Rejtvénycsapda

Mára két játékkal készültem, egy elgondolkodtatóval, és egy csoportos játékkal. Mindkettő izgalmas, és más-más készségeket erősítenek.

Rejtvény

Ezzel a játékkal a tájékozódási készségen túl a szövegértés és a matematikai gondolkodás is fejlődik.

Az alábbi táblázatban szavak szerepelnek, melyek két mondatot és egy kérdést alkotnak. Ezek természetesen összefüggenek. Ezért a megadott betű-szám kombinációkat szavakra kell "váltani", majd a meghatározott sorrendben összeolvasni őket. Így válaszolni a feltett kérdésre. Ha több rejtvényfejtő is van a közelben, akár versenyezni is lehet.

A rejtvényt innen töltheted le >>>

Csapda

Ez a játék kiválóan alkalmas a kommunikáció fejlesztésére.

A játék menete: 2 csapatra van szükség (minimum 2-2-fővel). Az egyik csapat kimegy a szobából, a másik pedig kitalál valamilyen csapdát - pl. a teherautó beszorult a felüljáró alá. Ekkor behívják a kint lévő csapat egyik tagját, akinek megsúgják a "csapdát". Neki az a feladata, hogy csapattársainak eljátssza azt, hogy csapdába került. Mutogathat, de nem beszélhet. A csapattagok kérdezgethetik, de ő csak mutogatással, mozgással, bólintással válaszolhat. Egészen addig nem szólalhat meg, amik társai rá nem jöttek az Ő helyzetére, ki nem szabadították. Ekkor csere következik és a másik csapat a csapda kitalálója.

Vidám rejtvényfejtést és csapdaelhárítást kívánok!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Ami számomra a legfontosabb, hogy a gyerek magától ül le feladatokat csinálni. Nem kell mellé ülni, és élvezi az egészet. Ő azt hiszi, hogy játszik, fel sem tűnik neki, hogy közben tanul is.

Szűcsné Pindzsu Mária, Ópályi

Érdekel >>>


Még ismerkedünk a CD-vel, de pár használat után már látok eredményt kislányom olvasási készségén.

Molnárné Szegedi Zsanett, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik.

Zsebéné Tokay Éva, Eger

Érdekel >>>


Különösen a program egyszerű kezelhetősége ragadta meg figyelmemet. A gyerekek is könnyen eligazodhatnak benne.

Kovácsné Pásztor Gabriella, Miskolc

Érdekel >>>


Kislányunk számára élvezetessé teszi a tanulást. Most 6 éves, magas az IQ-ja, és "uncsi" az elsős tananyag. Környékünkön nincs lehetőség a speciális oktatásra. Ezzel a programmal szórakozva sajátítja el a magyar nyelvtani szabályokat.

Mária Borbášová, Rimaszombat

Érdekel >>>


A gyermekeim imádják! Végre nem kell nekik mondanom, maguktól gyakorolnak! Ez remek!! Köszönjük szépen!!

Botos Péterné, Kisköre

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Játékos, kreatív, sokoldalú, több területet fejleszt, és hatalmas motiváló ereje van.

Szigetbecse-Makád Általános Iskola (SZMKIKIFT), Szigetbecse

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Főként, hogy játszva tanulhatnak, fejlődhetnek a gyerekek, és van sikerélményük is.

Somlainé Pétervári Erika, Kaposvár

Érdekel >>>


Kislányom szívesen játszik vele, jó, hogy a nehézségi szintet be lehet állítani. Külön tetszett, hogy a játék akkor sem állt le, ha egy feladatot nem tudott megoldani, hanem másik feladatot kapott. Köszönjük!

Darázs Zsanett, Szeged

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Speciális nyelvi zavar
Gyakran tapasztalom, hogy a problémás tanulókat gyakran túl hamar rossz tanulónak könyvelik el,...

Változtass - fejlesztő játékszoftver ajándékba
Mára egy olyan szoftvert készítettünk, melynek segítségével gyermeked logikus gondolkodását...

Segítség diszkalkuliás gyermekek szüleinek
A diszlexiás gyermekek számának növekedésével párhuzamosan egyre nő a diszkalkuliások száma is,...

Játékok otthonra: Kakukktojás és golyórabló
Gyermeked képességeiek fejlesztésére az egyik legjobb módszer a játék. A játék során észrevétlenül...

Szóvirág
A kisiskolásoknak sokszor okoz problémát a szavak hangokra bontása. Mai játékunk ezt könnyíti meg. ...

Vannak-e jelei a diszlexiának óvodás korban?
A diszlexiás gyerekek életét megkeseríti az olvasási probléma, kudarcokkal, csalódásokkal kell...

Hogy ismerheted fel, ha gyermeked diszlexiás?
A diszlexia, azaz az olvasási zavar az a képességzavar, mely legjobban befolyásolja gyermeked...

Miért nőtt a diszlexiás gyermekek száma?
Egyre többször találkozunk ezzel a kifejezéssel: Diszlexia. Vajon mi az oka az olvasási problémák...

Dobozjárás
Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...

Lottó - Szerencsés nyelvtanulás
A nyelvtudás fontos! Tudjuk ezt mindannyian. Ugyanakkor a jó nyelvtudás rengeteg munkát, tanulást...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb