Matekfóbiások

Neked hogy ment annak idején a számtan? Szeretted a matematikát?

Erre a kérdésre jóval többen felelnek úgy, hogy "ajaj!", illetve "nem".

Jaj, a matek miért oly nehéz nekem?

Akár általános, akár középiskolás éveimre visszaemlékezve, a tanórák közül mindig a számtant, illetve matematikát előzte meg a legtöbb izgalom, sőt akár azt is mondhatnám, hogy félelem. Általában ebből a tárgyból születtek a leggyengébb osztályzatok is. Érdekes módon, a szülők mégsem haragudtak ezért úgy, mintha olvasásból, földrajzból, történelemből feleltünk rosszul. Ez utóbbiakból kapott gyenge jegyeinkért alaposan megszidtak - mondván: "nem tanulta meg a leckét a beste kölyke!" -, majd odaültettek a könyv mellé és tanulás után  kikérdeztek bennünket. Ezzel szemben a matematikai rossz jegyet egyszerűen tudomásul vették azzal, hogy a gyereknek sajnos nincs érzéke ehhez az elvont tudományhoz.

Tényleg nem lehet megtanulni?

Ugye Te is hallottad már azt a kijelentést, hogy a matematikát vagy érti valaki, vagy nem. Ezt a tantárgyat nem is kell tanulni, mert aki érti, az ezzel együtt már tudja is, aki meg nem érti, az úgyse tudja megtanulni sem - bölcselkedtek.

Ezzel mintegy "misztifikálták" a számok világát, és akaratlanul is gátlást alakítottak ki azokban a gyerekekben, akiknek csak egy kis segítség kellett volna ahhoz, hogy felfedezhessék  ezt a hihetetlenül sok érdekességet, játékosságot rejtő területet. Egyik tantárgy esetében sem mindegy, hogy a gyermeket ki, hogyan vezeti be először annak rejtelmeibe. Ha sikerül felkelteni az érdeklődését, ha sikerül vele megszerettetni a tantárgyat, szívesen fogja azt tanulni, és ez az eredményeire is befolyással lehet.

Erőltetni kár, ezt belátom már!

Erőltetni soha semmit nem is szabad! De ugyanígy nem szabad semmit feladni az első kudarcnál sem!

A kisgyermekek általában már nagyon korán elkezdődnek érdeklődni a számok iránt. Ugye, Te is tapasztaltad, hogy milyen örömmel számol meg valamit: az ujjait, a ház előtt álló autókat, az ebédre kapott szilvás gombócokat a tányérján stb. A szülő már itt elkövetheti az első hibát, megteheti az első lépést ahhoz, hogy elvegye a gyerek kedvét ettől a remek játéktól, a számolgatástól, azzal, ha folyton kijavítja, vagy tévedéséért butának nevezi.

Te sem úgy születettél, hogy mindent azonnal és jól tudtál? Minden apróságot, jelentéktelen kis dolgot sok-sok próbálgatással tanultunk meg. Nekünk, szülőknek kell megtanulnunk, hogy játékosan vezessük rá a gyermeket az újbóli próbálkozásra.

 Például, ha négy gombócot számlál öt helyett: - Jaj, számoljuk meg még egyszer, mert Anya már elfelejtette! Hány gombócra is kell cukrot tennie? Tudod, ahány gombóc, annyi kanál cukor!

Hogy is énekli a jól ismert kedves dalt Mary Poppins? "Csak egy kiskanál cukor kell és lemegy az orvosság"!

A gyermekkel soha ne éreztessük, hogy kudarcot vallott, csak azt, hogy lehet, hogy tévedett. Tévedni pedig mindenki szokott, még Anya és Apa is!

Ha viszont azt tapasztalod, hogy a kicsi szinte mindig téved - emellett nehezen különbözteti meg a jobb és baloldalt, nehezen tájékozódik, nem tudja sorba rakni a dolgait, nem tud két egyforma zoknit kiválasztani, két terítéket felrakni az asztalra stb. - haladéktalanul fordulj szakemberhez!

A szakember tudja csak megállapítani, hogy mi okozza a problémát, mi van a hátterében, milyen eszközökkel,  milyen, az adott zavarnak megfelelő speciális módszerekkel lehet segíteni. Azt is ő tudja csak megítélni, milyen fejlesztésre van szükség. Sokszor egy, a laikus számára komolynak látszó probléma rövid idő alatt megoldható, máskor az egyszerűnek és könnyűnek látszó eset évekig tartó speciális terápiát igényel!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Szemmel láthatóan javított a gyermekem matekeredményén, a tanulási kedvét is javította!!! Örömmel és magától gyakorol !

Váti Csilla, Budapest

Érdekel >>>


A program igen hasznos és jól használható a gyermekek fejlesztésére, kiválóan segíti a fejlesztő pedagógus munkáját.

TTRE DRK Általános Iskolája, Debrecen

Érdekel >>>


Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki.

Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány

Érdekel >>>


Nagyon tetszik. Játékos, kreatív, sokoldalú, több területet fejleszt, és hatalmas motiváló ereje van.

Szigetbecse-Makád Általános Iskola (SZMKIKIFT), Szigetbecse

Érdekel >>>


Az ötlet és a megvalósítás is kiváló! Köszönöm a gyerekek, a szülők és a pedagógusok nevében is kitartásukat és ötletességüket!

Pingor Zsoltné, Családsegítő És Pedagógiai Szakszolgálat, Sárospatak

Érdekel >>>


A kislányom nagyon élvezi a programokat, sokszor együtt is játszunk vele és versenyzünk. Sok-sok köszönet ezért az okos játékért.

Balog Gyöngyi, Budapest

Érdekel >>>


Bekapcsoltuk a Varázsbetűt és kipróbáltuk az összes játékot! A gyermekeimnek nagyon tetszik, 5 és 8 évesek, persze mindenkinek a saját korcsoportjához igazítva! Lekötötte azonnal a figyelmüket. Plusz a férjemnek és nekem is egy kis kikapcsolódás:)))! Köszönjük!

Várdainé Stefán Edit, Siklós

Érdekel >>>


Kislányom szívesen játszik vele, jó, hogy a nehézségi szintet be lehet állítani. Külön tetszett, hogy a játék akkor sem állt le, ha egy feladatot nem tudott megoldani, hanem másik feladatot kapott. Köszönjük!

Darázs Zsanett, Szeged

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsaládot nagyszerűnek találom. Köszönöm szépen az ajándékot és a gyors, korrekt szállítást is.

Nagy Istvánné, Győr

Érdekel >>>


Többen is ajánlották már ezt a programot, de eleinte féltem használni. Ám amikor kiderült, hogy gyermekem iskolájában is ezt használják, megnyugodtam. Azóta is rendszeresen használjuk, kislányom szereti, és az olvasása is jobb lett.

Karsainé Révai Bernadett, Miskolc

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Már az óvodában észreveheted, ha baj van
A tanulási zavarok megkeseríthetik gyermeked életét az iskolában. Minél korábban kezdődik meg a...

23 ötlet, ha szeretnéd, hogy gyermeked többet olvasson
Sok gyerek nem szeret olvasni. Vannak, akik számára az olvasás unalmas, mások fárasztónak találják,...

Tervezd meg gyermeked jövőjét!
Tudod Te is, tudom én is, mennyire fontos a precíz tervezés, a napi rutin mégis többnyire felülírja...

Így nevelj olvasót!
Az olvasás hozzásegíti gyermeked a boldogabb élethez. A könyvek által mérhetetlen mennyiségű...

Mit csináltál egész délután? - Időgazdálkodás szülőknek
Mit csináltál egész délután? Ugye, Te is ripakodtál már rá így a gyermekedre, mikor már...

Játékötletek rossz időre
Mára néhány olyan játékötlettel készültem, melyek kiválóak a szabadidő kitöltésére, akár rossz...

Vers mindenkinek: Betlehemi királyok
Mindannyian számoljuk már a napokat karácsonyig. Mi is készülünk a karácsonyra, ezért mára...

A fenyőfák alatt
Ezzel a dallal szeretnék boldog karácsonyt kívánni Nektek!...

Életmentő ötletek a karácsonyi veszekedések megelőzésére
A karácsony az egyik legszebb, ugyanakkor az egyik legnehezebb időszaka az évnek. Szülőként...

7 ötlet a békés karácsonyért
A karácsony az év legszebb, ugyanakkor talán legnehezebb időszaka is. Szeretnénk szép ünnepet,...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb