Nincs házi, nincs stressz

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a házi feladat hasznos lenne a gyerekek számára. Ezzel szemben több tanulmány igazolja káros hatásait.

Régóta tudjuk, hogy az iskolás korú gyerekeket érő stressz egyik legfontosabb forrása a házi feladat. A témával foglalkozó szakemberek folyamatosan végeznek arra irányuló kutatásokat, hogy a házi feladat pozitív vagy negatív hatásai nyomnak többet a latban.

Megbetegít

A házi feladat ártalmasságát igazolja a Stanford Egyetem kutatása is, mely szerint az otthoni tanulás a felesleges feszültség mellett még alvászavart is okoz, ráadásul növeli a fejfájás és más szorongásos betegségek előfordulását.

Miután a kutatási eredmények nyilvánosságra kerültek, több iskola is radikálisan csökkentette a házi feladat mennyiségét. Az első lépést egy montreali általános iskola tette meg, ahol az igazgató úgy döntött, hogy a gyerekek tanítás után már ne tanuljanak, inkább játszanak.

A diákok megkönnyebbültek

A következő egy svéd volt, mely nemcsak a házi feladatot tiltotta be, hanem – a központilag meghatározott számonkéréseken kívül – a dolgozatírást is. A bodeni iskola igazgatója ezzel a lépéssel a gyerekekre nehezedő stresszt szeretné csökkenteni. Petronella Sirkka igazgatónő szerint az iskola diákjai megkönnyebbültek és felszabadultak a tanév folyamán rájuk nehezedő stressz alól. Az igazgatónőt az sem állította meg, hogy a döntés következtében a város lakói közül többen is kritizálták.  - Folyamatosan tapasztaljuk, hogy diákjaink rosszul érzik magukat, sőt meg is betegszenek a rájuk nehezedő elvárások miatt - nyilatkozta. - Mi így próbáljuk csökkenteni a gyerekekre nehezedő nyomást.

Túlzott követelmények

Ahogy az igazgató elmondta, a diákok által elsajátítandó tananyag gyakran túlkomplikált, mely túlzott követelményeket támaszt velük szemben. A házi feladat és a eltörlésével azt próbáljuk elérni, hogy a gyerekeknek kevesebb egészségkárosító hatással kelljen szembenézniük.

Sirkka igazgatónő szerint még nem telt el elég idő, hogy meg tudják a program sikerét, de a diákok általában véve boldogok, és ez már önmagában is jó hír. Az igazgatónő célja, hogy – ha a siker bebizonyosodik – a programot a következő tanévben véglegesítsék.

Árt a kapcsolatoknak is

A Stanford Egyetem már említett vizsgálata szerint a sok otthoni tanulnivaló, és a házi feladat által kiváltott stressz következtében a diákok elhanyagolják a barátaikat és a családjukat is.

Felmérések szerint a serdülők 32 százaléka küszködik valamilyen szorongásos betegséggel, miközben felnőtteknél ez az arány még a 20%-ot sem éri el. A statisztikák szerint Magyarországon folyamatosan emelkedik az öngyilkossági kísérletet elkövető serdülők száma. (Természetesen ezt nem csak a házi feladat okozza.)

Nem hatékony

A világ megváltozott. Az oktatás régi módszerei nem hatékonyak: a felnőttek az iskolában tanultaknak csupán töredékére emlékeznek.

Nem szabadna megengedni, hogy az iskola elsődleges feladata az elavult tudásanyag magoltatása legyen. Sokkal nagyobb szükség lenne a képességfejlesztésre, melynek köszönhetően gyerekeink a jelenlegi világ követelményeinek megfelelő ismereteket szerezhetnének. Képzelj csak el egy iskolát, ahová a gyerekek örömmel járnak be, ahol nem azt figyelik, hogy mit nem tudnak, mit nem csináltak meg, hanem azt keresik, hogy a te gyermeked miben a legjobb, és hogyan lehetne még ügyesebb.

Veszekedést gerjeszt

Ma a magyar családok jelentős részében a veszekedések döntő része az iskola miatt robban ki, és ez nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is megterhelő. Gondold csak el, milyen lenne egy olyan családban élni, ahová nem keserít meg minden estét a tanulás és a lecke miatti dühöngés, ahol a szülőnek nem csak kiabálni, alkudozni, könyörögni van ideje, hanem beszélgethet és játszhat is gyermekével!

Mire tanítjuk gyerekeinket?

Igen: amikor mi voltunk gyerekek, azt mondták nekünk, hogy ha valamire vinni akarjuk, akkor rengeteget kell tanulnunk és küszködnünk. De ez ma már egyre kevésbé igaz. Ma már nem a statikus információ a legfontosabb, hiszen azt pillanatok alatt kikereshetjük a telefonunkon, vagy a számítógépünkön. Sokkal fontosabb, hogy a rendelkezésünkre álló információtömeget alkalmazni tudjuk, hogy átlássuk a dolgok működését, és megértsük a minket körülvevő világot. Meg kell tanulnunk gondolkodni, és gyerekeinket is erre kellene megtanítanunk.

A magyar oktatás sok-sok évtizede alig változott, így jól látható, hogy a jelenlegi módszernek mi az eredménye. Talán itt van az ideje, hogy megálljunk, és eltöprengjünk, hogy így akarjuk-e folytatni, vagy megpróbálunk-e inkább valami mást.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Én azután rendeltem meg a programot, miután letöltöttem, és megnéztem a próbaverziót. Nagyon tetszik. Igényesen elkészített program. Köszönöm a munkájukat!

Kiss Lászlóné Willant Mónika, Egerág

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a gyermekeimnek. Kifejezetten ajánlom autista gyerekeknek is. Nagy eredményeket érünk el a programmal.

Kovács Klaudia Éva, Szekszárd

Érdekel >>>


Nagyon jónak és hasznosnak tartom. Vannak gondjaink Zsófi lányom olvasásával.A Varázsbetű játékait viszont szívesen használja, ezért, annak ellenére, hogy a hangos olvasást nem igazán szereti, a szövegértési feladatokat mégis jól készíti el. Ezen a tanító néni rendszeresen meglepődik.

Zsebéné Tokay Éva, Eger

Érdekel >>>


Igényes a kidolgozás, áttekinthető a felépítés, gyerekek is könnyen eligazodnak a feladatok között. 9 éves autista fiamat nehéz rávennem az olvasás, írás gyakorlására, így nekünk a számítógépes "játékok" nagyon sokat segítenek. A varázsbetű feladatait mindig az ő szintjének megfelelően tudom beállítani, így biztosítani tudom számára egyrészt a folyamatos fejlődés, másrészt a sikerélmény, pozitív megerősítés lehetőségét.

Hegedüs Orsolya, Diósd

Érdekel >>>


A kulcsi iskola számára vásárolt programok tökéletesen működnek. A gyerekek (az elsőseim) harcolnak azért, hogy ki jöhessen a korrepetálás alatt játszani a programmal.

Pécziné Magyar Alexa, Kulcs

Érdekel >>>


Kislányunk számára élvezetessé teszi a tanulást. Most 6 éves, magas az IQ-ja, és "uncsi" az elsős tananyag. Környékünkön nincs lehetőség a speciális oktatásra. Ezzel a programmal szórakozva sajátítja el a magyar nyelvtani szabályokat.

Mária Borbášová, Rimaszombat

Érdekel >>>


Tetszik, hogy ahogy fejlődik a gyerek, és egyre magasabb osztályba kerül, úgy választható neki egyre nehezebb feladat.

Szabó Péterné, Győr

Érdekel >>>


A fiamnak nagyon tetszik a program. Most járt le a tesztelési időszak, és nagyon szomorú, hogy nem játszhat a programmal. Remélem, hamar megjön a csomag, és akkor játszhat tovább!

Bálint László, Neulußheim

Érdekel >>>


Meg vagyok elégedve, a gyerekek nagyon szeretnek játszani a Varázsbetűvel. Kellemes időtöltés és ráadásul játékosan tanulnak is.

Marosné Kirschner Edina, Rozsály

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsaládot nagyszerűnek találom. Köszönöm szépen az ajándékot és a gyors, korrekt szállítást is.

Nagy Istvánné, Győr

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A nyár tanulásra való?
Tanév közben gyermekünk a túlélésre hajt. A képességei fejlesztésére, alapozására, már nem csak...

Mi az a fonológiai tudatosság, és miért fontos?
A diszlexiával és az olvasással foglalkozó kutatások többszörösen bizonyították már, hogy az...

Hogy segített a diszlexia az IKEA létrehozásában?
A világ egyik legnagyobb bútoráruház-láncának létrehozásában nagy szerepe volt az alapító-tulajdonos...

Egy kis ragasztó, egy kis vatta...
Közeledik a húsvét. A hagyományos tojásfestés mellett, amit sokan művészi szintre fejlesztenek,...

Zöld toll - Egy meglepő módszer a gyerekek önbizalmának fejlesztésére
Iskolai emlékeim közül az egyik legnyomasztóbb a piros javításoktól hemzsegő fogalmazásfüzet. Egy...

Így ismerheted fel a diszlexiát!
Bár azt hihetnénk, hogy az olvasási zavar hamar felismerhető, de ez nem mindig igaz. A legtöbb...

Amit tudnod kell magadról - Egy anya levele diszlexiás gyermekéhez
Szia Kicsim! Ma megint rosszkedvűen jöttél haza. Nem mondtál semmit, de tudom, valaki megint...

A sorrendiség képessége
- Vedd elő a tankönyvedet, és nyisd ki a 17. oldalon. Az itt található 3-as feladatot oldd meg a...

Lásd másképp a diszlexiát!
Egy rövid videó a diszlexiáról, mely segít megérteni, hogy miben mások a diszlexiások, milyen...

Új eredmények a diszlexia okainak kutatásában
Két, nemrégiben megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a diszlexiások agyi...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb