A sikeres emberek titka

Hétvégén egy kedves barátomat, volt osztálytársamat láttuk vendégül ebédre. Ritkán találkozunk, de amikor végül sikerül leülni, akkor "megváltjuk a világot". Most is így történt. Miután kibeszéltük, mi van a családdal, a gyerekekkel, a munkával, általánosabb témákra terelődött a szó. Arról kezdtünk beszélgetni, hogy mi a sikeres emberek titka.

A titok

Gondolkoztunk, beszéltünk iskoláról, végzettségről, tőkéről, családi háttérről, jó kapcsolatokról, sok dologról, ami tényleg kapcsolatban van ezzel a témával, de valójában egyik sem feltétlenül szükséges eleme a sikernek. Minden egyes új tényezővel kapcsolatban találtunk ellenpéldát, olyan sikeres embert, aki egy vagy akár több követelménynek nem tesz eleget.

Egy osztálytalálkozó tanulságai

És akkor a barátom hirtelen a pár hete megtartott érettségi az érettségi találkozóról kezdett beszélni, melyre én sajnos nem tudtam elmenni. Az osztálytársainkról mesélt, arról, hogy ki hol dolgozik, mit csinál.

Én hallgattam, és hirtelen rájöttem valamire. Azt vettem észre, hogy azok, akik annak idején komolyan sportoltak, szinte valamennyien szép karriert futottak be. Van közöttük vállalkozó, újságíró, iskolaigazgató, marketing-vezető, sőt még egy katonatiszt is. Mindegy, milyen sportot űztek annak idején, atlétikát vagy focit, kosaraztak vagy úsztak. Mindegy, milyen volt a családi háttér, nem számít, hogy faluról jöttek vagy városból.

Mit tanít a sport?

Persze nem maga a sport az, ami sikeressé tette ezeket a gyerekeket, akik mára már felnőttek. Sokkal inkább az, amit a sport tanított nekik.

A sport kitartásra nevelte őket. Ők már gyerekként megszokták, hogy az eredményekért dolgozni kell, küzdeni kell. Ők megtapasztalták, hogy csak akkor lehetnek ők a legjobbak, ha hajlandóak ezért dolgozni, tenni, gyakorolni, ha hajlandóak lemondani egy-egy moziról, egy-egy esti pihenésről, egy vasárnap délutáni alvásról.

Patrick Johnson Patrick Johnson of the QAS jumps out of the blocks in the Mens 200 Metres Open on day three of the Australian Athletics Championships & Selection Trials at the Queensland Sport and Athletic Centre on March 21, 2009 in Brisbane, Australia.  (Photo by Mark Dadswell/Getty Images) *** Local Caption *** Patrick Johnson

Ne csüggedj!

Kitartás. Ez a kulcs a sikerhez, és ez az, amit Neked is meg kell tanítanod gyermekednek.

Lehet, hogy most nem megy minden simán és egyszerűen gyermekednek. Lehet, hogy most nem Ő a legjobb az osztályban. De ha ezt az egyetlen dolgot megtanulja, ha megszokja, hogy nem szabad bedobnia a törülközőt az első kudarcnál, akkor sikeresebbé válhat, mint azok, akiknek minden egyéb adottságuk megvan, csak éppen feladják.

Tízezer kísérlet

Tisztában vagyok vele, hogy ez nem könnyű. Nehéz egy gyereknek megmagyarázni, hogy most kell azért dolgozni, hogy 15-20 év múlva sikeres legyen. Valójában még felnőttként sem egyszerű így dolgozni.

Edison, a neves feltaláló több ezer sikertelen kísérletet végzett el, mire megalkotta az első valóban működő izzólámpát. Később így beszélt erről:

"Találtam tízezer utat, ami nem járható!"

Ez a tízezer út, ez a kitartás segítette hozzá végül a sikerhez.

Erő, egészség! Jobb olvasási képesség!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked kitartó legyen, akkor járasd sportolni. Azt valószínűleg mondanom sem kell, hogy a sportnak nem csak ez a pozitív hatása van: erősebbé, egészségesebbé tesz, ráadásul a mozgás fejlődésével együtt fejlődnek az agy egyéb képességei is, például javul az olvasási készség vagy az emlékezet. Már csak ezért is megéri!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Hangutánzó horgászat
A hallás, a beszéd és az olvasás szorosan összefügg, a hallás és a beszéd fejlesztésével gyermeked...

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nóra élvezettel játszott. Nem volt szükség nógatásra, ellenkezőleg, alig várta, hogy leülhessen a géphez.

Kotosz Nóra, Rakamaz

Érdekel >>>


A program nagyon jó, a 4. osztályos fiam örömmel és - tőle szokatlan módon - nagy kitartással csinálja a feladatokat.

dr.Pethő Anada Zsuzsa, Tiszaalpár

Érdekel >>>


A Varázsbetű programcsalád nagyon sokat segít az iskolai fejlesztő munkában. SNI-és és BTM-es tanulóink egyaránt használják. A program lehetővé teszi az önellenőrzést, ez segíti az óraszervezést és a differenciált, egyénre szabott fejlesztést.

Frühwirth Ildikó, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr

Érdekel >>>


A Varázsbetű a legjobb dolog, amit az interneten egész eddig találtam. Köszönöm szépen az ajándékot amit a csomagban küldtek, kedves meglepetés volt. És köszönöm Önöknek a sok munkát, amit a gyermekek fejlődéséért tesznek. Mindenhol ajánlani szoktam, iskolákban és óvodákban is, ahol megfordulok.

Vitos Katalin, Szolnok

Érdekel >>>


Szerintem nagyon szuper, nagyon érdekes feladatok vannak benne. Hasznos lesz a gyermekem számára.

Ungváriné Dudás Hajnalka, Cegléd

Érdekel >>>


A kisfiam szivesen betűzget a Varázsbetűvel. Így legalább le tudom ültetni gyakorolgatni. Olyan kudarcai vannak az olvasókönyvvel, hogy már fizikai tüneteket produkál, csak ne kelljen olvasni. Imádja a számítógépet, és ez még jobban segíti, hogy rávegyük a gyakorolgatásra. Amióta a Varázsbetű megvan, mindennap tudunk olvasni, betűzgetni, kirakózni. Nem tudom elégszer megköszönni!!!

Nagy Anita, Balatonederics

Érdekel >>>


Nagyon meg vagyunk elégedve a programokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akivel találkozunk és gyermeke hasonló problémákkal küzd.

Szurdiné Barkai Anita, Győr

Érdekel >>>


A játék nagyon jó. Úgy veszem észre, hogy segíti gyermekem fejlődését.

Rontó Krisztina, Székesfehérvár

Érdekel >>>


Őszintén megmondom, hogy eleinte idegenkedve fogadtam a Varázsbetűt, de a gyerekeimnek ez az egyik kedvence!!!

Jákob Zoltánné, Sárbogárd

Érdekel >>>


Nagyon jól használható fejlesztőeszköz tanulásban akadályozott diákjaim számára, a sok dicsérő, bíztató megerősítés nagyon pozitív hatással van a tanulókra, növeli önbizalmukat, sikerélményt adnak számukra a feladatok. Öröm a tanulás! A jutalmak a megoldások után még jobban ösztönzik őket, külön öröm, hogy még itt is van választási lehetőségük!

Sey-Pacor Ferencné, Budajenő

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

A Te gyermekednek is problémái vannak az olvasással?
Te sem vagy elégedett gyermeked iskolai eredményeivel? Szeretnéd, ha gyermeked jobban, gyorsabban...

Kitüntetett figyelem
A gyermeknevelés egyik legidőigényesebb része a figyelem. Sokszor éppen akkor van gyermekünknek a...

Titkosírás - ajándék játék
Mára egy olyan játékot készítettünk, mellyel gyermeked olvasási képességét fejlesztheted. A játék...

Észrevesszük a tehetséget?
Vajon mi történik, ha a világ egyik leghíresebb hegedűművésze kiáll a metróba játszani? Egy érdekes,...

Anyu, fáj a hasam!
Cseng a telefon, a tanító néni hív: Gyere gyorsan, mert gyermeked rosszul van. Te rohansz, és...

Így lehet gyermeked sikeres az iskolában - nyolc tipp tanároktól szülőknek
Gyermeked életének egyik legfontosabb helyszíne az iskola. Életének nagy részét itt tölti, itt...

Öt kérdés, amit érdemes feltenni a fogadóórán
Fogadóóra. Ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom, és hajlamos vagyok elfelejtkezni a fontos...

Túlélni az iskolát - 10 ötlet diszlexiás gyerekek stesszkezeléséhez
Az iskola tele van kihívásokkal, különösen, ha gyermekünk tanulási nehézségekkel küzd. A következő...

Hogy javíthatod legegyszerűbben gyermeked iskolai eredményeit?
Bár mindannyian tudjuk, hogy iskolába kipihenten kell menni, mégis sok gyerek fáradtan lép be reggel...

Tíz ötlet nyárvégi szomorúság ellen
A nyár a szabadságot, a mozgás örömét, a fürdést és a játékot jelenti a gyerekeknek. A nyár vége...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb