Az arcodra van írva

Ugye Veled is megesett már, hogy egy üzletben "válogatós vevő" voltál? Kértél valamit, ami aztán mégse tetszett, ezért "kérni merted" ugyanazt, de más színűben, anyagúban. Az eladó "kedves vevőnek" szólított ugyan ekkor is, de hangján, arckifejezésén érezni lehetett, hogy ezt nem gondolja őszintén, sőt!

Vagy ennek éppen az ellenkezője is megtörtént, amikor Neked kellett vigyáznod arra, hogy beszéd közben el ne áruld valódi érzéseid? Például akkor, amikor egy nagyon beteg szeretett családtagot, vagy jó barátot látogattál meg…

Metakommunikáció

A beszéd a kommunikáció egyik fontos, de nem egyetlen területe.

Gondolatainkat - akarva, akaratlanul - "több csatornán" is közölhetjük a "felvevővel". Izgatottságunkat elárulhatja izzadó tenyerünk, kapkodó légvételünk, feszült arckifejezésünk. Félelmünket az, ahogyan a széken ülünk, ahogyan a kezünket tartjuk. Dühünket a fojtott hangunk, arcszínünk, merev mozdulataink stb. Vagyis a közlésben a gesztusoknak, a mimikának, a hangszínnek, a tekintetnek, a beszédritmusnak, a testtartásnak, a járásnak, a kézfogásnak, és még egy csomó más apró jelnek fontos kifejezőszerepe van. Minél többféle összehangolt jelzést kapunk, annál gazdagabb az élményünk a közlendőkről.

Vicces helyzet

Kínos vagy éppen mulatságos helyzetet eredményezhet viszont, ha a mondandó nincs szinkronban a többi jelzéssel. Ezt használják ki a rendezők például egy-egy kabarétréfában, mikor a hozományvadász kérő kínkeservesen, "fapofával" vall szerelmet az igencsak csúnyácska vénkisasszonynak. Vagy mikor az "erkölcsös férjes asszony" szóban ugyan nemet mond az őt ostromló csábítónak, ám magatartása igencsak mohó beleegyezésről árulkodik.

A szakirodalomban a teljes közlésrendszert kommunikációnak, ennek szóbeli részét, vagyis a beszédet verbális kommunikációnak, a szavakon túli, azokhoz kapcsolódó, azokkal párhuzamosan ható egyéb kifejező megnyilatkozásokat metakommunikációnak nevezzük.

A gyermek rendkívül érzékeny a metakommunikációra!

Mint már előbb is utaltam rá, metakommunikatív megnyilatkozásainkat tudatalatti vagy ösztönös magatartásformák befolyásolhatják. Így benne sokszor a rejtett, nemegyszer éppen a lényegi mondanivaló jut kifejezésre.

Mi magunk talán nem is vesszük észre, hogy mondandónk nem egyezik meg metakommunikációs jelzéseinkkel, ám a hallgató - vagy nevezzük inkább felvevőnek - szinte mindig érzékeli, hogy itt valami zűrzavar van, hogy itt valami nem tiszta, hamis, ellentmondásos. Például: a munkájában elfásult, egykedvű tanár szorgalmat kér; lelkesedés nélküli edző lelkesít; az óvónő "kis aranyosnak" nevezi az őt idegesítő gyereket, akit magában kibírhatatlannak tart - csak néhány a könnyen átlátható, "mindennapi helyzetek" közül.

Megelőzhető lelki problémák

Az ilyen és ezekhez hasonló szituációk a stabil idegrendszerű, "biztos lábon álló" gyerekekben is bizonytalanságot kelthetnek. Az amúgy is tájékozódási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekeknél gyakori előfordulásuk komoly zavart okozhat.

Tudom, hogy van, mikor "szépíteni" kell a dolgokon, de még ha nehéz is, törekedjünk arra, hogy teljes valónkban őszinték legyünk gyerekeinkhez! Súlyos lelki, magatartási zavaroknak, akár neurózisnak is elejét vehetjük, ha nem engedünk a hamisságnak!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Szókereső - Letölthető játék hétvégére
Mára három különböző nehézségi szintű szókereső játékot készítettünk gyermekednek, melyeket...

Szókereső és vakvezető - Játékok otthonra
Mára két játékkal is készültem, melyekkel gyermeked tanulási és olvasási képességét fejlesztheted....

Figyelj rám!
Mobiltelefonos, parabolaantennás világunkban mindenki tudja, hogyha a jelet sugározó adó, és a...

Hogyan kezeli gyermeked a problémás helyzeteket?
Biztos Veled is gyakran megesik, hogy hiába teszel meg mindent gyermeked zökkenőmentes...

Ajándék játék: Szótagkereső
A mai napra is egy játékos feladattal készültünk, melynek segítségével gyermeked írási és olvasási...

Hogyan legyél jó szülő?
Szülőnek lenni életünk egyik legfontosabb, legnagyobb erőkifejtést és bevonódást kívánó szerepe....

Olvass úgy, mint egy diszlexiás
Egy diszlexiás barátom elmesélte nekem, hogy mit jelent számára az olvasás. Bár tud olvasni, de ez...

Hogy segíthetsz tehetséges gyermekednek?
Lehet, hogy a Te gyermekednek is van valamilyen rejtett képessége, azonban a tehetség nem tör...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nagyon tetszik. Gyermekem a játékosan gyakorolja az olvasást, úgy hogy közben egy kedvenc időtöltésével foglalkozik, számítógépezik.

Walterné G. Katalin, Budapest

Érdekel >>>


Szereti a család minden tagja, még a nagyik is! Jó, hogy a kicsi lányom játékosan tanul és nem vacak programokkal játszik a számítógépen. Így észre sem veszi, hogy okul, és halad a maga kis útján.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Egyszerűen kezelhető egy 6 éves gyerek számára is. Ez azért fontos, mert önálló munkára képes vele a gyermek.

Dicső Mónika, Domaszék

Érdekel >>>


Köszönjük az Intézetünk nevében ezt a remek programot, ami nagy segítség a koponya és agysérültek, valamint a hemiplég betegeink kezelésében.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Érdekel >>>


Öt vagy hat éve vettem a Varázsbetűt a nagyobbik fiamnak, Sokat használta, látszott is az eredménye. Most fedeztük újra fel, ahogy az új gépre is feltettem és most a kicsik vesznek össze a gépen, hogy melyikük játsszon.

Hajdú Zsuzsa, Sátoraljaújhely

Érdekel >>>


Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!!

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Eddigi tapasztalataink nagyon jók, a 7 és az 5 éves lányaim örülnek, hogy együtt is tudnak játszani a programmal. Mióta megvásároltam a programot, ez a kedvenc játékuk. Én pedig örülök, hogy móka közben fejlesztés is történik.

Szijártó-Király Gyöngyi, Kisbajcs

Érdekel >>>


Kisfiam most volt első osztályos, és sajnos az olvasás nagyon nehezen ment neki. A tanító néni kötelező nyári gyakorlást írt elő nekünk. Kisfiamnak nagyon tetszik a Varázsbetű, élvezettel használja a program játékait, így nem nyűg a gyakorlás. Szereti a jutalomfeladatokat, az önbizalmának is jót tesz. A nővére kitűnő tanuló, de ő is szívesen játszik a nehezebb játékokkal. Köszönjük szépen, nekünk nagy segítség!

Milánné Lackner Melinda, Oroszlány

Érdekel >>>


Nagyon élvezi gyermekem, sőt az 5 éves is nagy figyelemmel kíséri, mit csinál a nagy.

Papp Dóra, Körösladány

Érdekel >>>


A Varázsbetű Programcsalád szoftverrel gyakorlunk az unokámmal. Jó, használható megoldás ez a program. Nem csalódtam.

Szögi Erzsébet, Szolnok

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Mivel rajzol a gyermek?
A legtöbb gyerek szívesen rajzol. Van, aki ügyesebb, és van, aki ügyetlenebb, de ettől függetlenül...

Mi kell a piskótához? - Az olvasástanulás hozzávalói
Az olvasástanulás nem piskóta, de ugyanúgy, mint a süteményhez, rengeteg hozzávalóra van hozzá...

Nem lusta!
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Gondoltál már rá, hogy nem a lustaság vagy a...

Egy rajz, melyet nem lehet elrontani!
Ma egy különleges rajzfajtával, a mandalával ismerkedhetsz meg, és azzal, hogy hogyan fejlesztheted...

Játékok mozgásfejlesztéshez
Mozogni jó. Ráadásul a mozgás nem csak élvezetes, hanem erősíti gyermekedet, egészségesebbé teszi,...

A siket lány, aki zenész lett...
Igaz mese a hallássérült lányról, aki nem adta fel vágyait, céljait, és arról, hogy hogyan volt...

Evéssel a diszlexia ellen
Az okos ételek segíthetnek leküzdeni a viselkedési zavarokat és a diszlexiához hasonló tanulási...

Ajándék játék - Húzz egy lapot
Mára egy vidám játékot készítettem Nektek, mely egyaránt fejleszti gyermeked olvasási képességét és...

Hogy fejleszti gyermeked a játék?
A gyerekek szabadideje folyamatosan csökken, és ennek komoly következményei lehetnek a fejlődésükre...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb