmal párosítani: 4:4-nek 1 a párja. Legnehezebb, amikor műveletnek művelet a párja: 5+3-nak a 4+4.

Tetszés szerint választhatók a műveletek. Lehet gyakorolni összeadást, kivonást, szorzást, osztást külön-külön, de tetszés szerint variálhatóak a feladatok. S ha már mindenféle módon kipróbáltátok, fokozhatjátok az izgalmat azzal, hogy csökkentitek a memóriakockák felfedési idejét, ezzel késztetve gyorsabb számolásra gyermekedet. A játék további előnye, hogy a feladatlapok kinyomtathatók, így a család is újraélheti a játék izgalmait például asztal mellett ülve.

Számkaland

A számolási alapkészséget kiválóan tréningezhetik ezzel a játékkal. Itt gyermeked a tizes számkörben játszhat sok különféle feladatok, ez pedig hozzásegíti őt az alapok elsajátításához, és a számfogalom kialakításához.

Számdominó

A hagyományos dominójáték elvén alapszik. Mindenki beállíthatja az Ő szintjének megfelelő nehézségi fokozatot, valamint a gyakorlásra váró művelettípust is. A matematikai képességeken túl kiválóan fejleszti a logikus gondolkodást is.

Számország

Ez a szoftver több mint húsz játékot tartalmaz, melyek segítségével fejlesztheted gyermeked alapvető matematikai tudását. A játékok többek között olyan témákkal foglalkoznak, mint az alapműveletek, az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás, a szorzótábla, a matematikai logika, a számfogalom kialakítása, a mennyiségtudat, a relációk, vagy épp az analóg óra használata. Természetesen minden játék működése személyre szabható, beállítható a nehézségi szint és a feladat összetettsége is, így a szoftver hosszú időn keresztül hasznos segítőtárs a tanulásban. 

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Féltem megrendelni a Varázsbetűt, mert a gyerek nehezen szánja rá magát a tanulásra, de ezzela játékkal a gyakorlatok nagy részét szinte hibátlanul megoldja, így sikerélményei vannak. Szívesen játszik vele. A kedvence a memória játék, mert az a legnehezebb.

Jónás Dorka, Budapest

Érdekel >>>


A játék szuper, a gyerekek nagyon élvezik a dicsérő szavakat. Most láttam először milyen hatása tud lenni a pozitív motivációnak.

Zolnay Ildikó, Biatorbágy

Érdekel >>>


Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik.

Zsebéné Tokay Éva, Eger

Érdekel >>>


BTM-es gyermekek fejlesztő terápiája során remekül használható játéksor. Mindig felvillanyozódnak a tanulók, ha a Varázsbetűs CD-t meglátják a kezemben.

Hubayné Ágoston Mária fejlesztő pedagógus, Pollack Mihály Általános Iskola,Kazincbarcika

Érdekel >>>


Nagyon kétségbe voltam esve, mert négy fiam közül az egyik súlyos diszlexiával küzd, szabályos tükörírással ír, jobbról balra olvas, a betűket sorban felcseréli. Most 3. osztályos. Már ott tartottam vele, hogy teljesen megutálta az írást és az olvasást, de a Varázsbetű sokat segített. Nagyon köszönöm a programot, gyermekeim nagyon szeretnek vele játszani és közben észre sem veszik, hogy tanulnak.

Király Erzsébet, Szeged

Érdekel >>>


Valamennyi Varázsbetű programról írom, hogy nagyon elégedettek vagyunk! Kisfiam is, és én is örülünk, hogy rátaláltunk.

Nagy Judit, Vaszar

Érdekel >>>


Nagyon örültem, hogy megtaláltam a Varázsbetűt! A gyermekem szívesen használja a programot, és javul!

Danka Barbara, Győr

Érdekel >>>


A játék nagyon jó, rendszeresen használjuk. Szeretném, ha gyermekem még többet használhatná, ezért vettem neki egy saját laptopot.

Somogyi Melinda, Budapest

Érdekel >>>


Eleinte idegenkedtem a gondolattól, hogy a gyerek a számítógép előtt töltse az időt. Nos a Varázsbetű nem csak hasznossá tette ezt az időt, hanem a gyerek a "hagyományos", nyomtatott feladatlapjaihoz is szívesebben ül le, és a hibái nagymértékben csökkentek.

Bernadett Kreácsikné Lévai, Debrecen

Érdekel >>>


Nagyon jól használható fejlesztőeszköz tanulásban akadályozott diákjaim számára, a sok dicsérő, bíztató megerősítés nagyon pozitív hatással van a tanulókra, növeli önbizalmukat, sikerélményt adnak számukra a feladatok. Öröm a tanulás! A jutalmak a megoldások után még jobban ösztönzik őket, külön öröm, hogy még itt is van választási lehetőségük!

Sey-Pacor Ferencné, Budajenő

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Játékok otthonra: Kakukktojás és golyórabló
Gyermeked képességeiek fejlesztésére az egyik legjobb módszer a játék. A játék során észrevétlenül...

Szóvirág
A kisiskolásoknak sokszor okoz problémát a szavak hangokra bontása. Mai játékunk ezt könnyíti meg. ...

Vannak-e jelei a diszlexiának óvodás korban?
A diszlexiás gyerekek életét megkeseríti az olvasási probléma, kudarcokkal, csalódásokkal kell...

Hogy ismerheted fel, ha gyermeked diszlexiás?
A diszlexia, azaz az olvasási zavar az a képességzavar, mely legjobban befolyásolja gyermeked...

Miért nőtt a diszlexiás gyermekek száma?
Egyre többször találkozunk ezzel a kifejezéssel: Diszlexia. Vajon mi az oka az olvasási problémák...

Dobozjárás
Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...

Lottó - Szerencsés nyelvtanulás
A nyelvtudás fontos! Tudjuk ezt mindannyian. Ugyanakkor a jó nyelvtudás rengeteg munkát, tanulást...

Fekete Péter - játék a ritmussal
A ritmus a nyelv egyik alapköve. A szavak lüktetése meghatározza a beszédet, a légzést, az írást, az...

Szó bennszakad - A dadogás
A dadogás a beszéd ritmusának a zavara. A gyermek pontosan tudja, mit akar mondani, de a hangok...

Légzésfejlesztő játékok gyerekeknek
A beszéd megakadásának sokszor a légzés ritmustalansága az oka, azaz a gyermek nem tudja beosztani a...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb