A Te gyermeked sem tud nyugton ülni a fenekén? Szuper!

Gyermeked állandóan fészkelődik, beszélget az iskolában? Egy pillanatra sem tud megülni a széken?

Nagyon jó!

Ez most valószínűleg problémát jelent az iskolában, de később, a való életben nem lesz az. Aki a mai világban boldogulni akar, annak szüksége van egy kis hiperaktivitásra.

Lustaságra nevel

Sose ítélj meg egy gyereket aszerint, hogy mennyire képes egy helyben ülni. A passzív gyerekekből gyakran lesz passzív felnőtt. Valójában ez az a probléma, ami miatt aggódnunk kellene.

Az iskola a gyerekeké?

Ha iskola, akkor gyerekek. Pedig az iskola, az osztálytermek és a padok, amelyekben a diákok egész nap ülnek, nem a gyerekek érdekeit szolgálják!

Mindenki, aki ért a gyerekekhez, vagy egyszerűen csak szereti őket, tudja, hogy a gyerekeknek rengeteg időre van szükségük, hogy játszhassanak, megalkothassák saját fantáziavilágukat, hogy új dolgokat találhassanak ki. A gyerekeknek szükségük van rá, hogy kérdezhessenek a világról, gondolkodhassanak és kísérletezhessenek.

A gyerekek természetüktől fogva aktívak, lendületesek, fantáziadúsak, kreatívak és hangosak. Egyszerűen nem arra születtek, hogy csendben és tétlenül üljenek hosszú órákon keresztül. Miért akarunk hát egy teljes generációt fotelharcossá nevelni, aki csak a tévét képes bámulni?

A tanulás nem magolás!

A gyerekek nem az iskolára születtek, hanem arra, hogy játszva, felfedezéseket téve, szüleiket és az őket körülvevő felnőtteket utánozva tanuljanak. Gondolj csak bele: gyermeked hároméves korára minden erőfeszítés nélkül megtanult járni, énekelni, bekapcsolni a tévét és a számítógépet, kanállal és villával enni, firkálni, rajzolni, gyurmázni, és csak mellékesen még elsajátított egy nyelvet is. És mindezt egyetlen iskolai óra, egyetlen tanár nélkül! Egyszerűen utánzott Téged, rád akart hasonlítani,így addig próbálkozott, amíg sikerült neki is. Aktívan, játszva, kísérletezve.

Ennek ellenére olyan társadalomban élünk, ahol a passzív gyerekeket jutalmazzák, a az aktívakat pedig megbüntetik! A való élet nem így működik. Ma már nem!

Korlátok között

A mai iskolarendszer legfőbb célja a gyerek korlátok közé szorítása. Az iskola jó diákot akar nevelni, aki csendben van, nem kérdez, nem beszél, és nem mocorog. A legnagyobb dicséretet azok kapják, akik a tanár utasításait követik a saját ösztöneik, gondolataik helyett. Azokat emelik ki, akik képesek bemagolni a száraz tényeket, és ebből jól megírni a dolgozatot, és büntetik azokat, akik a saját érdeklődésük szerint kutatnak, keresnek, és tesznek szert új ismeretekre.

Miért van ez így?

Az általános iskolarendszer az ipari forradalommal párhuzamosan jött létre, azért, hogy az embereket felkészítsék az intézményesített munkavégzésre, gyárakban, üzemekben, bányákban, irodákban, bankokban, üzletekben. Az ilyen típusú munkák önfeladást kívántak az embertől, azt hogy egyéniségükből annyit adjanak fel, amennyit csak lehet, hiszen így válhattak jó munkaerővé, aki végrehajtja az utasításokat, nem kérdez, és elfogadja, hogy mások osztják be az idejét és irányítják a cselekedeteit.

A XX. században majdnem minden szülő azt várta gyermekétől, hogy jó jegyeket, és végül jó állást szerez. A kiváló diploma volt a belépő a jó munkahelyhez. A szülőnek csupán annyit kellett tennie, hogy gyermekét bejuttatta a lehető legjobb iskolába, a többivel nem kellett foglalkoznia. Az állam gondoskodott mindenről, a szülők elmentek dolgozni, a gyerek pedig a napjait a szép iskolában töltötte, ingyenesen.

A világ egy faluvá zsugorodott

Csakhogy a világ megváltozott. Most már lehetséges Magyarországon élni, és Amerikában üzletelni, anélkül, hogy hátrányba kerülnénk. Az internet segítségével már az egész világ elérhető.

A globális piac az aktív, lendületes, fantáziadús, kreatív és zajos embereké. Ők nem iskolában tanulták, amit tudnak, hanem saját bőrükön tanulták meg, hogyan kell kifejleszteni egy terméket, és hogyan kell azt eladni. Ott vannak a Facebookon, a YouTube-on a Twitteren, a Pinteresten, az Instagramon, és millió más felületen. Aki velük akar versenyezni, annak saját magának is hiperaktívvá kell válnia.

Az izgágáké a jövő!

Az új világban azok nyernek, akik gyerekként nem tudtak csendben ülni az iskolapadban, de otthon megtanulták, hogy hogyan kell YouTube videót készíteni. Ők azok, akik megnevettetnek, informálnak, tájékoztatnak, akik videókon keresztül tanítanak sokakat, és egész jól megélnek ebből.

Az új világ nyertesei a kreatív gyerekek. A padtársad, aki egész órán firkált, most weboldalakat hoz létre, és okostelefonra készít alkalmazásokat. A srác, akinek be nem állt a szája, most közösségi oldalakat fabrikál, és jó pénzért adja el a reklámhelyeket. Aki barátod, aki folyton fészkelődött, most videojátékokat készít, a másik pedig, aki állandóan közbekiabált az órán, sikeres vírusvédelmi szakemberré vált. Az osztály bohócából sikeres videoblogger lett, akit mi is lájkolunk, és követünk. A kiskölyök, aki folyton elkésett, és csak a foci érdekelte, most zenét ír és énekel, és az interneten szerez rajongókat.

Ők, azok, akik sosem tudtak szót fogadni, mára mégis sikeres internetes üzletemberekké váltak, akik senkitől sem fogadnak el tanácsokat. Szabadok, ott élnek és akkor dolgoznak, ahol nekik tetszik. Nem akarnak heti 40-50 órát dolgozni valaki másnak pusztán a megélhetésért.

Utálom a hétfő reggelt!

De mi a helyzet a jó tanulókkal, akik megtanulták, hogyan kell nyugodtan ülni, csendben maradni, hogyan kell végrehajtani az utasításokat, és hogy hogyan kell saját gondolatok nélkül létezni? Többségük alkalmazottként dolgozik, kitölti a jelenléti ívet, várja a péntek délutánt, és utálja a hétfő reggelt. Ugyanazt csinálják, amit annak idejét az iskolában.

Mások kiabálnak, és lengetik a diplomájukat, várnak az álommunkára, az álomfőnökre, az álomfizetésre. Még nem vették észre, hogy az álommunkahelyük tönkrement, vagy Kínába költözött.

Megpenészedett

A mai iskolarendszer szavatossága 40 éve lejárt, és már nem is lehet megreformálni, mert a teljes oktatási modell változtatásra szorul. Itt lenne az ideje, hogy végre felelősséget vállaljunk, és aktív, lendületes, fantáziadús, kreatív és zajos gyermekeinket végre ne kényszerítsük bele egy olyan iskolarendszerbe, mely egy haldokló világra készíti fel őket, és ahol csendben, mozdulatlanul, bambán kell ülniük egy sötét osztályteremben.

Te vagy a felelős!

És éppen ez a lényeg.

A gyermeked jövőjéért való felelősség a Tiéd. Nem a tanároké, nem az iskolagondnoké, még csak nem is a politikusoké. Kizárólag a Tiéd. Mire a kormány kitalálja, hogyan biztosítson gyermekednek jobb oktatást, addigra már az unokáid is le fognak érettségizni.

Mit tehetsz?

Kiveheted gyermeked az állami iskolából, és gondolkodhatsz másképp az oktatásáról. Talán van a közelben egy Waldorf iskola, vagy valamilyen alternatív oktatási intézmény, melyben gondolkodó embereket nevelnek. De lehet a gyermeked magántanuló is, összefoghattok a hasonlóan gondolkodó szülőkkel, hogy közösen oldjátok meg gyermekeitek képzését például egy lelkes tanító néni segítségével. Mindegy mit teszel, de erre a problémára Neked kell megoldást találnod.

Gyermeked jövője rajtad múlik, és ha ő az egyike azoknak a gyerekeknek, akik nem tudnak csendesen, és mozdulatlanul ülni, akkor...

...boldog lehetsz!

Játékos olvasásfejlesztés otthon

A Varázsbetűvel megspórolhatod gyermekednek azt a rengeteg szenvedést, kínlódást és sírást, ami a hagyományos iskolai tanítási módszerekkel együtt jár. És magadnak is megspórolhatod a rengeteg aggódást, a tananyag feletti görnyedést, veszekedést és alkudozást. A Varázsbetű segítségével játék az olvasás!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nagyon jók a feladatok, érdekesek, változatosak. Szívesen játszik vele a gyerek.

Basticz Józsefné, Perkáta

Érdekel >>>


Nagyon szeret Merci a programon gyakorolni. Már 3 nap után észrevehetően jobban ment az olvasás!

Szebenyi Csilla, Cegléd

Érdekel >>>


Nagyon féltem ezt a programot megrendelni, de a kisfiam nagyon szereti. Érdekes, hogy úgy kell a számítógép elől felállítanom. Most lesz 7 éves, és idáig nem engedtem számítógép közelébe. De ezzel a játékkal gyorsan tanul, és ami nekem, mint szülőnek nagyon fontos, közben együtt vagyunk.

Kecskés Nikoletta, Cegléd

Érdekel >>>


A gyakorlás eredménye már négy nap után meglátszik. A sikerélményt könnyen meg lehet szerezni. Pár nap múlva a kisfiam magabiztosan, kevés nehézséggel olvasott az órán.

Virághné Hegedűs Julianna, Szolnok

Érdekel >>>


8 éves kisfiam örömmel ül a gép elé, hogy gyakorolhasson a Varázsbetűvel. Nagy meglepetésünkre és örömünkre mindezt önmagától, szívesen teszi. Nagyon köszönjük!!!

Szabóné Fürjes Klaudia, Csém

Érdekel >>>


Remek segítség az olvasásási képesség fejlesztéséhez. A gyermekem imádta, ezért nem kérdés, hogy a másik csemeténk is ezzel fog gyakorolni!

Czellár Marianna, Budapest

Érdekel >>>


Igazán jónak találom! Gyermekemnek így van kedve gyakorolni, sikerélmény éri a feladatok megoldása során.

Balázs Eszter Ágnes, Röszke

Érdekel >>>


Nagyon tetszik és hasznos. A játékok nagyon jól ki vannak dolgozva, lehet rajtuk gondolkodni, és fejlesztik a tanulási képességet. Ha valamit nem értünk, a "Súgó" jól és érthetően elmagyarázza. A kislányom máris négyesre olvasott egyik nap, sokat segített neki a játék. Egyfolytában vele játszik, nagyon lefoglalja.

Lepsényi Regina, Káloz

Érdekel >>>


Nagyon jó a program. Érdekes, játékos, sokszínű. Harmadik osztályos gyermekünknek is tetszik.

Kenderákné Éva, Nyíregyháza

Érdekel >>>


Nagyon jónak és izgalmasnak találjuk, a kislányom játéknak tekinti, ami megnyugtató változás a korábbi fejlesztési feladatok után.

Forczekné Barna Rita, Jászszentlászló

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Ne az eredményt jutalmazd!
Ha a Te gyermeked is diszlexiás, vagy olvasási problémákkal küzd, akkor biztosan Te is sokat...

Erősebb vagy, mint gondolod!
Hadd mondjam újra: Erősebb vagy, mint gondolod! Igen, Te! Te, a szülő, az anya, az apa, aki küzdesz...

Az emlékezet szerepe a tanulásban
Egyre gyakoribb az iskolás gyerekek között a tanulási nehézség. Az egyik legfontosabb ok az...

Mi is az a diszlexia?
Ha gyermeked óvodás vagy iskolás, akkor valószínűleg Te is gyakran találkozol ezzel a kifejezéssel:...

Jó ötlet felügyelet nélkül hagyni a gyereket?
Ha nem vagy benne biztos, hogy jó ötlet-e a gyerekeket otthon hagyni felügyelet nélkül, akkor nézd...

Az arcodra van írva
Gondolataidat, érzéseidet nem csak beszéddel, de gesztusaiddal, arcjátékoddal is kifejezheted,...

A diszlexia rejtélye megoldva!
A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a diszlexiás gyerekek agya másképp működik. Ma arról...

Mivel rajzol a gyermek?
A legtöbb gyerek szívesen rajzol. Van, aki ügyesebb, és van, aki ügyetlenebb, de ettől függetlenül...

Mi kell a piskótához? - Az olvasástanulás hozzávalói
Az olvasástanulás nem piskóta, de ugyanúgy, mint a süteményhez, rengeteg hozzávalóra van hozzá...

Nem lusta!
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Gondoltál már rá, hogy nem a lustaság vagy a...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb