A nyár tanulásra való?

Tanév közben gyermekünk a túlélésre hajt. A képességei fejlesztésére, alapozására, már nem csak ideje, de egy csepp energiája sem marad. Ezért az év közben jobbára csak a már meglévő tudására és képességeire támaszkodhat.

Például a kosárra dobástól, vagy a szekrényugrástól senkinek nem fog fejlődni a mozgáskoordinációja, legfeljebb az derül ki, mennyire van lemaradva.

Alapozni nyáron kell!

Tapasztaljuk, hogy év közben az a gyerek hozza a formáját, aki nyáron lehetőséget kapott „alapozni”. Idetartozik minden, amihez idő, türelem, nyugalom szükséges.

Bodzaváron, a Varázsbetű régi táboroztató partnerénél, a Bodzavár Oktatási Nevelési Alapítványnál ezért „kapcsolt áru” a Fejlesztő Tanfolyam és a Nyári Fejlesztő tábor.

Pont, mint a sportban.

A tanulási képességek alapozása – Bodzaváron – pont úgy történik, mint a sportban. Mielőtt lefutnád a maratont, érdemes az izmaidat és az ízületeidet megedzeni. Az önmagában még nem alapozás, ha az ember minden évben újra és újra rajthoz áll, hogy aztán az első kanyarban megint feladja. Pedig sokan pont így várják minden szeptemberben az iskolai eredmények javulását…

Az alapozás szabályai

Csak titokban!

Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor a gyereked előtt a „fejlesztés” rejtve marad. Még csak gyanút sem foghat. A profi fejlesztés lényege, hogy a gyermekednek semmi más „dolga”, mint strandolni, lovagolni, játszani. Az egész fejlesztésből semmit nem vesz észre!

Az „edzésterv” mindig személyre szabott!

Például a jó eszű, de szétszórt gyerek, aki a figyelmetlensége miatt elfelejt lapozni, és kihagyja a témazáró második oldalát, nem a „tanulástechnikája” miatt kap kettest. Neki olyan, célzott kihívásokra és élményekre van szüksége, amivel rendezettebbé és összeszedettebbé válik. Ez egy konkrét nyári fejlesztési feladat.

Hasonló a helyzet, azokkal a gyerekekkel, aki a bátortalanságuk, kishitűségük miatt teljesítenek önmaguk alatt.

Van, aki azért utálja az iskolát, mert rutintalanul alakítja kapcsolatait a társaival, ezért rendre kiszorul a társaság szélére.

Olyanok is akadnak szép számmal, akik még nem ismerték fel, hogy miben jobbak, mint az átlag. Számukra pillanatnyilag ez a létkérdés.

A fejlesztés tehát nem a gyengék sportja! Legalább annyi a kitűnő csapattag, mint a felzárkózó.

A fejlesztő tábor attól fejlesztő, hogy a fejlesztési szempontok a legfőbb rendezők, a programok összeállításakor!

Betervezzük a sikert!

Egy „átlagos” táborban minden élmény a szerencsén múlik. Kevés esély van rá, hogy a sikerélményekből minden gyerek egyformán kapjon.

A mi fejlesztő táborainkban azonban a sikerélmény a legfontosabb eszköz!Az eléréséért mindenre odafigyelünk: a párokra, a csapatokra, a kalandok sorrendjére, a gyerekek eltérő adottságaira.

Táborainkban ezért az „átlagosnál” több a segítő, sokkal több a program és kisebb a létszám.

Háromféle táborral várunk.

Indián tábor

Egy hétre indiánná válunk: sátrakat építünk, fonunk, kézműveskedünk, rejtjelezést tanulunk, kincseket keresünk, tüzet gyújtunk, csillagászkodunk. És közben észrevétlenül fejlődnek a gyerekek képességei: a finommozgások, a formaismeret, az olvasási és számolási képesség, a koncentráció, és persze rengeteg olyan dologgal találkoznak, mely az iskolai tanulmányok (környezetismeret, biológia, fizika, matematika) során előkerülnek.

Lovas tábor

Megismerkedünk a lovakkal és a lovaglás alapjaival, megtanuljuk, hogyan kell felülni és irányítani a lovat, hogyan kell gondoskodni róla. Nem ígérem, hogy gyermeked profi lovas lesz a tábor végére, de az biztos, hogy megbarátkozik a lovakkal, és általában az állatokkal. Ez a tábor nagyon hasznos az önértékelés, a mozgáskoordináció, a téri tájékozódás fejlesztésében, és kifejezetten ajánlom a beilleszkedési problémával küzdő gyerekeknek. Persze itt se csak a lovakról szól minden, itt is lesz rengeteg más kaland, számháború, ijászkodás, kincskeresés, és még rengeteg más program.

Felpörgető kalandtábor

Ennek a táborunknak a célja az iskolakezdésre való felkészítés: felpörgetjük gyermekedet a tanulásra. De ne ijedj meg, iskolapadot itt sem fog látni, de (titokban) olyan tanulási módszereket sajátíthat el, melyek megkönnyítik számára a szeptember elejét.

Kattints ide, és olvass többet róla, hogy hogyan fejlődhet gyermeked nyáron is>>>


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Nagyon szeretem a CD-t, sok különféle képesség fejlesztésére tudom használni!

Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület , Mezőberény

Érdekel >>>


A lányomnak nagyon tetszik, és ez már jó pont. Bár van olyan játék, amit még nem tud használni, lévén, hogy csak pár betűt ismer, ám ez is ösztönzőleg hat rá.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


Még ismerkedünk a CD-vel, de pár használat után már látok eredményt kislányom olvasási készségén.

Molnárné Szegedi Zsanett, Budapest

Érdekel >>>


Sok motivácó van benne, és nem csak a szülő, de a gyermek is vissza tudja ellenőrizni magát. A tetszésemet leginkább a képek és az alatta lévő jelentése nyerte el.

Kiss Istvánné, Mezőfalva

Érdekel >>>


Kislányunk számára élvezetessé teszi a tanulást. Most 6 éves, magas az IQ-ja, és "uncsi" az elsős tananyag. Környékünkön nincs lehetőség a speciális oktatásra. Ezzel a programmal szórakozva sajátítja el a magyar nyelvtani szabályokat.

Mária Borbášová, Rimaszombat

Érdekel >>>


Köszönjük az Intézetünk nevében ezt a remek programot, ami nagy segítség a koponya és agysérültek, valamint a hemiplég betegeink kezelésében.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Érdekel >>>


Köszönjük, hogy megvásárolhattuk. Nagyon jónak, ötletesnek tartjuk, szívesen játszunk vele. Jár hozzánk fejlesztő tanár, akinek szintén pozitív véleménye van a programról. Köszönjük!

Budija Mária, Pécs

Érdekel >>>


A program tetszik, a fiam nagy örömmel, és érdeklődéssel használja. Jónak tartom, segíti az olvasás és a szókincs fejlesztést is, és gondolkozásra serkenti a gyereket. Tetszik az is, hogy a feladatok közé játékot is csempésztek "jutalmul". Köszönjük szépen!

Márkus Katalin, Marcelháza, Szlovákia

Érdekel >>>


Az unokam igen nagy elvezettel kesziti a feladatokat, ugy latom, hogy jelentosen fejlodik olvasasi, reakcios, erdeklodo kepessege is. Ajanlom minden gyermeknek! Sylvi Mama

Remenyi Sylvia, Szekesfehervar

Érdekel >>>


Fejlesztő pedagógusként nagyon szeretem, mert a vele való munka eredményes. Minden gyerek szereti, úgy érzi, játszik.

Somogyi Ibolya, Budapest

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Mi az a fonológiai tudatosság, és miért fontos?
A diszlexiával és az olvasással foglalkozó kutatások többszörösen bizonyították már, hogy az...

Hogy segített a diszlexia az IKEA létrehozásában?
A világ egyik legnagyobb bútoráruház-láncának létrehozásában nagy szerepe volt az alapító-tulajdonos...

Egy kis ragasztó, egy kis vatta...
Közeledik a húsvét. A hagyományos tojásfestés mellett, amit sokan művészi szintre fejlesztenek,...

Zöld toll - Egy meglepő módszer a gyerekek önbizalmának fejlesztésére
Iskolai emlékeim közül az egyik legnyomasztóbb a piros javításoktól hemzsegő fogalmazásfüzet. Egy...

Így ismerheted fel a diszlexiát!
Bár azt hihetnénk, hogy az olvasási zavar hamar felismerhető, de ez nem mindig igaz. A legtöbb...

Amit tudnod kell magadról - Egy anya levele diszlexiás gyermekéhez
Szia Kicsim! Ma megint rosszkedvűen jöttél haza. Nem mondtál semmit, de tudom, valaki megint...

A sorrendiség képessége
- Vedd elő a tankönyvedet, és nyisd ki a 17. oldalon. Az itt található 3-as feladatot oldd meg a...

Lásd másképp a diszlexiát!
Egy rövid videó a diszlexiáról, mely segít megérteni, hogy miben mások a diszlexiások, milyen...

Új eredmények a diszlexia okainak kutatásában
Két, nemrégiben megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a diszlexiások agyi...

Miért jobb a jó szülő, mint a tökéletes?
Csak akkor lehetünk tökéletes szülők, ha feladunk mindent, és csak gyermekeink nevelésére...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb