Locsolkodjunk!

Hamarosan itt a húsvét. Az egyik legszebb szokás a locsolkodás, melyet a fiúk locsolóversekkel kísérnek. Azonban a locsolás hamarosan unalmassá válhat, ha mindig ugyanazzal a rigmussal köszöntitek a lányokat.

Épp ezért mára összegyűjtöttem egy csokorra való locsolóverset, válogassatok belőle kedvetekre. Tudod, a verselés fejleszti gyermeked szókincsét, emlékezetét, helyesírását, és általában olvasási képességét is, tehát már csak ezért is érdemes betanulni pár versikét.

A verseket elolvashatjátok itt, vagy akár le is tölthetitek, és kinyomtathatjátok.

Jó locsolkodást!

Húsvéti locsolóversek

Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni,
Szabad-e locsolni?


Korán reggel útra keltem,
Nem is ittam, nem is ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.

Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot,
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.


Hímes tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi.


Én csak erre jártam,
szép kislányt találtam,
Piros tojás, fehér nyuszi,
szabad-e itt locsolkodni?


Kölnivíz a kezembe,
Hadd öntsem a fejedre!


Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.

Eljöttem hát hozzád,
Öntlek, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, hímes tojás?
Tarisznyámba várom!


Az én kölnim permetez,
Szép lányokat kergetek.
Jó dolog a locsolás,
Hol van a piros tojás?


Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjében rózsavizet láttam.
Hoztam onnan üvegcsével, csak rád gondolhattam,
megküzdöttem minden bajjal, gonddal és bánattal.

Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebemben is jól elférnek a piros tojások.


Szép házba benyitottam,
Nefelejcset találtam,
Nem hagyhatom hervadni,
Szabad-e meglocsolni?


Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel,
Ügyes kislány, a zsebembe piros tojást teszel?


E szép ajtón bekopognék,
Ha nem bánják, locsolkodnék!
Öntök asszonyt lányával,
Várok tojást párjával.

Ha pedig sajnáljátok,
Nem soká ronggyá áztok!
Mert a kölnivíz helyett,
Vizesvödröt kerítek!


Itt vagyok,
Friss vagyok,
Szép leányra várok!
Csak egy kicsit meglocsollak,
Aztán odébb állok.


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Fanninak tetszik a program, ügyesen megtalálta az azonos szótagokat. A rövid-hosszú magánhangzókat még nem mindig megfelelően ejti ki, de biztos javulni fog. A memória játék jól megy neki, hamar megtalálja a párokat. Örülök, hogy megvettük neki!

Gergen Ágnes, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon jónak tartom. Érdekes, fejlesztő hatású. Ellenőrzi magát a gyermek, sikerélménye van, ha jól teljesít. Játékos, nem unalmas.

Sassné Pap Ildikó, Csurgó

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a program. Szülőként és gyógypedagógusként is hasznosítani szeretném. A kezelőfelület egyszerű, könnyen elboldogul vele egy kisiskolás is. Nagyra értékelem, hogy a program naplózza az eredményeket, és hogy a nehézségi szintet választani lehet. Bár a nagyobbik fiam még csak pár napja iskolás, de néhány hónap múlva már hatékonyan tudjuk használni itthon az olvasás fejlesztésére.

Dobosné Hegedűs Annamária, Karcag

Érdekel >>>


Elvitathatatlan érdeme a programnak, hogy a gyerek szívesen jön órára, örömmel elvégzi a feladatokat, ha tudja, hogy a számítógéphez ülhet. Akár játéknak, akár tanulásnak hívunk egy-egy feladatot. Ovisok is szívesen ülnek a nekik való feladatok mellé.

Nagy Erika, Nagyatád

Érdekel >>>


Nekem nagyon tetszik a programok sokfélesége,a változtatható nehézségi szintek, az egyes feladatok célratörősége,és az hogy rendkívül változatos gyakorlást tesznek lehetővé. Remek gyakorlási, fejlesztési lehetőség nemcsak diszlexiás gyermekek számára!

dr Vargáné Labancz Ildikó, Fegyvernek

Érdekel >>>


Mindegyik játékos feladat nagyon szuper. Szívesen játszik vele a gyerek, észre sem veszi, hogy éppen tanul, "fejlesztődik". A feladatok változatosak, kedvesek és a végén a női hang igazán bájos.

Láng Krisztina, Budapest

Érdekel >>>


Gyermekem szereti a feladatokat, iskolából hazaérve szinte azonnal elindítja a játékokat.

Badariné Terjék Anikó, Újdombrád

Érdekel >>>


Csak köszönetet szeretnék mondani a programért, ami tegnap érkezett meg.:) A kisfiam, most kezdte a második osztályt, sajnos nem szeret olvasni, ebből kifolyólag a tanulás is mindig veszekedéssel telik. Tegnap próbáltuk ki először a Varázsbetűt. Fel sem akart kelni mellőle, reggel pedig úgy ment el az iskolába, hogy ugye anya játszunk vele délután is. Szóval nagyon köszönöm Nektek, szuper programcsalád!!! :)

Polenyik Gina, Tápiószentmárton

Érdekel >>>


Nagyon jó a program. Érdekes, játékos, sokszínű. Harmadik osztályos gyermekünknek is tetszik.

Kenderákné Éva, Nyíregyháza

Érdekel >>>


A Varázsbetűt imádják a gyerekek, szívesen használom. a legkisebbek is találnak benne szórakoztató, ugyanakkor tanító játékokat. Tisztelettel: Farkas Lászlóné

Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Ált. Isk., Eger

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Az idő és a matematika
Gondolkodtál már azon, hogy gyermekednek mit is jelent az idő? Egy gyermeknek nem egyszerű...

Ingyenes ajándék olvasásfejlesztő szoftver: Varázsbetű Kakukktojás
Az egyik kedvenc játékom a kakukktojás. Izgalmas, mert - persze a játékszabályoktól függően -...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb