Olvasó mozgás

Valószínűleg Te is tisztában vagy vele, hogy az életben gyermeked mozgásfejlődése nagy jelentőséggel bír, s hogy sorrendileg is meghatározott utat jár be. Ezekről a fejlődési fázisokról sok helyen lehet olvasni, és általában a gyermekorvos és a védőnők is nagy figyelmet fordítanak rá.

Ha valami kimarad

Előfordul azonban, hogy egy-egy fejlődési szakasz nagyon rövid idejű, felcserélődik, (pl.: előbb jár, utána mászik) esetleg ki is marad valamelyik mozgásforma, vagy maga a mozgásforma kivitelezése rossz.

Kisgyermek korban arra is figyelnünk kell, ha gyermekünk állandóan tele van sebekkel, esik-kel, nem tud megtanulni biciklizni, vagy ha egyes mozgásos feladatokat nem tud pontosan végrehajtani. Figyelmeztető jel lehet az is, ha gyermekünk – bár a mozgás fejlődése során semmilyen rendkívüli dolgot nem tapasztalunk - a játszótéren mégsem mer egyedül hintázni, felmászni a létrára, lecsúszni a csúszdán vagy ügyetlensége miatt nem labdázik szívesen a többiekkel.

Lemaradás a mozgásban, lemaradás a tanulásban

Nem egy esetben azonban előfordul, hogy már csak akkor derül fény a nagy, vagy a finommozgás fejlődésbeli hiányosságaira, vagy kivitelezési problémákra, ha a gyermek már az iskolapadban ül, és teljesítményében képességeihez viszonyítva jelentős különbséget tapasztalunk, azaz nehezen tanul olvasni, nagyon rondán, vagy sok helyesírási hibával ír, esetleg a többiekhez képest rosszul számol.

Mozgásterápia

Először "A fiam nem tud olvasni" című könyvben olvastam arról, hogy egy diszlexiás fiú hogyan jut el egy mozgásterápiás foglalkozásra, s hogy ennek következtében mennyit javult az olvasása. Ebben a könyvben olvastam először Delacato nevét.

A Philadelphiában élő és dolgozó neurológus, Carl Henry Delacato szerint a mozgásfejlődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszer érésével. A gyermek mozgásának és észlelésének fejlődése egy-egy életszakaszban a központi idegrendszer egy-egy meghatározott területének irányítása alatt áll. Ha a mozgásfejlődés bármelyik szakasza kimarad, vagy nem gyakorlódik be eléggé, a kapcsolódó érzékelő és irányító központok nem fejlődnek, differenciálódnak megfelelően. Több terület elégtelen működése tanulási nehézséghez, viselkedési problémához, magatartás zavarhoz vezethet, mert a mozgás segítségével járódnak be az idegpályák, fejlődnek az agyi rendszerek.

Elemi mozgások

Delacato szerint az idegrendszer egy-egy területének fejlettségéről az elemi mozgások tájékoztatnak. (Mellúszás - mint mozgássor, nem a tényleges, vízben való úszás -, kúszás, mászás, járások, ugrások, fejemelgetés háton és hason fekvésben.)

A Delacato és csoportja által kidolgozott kezelés lényege az, hogy lehetővé tették a gyermekek számára, hogy a mozgás szintjén újra éljék életüknek egy korábbi szakaszát. Ezzel az érésben elmaradt területek lehetőséget kaptak a deficitek ledolgozására, a hiányok pótlására.

Nincs idő

Minél előbb ismerjük fel a problémát, annál több esélyünk van arra, hogy valódi segítséget nyújtsuk gyermekeinknek.

A mozgásfejlődés – a megkésett fejlődés és a mozgáskoordinációs problémák - rendezése elsőrendű fontosságú. Ha sikerül a harmonikus, jól koordinált, a gyermek életkorának megfelelő mozgás kiépítése, az nem csak megnöveli a gyermek önbizalmát, hanem képessé teszi a pontos iskolai munkára is.

Sorolhatnék még számtalan kutatót, tudós csoportokat, idézhetnék munkáikból, de mindnek egy a lényege: A mozgás nagyon fontos az értelmi képességek fejlesztésében!

Segítség az otthoni fejlesztésben!

Sokat segíthetsz gyermekednek azzal, ha megerősíted alapvető olvasási képességét. Ha az olvasás technikai részére már nem kell figyelnie, ha az olvasás automatikussá válik, és nem kell gondolkodnia rajta, és nem jelent számára fáradtságot, akkor szívesebben fog olvasni saját örömére is. 

Otthon is fejlesztheted gyermeked olvasási és tanulási képességeit! A Varázsbetű Programcsalád szórakoztató játékok segítségével fejleszti gyermeked olvasási és tanulási képességeit. Napi húsz perc játék a Varázsbetűvel, és gyermeked képességei kibontakoznak!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nagyon jó, a feladatok ötletesek, érdekesek, játékosak. Leköti a gyermek figyelmét, izgatottan várja a következő feladatot. Nem csak diszlexiás gyermek számára jó, hanem gyakorlás szintjén bárkinek.

Haluska Zoltánné, Makó

Érdekel >>>


Nagyon jó és hasznos, egyszerű és érthető! A gyermekem már első alkalommal sikerélményben részesült, ami nagyon fontos a tovább fejlődésében! Köszönjük!

Asztalos Zsófia, Budapest

Érdekel >>>


8 éves kislányom egyelőre "csak" diszlexia gyanús. Nem tudtam mit is jelent ez, csak annyit, hogy a diszlexiás gyermek cseréli, keveri a betűket. Utánanéztem az interneten és nagyon megijedtem, hogy baj van, mert sok - a diszlexiára jellemző - vonást ismertem fel a lányomon. Olvasás, írás közben majd elalszik, nagyokat ásít, viszont matekból kiváló. Az iskolában már elkezdték vele a heti 1 órányi foglalkozást - ami csak a semminél több -, amíg ki nem derül, hogy tényleg diszlexiás-e. Megnéztem a programot, amellyel "játszanak" és arra gondoltam, bárcsak lenne egy ilyen otthon is. Amikor megrendeltem a CD-t, hihetetlen gyorsan kézhez vehettük, és rendkívül boldog voltam, valamint nagyon örült neki a lányom is, hogy azt a CD-t kapta meg, amellyel az isiben is gyakorolnak. Az elképesztően sok és kiváló gyakorlatokat, játékokat szerencsére a lányom is szereti, szívesen ül le velük foglalkozni, nem úgy mint a többi jónak mondott foglalkoztató CD-kel. Ezt a programcsaládot nem lehet eléggé megköszönni, javasolni fogom minden gyermekes ismerősömnek!

Királyné Posta Anna, Dég

Érdekel >>>


Kisfiam nagyon szeret vele játszani, sokat jelentenek neki a dicséretek, amiket kap a feladatok végén. Fantasztikus!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Gyermekem szereti a feladatokat, iskolából hazaérve szinte azonnal elindítja a játékokat.

Badariné Terjék Anikó, Újdombrád

Érdekel >>>


Meg vagyunk elégedve. A gyerekek nagyon szeretik! Köszönettel: Kirschnerné Andi

Kirschnerné Benczik Andrea, Kecskéd

Érdekel >>>


Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük!

Várdainé Stefán Edit, Siklós

Érdekel >>>


Szerintem nagyon jó: nem kell a gyerekeket tanulásra noszogatni, hazaérve a suliból egyből A Varázsbetűt keresik a gépen.

Domonyi-Takó Anita, Pilis

Érdekel >>>


A Varázsbetűt imádják a gyerekek, szívesen használom. a legkisebbek is találnak benne szórakoztató, ugyanakkor tanító játékokat. Tisztelettel: Farkas Lászlóné

Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Ált. Isk., Eger

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Mit olvasson a gyerek nyáron?
Indul a nyár, és vele a kötelező olvasmányok időszaka. Ma megmutatom hogyan és mit érdemes...

Felnőttként nehéz nyelvet tanulni. Miért nem kezditek gyerekkorban?
Amikor öregen (de legalábbis felnőtt fejjel) kezdünk bele egy új nyelv elsajátításába, mindannyian...

8 hula-hopp ötlet
A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben...

A lényeg a mozgás
Itt a nyár, és ez lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit többet mozogjunk, akár gyermekeinkkel együtt....

Barát vagy ellenség?
Gyerekeink számára a barátság az egyik legfontosabb dolog. A barátság rengeteg olyan dologra tanítja...

A diszlexia ereje
Régóta tudjuk, hogy a diszlexiások sok tulajdonságukban különböznek a többiektől. Most egy amerikai...

A gyerekek és a pénz
A gyerekek egy idő után rájönnek, hogy bizonyos dolgokat akkor szerezhetnek meg maguknak, ha van rá...

Hogyan segíthetsz gyermekednek legyőzni a kudarctól való félelmet?
Új feladatok és kihívások előtt állva a tanulási problémáik miatt gyenge önbizalommal rendelkező...

A diszlexia-veszélyeztetettség jelei
A kisgyermekek mozgása és beszéde alapján már az iskola megkezdése előtt megjósolhatóak a későbbi...

A Te gyermeked is úgy olvas, mint egy robot?
Tegnap egy anyukával beszélgettem, aki arról panaszkodott, hogy okos, tehetséges kisfia úgy beszél,...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb