Játékok a beszédészlelés fejlesztéséhez

A gondolkodás, és a kommunikáció alapja a beszéd, és természetesen a tanulás sem képzelhető el a beszédértés megfelelő fejlettsége nélkül.

Ha közölni akarunk valamit, meg akarjuk értetni magunkat, akkor érthetően, megfelelő szavakat használva kell kommunikálnunk. Ha egy gyereknek a beszéd sikerélményt jelent, akkor önbizalma, magabiztossága is erősödik, és sikeresebb lesz az iskolában és az életben egyaránt. Természetesen az írás és az olvasás elsajátítása is könnyebb a jól beszélő gyerekek számára.

Az ehhez vezető első lépés a beszéd helyes észlelése - azaz, hogy a gyermeked pontosan azt hallja, azt értse, amit Te közölni akarsz.

Mit visz a kishajó?

Ezt a játékot nagyon szeretik a gyerekek. Mivel többféle módon lehet játszani, sohasem unják meg. Mi most elkészítettük a játék számítógépes változatát, amit innen tölthetsz le. A játékban a cél a hajón látható hívóképhez tartozó szavak összegyűjtése.

A hívóképek jelentése a következő.

Dum-dum dob - 'd'

Tülkölő kisautó - 't'

Cincogó kisegér - 'c'

Csipcsirip, a csibe - 'cs'

A játék kezdetekor egy kikötőt látsz a képen.

Gyermekednek az a feladata, hogy a hajón látható üres konténerekbe belerakja azoknak a szavaknak a dobozát, amelyekben a hívókép hangja hallható.

A szavak dobozának bal felső sarkában egy kis kérdőjel látható. Erre a kérdőjelre kattintva meghallgathatjátok a képhez tartozó szót.

Ha a hajó minden konténerét megtöltöttétek, akkor nyomjátok meg a Kész gombot.

Ha jó a megfejtés, a hajó elhajózik, ha rossz, elsüllyed. Ebben az esetben természetesen lehetőség van javítani.

A Fájl menü Beállítások pontjában szabályozhatod, hogy hány elemmel szeretnétek játszani.

Komámasszony! Hol az olló?

Válasszatok ki egy kérdezőt, a többiek pedig készítsenek maguknak egy-egy házat (hullahopp karikával jelölve, vagy szigetelő-szalaggal a padlóra rajzolva, a szabadban a fatörzsek is lehetnek "házak"). A házak a lehető legtávolabb legyenek egymástól. Mindenki álljon be a házába.

A játék menete:

A kérdező álljon az egyik házlakó elé, és kérdezze:

"Komámasszony! Hol az olló?"

A kérdezett pedig mutasson az egyik társára és mondja is a nevét, pl.: "Apánál!". Erre a fogó szaladjon a megnevezett játékoshoz, közben a többiek cseréljenek házat. A fogó, ha tud, beállhat egy üres házba, így az a játékos lesz a kérdező, akinek nem jutott ház. Ha az ollót kereső játékos nem tud házat találni, még kétszer próbálkozhat a kérdezéssel. Az győz, aki nem volt kérdező.

Hogyan segíthet a Varázsbetű?

A szövegek megértése, az olvasottak alkalmazása, újrafogalmazása, beillesztése korábbi tudáskeretünkbe a tanulási folyamat részének tekinthető. A tudás tehát a szövegértés függvénye. Ezért nagyon fontos feladatunknak tekintjük a szókincs állandó gyarapítása mellett a szövegértés fejlesztését. A Mondatpárosító játékban minden mondathoz tartozik egy kép. Gyermekednek az a feladata, hogy az egér segítségével összekösse az egymáshoz tartozókat.

Kattints ide, ha többet szeretnél tudni róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Ami számomra a legfontosabb, hogy a gyerek magától ül le feladatokat csinálni. Nem kell mellé ülni, és élvezi az egészet. Ő azt hiszi, hogy játszik, fel sem tűnik neki, hogy közben tanul is.

Szűcsné Pindzsu Mária, Ópályi

Érdekel >>>


Gyermekem most első éves iskolás, tehát még minden betűt nem tanult, így csak a program egy részét használta eddig. A gyermek érdekesnek találta a feladatokat, kíváncsi volt a képekre a feladat végén, ez inspirálta. A program könnyen kezelhető, mind gyermek, mind felnőtt számára, ez sokat számít.

Antal Krisztina, Cegléd

Érdekel >>>


Nagyon jó és hasznos, egyszerű és érthető! A gyermekem már első alkalommal sikerélményben részesült, ami nagyon fontos a tovább fejlődésében! Köszönjük!

Asztalos Zsófia, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon tetszik a Varázsbetű program. Nagy örömmel használom a Down szindrómás kisfiammal, aki lassan, de folyamatosan fejlődik.

Kondás Teréz, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Igazi nagy segítséget hozott életünkbe, pár nap alatt is észlelhető a változás, megnőtt a kedv az olvasás után! Köszönöm hogy vannak emberek, akik munkájukkal segítik az arra rászorulókat!

Vágásiné Gégus Emese, Monor

Érdekel >>>


Kisfiam nagyon szeret vele játszani, sokat jelentenek neki a dicséretek, amiket kap a feladatok végén. Fantasztikus!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Még csak pár napja használjuk, de már észlelhető a fejlődés. Hanna nagyon élvezi, főleg a dicséretek tetszenek neki.

Kiss-Horváth Katalin, Püspökladány

Érdekel >>>


Valamennyi Varázsbetű programról írom, hogy nagyon elégedettek vagyunk! Kisfiam is, és én is örülünk, hogy rátaláltunk.

Nagy Judit, Vaszar

Érdekel >>>


Ez az első olyan fejlesztő játék amit élvezettel játszik velem a fiam. Az ajánlott napi 20 perc kevés neki, nem akarja abbahagyni. Nagyon köszönöm.

Bosnyákné Szilágyi Éva, Tab

Érdekel >>>


Nagyon jónak és izgalmasnak találjuk, a kislányom játéknak tekinti, ami megnyugtató változás a korábbi fejlesztési feladatok után.

Forczekné Barna Rita, Jászszentlászló

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Tényleg diszlexiás?
Vajon egy óvodás gyerek lehet diszlexiás? Mire kell figyelni, milyen tünetek jelezhetik előre a...

Minden tizedik!
A nyelvfejlődési zavarokat kutató szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel,...

Beszédfejlesztés születéstől kezdve
A beszéd alapvetően két nagyon fontos mozzanatból áll: az egyik a beszéd észlelése és megértése, a...

Erről szól a karácsony!
Pillanatokon belül itt a karácsony, mely örömet, varázslatot, reményt és fényt hoz a sötétségbe....

Ez nem lustaság!
Előfordult már veled, hogy úgy érezted, gyermeked több erőt fektet a tanulás elkerülésébe, mint...

Hogyan válassz ajándékot?
Valószínűleg Te is eltöprengtél már rajta, hogy mi a jó ajándék, mit érdemes keresni és megvenni....

December van. Hideg és sötét.
December van. Hideg és sötét. Az utca csepeg a ködtől, a levegő ázott füsttől bűzlik, a fagy...

Ajándékdobozok saját kézzel
Hamarosan itt a karácsony. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan készíthettek gyermekeddel saját kézzel...

Hogyan lehet gyorsabb a leckeírás?
Az otthoni tanulás sok szülő rémálma, mindennapi küzdelem, állandó harc a gyerekkel. Ma olyan...

A felnőttkori agysérülések következményei
A beszéd sajnos akkor is károsodhat, amikor már jól elsajátítottuk. Egy hirtelen baleset,...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb