Vannak-e jelei a diszlexiának óvodás korban?

A diszlexiás gyerekek életét nagyon megkeseríti az olvasási probléma. Folyamatosan kudarcokkal, csalódásokkal kell szembesülniük. Jó lenne, ha ezt a szenvedést megspórolhatnánk gyermekünknek!

A gyermekek képességfejlesztése során annál könnyebb dolgunk van, minél hamarabb felfedezzük a problémát. Éppen ezért fontos, hogy a szülők tisztában legyenek a korai figyelmeztető jelekkel.

Nézzük csak, melyek azok a tünetek, amelyek előre jelezhetik az olvasászavar kialakulásának tényét.

Mi jellemző gyermeked mozgására?

A mozgás minden tanulási tevékenységnek az alapja. Gyermeked csecsemőként a mozgás segítségével fedezi fel a világot, éri el kitűzött céljait (pl. kedvenc játékának megszerzése). A beszéd is mozgás: a szájkörüli izmok valamint a beszédszervek (pl. a nyelv) mozgatásának köszönhetően jönnek létre az egyes hangok. Erre épül a későbbiekben az olvasás-írás megtanulása. Éppen ezért már egészen korán észreveheted, ha gyermeked fejlődése nem a megszokott mederben folyik.

Kúszás, mászás

Nagyon fontos szerepe van a mozgásformák egymásra épülésének. A kúszás-mászás folyamatának köszönhetően finomodik a két agyfélteke közötti kapcsolat, mely az iskolai tanulás folyamán döntő jelentőségű. Figyelj tehát oda, hogy gyermeked életéből ne maradjon ki ez a fontos mozzanat.

Mit tehetsz, ha csemetéd felállt, és elindult anélkül, hogy kúszott-mászott volna?

Mindenekelőtt ne ess kétségbe! Hozz létre olyan helyzeteket a lakásban, amikor gyermekednek kúsznia, vagy másznia kell (mászkáljatok asztal alatt, bújjanak keresztül alagúton, kússzatok székek alatt)!

Az a tény, hogy gyermeked később csinált mindent, mint a \"szomszédé\", önmagában nem diszlexiára hajlamosító tényező. Lehet, hogy csak nyugodtabb, megfontoltabb gyermek. Természetesen érdemes motiválni: helyezz el színes dolgokat gyermekedtől minél távolabb, hogy aztán ő - kíváncsiságtól fűtve - elinduljon megszerzésükre.

Rajzolni jó!

A nagymozgáson túl a finommozgásoknak is jelzésértékük van. Gyermekednek nagycsoportos korában már helyesen kell fognia a ceruzát, és megfelelő nyomatékkal (nem túl erősen, és nem túl halványan) rajzolnia, színeznie. Ha nem így lenne, akkor vásárolj olyan színezőt, amelynek témája gyermekedhez közel áll (annyiféle van már napjainkban, mint csillag az égen). Vegyél olyan színes ceruzát, vagy zsírkrétát, amelynek színei élénkek (Pl. Crayola), ezzel szívesebben dolgozik az a gyermek is, aki utál színezni. Ha gyermeked helytelenül fogja a ceruzát, akkor segíthetsz azzal, hogy háromoldalú ceruzát adsz a kezébe, vagy vásárolsz egy ceruzafogót, amely valamennyi ceruzára ráhúzható. Ez biztosítja, hogy gyermeked szabályosan fogja a ceruzát. Fejlesztő eszközöket árusító boltokban, valamint nagyobb papír-írószer boltokban beszerezhetőek ezek a kellékek.

A színezésen túl jó lenne, ha gyakran végeznétek más kézműves tevékenységeket: nyírás, ragasztás, papírhajtogatás, gyurmázás. Ezek lazítják a kéz izomzatát, összerendezik a mozgást.

Mi jellemző gyermeked beszédére?

A beszédet most két részre bontanám. Beszéljünk előbb a beszédről, mint mozgásról.

Ha azt látod, hogy gyermeked beszéde elmosódott, több hang kiejtése is pontatlan, torz, akkor elképzelhető, hogy ügyetlenek a beszédszervei. Ezt annak idején csecsemőkorban a szopással igencsak jól lehetett tréningezni.

Előfordulhat, hogy minden igyekezeted ellenére sem sikerült így táplálnod gyermeked. Sebaj! Végezzetek olyan játékokat, amelyekkel pótolhatjátok a kimaradt időszakot.

Végezzetek fújó gyakorlatot vattapamaccsal focizva: az asztalon építsetek egy focipályát, a vattapamacs legyen a labda. Az legyen a szabály, hogy csak a fújás segítségével lehet mozgatni a \"labdát\", melynek célja természetesen a gólszerzés.

Egyéb ajak és nyelvügyesítő találhatsz korábbi blogbejegyzéseinkben.

Piszén pisze kölyökmackó

Az ügyetlen beszédszervek, egyes hangok (pl. "r") torz vagy hiányos ejtése nem feltétlenül vezetnek diszlexiához. Biztosan Te is ismersz olyan híres embereket, akik beszéde igencsak fejlesztésre szorulna, mégsem küzdenek tanulási zavarral. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne javítsátok a hibákat. Mindenképpen keress fel egy logopédust, hiszen a helyes artikuláció ma már nagyon sok \"szakma\" elengedhetetlen feltétele. A helyes hangképzés az önbizalmat is erősíti, hiszen gyakran csúfolódások, viccelődések kereszttüzében találhatja magát a pöszén beszélő gyermek.

Érted már?

Nézzük a beszéd másik oldalát: a beszédészlelést, beszédmegértést, szókincset. Ennek eltérő fejlettségi szintje már okozhat diszlexiát. Tehát, ha gyermeked azért nem ejti helyesen a hangokat, mert nem hallja az egyes hangok közötti finom különbségeket, ne késlekedj! Fordulj azonnal szakemberhez (logopédushoz). Az időben elkezdett terápiával ugyanis csökkenthetők a tanulási problémák.

A szókincs állandó gyarapítására is nagy szükség van. Olvassatok, beszélgessetek minél többet. Figyelj oda gyermekedre, és ha azt látod, hogy vannak dolgok, amiket nem ért, szánj rá időt, és magyarázd el neki. Fontos, hogy a nyelvtani toldalékokat is helyesen használja gyermeked, mire iskolába kerül. Nem mindegy, hogy a füzetbe vagy a füzetre kell-e írnia valamit.

Varázsbetű - a megelőzés eszköze

A Varázsbetű Programcsalád hatalmas kép- és szókészlettel rendelkezik, így valamennyi játéka gyarapítja a szókincset. A nyelvi készségek, a tájékozódás, az emlékezet, a szem-kéz koordináció mind-mind fejleszthetők a játékokkal való foglalatoskodás közben. Nagyon sok játék játszható már óvodás kortól kezdődően. Ne tévesszen meg, ha egy feladatban szókártyákat kell rakosgatni! Egészen egyszerűen ülj oda nagycsoportos gyermeked mellé és olvasd fel, mi is van a szókártyára írva. Gyermeked pedig helyezze el az utasításnak megfelelően. Ezzel nemcsak a beszédmegértése fejlődik (ami a későbbi szövegértés alapja), hanem a szem és kéz mozgása is összehangolódik az egér használata által.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Sokoldalúan, de mégis játékosan fejleszt, nagyon megtetszett a színessége, és a változatos feladatok. Még a nagyobbik gyermekem is (12 éves) szívesen foglalkozott a feladatokkal, együtt oldották meg a kisebbikkel (6 éves)!

Nánásiné Ruppert Ildikó, Székesfehérvár

Érdekel >>>


Csodálatos segítsége diszlexiás, diszgráfiás, és diszkalkuliás 10 éves gyermekemnek. A diszlexia kezeléséhez hasonló segédeszközt idáig nem találtunk.

Murányiné Hajnalka

Érdekel >>>


Zseniális! Boldogság gyereknek és szülőnek egyaránt!

Dr. Szirmák Noémi, Budapest

Érdekel >>>


Nagyon tetszik nekem is és a kislányomnak is a Varázsbetű. Élvezi, hogy 'játszhat' a számítógépen. Egyszóval nagyszerűnek tartom! Könnyen kezelhető, és külön tetszik, hogy lehet nehézségi fokozatokat állítani. Minden elismerésem az Önöké!

Magyarits Szilárdné, Kistelek

Érdekel >>>


Évek óta használom fejlesztő órákon. Változatos, gyerekközpontú feladatait a mai napig nagyon hasznosnak tekintem. A szoftver kidolgozása egyértelmű szakmai siker.

Láng Helga, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre

Érdekel >>>


Kellemesen "csalódtam" :) Gyermekem nagy örömmel használja, alig várja, hogy további érdekes feladatokat oldhasson meg, és tanulhasson! Szívesen ajánlom mindenkinek!

Fodorné Gubik Eszter, Szentkirályszabadja

Érdekel >>>


A kisfiamnak nagyon tetszik. Szívesen játszik vele. Napról napra egyre ügyesebben számol. Köszönöm a Varázsbetű és ezáltal az Önök segítségét.

Budai Melinda, Szeged

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


Mindet megvettem még évekkel ezelőtt. Azóta is szuper játék, a harmadik gyerekem tanul rajta!!!

Forró Ildikó, Biatorbágy

Érdekel >>>


Nagyon szeretik a gyerekek! Örülök, hogy megvettem az egész Programcsaládot! Köszönöm a lehetőséget!

Vizlerné Ódor Anita, Vasvár

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Hogy ismerheted fel, ha gyermeked diszlexiás?
A diszlexia, azaz az olvasási zavar az a képességzavar, mely legjobban befolyásolja gyermeked...

Miért nőtt a diszlexiás gyermekek száma?
Egyre többször találkozunk ezzel a kifejezéssel: Diszlexia. Vajon mi az oka az olvasási problémák...

Dobozjárás
Ma két mozgásos játékot ajánlok, melyek a sok ülés után igazi felüdülést jelenthetnek, és gyermeked...

Lottó - Szerencsés nyelvtanulás
A nyelvtudás fontos! Tudjuk ezt mindannyian. Ugyanakkor a jó nyelvtudás rengeteg munkát, tanulást...

Fekete Péter - játék a ritmussal
A ritmus a nyelv egyik alapköve. A szavak lüktetése meghatározza a beszédet, a légzést, az írást, az...

Szó bennszakad - A dadogás
A dadogás a beszéd ritmusának a zavara. A gyermek pontosan tudja, mit akar mondani, de a hangok...

Légzésfejlesztő játékok gyerekeknek
A beszéd megakadásának sokszor a légzés ritmustalansága az oka, azaz a gyermek nem tudja beosztani a...

Ez már dadogás?
Talán a dadogás az a beszédhiba, mely leginkább zavarja a gyereket és a szülőt is. Ma az élettani...

Ajándék játék - Arcjáték
Ma egy olyan játékot készítettünk Neked és gyermekednek, melynek segítségével az érzelmek...

Különbségkereső
Mi a különbség a két kép között? A különbségkereső képpárok hatásosan fejlesztik gyermeked olvasási...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb