Miért nem beszél rendesen?

A legtöbb szülőt időnként elfogja az aggodalom gyermeke fejlődése miatt. Izgatottan figyeljük gyermekünk étkezését, súlyát, alvását, mozgását, járását, beszédét. Nyugtalankodunk, mert a szomszéd Erzsike kisfia, aki csak két héttel idősebb, mint a saját gyermekünk, már egy hónapja mászik, a miénk pedig még csak a kúszásnál tart. A másfél éves Marcika már egyszerű mondatokat mond, közben Julika, aki két éves, még alig beszél. Önkéntelenül is összehasonlítjuk a gyerekeket, és ha azt vesszük észre, hogy a mi gyermekünk lemaradt, akkor rohanunk a gyerekorvoshoz, a védőnőhöz vagy más szakemberhez, kérdezünk, és reménykedünk.

Széles tartomány

A beszéd esetében a "normális" fejlődés meglehetősen széles tartományban mozog, és általában azok is hamar felzárkóznak a többiekhez, akik később kezdtek szavakat vagy mondatokat mondani. De előfordulnak olyan esetek, amikor nem egyszerűen kései fejlődésről van szó, hanem komolyabb probléma, akadályozott beszédfejlődés, vagy diszfázia rejtőzik a tünetek hátterében.

Fejleszteni kell

A diszfáziát nem mindig egyszerű megkülönböztetni a megkésett beszédfejlődéstől.

A megkésett beszédfejlődés esetén a gyermek késve ugyan, de végigmegy a beszédfejlődés teljes folyamatán, és a az iskola kezdetére általában rendeződik a probléma.

Azonban a diszfázia esetében a beszéd fejlődése célzott fejlesztés nélkül megakad. A problémát okozhatja a beszédértés zavara, amikor a gyermek számára a hallott szöveg megértése okoz nehézséget, de állhatnak a háttérben a beszéd kivitelezésével kapcsolatos gondok, beszédhibák is.

A diszfáziás gyerek beszéde gyakran még három éves korban sem indul meg. Szókincse szűk, próbálja elkerülni a beszédet, inkább csak gesztusokat használ, és ha muszáj megszólalni, akkor is csak tőmondatokban beszél, a nyelvtani szabályokat rosszul alkalmazza, gyakran roncsolja a szavakat, beszéde hibás.

Hallom, de nem értem

A diszfáziás gyerek számára gyakran okoz nehézséget a beszéd megértése, és mivel beszédképességük korlátozott, ezért nehezen fejezik ki érzéseiket és gondolataikat, általában két-három éves lemaradásban vannak kortársaikhoz képest. A tünetek iskolás korban is megmaradnak, ennek következtében a diszfáziásoknak tanulási problémákkal (diszlexiával, diszgráfiával, nyelvtanulási nehézségekkel, diszkalkuliával) is meg kell küzdeniük.

Nem lusták!

Mivel a diszfáziás gyerekek számára nehezebb a beszéd megértése, ezért természetesen nem, vagy csak lassabban követik szüleik vagy tanáraik utasításait. Ennek ellenére lassúságuk fő oka nem a figyelmetlenség, a lustaság, vagy szándékos engedetlenség, hanem a kommunikációs zavar.

Hasonlóan az egyéb tanulási zavarokhoz, a diszfázia sem a rossz nevelés, elhanyagolás vagy a szülői felelőtlenség következménye. A diszfázia kialakulásáért elsősorban genetikai okok vagy a születés környékén szerzett sérülések a felelősek.

Fejlesztheted!

Szülőként fontos tudnod hogy a diszfázia tünetei és következményei csökkenthetőek. A legfontosabb természetesen a célzott szakmai fejlesztés. Szerencsére Magyarországon a legtöbb gyerek már az óvodában átesik a logopédiai vizsgálaton, így még az iskolát megelőzően megkezdődhet a fejlesztés. Ennek ellenére, ha úgy gondolod, hogy gyermekeden a beszédelmaradás tüneteit észleled, fordulj logopédushoz, aki szükség esetén terápiát javasol a nyelvi képességek fejlesztése és a hosszú távú kockázatok csökkentése érdekében.

Te is segíthetsz!

Ugyanakkor szülőként a Te szereped is jelentős: teremts olyan helyzeteket, ahol gyermeked kedvet kaphat a beszédhez, és egyre több szóval ismerkedhet meg. Játsszatok sokat, és minden cselekvést kísérj tudatosan beszéddel. Mesélj neki sokat, és beszélgessetek az olvasott meséről közvetlenül a meseolvasás után, és később, például másnap séta közben. Kérdezd a szereplőkről, az eseményekről, a helyszínekről, és kérdezd meg a véleményét is, például hogy ő mit tett volna a főhős helyében.

Nagyon jó hatása van a ritmusos mondókáknak és énekeknek, ezeket egyszerű ritmushangszerekkel, csörgővel, dobbal, triangulummal is kísérhetitek, ez segít fenntartani a játékosságot.

Gyerünk a játszótér!

A beszédfejlődési zavarok gyakran társulnak általános ügyetlenséggel. A beszéd nagyon aprólékos, finoman összehangolt mozgások sorozata, éppen ezért nagyon hasznos a mozgásfejlesztés is. Járjatok sokat játszótérre, engedd gyermeked a földön kúszni-mászni, szaladgálni, labdázni, otthon pedig játsszatok a kézügyességet fejlesztő játékokat, fűzzetek gyöngyöt, gyurmázzatok, rajzoljatok, vágjatok, ragasszatok, kézműveskedjetek.

Kapcsold ki!

Manapság egyre gyakoribb, hogy a lakásban háttérzajként folyamatosan szól a rádió, vagy megy a tévé. Ez a diszfáziások számára megnehezíti a beszédhangok kiszűrését, ezért lehetőleg beszélgetés, meseolvasás, tanulás közben kapcsoljátok ki a "zajgépeket", hogy ne terelje el gyermeked figyelmét. A televízióban az is nehezíti a megértést illetve a tapasztalatszerzést, hogy a szinkronizálás miatt a szereplők szájmozgása és a megszólaló hang nem felel meg egymásnak.

Az életkor előrehaladásával a gyerekeknek egyre fejlettebb, kifinomultabb nyelvi eszközökre van szükségük. A beszédfejlődési zavarral küzdő gyerekek esetében különösen megterhelő lehet a tinédzserkor kezdete, a felső tagozatba lépés, illetve a középiskola megkezdésének időszaka, hiszen a diszfáziások jóval sérülékenyebbek, és gyakrabban mutatják a depresszió tüneteit.

Rajtad múlik

Természetesen nem kell azonnal orvoshoz rohanni, ha egy másfél éves gyerek még nem használ legalább száz szót. Ugyanakkor mégis figyelnünk kell, hiszen nagyon sokat segíthetünk gyermekünknek, ha hamar észrevesszük a figyelmeztető tüneteket, és gyermekünk időben megkapja a jó kommunikációs képesség kialakításához szükséges kezelést.

Ezt akarjuk mindannyian: jobban megérteni másokat, és hogy minket is jobban megértsenek.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Ami számomra a legfontosabb, hogy a gyerek magától ül le feladatokat csinálni. Nem kell mellé ülni, és élvezi az egészet. Ő azt hiszi, hogy játszik, fel sem tűnik neki, hogy közben tanul is.

Szűcsné Pindzsu Mária, Ópályi

Érdekel >>>


Nagyon jó. Könnyen kezelhető, élvezetes a gyermek számára a vele való foglalkozás.

Kutas Pál, Tardona

Érdekel >>>


A játékos feladatok sokrétűsége lehetőséget ad a gyerekek aktuális igénye szerinti választásra.Mindig lehet olyan játékot választani, amellyel az adott időben gyermekünk szívesen foglalkozik.

Borbélyné Takács Judit, Eger

Érdekel >>>


Nagyon jó a program. Kisebbik gyermekünket ezzel a módszerrel könnyebb volt a tanulásra rábírni. Sok hasznos dolgot tanult így. Még a két nagyobb gyermekünk - nekik nincs tanulási problémájuk - is szereti ezt a módszert. Főleg az angol programot.

Horváth Zsoltné, Komárom

Érdekel >>>


Nagyon sokrétű. Változatos és hasznos feladatokkal találkozhattunk a program tesztelése során. Külön örültem a beállítási lehetőségeknek, mivel két különböző korú és képességű gyermekem van, akik élvezettel használták a programot.

Nagy Beáta, Gyula

Érdekel >>>


Könnyen használható, érthető, és ami a legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon élvezik, így észre sem veszik, hogy közben mennyit tanulnak :)!

Kósáné Palkovics Nikolett, Úrhida

Érdekel >>>


Két napja érkezett meg a szoftver, de a kislányom (7 éves, másodikos) máris imádja. Naponta legalább egy órát játszik vele, alig lehet elvenni tőle.:) Reméljük, az eredményein is meg fog látszódni a lelkes használat.

Pálinkó Erika, Szeged

Érdekel >>>


Nagyon hasznos ez a játék, jó munkát végeztek. Gyermekeink szeretik, és látjuk, hogy megérte megvenni.

Tuboly Róbert, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jónak találom a programcsaládot, mert játékosan szerzi meg a kisgyermek a tudást. Köszönet a szerzőknek!

Lovászné Garai Eszter, Budapest

Érdekel >>>


A fiaim (ikrek) nem hivatalosan diszlexiások. Az önök által kiadott játékcsomaggal sokat javult az olvasásuk. Sajnos eddigi sikertelenségük a matematikában a diszkalkulia meglétét tételezte fel számomra.Tanárcsere történt az iskolában, és az új tanítónénink rávilágított a sejtésem igazságára. Nagyon várom a tanácsaikat a diszkalkuliás gyermekek fejleszthetőségéről! Addig is a Varázsbetű Programcsalád számolásos játékaival igyekszem nekik segíteni. Köszönettel tartozom Önöknek! Minden szempontból tökéletes munkát adtak közre! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kutchera Angéla , Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Ne ítélkezz!
Gyakori, hogy a diszlexiás gyermek családjának környezete kéretlenül is véleményt alkot a szülők...

Kincs, ami van! Hogyan fejlesztheted gyermeked szókincsét?
A szituáció definisztikai szuggesztivitása oly mértékben degradált, hogy az inhomogén struktúrájú...

Miért küszködnek olyan sokan a számokkal?
A legtöbben hallottak már a diszlexiáról, azaz az olvasási képesség zavaráról, azonban a másik,...

Így fejleszd gyermeked emlékezetét! Letölthető ajándék játék
Nem mindegy, hogy gyermekeink képességei hogyan fejlődnek, ezért jó, ha tisztában vagyunk vele,...

Autizmus és az olvasástanulás
Az autista gyerekek általában jól teljesítményt nyújtanak az írott szöveg dekódolásá során, azonban...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Matekfóbiások
Neked hogy ment annak idején a számtan? Szeretted a matematikát? Erre a kérdésre jóval többen...

Már az óvodában észreveheted, ha baj van
A tanulási zavarok megkeseríthetik gyermeked életét az iskolában. Minél korábban kezdődik meg a...

23 ötlet, ha szeretnéd, hogy gyermeked többet olvasson
Sok gyerek nem szeret olvasni. Vannak, akik számára az olvasás unalmas, mások fárasztónak találják,...

Tervezd meg gyermeked jövőjét!
Tudod Te is, tudom én is, mennyire fontos a precíz tervezés, a napi rutin mégis többnyire felülírja...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb